A belvizek lecsapolása.
A belvizek lecsapolása.
Bármilyen jelentékteleneknek lássanak is a vármegye vízfolyásai és fennebb vázolt mocsarai, esős években, a csapadék- és olvadékvizek tömegétől megnagyobbodva, igen gyakran az elöntés veszélyével fenyegetik a vármegye déli részének szántóföldjeit és óriási károknak voltak már okozói. (1870–71 és 1872-ben p. o. 100–120.000 holdat borított el a belvíz s az ebből származó kár körűlbelűl nyolcz millió koronára rúgott.) E veszélyek elhárítása czéljából épűltek még a XVIII. század végén Kis József kincstári mérnök kezdeményezésére az úgynevezett lecsapoló-árkok. Ezek egyikéből lett a Ferencz-csatorna.
A vármegye területének álló és belvizeinek lecsapolására, illetőleg a lecsapolási munkálatok keresztűlvitelére keletkeztek a „vízlecsapolási érdekeltségek”, ezekből pedig idők folyamán a belvíz- és ármentesítő társulatok.
Ezek a legújabb időkig mintegy 55.000 holdnyi területet ármentesítettek, 1165 km hosszú árokhálózattal.
Az álló és belvizeket a lecsapoló-árkok részben közvetetlenűl juttatják a Dunába és a Tiszába, részben ama három csatorna útján, a melynek elseje a már többször említett Ferencz-csatorna, melyről más helyen bővebben van szó.
A második csatorna a Ferencz-csatornából ágazik ki s még egyszer összeköti ezt Baja–Bezdán vonalában a Dunával. Ez a Baja–Bezdáni tápcsatorna.
A harmadik a Ferencz József-csatorna, főleg lecsapolás és öntözés czéljából épűlt, bár hajózásra is szolgál. Kissztapárnál ágazik ki a Ferencz-csatornából; Veprőd (Veprovácz), Bácskeresztúr, Torzsa, Úrszentiván (Deszpotszentiván), Kölpény (Kulpin), Petrőcz (Petrovácz) és Piros határában elhaladva, Ujvidéknél szakad a Dunába.
Vessünk végezetűl egy pillantást ama két folyamóriásra is, a melynek víztömege ékes keretként fogja közre az áldott „bácskai földet”.
