Választott bíróság.
Választott bíróság.
Az ú. n. választott bírósági eljárásnak némi kezdetleges alakjával már 1347-ben találkozunk e vármegye területén. Volferi Csitár Lőrincz, meg Lekcsei Súlyok András megyebéli előkelő nemes birtokosok a Gergelyiekkel folytattak ekkorában valami nagyobbszabású birtokpert. Ennek a pernek folyamán Csitár Lőrincz uram mind a maga, mind a fia, Csitár Miklós nevében is, nemkülönbem Lekcsei Sulyok András uram is a perben való érdemleges döntés okából tisztelettel bejelentik, hogy az ítélkezéshez a maguk részéről hat bírót választottak. Hogy azonban a választott bíráknak a törvénytételnél való esetleges meg nem jelenése miatt a már különben is hosszabb idő óta húzódó per véglegezése további késedelmezést szenvedni ne kénytelenítessék: kötelezőleg kijelentik, hogy a melyik bíró a tárgyalásra netalán meg nem jelennék: hat márka bírságot fog fizetni.
Nagy Lajos király 1355-ben Bács vármegyét bízta meg a vizsgálattal egy nagyobb bűnperben, melynek végeztével érzékeny büntetést mért a cselekmény elkövetőire. Asszonyfalvi Ivánka nevezetű megyebéli embernek Tamás és János nevű izgága, heves természetű fiai ugyanis, valami jelentékenyebb ügy következtében bizonyos szegedi emberekkel egyetemben, – kiknek a nevét nem ismerjük, – életétől megfosztották vala Taranyai Gergely uramat, az idézés végett kiküldött királyi embert, tehát különösképen hivatalos személyiséget. A mondott esztendőben Nagy Lajos elrendelvén a vizsgálatot, azt Bács vármegye mindenre kiterjedő körűltekintéssel foganatosította is. A bizonyításbéli adatok Asszonyfalvi Ivánka Tamás és János uraimék főbenjáró bűnösségét kétségtelenűl nyilvánvalóvá tevén, ők legott halálukkal bűnhődének.
Lássunk egy hatalmaskodási pert, melynek a maga idejében nagy híre volt a vármegye közéletében. Ez pedig nem más, mint a garai vásár ügye 1366-ban. Becsei (Báthmonostori) Tőttös László, Gara helységének földesura ellen irányúlt a panasz, melyet özvegy Szekcsői Herczeg Péterné asszonyom, daut-i (Dautova, ma Dávod) nemes birtokosnő emelt Nagy Lajos király előtt azon az alapon, mert a nevezett hatalmaskodó földesúr önkényűleg szétkergeti azokat a jámbor kereskedő-férfiakat, kik a daut-i vásárra iparkodnak s akár akarnak, akár nem: arra kényszeríti őket, hogy ne Dautra, hanem az ő garai vásárjára menjenek, melynek időpontja történetesen épen összeesett amazéval.
A peres eljárást ez ügyben, Lajos király megbízásából, Bebek István akkor országbíró vezette. A tárgyalás során az alperesként szereplő Tőttös László perbéli képviselői nagy ékesszóval meg oly irányban védekezének, hogy épen a panaszos özvegy megboldogúlt férje-ura: Szekcsői Herczeg Péter uram követett el önkényes cselekményt akkor, midőn a vásárt Daut helységbe helyezte, jóllehet annak igazság szerint Bodrogban lett volna a kellő helye. Hogy a bepanaszolt fél oly nyilvánvaló erőszakkal tereli a garai vásárba a Daut felé igyekvő istenfélő merkátorokat: ezt az eljárását az a nem közönséges sérelem teszi indokolttá, hogy a garai vásár már hétfőn délben véget ér, míg ugyanakkor a dauti vásár, noha még vasárnap elkezdődik, csak kedden este szokott bevégződni. Itt tehát mindenekfölött a vásárjogi vitás állapotokat kellett valahára tisztába hozni. Az országbíró, – mit tehetett egyebet? – a pécsi káptalanra bízta a vizsgálat nyélbeütését, imperative előírván a feleknek, hogy perbéli követeléseik jogosúltságát a bizonyítási eljárás folyamán hiteles okmányokkal igazolják. A pécsi káptalan nagy buzgósággal hozzá is látott a vizsgálat teljesítéséhez, – de még mielőtt szabályszerűen befejezhette volna, a perben álló felek közt még ugyanabban az esztendőben, 1366-ban, békés megegyezés történt, melynek értelmében Becsei Tőttös László kártérítés fejében 100 márkát fizetett az özvegynek, a két vásár idejét pedig, bölcs körűltekintésnek utána, mindkét fél érdekeinek megfelelően megállapították.
A XIV. század végén mind Bács, mind Bodrog vármegyék területén erősen elszaporodtak a tolvajok, rablók, orgazdák és egyéb gonosztevő latrok, kik a személy- és vagyonbiztonságot lépten-nyomon veszélyeztették. Ideje volt hát, hogy az igazságszolgáltatás teljes szigorral éreztesse velök erejét. Losonczi István, Bodrogvármegye nagytekintélyű főispánja tehátlan nagy törvénykező gyűlést tartott 1391-ben „prope villam Budrug”, azaz Bodrog mellett, hogy méltó ítéletet tartson amaz is entelen emberek felett. Meg is lakoltatta a bűnösöket derekasan. A Zichy-család oklevéltárában megvan az a hosszú névjegyzék, 440melyben az illető elvetemedett bűntettesek nevei megolvashatók. Se vége, se hossza ennek az épületes lajstromnak. Egyik főgonosztevő gyanánt emeli ki ez az oklevél „furem Augustinum dictum de Zabotka”, – a ki nem más, mint egy bizonyos Ágoston nevezetű tolvaj Szabadka városából.
A vármegye törvénykezésének eme rég letűnt korszakában az általános peres eljárás már meglehetős fejlettséget mutat. A szükséges alakszerűségeket mindíg nagy pontossággal és lelkiismeretességgel tartották be s a jogkereső megyebéli ember rendíthetetlen bizalommal tette le ügyét az arra hívatott fórumok elé. Werbőczy népe eleitől fogva rátermettnek bizonyúlt a jurisdictiora; már ez időtájt is elismerték rólunk, hogy – jogásznemzet vagyunk s épen ezek a körűlmények szolgálnak természetszerű magyarázatúl annak, hogy igazságszolgáltatási szervezetünk különböző formáinak fokozatos kialakúlása tökéletesség dolgában köz- és magánéletünk valamennyi intézményét felűlhaladja.
A nemes ember, ha nyomós panasza volt, – jogorvoslat okából vagy egyenesen a királyi udvarnál, vagy valamelyik hiteles hely előtt jelentkezett. Elrendelték tehát a vizsgálatot, megbízván annak keresztűlvitelével vagy a vármegyét, vagy az illetékes káptalant. Ezeknek kiküldöttje, rendszerint azonnal perbe idézte a feleket, hacsak a király vagy helyettese nem vette igénybe a pecsétküldés által való perbeidézést. Ha alperes nem jelent meg az első idézésre, vagy lakóhelyén nem volt található, az ú. n. pristaldus, vagyis a királyi vagy megyei hírnök az illető, – esetleg több – község piaczán való kikiáltás által idézte. A fentebbi adatok nyomán már jól ismert Báthmonostori Lászlót, Bodrogvármegye nagy vagyonú, de pörlekedni különösképen szerető földesurát, minekutána nem nagyon mutatkozott hajlandónak a megjelenésre: a szekszárdi konvent pristaldusa három különböző község piaczán idézte az 1401-ik esztendőben.
