Tűzrendészet. Közegészségügy.

Teljes szövegű keresés

Tűzrendészet. Közegészségügy.
A város tűzrendészeti és közegészségügyi intézményei:
1. A „Szabadkai Önkéntes Tűzoltó-Testület”, mely 1888-ban kezdette meg működését s több országos tűzoltó-versenyen első díjat nyert. Működő tagjainak száma 89, van azonkívűl 21 tagú zenekara is.
2. A hivatásos „Városi Tűzőrség” szintén mintaszerű berendezéssel s szervezettel.
3. Az Önkéntes Tűzoltó-Testület kebelében alakúlt „Önk. Mentőegyesület”, mely 1896-ban kezdette meg működését kezdetleges felszereléssel, mígnem 1898-ban a városi hatóság a csapatot megfelelő mentő- és halottszállító kocsival, fertőtlenítő géppel s egyéb szükségletekkel látta el.
4. A testgyakorlás különböző nemeit a „Szabadkai Sport-Egyesület” s a „Bácska” kultiválják s évente több nyilvános versenyt is rendeznek, melyen a főváros atlétái is részt szoktak venni.
5. A város gyógyintézetei között első helyen említendő az 1893-ban 280,000 frt költséggel felépített „Mária Valéria-közkórház” 7 1/2 kat. hold területen 12 külön részből álló épületcsoportjával. Ezenkívül már 1886 óta tart a város egy mintaszerű járványkórházat, Sánta György dr. pedig 1906-ban nyitotta meg Lenkey-utczai magánszanatóriumát.
6. Az egészségügyi szolgálatokat Szabadka összes területén mintegy 40 magán- és tisztiorvos látja el. 1907 óta pusztai orvosi állásokat is szerveztek.
7. A gyógyszerszükségleteket a belterületen kilencz, Palics-fürdőben egy gyógyszertár szolgáltatja. Az első gyógyszertárat 1780-ban, a másodikat 1814-ben állították fel, a többi nyolczat pedig az 1850-ben évek óta engedélyezték.
8. Szabadkának Palics-fürdőn kívűl 1879-ig más nyilvános fürdője nem volt. Ez évben épűlt fel nagy áldozatkészséggel a Joó Dezső-féle „Artézi gőz- s kádfürdő”, mely az utóbbi időkben újabb modern berendezést kapott. Ezenkívűl a Heiszler dr.-féle „Magán vízgyógyintézet”-nek van sok látogatója.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages