Kanizsa mezőváros.

Teljes szövegű keresés

Kanizsa mezőváros.
1751-ben Kanizsa mezővárossá lett, vásárengedélyt kapott s a koronakerület tagja lett. A tiszai határőrvidék megszűntével az itteni szerb katonaság nagyrészt a Bánságba költözött át. Ezért 1753-ban a kamara Rédl József adminisztrátor által a most Ó-Kanizsának nevezett kamarai mezővárosba magyar lakosságot hívat be. Rédl 1756-ban szerződést kötött Nagy Mihály szabadossal is, a ki kötelezte magát, hogy ide magyar lakosokat telepít. A telepítés még 1771-ben is folytatódott. Önálló r. k. lelkészi állomás 1750 óta van Kanizsán, 1755 óta rendszeres anyakönyvek is voltak. A templom már 1768-ban épűlt fel. 1771-ben a vármegye e városban, melyet most Magyarkanizsának is neveznek, összeírást tartott. 169 adózónak és három papnak volt 795 kapa szőleje. Egy egész ekényi gazdának van 40 hold szántóföldje és 20 kaszás rétje. Az egész városban van 336 telkes gazda. 1777-ben a magyarok túlsúlyban voltak a szerbek fölött. 1788-ban Ó-Kanizsa mezővárosban volt 251 telkes gazda, 278 házas zsellér, 194 házatlan zsellér, 837 ló és 846 ökör.
A mai templom előtt áll egy kőkereszt, a fiatal eredetű város egyik legrégibb építménye. Ezt 1791-ben állíttatta föl Fehér Ádám, annak a Fehér családnak tagja, a mely az újratelepedés idején jött a városba. Fehér János volt az új. r. kath. egyház első plébánosa s ennek a testvéreitől származnak a magyarkanizsai Fehér családok.
A város neve többször változott. Az 1804. évi Artaria térképen Neu-Kanizsa néven van feltűntetve. Quits 1810 előtti vármegyei térképén Magyar-Kanizsának van írva, alatta van Gyékénytó árteres puszta. Adorján fölött is szerepel. 1848-ban a koronai kerülettel együtt, a vármegyébe kebelezték.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem