Apatin.

Teljes szövegű keresés

Apatin.
Apatin. A mai Apatin nevű város a Rákvize nevű Dunaág mellett épűlt, s most már közvetetlenűl a Duna mellett fekszik. Hogy a Rákvize és a Duna által alkotott sziget volt-e a régi Obada, a melyet Szent István király már 1011-ben a veszprémvölgyi apáczáknak adományozott és a melytől a későbbi Apáti és a mai Apatin nevét nyerte, az még eldöntetlen. (A XII. század óta egy Apos vagy Opus helység neve is fordúl elő, egész a XVI. század közepéig, melylyel együtt említik a szomszédos Apátit is). Apáti első ízben 1350-ben Bodrog vármegyében fordúl elő a kalocsai érsek birtokaként, a honnan az érsek tisztje birtokháborítást követ el Valferben és Asszonyfalvában. Előfordúl még 1391-ben (Zichy okmt. IV. 468.) 1401-ben (U. o. V. 248.) 1408-ban (U. o. V. 561.) és 1446-ban. – 1413-ban az érseknek Apáthiban lakó tisztjei, máskor az apáti és darvasi jobbágyai tettek nagy kárt Tőttös Lászlónak Valfer nevű szomszéd birtokán. Megjegyzendő, hogy Darvas nevű falu már a XIII. század elején állott, s habár a török hódoltság elején elpusztúlt, neve még ma is él az apatini határban, a hol a várostól délre a Darvas völgy vagy árok tartotta fenn emlékét. 1438 és 48 között az oklevelek az érsek birtokaként említik. Ugyancsak Apatin határában volt Valfer is, melyet az egykorú oklevelek 1401-ben és 1466-ban a Tőttös család birtokaként emlegetnek. Ez időtájt a Szántai Marhártiaknak is van benne részük. Később aztán a Várdaiaké lett. 1522-ben Apos és Aranyánnal együtt érseki várakként említik. 1490-ben Várdai Péter érsek levelei gyakran említik Apátit a kalocsai érsek birtokaként, melynek az óbudai apáczáknak szomszédos Újfalu helységétől sok birtokháborítást kellett elszenvednie. Az apátiak Geréb Péter országbírónak veresmarti tiszteitől is sok 31kárt szenvedtek. 1514-ben Bánfi Jakab Apatinnál érte utól és verte meg a Temesvárról menekülő Lőrincz pap és Hosszú Antal pórcsapatait. (Magy. Encycl. III. 451.) Oláh Miklós 1536-ban írt Hungaria czímű művében a Duna melletti helységek között említi. A török defterek is felsorolják a zombori nahijében, de már Opatin névvel. 1553-ban egy fizető és négy nem fizető háza volt. A törökkori magyarországi térképeken is rendesen fel van tüntetve Bodrog alatt, a Duna mellett Apáti is. Marsigli is feltűnteti Apatint, az 1690-es években készűlt térképén. Bács vármegyének 1699. évi első összeírásában azonban Apatin már nem szerepel, hanem helyette a tőszomszéd Bukcsinovics fejlődött ki faluvá, míg Apatin és Aranyos pusztán maradtak és az egész vármegye területével a magy. kir. kincstár birtokába kerűltek. Bukcsinovics azonban veszedelmes rablófészekké lett, miért is a kir. kamara elhatározta, hogy mellette új német falut telepít és a bukcsinovai ráczokat kiszorítja a szomszédságból. 1742-ben csakugyan költözködni is kezdtek, 1750–52-ben pedig végképpen Sztapárra mentek át. 1749-ben Grassalkovics kamarai elnök Apatin pusztára az említett falu tőszomszédságában német iparosokat telepített le. Az új helység népessége és jóléte oly rohamosan emelkedett, hogy 1755-ben mezővárossá lett, egy heti és négy országos vásárral. A múlt században posztó és papirgyára is volt. Cothman k. tanácsos szerint, a ki a Bácska telepítését épen Apatinból intézete, 1763-ban már 500 háznál több volt itt és a helységnek valóban városi jellege volt. 1772. július 26-án hozták be az urbarium-ot, mely szerint az eddig is Apatinhoz tartozó puszták most úrbérileg a város határába olvadtak. Ezek éjszak felől Aranyos és Kisbresztovácz részben, a város alatt Bukcsinovics, délkelet felől Grabovácz és részben Lapcsevo (Lapsova.) A város alatt levő dunai szigetek nem tartoznak a város határába, de az ezek alatt a Duna és a Fischwasser nevű értől alkotott Nagykandlia nevű erdős mocsár Apatinhoz való. A Nagykandlia alatt, a Dráva-torkolattal szemben levő Kiskandlia is, eleintén Apatiné volt, de Redl kamarai adminisztrátor 1762-ben mindkét Kandliát elvevén a várostól, azokat uradalmi kaszálóknak használta; később a szontaiak foglalták el a két Kandliát. Apatin panaszára az úriszék 1780-ban a két fél között felosztotta. 1836-ban Apatin mezővárosban 895 házban 7281 volt a lakosok száma. Apatin lakossága szorgalmas és takarékos s így vagyonos is. Nemcsak földmíveléssel, hanem a legkülönfélébb iparágakkal is foglalkozik. Ezek közűl nevezetesebbek a kendertermelés, harisnyakötés, tégla- és cserépzsindely-gyártás, selyemtenyésztés, kosárfonás, szalmakalapkészítés és faczipőgyártás. A kosárfonást nagy szövetkezet vezeti, a mely állandóan 150–200 munkást foglalkoztat. A halászat Orsovától Mohácsig nagyrészt apatiniak kezében van. A város sokat szenvedett a Duna áradásaitól és ezért hatalmas védőtöltésekkel kellett megvédeni. 1868-ban nagy tűzvész pusztított a városban; 1876-ban pedig nagy árvíz öntötte el a határt. Apatin régibb pecsétei az 1751. évet tüntetik fel, azt az időpontot, melyben a város szervezetet kapott. Védőszentje Nepomuki Szent János, a kit a pecsétek különböző vésetei más-más alakban tüntetnek fel. A legrégibb vésetű pecséten Szent János jobbjában keresztet, baljában pálmaágat tart, fejét csillagok veszik körűl, két oldalán az évszám 1751, fölötte csak Apten áll a körírásban. A második az 1770-es évekből is ilyen, csak a körírás teljesebb: Sig. Ro. C. Oppidi Apathin 1751. A következő évtizedben használt pecsét a prágai jelenetet tünteti fel, a midőn a cseh király Szent Jánost a hídról a folyóba vettette. A körírás az előbbi maradt. A század elején ismét új vésetű pecsétet használtak, mely a legrégibbhez hasonlít, az utóbbiak köríratával. – Apatinban van az ú. n. római sánczok kiinduló pontja; azonkívűl található a határban negyven-ötven kisebb halom. Ezeket Cziráky Gyula vizsgálta meg és egy földvár maradványaira is akadt. Ipara már a XVIII. században is jelentékeny volt. A következő czéhszabadalmakat ismerjük itt: 1770-ben az ácsok, kőfaragók, cserepesek, asztalosok, esztergályosok, üvegesek, puskamívesek, fürdősök, csizmadiák, vargák, lakatosok, nyereggyártók, kádárok, kerékgyártók, szegmívesek, kovácsok, magyar és német kalaposok, mészárosok, serfőzők, szappanosok, szíjgyártók, timárok, bádogosok, ónöntők, rézmívesek, tűcsinálók, posztócsinálók, takácsok, harisnyakötők, hálófonók, festők, nyírók, szabók, gombkötők, szűcsök és keztyűsök; 1817-ben a molnárok és pékek, vargák, csizmadiák, kovácsok, kerékgyártók, kádárok, mészárosok, serfőzők, szabók, gombkötők, szűcsök, keztyűsök, 32takácsok, posztósok, harisnyakötők, festők, posztónyírók, ácsok, kőmívesek, asztalosok és lakatosok; 1829-ből a kötélverők; 1830-ban a halászok kaptak czéhszabadalmat. A XIX. század közepéig egyik jelentékenyebb helye volt a bácskai kamarális uradalmaknak. Itt őrizték a kamarai rabokat. Az 1900. évi népszámláláskor Apatinban volt 13,940 lélek 2662 házban. Anyanyelv szerint volt 1569 magyar, 12,115 német, a többi vegyes. Vallás szerint túlnyomóan róm. katholikusok. A község területe 21,180 kat. hold. Székhelye a járásbíróságnak, szolgabírói hívatalnak és a kir. közjegyzőségnek. Magy. kir. erdőhivatala alatt a bezdáni, doroszlói, palánkai és újvidéki kincstári erdőgondnokság áll. Továbbá polgári iskola, kath. legényegylet, polgári kaszinó, szabad liceum-egyesület, Casino-egyesület és két német hetilap áll a város kultúrális szolgálatában. Van itt r. kath. templom, a mely 1798-ban épűlt. Legnagyobb birtokosa a m. kir. kincstár. Van itt asztalos-gyár, a mely Konrád János és társáé. Egész kis telepet alkotnak a téglakemenczék, 39 van egymáshoz közel a falu határában. A Rauberwald határrészről beszélik, hogy ott még egy századdal ezelőtt nagy erdő volt, a melyben rablók tanyáztak. A határ éjszaki részén, a községtől kb. három-négy kilométernyire, az úgynevezett Varasfok-magaslat dunamenti partján a múlt század negyvenes éveiben még nagykiterjedésű romok jelölték az egykori érseki vár helyét. Egy templom alapja itt sokáig tisztán kivehető volt. A romok alól számos sírboltot is tépett föl a Duna. A romok anyaga jórészt téglákból állott, ezeket valószínűleg a közeli kiskőszegi római sánczokból vették. Itt végződnek a római sánczok s talán valami váracska is lehetett itt. A romok területén, valamint a római sánczoknak az apatini határban levő részén csaknem az összes római császárok idejéből találtak már érmeket. A község határa régi idők óta megtelepűlt hely. A már említetteken kívűl, több jelentékeny helységről tudunk, a mely elpusztúlt s területe a mai apatini határba olvadt be. Ezek Apos, Asszonyfalva és Bukcsinovics, Szentmárton, Szentkirály, Gyertyános és Kaplon. A fent már említett Aposról legrégibb adatunk III. Béla király korából való, a mikor villa hysmaelitarum de Opus alakban szerepel. A következő században, 1206-ban, Szond éjszaki szomszédjaként, a Duna mellett, említtetik villa Saracenorum Opus. Az izmaeliták falujaként szerepel 1231-ben. A XIV. században felbukkan egy Oposi nevű nemes, Paulus de Opos, a ki 1338-ban több évre pápai dézsmát fizetett; alighanem birtoka is volt ebben a faluban, a mely névadó helysége volt. Okleveles említést találunk 1401-ben aposi vendégekről és 1450-ben magáról a helységről is, melynek egy részét 1455-ben Doroszlai László nyert el királyi adományúl. A község földesura azonban 1447 és 1448. évi oklevelek szerint a kalocsai érsek volt, őt említi 1401-ben is oklevél. Ugyane század végén, 1492-ben, a Doroszlai Kis család jószága is ismeretes, melyet Kis István ez évben a rokonának, Hidegkúti Mátyás atyai várnagynak adott. Ezt a birtokátruházást II. Ulászló király is megerősítette és ebben az okiratban Hidegkúti, Doroszlai Bagdi Mátyás néven szerepel. Az 1522. évi tizedlajstromban találunk utólszor említést a faluról. A bodrogvármegyei Asszonyfalva község a mai Apatin határában terűlt el. Ezt már a XIV. században ismerjük, a mikor a Rád nemzetségbeli Béri István fiának, Leukusnak volt itt birtoka. Leukustól a szomszédai elfoglalták; de 1336-ban Erzsébet királyné rendeletére az néki visszaadatott. Eredetileg a veszprémi püspökség birtokai közé tartozott és attól szerezte Leukus, a ki – látván, hogy a szomszédai ellen nem védekezhet – 1338-ban öt márkáért ismét visszaadta a veszprémi püspöknek. Szomszédai voltak: kelet és éjszak felől a csepszi (Chebcz) urak, nyugatról a váradi apát, dél felől pedig a titeli prépost és Joachim bán fia János. Ugyanez időben birtoka volt itt még Csitár Lőrincznek is, a ki 1337-ben panaszt emel Finta fia Leőkös és Pósa fia Péter ellen, mert jobbágyait megtámadták. 1339-ben Csitár Lőrincz fia Miklós panaszolja a rajta esett sérelmet, melynek Péter fia Pető csőregi várnagy az okozója. Az adatok összegezéséből mind világosabban kitűnik, hogy Asszonyfalva földesura Csitár Miklós volt; 1377-ben az érsek engedelmével kápolnát is építtetett a faluban és azt szent Dorottya tiszteletére szenteltette fel. 1401-ben már a Tőttös László kezén találjuk a birtokot, a kit 1417-ben Zsigmond király védelmébe is fogadott István szerb despota ellenében, a ki őt birtokában megtámadta. Tőttös birtokaként említik Asszonyfalvát 1423-ban, 1438-ban is az okleveles följegyzések. 1439-ben Tőttös László ezt a jószágát rokonának, Gunya Mihálynak engedte át 33életfogytiglan való használatra; de Gunya már a következő esztendőben elhalt és a birtokot ismét Tőttös vette át, száz aranyat kínálván Gunya özvegyének, a mit az nem fogadott el. 1456-ban is Tőttös uralta a falut. Tőttös később Várdai István kalocsai érsekkel kötött örökösödési szerződést, melynek alapján 1466-ban, Tőttös László halála után, a birtok csakugyan a Várdaiak kezére jutott. A Várdai család tagjai a török uralom idején is fenntartották jogaikat e birtokot illetőleg és 1574-ben óvást is emeltek annak elidegenítése ellen. Bukcsinovics község a Duna partján feküdt, Apatin alatt s Krieger Sámuelnek a XVII. század végén készűlt, térképén fel is van tüntetve. Abban az időben a bácsi prépostság birtoka volt, de 1543-ból is van róla említés. Rendesen szerepel a vármegyei összeírásokban is; így 1699-ben 24 gazdát írtak itt össze, 1715-ben pedig huszonhét adózót, 1722-ben már 72 és 1727-ben 153 adófizetője volt a falunak; a következő évben pedig 288. Szerb telepűltek faluja volt ez, melynek 1740-ben már két papja volt. Abban az időben számos panasz volt a falu lakossága ellen, mely az egész környéket rettegésben tartotta a Dunán való kalózkodásaival; ennek következtében Mária Terézia királynő az egész falu népét áttelepítette a Dunától távolabb fekvő falvakba, mint Kulára és Sztapárra. 1748-ban még szerepelt a falu, azután megszünt. Egy 1762-ből való térkép már csak az egykori templom helyét tünteti fel. – Szentmárton ugyancsak Apatin közelében feküdt. 1422-ben találjuk első nyomát, a mikor az Alpári család van itt említve. Ugyanekkor szerepel a Szentmártoni Fodor család nevében is. Úgylátszik, hogy a Maróthi-aknak is volt itt birtokuk, melyet a szomszédos Aranyáni Pap családtól szereztek, mely birtok azonban e család kihalta után, 1477-ben, a Báthoryakra szállott. 1441-ben a Ripaki család is szerez itt részeket Maróthi Lászlótól; 1464-ben a Garaiakkal is találkozunk itt, de 1483–84-ben csak a bácsi kisprépostság az egyedüli ura. Később nyoma veszett. – Szentkirály valahol Apatin és Szond között feküdt. 1391-ben már érseki birtok. 1434-ben igényt tart rá a Monostori család is. 1456-ban Szent-Királyi nevű nemes család nevében is szerepel. Későbbi sorsa Buki (Dunabökény) községével volt azonos. – Kaplan község még 1503-ban az érsek birtokaként van említve és ugyanakkor még Gyertyános is. – Apatinnak van postája, távírója, távbeszélője és két hajóállomása. Vasúti állomása Bácsszentiván.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT