doggenfeldi VETTER ANTAL
doggenfeldi VETTER ANTAL
Mestre (Velence elővárosa), Itália, 1803. júl. 3. Apja budai születésű cs. kir. alezredes, anyja szombathelyi származású (magyar). Német anyanyelvű, vagyontalan, r. kat. Tanulmányait Pécsen (gimnáziumban) és a bécsújhelyi katonai akadémián (1815-1823.) végzi. 1823- zászlós a 38.-, 1831- hadnagy a 27 gyalogezredben. 1831-1839. a grazi katonaiskola erődítéstant oktató tanára, 1834- főhadnagy. 1839- alszázados, 1840- főszázados, 1845- őrnagy, 1848. jún. 30- alezredes, a 37. Máriássy gyalogezred 3. zászlóaljának parancsnoka Nagyváradon. 1834- felesége Reisinger Teréz (meghalt), később Pauer Aranka, meghalt Bp., 1899.), családos.
Júliusban alakulatával a bánsági hadszíntérre vezénylik, részt vesz a szerb felkelők elleni harcokban. Szept. 2. kitünteti magát a perlaszi tábor bevételénél. Szept. 22 (okt.1)- honvéd ezredes és dandárnok, illetve október közepétől a bánsági hadtest egyik hadosztályának parancsnoka Nagybecskereken. Nov. 5 (1)- tábornok (vezérőrnagy), megbízzák a honvédsereg vezérkarának megszervezésével, dec. 4- a hadügyminisztérium Táborkari (Vezérkari) osztályának főnöke. Dec. 28- a felső-tiszai hadtest élén hadakozó Mészáros hadügyminiszter helyettese, Kossuth első számú katonai tanácsadója. 1848/49 fordulóján ő irányítja a főváros katonai kiürítését. Az 1849. jan. 2-i pesti haditanácson elfogadják tervét a honvédsereg főerőinek Tisza mögött történő összevonását illetően. Márc. 8 (8)- altábornagy, a Feldunai hadsereg (I., II., III., VII. hadtest, 12. hadosztály) parancsnoka. Ugyanekkor a Magyar Katonai Érdemjel 2. osztályával is kitüntetik. Márc. 16 - 17. serege zömével Cibakházánál átkel a Tiszán, másnap azonban visszatér a folyó bal partjára. (Ennek oka az volt, hogy számításával ellentétben a császári fősereg nem Gödöllő térségében – ahol oldalba akarta támadni –, hanem, mint kiderült, vele szemben, Nagykőrös körzetében összpontosult.) Súlyosan megbetegszik, márc. 28. átadja a sereg parancsnokságát Görgei tábornoknak.
Április végén ismét szolgálatra jelentkezik, június végén a délvidéki sereg (mely a IV., bácskai, az V., bánsági hadtestből, Bem Temesközben hagyott csapataiból, valamint a július közepén a Bácskába érkező Kmety-hadosztályból állt) parancsnoka lesz. Július második felében (Guyon tábornok júl. 14-i hegyesi győzelme nyomán) felszabadítja a Bácskát, és csapataival biztosítja a Szegednél összpontosított fősereg hátába eső Temesi Bánságot. Ez utóbbi visszavonulásával sereg- parancsnoki hatásköre azonban lényegében megszűnik, mivel seregtestei fokozatosan Dembiński altábornagy alárendeltségébe kerülnek. Ezért, valamint, annak következtében, hogy nem ért egyet a lengyel tábornok harc nélküli visszavonulásával, aug. 7. táján leköszön a parancsnokságról.
A fegyverletétel után bujkál, majd 1850. májusában külföldre menekül. Távollétében a császári hadbíróság halálra ítéli. Kossuth megbízásából részt vesz a sikertelen milánói felkelés előkészítésében (1852-1853.). Az 1859-es olasz-francia-osztrák háború idején az olaszországi magyar légió egyik szervezője, ill. parancsnoka 1866. Klapka oldalán részt vesz a poroszországi magyar légió szervezésében. A kiegyezés után hazatér. Gróf Andrássy Gyula katonai tanácsadójaként szerepet játszik a magyar királyi honvédség létrehozásában, melynél azonban emigráns múltja miatt nem alkalmazzák. Később honvéd tábornoki nyugdíjat kap. † Budapest, 1882. júl. 26.
Wurzbach lex. L. 231-234., Gelich Rikhárd I. 450-452., Svoboda: Die Zöglinge 444., Uő.: Die Theres. MA. I. 468., Szinnyei: Magyar írók XIV. 1183-1184., KLÖM. XIII-XIV. (ld. XIV. 1003.), XV. (ld. 948.), Vas. Újs. 1868/9., Tört. Lapok 1892/2., KAW: Gb. 37. LIR. 1841-1860. 7/131., HL: Gen. Kommando zu Ofen 346., Közlöny 1848/122., 158., 177., 1849/49., 52., Gyászjel. OSzK, portré: Hadtört. Múz. Fotóa. (Rózsa-Spira 339.)
