A város fejlődése megindúl.

Teljes szövegű keresés

A város fejlődése megindúl.
A béke helyreálltával a város végre saját beléletének gondozására fordíthatta figyelmét, a mire már épen szükség is volt, mivel művelődési viszonyai szab. kir. városi rangjával nem voltak összeegyeztethetők. Különösen szánandó állapotban volt a nevelés ügye. A nemrég emelt gimnáziumot kevesen látogatták s 1820-ban még egy latin irnokot is idegenből kellett behívni. A javítás és nevelés terén a tanács nézete szerint legtöbbet tehet a papság s a vallás. Miután tehát a Szt. Teréz főplébániát már 1798-ban felszentelték, most 1820-ban megkezdették a két külvárosi (kéri és zentai) templom építését, elemi népiskolák építését vették tervbe, 1818-ban pedig a városháza mellett gimnáziumot is emeltek. Elrendelték, hogy minden polgár fia látogassa az elemi s a „gramatikális” iskolát s a legjobb hat tanulóifjúnak 100–100 frt. jutalomdíjat tűztek ki. Ugyanakkor fontos rendeleteket hozott a tanács a közbiztonság s erkölcsiség érdekében is. 1816-ban a tanács kijelölte azokat az utczákat, melyekben a zsidók házakat vehettek, t. i. templomuk környékében, a mai Magyar- s Erdő-utczákban. Ezért találjuk ma is a zsidók zömét e környéken a város-erdő felé.
Szabadka haladását azonban, az 1825. évi orsz.-gyűléssel fellendülésnek indúlt nemzeti élet idején, részben a meg-megújuló személyes belharczok, részben az 1831. évi kolera akasztották meg, mely utóbbinak Szabadkán mintegy 3000 áldozata volt. Az eddig ismeretlen pusztító nyavalya nemcsak a hatóság gondját vette igénybe, de a társadalmi életet is megdermesztette. Ily körűlmények között az országgyűlés megnyitását 1832 decz. hóra halasztották el. A nemzet színejava szép eszmékért küzdött s ama törekvésben, hogy a magyar nyelv minden téren természetes jogaiba lépjen, igen buzgó részt vett Szabadka is. A kezdeményezés és sürgetés a városi tanács érdeme volt. 1839. év elejétől kezdve már az összes ügykezelés magyar nyelven folyt s többé nem Mária Theresiopolisban, hanem Szabadkán. Idegen nevét a szomszédhatóságok Mária Terézia Város-ra fordították, míg végre 1845 márcz. 27-én törvényesen is engedélyt kapott a városi czímer latin köríratának magyarra fordítására és a régi Szabadka név használatára.
Az 1825. évi országgyűlés óta felmerűlt reform-mozgalmak Szabadka polgárságának körében is élénk visszhangra találtak. De az anyagi érdekek előmozdítása czéljából is több közhasznú intézkedés történt. Így 1828-ban végezték be az új emeletes városháza építését. Az épület tornyába harangot is tettek s tűzőrt is rendeltek oda fel. 1841-ben megkezdették a házszámok és utcza nevek kitűzését. 1844-ben behozták újra az éji őrök intézményét, mely már 1780 körűl is fennállott, de a tanács ok nélkül beszüntette volt. Ekkor veszi kezdetét itt az egyleti élet is. 1840-ben alakúlt meg a német polgárok „Polgári Kaszinó”-ja s ugyanez évben nyílt meg a Nemzeti Kaszinó is. 1741-ben a „Nemzeti nyelven munkálkodó társulat” alakúlt az irodalom fejlesztésére a helybeli egyetemi ifjúság körében, mely nemsokára politikai tendencziákat is vallott, 1843-ban demokratikus alapon Olvasókörré, majd „Baráti körré” változott. 1847 szept. 16–17-én díszes ünnepet tartott a város. József nádor utódját, István főherczeget üdvözölte falai között s fogadására 200 tagú díszőrséget is szervezett, melynek őrnagya Spelletics Bódog ügyvéd lett.

Szabadka. – A tervezett új városháza.

Szabadka. – A régi városháza.

Szabadka.
1. A Szt. György templom.
2. A gör. kel. templom.
3. A Ferencziek régi temploma.
4. A Mária Terézia templom.
5. A zsinagóga.
6. A Szt. Rókus templom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem