A város fejlesztése.

Teljes szövegű keresés

A város fejlesztése.
A városi tanács e szomorú időkben is lázas tevékenységet fejtett ki, hogy csak némileg is kiemelje a várost elárvúlt helyzetéből s a kor színvonalára állítsa. 1853-ban készűlt el a Pest városhoz czímzett szálloda, a melyet még a szabadságharcz előtt kezdettek építeni és a következő évben a színház is; decz. 16-án Latabár Endre a „Két Barcsai”-val nyitotta meg az előadások sorát. 1856 nov. hóban az utczavilágítást kezdték meg 137 petróleumlámpával. 1858-ban állították fel az első kisdedóvót s ugyanekkor határozták el az algimnáziumnak főgimnáziummá való emelését.
Midőn 1860 júl. 18-án Bigot de St. Quentin kormányzó meglátogatta a várost, Mukics János községtanácsos nagyszámú küldöttség élén 200 aláírással ellátott kérvényt adott át néki, hogy a szerb vajdaság megszüntetését s visszacsatolását kérelmezze. A kérelem teljesítése nem sokáig váratott magára. A szerencsétlen olaszországi háborúk legközelebbi eredménye volt az abszolut kormány bukása Bécsben s még ugyanez év decz. 27-én a császár elrendelte a vajdaság és bánság visszacsatolását. Szabadka város mindjárt első közgyűlésén, 1861 márcz. 12-én kimondotta, hogy az 1848-as törvények szerint fog eljárni s megtartotta a tisztújítást is.
A nemzet törvényes és jogos kivánalmait azonban még mindíg nem teljesítette a császár. Miután a függő jogkérdések megoldása a bécsi központosító kormány kivánsága szerint nem sikerűlt, az országgyűlés aug. 22-én feloszlott. Szabadka közgyűlése még néhány hónapig szabadon kifejezésre juttathatta alkotmányos érzületét, de egy nov. 5-én kelt rendelet a városi képviselő-testületeket feloszlatván, Szabadka közgyűlése is feloszlottnak jelenti ki magát, a tisztikar pedig önként lemondott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem