A bácskai szerb vajdaság bíráskodása. Az abszolutizmus kora.

Teljes szövegű keresés

A bácskai szerb vajdaság bíráskodása. Az abszolutizmus kora.
Az ezek után következett elnyomatás szomorú korszakában az 1850–61-ig terjedő időköz alatt az ú. n. szerb vajdaság császári tisztviselői intézték, – több erőszakoskodással, mintsem jóakarattal – Bács-Bodrog vármegye törvénykezésének ügyes-bajos dolgait. Sok köszönet épenséggel nem volt ebben az intézésben. A vármegyének az igazságszolgáltatás terén kevés volt a joga, de annál több és nyomasztóbb a kötelessége. A nemzeti csüggedés és vígasztalan jelen emlékezetes korszakának különösen az elején – 1850-ben, – rendkívűl kínosan, nagy hercze-hurcza után tudták csak megszervezni – úgy ahogy, – a megyei bíróságot is a császáriak. S még ezt is egyelőre csak ideiglenesen. Zomborban állították fel ezt az első ideiglenes törvényszéket; a városok továbbra is megmaradtak rendes törvénykezési jogaik gyakorlatában.
Nevesy Sándor, kire ez ominózus időben a vármegyei bíróság megalakításának nem épen kellemes feladata hárúlt, végre is megoldotta a szizifusi munkát. A zombori első – ideiglenes – törvényszéknek Piukovich Ágoston lett az elnöke, míg a bírói kar a következő tagokból állott: Karácsonyi Lipót, Kardos János, Kuluncsics István, Albrecht József, Macskovics József és Latinovics Benjámin. Utóbbi csak rövid ideig volt tagja a törvényszéknek. Jegyző volt: Reitter Nándor, – Rövid idő múlva Piukovich Ágoston elnököt áthelyezték Lugosra, úgy hogy mikor azután a vármegye törvényszékét véglegesen szervezték, annal elnökéűl Popovics Márkot nevezték ki s hamarosan alapjában átalakúlt a bírói kar is. Ennek, – több-kevesebb idő lefolyása alatt, a következők lettek a tagjai: Del Negro Mór, Gavaroli János, Athanaczkovics Trifun, Koszta Ferenc, Masirevits Samu, Ondrejkovics József, Szevics József, Zerdán József, Albrecht József, Gartner Ferencz, Wargay István. Császári államügyészszé elsőben Melé Józsefet, majd ő utána Milutinovics Szvetozárt nevezték ki.
Nem sok idő telt belé, már ismét teljesen újjáalakították a törvényszéket, melynek bizonyos Czerin (Zerin) nevezetű úr lett az elnöke, míg bíráiúl Branovacski Istvánt, Hladnik János, Pascu Miksa, Barách József, Tarnovszky Konrád, Nagy Incze és Dubrovay János neveztetett ki. E korszakbeli járásbírák voltak a törvényszék területén és pedig Apatinban: Sánta István, Palánkán: Doits Lázár és Becsén: Sevics József.
Az úgynevezett segédeket (Aktuäre) 1854 április 27-én nevezték ki a megyebeli járásbíróságokhoz. Ime, a zombori törvényszék kerületében működő segédek névsora: Benedek József, Demetrovics Milos, Hrobossy János, Kovacsics Ágoston, Manojlovics Demeter, Markovits Márk, Rácz Czirill és Rudics Sándor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages