Szent Mária mezőváros.

Teljes szövegű keresés

Szent Mária mezőváros.
A város ez érdemeiért a bunyeváczok utánjárására 1743-ban, midőn a katonai sánczok megszűnvén, polgári hatóságnak adták át, szabadalmazott kamarai mezővárossá lett. Május 7-én bocsájtotta ki Mária Terézia Prágában a szabadságlevelet, mely szerint Szabadkát katonai érdemeiért s hűségeért a polgáriasításon fölűl még szabadalmazott kamarai mezővárossá tette, czímerrel ajándékozta meg s nevét Szt. Máriára változtatta. Biztosította továbbá a várost ma is határához tartozó 12 pusztájának birtokában, s a városé lett a Kőrös-ér és a Palics-tó. A várost mindezekért bizonyos földesúri adó fizetésére kötelezték, t. i. a nagy-dézsmát természetben adta, a kis-dézsma, kilenczed-adó és a földbér, valamint a mészárszéki jog megváltásáért évente 3000 forintot fizetett a kincstárnak, a kocsmák és sörházak haszonbére fejében pedig 2000 frtot.
A mezővárosi korban használt pecsét vízszintesen két mezőre van osztva. A felső kék mezőben a város védő szentje: Szent Teréz apáczaruhában az előtte álló, piros ruhával födött oltáron levő feszület előtt imádkozik. A feszület mögött könyv áll. Az alsó piros mezőben kettős farkú, ágaskodó oroszlán, jobb lábában kardot tart. A körírat: „Sigillum Regio Privilegiati Oppidi Szent Maria 1743.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem