Titel.

Teljes szövegű keresés

Titel.
Titel. Járási székhely, az úgynevezett titeli fennsík déli tövében és lejtőjén, a Tisza mellett, a vármegye délkeleti sarkában. A titeli fennsík már a kőkorszakban is lakott volt. A praehisztorikus korban ott két különböző műveltségű nép élt, a mint azt az 1891. évi ásatások bizonyították. Volt itt telep a római korban is még a Diocletianus előtti időben. A húnok előtt Bácska földjén a szarmata jazigok laktak, s építették itt az első sánczokat, hogy a rómaiak ellen magukat megvédjék a Duna-Tisza sarkában. II. Konstantinus császár harczai idején kerűlhetett Titel és vidéke a rómaiak közvetetlen uralma alá 359–375-ig. A rómaiak a titeli fennsíkot is felhasználták hadi czélokra s uralmuk biztosítására meg is erősítették. Erre vall a Titelben talált sok római emlék és felírásos kő és tábla, ámbár ezek nagy része a felírások szövegéből ítélve, nem itt helyben állíttattak fel először, hanem máshonnan hozattak ide, talán építő-anyagnak, a titeli prépostok által. Ezek a felíratos emlékek részben a budapesti Nemzeti, részben a temesvári múzeumba kerültek. A fennsík tiszai oldalán látható bevágásokat és falmaradványokat is azzal magyarázták, hogy itt római kikötő volt. A hely elnevezéséről több vélemény van, némelyek római eredetűnek mondják s Titus császár nevéből származtatják. Balla Pál (Tört. Évk. III. k. 69. l.) nemzeti alapon fejti meg. Ő u. i. azt mondja, hogy Balambér hún vezér a régi krónikák szerint 373–375 között a Tiszán átkelvén, a rómaiak által uralt Pannóniába hatolt s azt az átkelési helyet őseink szokásuk szerint Tétel vagy Tétölnek nevezték el. Ez a név valami nevezetes eseményt jelent, itt az átkelést. Balambér ezután három őrhelyet épített: Tételt és Sóvárt (ez szláv fordításban most Szlankamen, de helytelenűl nevezik Anonymus után Zalánkemennek.) A harmadik hely Zimony lehetett, a mely (zem, zöm = szem) annyit tesz, mint szemlélőhely. Béla király Névtelenje a honfoglalás idejéből már megemlékezik Tetel és Titul néven Titelről, mint Szalán vezér lakhelyéről. Árpád Csongrádról elindúlván, mindent meghódított, lejött Titelig s tovább a szalankemeni révig. De bár ez adatok hitelességéhez kétely fér, a hely régisége mégis kétségbevonhatatlan. Titel okírati első felemlítése 1138-ból való, midőn II. Béla király udvari káplánjaként egy Lőrinczet említenek Titelről. Tehát egy titeli kanonok volt kir. udv. káplán, mert némelyek szerint 1056-ban itt Szt. Ágoston rendű szerzetes prépostság létezett, melynek alapítását mások 1156-ra teszik, mert ez évben Péter titeli prépostról is szó van. E prépostság és káptalan keletkezésére vonatkozólag Czinár és követői által felhozott adatokat, melyek egy Pécs egyházmegyei Thoulra vonatkoznak, mellőzvén, csak a titeli káptalan múltjával foglalkozunk. Az alapítás évéről semmi biztos adatunk nincsen, de X. Leó pápa Szt. László királyt említi a káptalan alapítójának s így ez legalább a XI. század végén keletkezhetett. A káptalan fejének, a prépostnak nevével 1156-ban találkozunk először, azután pedig sűrűn találkozunk a kanonokok s prépostok neveivel. Különösen a titeli prépost czímét országos hírű s magasrangú férfiak viselték. A kanonokok nem voltak szerzetesek, hanem világi papok, a kik szerzetesek módjára együtt élve, társas káptalant alkottak. A káptalan „de sancta sapientia”, azaz a szent bölcsességről volt czímezve s mint hiteles hely is működött. A plébánia ügyeit is ők vezették és később a vár védelméről is ők gondoskodtak. Övék volt a titeli rév is, a melyet a nép Túróczi szerint Tüdőrévnek nevezett el. A várostól lejjebb dunai rév volt, mely a szembelévő Szalánkemenre vezetett; ezért Anonymus szalánkemeni révnek is mondja. Ez a hely tehát már a legrégibb időkben is átkelési hely volt. 1233-ban II. Endre király elrendeli, hogy többi között a titeli káptalan a maga használatára 3000 zun (mérték) sót szállíthat s ugyanekkor Mihály titeli prépost is alá van írva. 1290-ben III. Endre felszólítja 165a bácsi káptalant, hogy bizonyos birtokokmányokat adjon ki a titeli prépostnak. 1295-ben a titeli társas káptalan a kalocsai érsekség hatósága alól felmentve, az esztergomi érsek fönnhatósága alá rendeltetett. 1301-ben Venczel cseh király Kakasnak adja a titeli prépostság egyik falvát, Várkonyt, a Tisza mellett, s mást ígért helyette a titelieknek. Az 1332–37. évekre az ez évi pápai tizedjegyzék szerint a titeli káptalan 36 márkát (ŕ 56 garas) fizetett az egész tizede fejében. 1337–42 között Galhardus de Carceribus titeli prépost volt a pápai dézsmák beszedője, a kit 1344-ben a pápa csanádi püspökké tett, míg a titeli prépostságot Vilmos bíbornoknak tartotta fenn. Legnevezetesebb birtoka volt a titeli prépostnak a valkómegyei Erdőd, a miért erdődi prépostnak is nevezetetett s mint ilyen, gyakran határvillongásba kerűlt az óbudai apáczáknak Zond és környékbeli birtokaival. A káptalannak pecsétjét 1325-ből képben is közli Jerney a Tört. Tár II. kötetében. IV. Béla király a tatárjárás után országszerte várakat és erődítményeket építtetett, valószínű, hogy 1247 után a titeli káptalan is fallal vette körűl a templomot és káptalani épületeket ezen már a természettől is erősségnek kitűzött helyen, a folyóvíz és nagyterjedelmű mocsarak között emelkedő fennsíkon. Idővel többször felújították és jobban megerősítették e várszerű erősséget. Így a török veszedelem közeledésének hírére Bakócz Tamás bíboros, mint a titeli prépost 1500 körűl újra megerősítette a falakat, a templomnak még eddig nem védett baloldalán erős falat épített, sőt a várral szemben, a Tiszán túl, őrtornyot is állíttatott fel. A váron kívűl bizonyára a régi Titel város is legalább részben a fönnsíkon volt. Az 1498. évi 20 t.-cz. szerint a titeli káptalan 50 lovas katonát tartozott kiállítani, a mi a káptalan gazdagságára enged következtetni. Oláh Miklós szerint 4000 arany volt a prépostság évi jövedelme. 1439 aug. és szept. hónapokban a város alatt, Tüdőrévnél táborozott Albert király, V. László pedig Nándorfehérvárról visszatérve, a titeli várban pihent meg s innen nehány nap múlva Szeged felé folytatta útját. 1513-ban szerbek is laktak Titelen s ezeket a káptalan zsoldosoknak használta a vár védelmére. 1514-ben Verancsics szerint (Össz. műv. II.) Nagy Radoszláv keresztes vezér vette be Titelt, a honnan Temesvár alá ment és Dózsához csatlakozott, a ki őt megölette. A délről fenyegető török veszedelem közeledtével az aggódó hazafiak sietve fogtak hozzá a déli határok megerősítéséhez. Ekkor Titelt is, mint fontos helyet, megerősítették, királyi katonaságot helyeztek el benne és bánságot is szerveztek ott. 1526-ban Belgrád és Zimony már négy év óta török kézben volt s a dunamenti várak erődítésére még sem történt intézkedés. Titel várának ura és az utolsó prépost Vértessi Mihály volt, a ki azonban már 1524-ben Kalocsára ment lakni. Nagy László és Pálos Gergely várnagyok csekély erejökkel lelkiismerettel védték a várat a nagyszámú török had ostroma ellen 1526 márcziusban. Végre a lakosok elszéledtek, a kifáradt őrség pedig mindenben szűkölködve, elhagyta a várat. Most a király Szulejmán közeledtének hírére Ábrahámfi Miklós és Székely Benedeket titeli bánokká nevezte ki, de pénzzel és hadiszerekkel nem látta el őket. Erre a pápai nunczius Kőmíves Lőrincz kapitánynak pénzt adott, hogy 100 gyalogos katonát fogadjon és siessen velük Titelre, a hova ezek még ez év júniusában le is érkeztek. Július 28-án a török bevette Péterváradot, azután a mohácsi csata következett. Innen a török Budára ment s ennek bevétele után a levonuló Ibrahim pasa Titeltől három mértföldnyire tartotta hetedik állomását. Deli Radity nagy kárt tett a portyázó törökökben, de Titel vára harcz nélkül török kézre kerűlt. A bevétel október 2-ika előtt történt; a lakosság legnagyobb része már Pétervárad elestének hírére innen a felső vidékre menekűlt. A szultán maga is megszemlélve a bevett Titelt, útját Péterváradra folytatta. Oláh Miklós 1536-ban írt „Hungária” czímű munkájában említi, hogy Ferdinand császár s a török alkuban vannak, mert az előbbi a tiz év előtt elveszett Szabács, Újlak és Titel várakat vissza szeretné kapni, a miből az következik, hogy Titel akkor török kézben volt. E szerint a titeli prépostság és káptalan 1525-ben végkép megszűnt, vára is romban hevert s a törökök foglalták el a káptalani épületeket s a közelben levő helységet, melynek okirati felemlítését az orsz. levéltár őrzi egy 1466. évi okíratban, a hol poss. Thytelnek neveztetik és 1480-ban, a hol már városnak van mondva. 1551-ben a török sereg átkelt a Dunán Péterváradnál, onnan Titelnek fordúlt és hadát Becse vára ellen indította. Titelnél voltak a török hajók; ebből hidat akartak verni s Becskerek ellen törni. A prépostság épületének romjait ma is 166felismerhetni a Titel község melletti fennsíkon. Verancsics Antal 1553-ban mint békekövet Konstantinápolyba utazván, útleírásában említi, hogy Szalánkemen és Titel városok és várak egymással szemben vannak a Duna széles medre által elválasztva. A Titel alatti nagy térség oly mély fekvésű, hogy akár a Dunának, akár a Tiszának gyakori kiöntései által teljesen vízzel van borítva. A törökök Titelt elfoglalván, ezt a helyet közigazgatásuknak egyik központjáúl használták. Így Titel egy egész kerületnek középpontja lett. A török defterek Titel várost 1554-ben 55, 1570-ben 50, 1590-ben 20 adózó házzal sorolják fel, a melyekben csupa szerb családok laknak. 1573-ban Gerbach István udvari pap Titelt Szalánkemennel szemben így írja le: a városka egyik fele szép várral együtt hegyen emelkedik és kőfallal van bekerítve, a hol szép kertek is vannak; a város másik fele a hegy alján terűl el. A lakosság mind szerb; a templomokban Gerbach fekete köntösű apáczákat s papokat látott; a templom maga újszövetségű képekkel van telefestve (a káptalan épületéről és templomról nem tesz említést.) Egy a XVII. század legelejéről való török kézirat Titelt kemény erősségnek mondja, a Tisza partján, meredek magaslaton. A titeli nahije a Szerémséghez tartozik. A töröknek 1686. évi veresége után Bácska a török közvetetlen uralma alól felszabadúlt és 1687-ben csak Titelben tanyázott még Bajazid aga. Ugyanez év augusztusának közepén Bercsényi Szegedről átjött katonaságával, Titelt megtámadta s kizsákmányolta. 1688-ban Caprara császári tábornok jelenti a szalankemeni táborból, hogy Wallis és Heiszler bevették Titel várát. 1689-ben császári katonai parancsnok lakott Titelben. 1690-ben Lazsanszki császári kapitány a török ellenség közeledtének hírére Titelt elhagyta; ezért fogságba kerűlt, honnan csak 1691. május 29-én bocsájtatott szabadon Szegedről. 1691 július 29-én Lajos főherczeg seregével Eszékről Péterváradra érve, hallja, hogy Titel szabad elvonulás föltétele alatt megadta magát a töröknek, ennek ellenére az egész várőrség felkonczoltatott. Ezért 1692 júliusban Saurau elégtételt követelt a belgrádi pasától. 1692-ben a bécsi udvari haditanács elrendelte, hogy Titelt jól meg kell erősíteni, 1693-ban Brodan Stetta volt a titeli szerb őrség kapitánya, a ki a következő évben vitéz magatartásáért dícséretet, aranylánczot s emlékérmet kapott. 1694 tavaszán a török Titel előtt van s itt akarja hajóit alkalmazni, de a helyőrség jól tartotta magát s a török májusban kénytelen volt elvonúlni; néhány nap múlva a török megerősített sereggel visszatért ugyan, de csakhamar el is távozott, mert Stahremberg folyton sakkban tartotta. A bécsi udvari haditanács június 5-én elrendeli, hogy Huyn erősítse meg Titelt palisádokkal és 300 hajdúval. Heiszler tábornok június 20-án sürgeti Titel megerősítését és még augusztus 14-én is Bácsnál táborozik. Thököly 1694. évi naplójegyzetében többször szól róla. Szeptember 6-án híre jár, hogy Lippáról Veterani tábornok is a péterváradi németekhez indúlt segítségre. Erre Thököly és a török Titel elé vonúlnak, melyet az előbbi labancz végháznak nevez. Itt is táboroz a török késő őszig, de ütközetre nem kerűlt a sor. 1695-ben márczius 7-én a török ismét Titel felé fordítja figyelmét s egy fél évi kisebb csatározások után, szeptember 16-án – írja Nehem császári parancsnok – Titel elesett s a belgrádi pasa felgyújtotta. Szeptember 22-én Stahremberg intézkedik Titel kitataroztatásáról, 1696-ban februárban Eydtner Ferencz lett titeli parancsnok s kéri Nehemet, hogy őt Titel s a kobili sáncz parancsnokságába iktassa be. Július 14-én írja a szász választófejedelem, hogy Heiszler a Duna-Tisza torkolatánál volt sánczot, mint tarthatatlant, lerontatta, Titelt pedig jól megerősítette és hogy Truchsess hadteste Titel és Kobil között áll. Stahremberg augusztus elején megverekedett a törökkel, a török vissza is vonúlt, de Stahremberg négy hajót veszített el. Augusztus 28-án Zsablyánál volt Stahremberg és lovasságával a szász fejedelem segítségére ment a fősereghez. Augusztus végével Nehem a titeli táborba ment és a zsablyai nagy hídat lerontatja. 1697 július 25-én Jenő főherczeg seregével Eszékről Pétervárad felé megindúlt. Kobilban tábort üt; itt hallja, hogy a szultán Belgrádba ért, és hogy a Duna-Száván hidat veretett. Úgy látszott, hogy a török a Száván átlépni s Péterváradra támadni akar. De a török keletre fordúlt s augusztus 19-én Pancsovánál a Dunán átkelt, a hajók a Tisza torkolatáig előre mentek. Most Titel szárazon s vizen veszélyben forgott. De az sem volt valószínűtlen, hogy Titelt nem bántva, Erdély felé iparkodik a török, hogy az onnan Jenőhöz jövő Rabutinnak az útját elvágja. Jenő tehát Nehem tábornokot nyolcz batallionnal és 800 lóval Titelben hagyva, ő maga 169Rabutin elé ment. A szultán Titel ellen fordúl, Nehem nem védheti magát s Jenő utasítása szerint Péterváradra vonúl vissza. Jenő hg. Rabutinnal egyesűlve visszatért, hogy Péterváradot védje a török ellen. Szeptember 6-án ért oda, de a török a következő napon felkerekedvén, a Tisza mellett Szeged felé húzódott. Jenő nyomban utána vonúlt s 11-én fényes győzelmet aratott rajtuk Zentán. 1698 május elején a török Titelt ismét megtámadta, de Nehem a sikert meghiusította. Ugyanekkor hírűl jutott Bécsbe, hogy Titel a törökhöz pártolt, mert helyőrsége inségben elhagyatva sem pénzt, sem élelmet nem kapott. Az 1699-ben Karloviczban kötött béke feltételei szerint „minthogy a Tisza és a Duna közötti terület, melyet Bácskának szokás hívni, a császári felség egyedüli birtokában van, maradjon ezután is a mondott császári uralom alatt és Titel se erősíttessék inkább, mint a hogy jelenleg van. Ellenben Kiskanizsa, Becse, Zsablya erődítései a császár által lerontandók.” A határőrvidék szervezésekor 1701-ben Titel is katonai sánczczá lett 200 hajdúval s 50 lovassal s a dunai határőrvidékbe tartozott. Hozzácsatoltatott Barba és Kövesd puszta. 1728-ban Titel sáncz kapitánya Bosnyák volt. 1740 körűl a vármegye panaszolja, hogy Titelben 300-an is vannak, a kik adót fizethetnének, így pedig, mint katonai sánczban lakók, a vármegye alól fel vannak mentve. 1745-ben Titel a szegedi parancsnokság alatt álló tiszai határőrvidékbe tétetett át. Az 1750 augusztusban kelt királyi rendelet után, melyben a tiszai és a dunai határőrvidéknek az országba való visszakebelezése kimondatott, Titel és környéke nem csatoltatott vissza a vármegyéhez, hanem két csajkásszázad alakítására tartották vissza. 1752 márczius 17-én Titelt s környékét a vármegye ideiglenesen vette át. 1763-ban ismét a katonaságnak adattak át, a mikor is a csajkásszázadok szervezése kezdetét vette és Titel a kerületnek főhelye lett. Titel 1769-ig Újvidéknek volt leányegyháza, ekkor új templomot kapott. A parókiát 1788-ban szervezték, a templom 1812-ben épűlt. Van itt görögkeleti templom, mely 1891-ben épűlt s 1891. óta ág. ev. anyaegyház. 1825-ben a helytartótanács Titel mezőváros három országos vásárját Józsefdorf (előbb Zsablya) községbe akarja áthelyezni. Titel fekvésének jelentősége az 1848–49. évi szabadságharczban sem maradt figyelmen kívűl. Perczel Mór mindenképen hatalmába akarta keríteni s ezért május 22-én ostrom alá is vette Titelt. 6000 ember volt az őrség, 30 ágyú s hozzá két század lovasság és Jelasics hadteste is csatlakozott s így a mintegy 25,000 főnyi fegyveres ellenséggel szemben Perczel 9000-nyi serege jobbnak látta a visszavonulást. Július 22-én Vetter tábornok kísérelte meg a titeli fennsík kivívását s Guyonnal háromszor intézett támadást, mire az utolsó roham sikerűlt s Knicsanint a Tisza felé űzték. A honvédek újúlt erővel támadtak, de sikertelenűl, mert a fennsíkról leszoríttatván, Szeged felé kellett visszavonúlniok. 1873-ban szűnt meg a határőrség rendszere s ekkor a csajkás helységekkel együtt Titel is a vármegyébe kebeleztetett vissza. Az 1900. évi népszámláláskor Titelen volt 4711 lélek 788 házban (1890-ben 4314 lélek 676 ház). Anyanyelv szerint: 990 magyar, 1230 német, 23 tót, 25 horvát, 2360 szerb, 83 sokacz. Vallás szerint: 1874 róm. kath., 237 gör. kath., 1898 gör. kel., 528 ág. ev., 97 ref., 73 izr. Határa 11,895 kat. hold. Legnagyobb birtoka a községnek van, mint erkölcsi testületnek. Titelen van szolgabírói hivatal, járásbíróság, adóhivatal és közjegyzőség, valamint áll. polg. fiúiskola; gőzhajó és vasúti állomás, posta és távíróhivatal; három országos vásár. A lakosság több társas egyesületet tart fenn. Itt a Titel-Tisza-Duna töltés fenntartási társulat székhelye. Van itt két takarékpénztár: a Csajkás kerületi és a Titeli első takarékpénztár részvénytársaság; van két olvasó-egylet, kath. kör; van önsegélyző-egylet, a törökbecsei takarékpénztárnak fiókja, gazdasági egylet, temetkezési egylet, hajós-egylet, a D. M. K. E. és az Orsz. vöröskereszt-egyletnek fiókja.

Ujfutak. – A róm. kath. templom.

Ujfutak. – A gróf Hadik-féle kastély. Most gróf Chotek Rezsőé.

Ujfutak. – A gróf Chotek-féle Rudolphinum árvaház.

Ujfutak. – A gróf Chotek-féle Marianum-kórház.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem