5. A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS A HADSEREG TISZTIKARA

Teljes szövegű keresés

5.
A FÜGGETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS A HADSEREG TISZTIKARA
1849 áprilisában megkezdődött a szabadságharc katonai történetének legsikeresebb szakasza, a tavaszi hadjárat.
A magyar fősereg (a Görgei tábornok vezette Feldunai hadsereg) a Tisza mögül kitörve április 2-án Hatvannál, 4-én Tápióbicskénél, majd 6-án Isaszegnél fényes győzelmet aratott, Windisch-Grätz tábornagy csapatai Pestig vonultak vissza. Ezt követően az I., a III. és a VII. hadtest északnak fordult, Vácnál, majd Nagysallónál áttört osztrákok bal szárnyán, és április végére felszabadította az akkor már négy hónapja ostromlott Komárom erődjét. A Pest-Budán rekedt császári sereg és a Windisch-Grätzet felváltó főparancsnok, Welden tábornagy nem tehetett mást, erőltetett menetben Bécs fedezésére sietett.
Kedvezően alakult 1849 tavaszán a katonai helyzet a mellékhadszíntereken is. Bem tábornok csapatai március végére visszafoglalták Erdélyt, Perczel tábornok IV. hadteste Szegedről kiindulva a Bácskát tisztította meg, majd ketten együtt május közepére a Temesi bánság területét is felszabadították. 1849 májusára az ország területének nagy része tehát felszabadult.
Még javában folyt a tavaszi hadjárat, amikor 1849. április 14-én Debrecenben sor került a történelmi jelentőségű lépésre, a Habsburg-ház trónfosztására, az ország függetlenségének kinyilvánítására. Hogyan viszonyult a detronizáció kérdéséhez a hadsereg tisztikara, azok a tábornokok és törzstisztek, akiknek nem kis szerep jutott abban, hogy ez a nyilatkozat egyáltalán megfogalmazódhatott?
A kérdés megválaszolásakor röviden arról kell szót ejtenünk, hogyan vált az alkotmány védelmében vívott harc a teljes függetlenségért folytatott küzdelemmé.
Amikor 1848 októberében megkezdődött a fegyveres küzdelem, a harc célja az alkotmány védelme, azoknak az áprilisi törvényeknek a megóvása volt, amelyek – az uralkodó szentesítésével – széles körű belpolitikai önállóságot biztosítottak Magyarország számára. A küzdelem tehát önvédelmi harcként indult, és ilyetén jellegén az sem változtat, hogy a forradalom és szabadságharc vezetői között olyanok is akadtak, akik már kezdettől az Ausztriától való elszakadás, a teljes függetlenség gondolatának hívei voltak.
A háború folyamán, az események logikája következtében azonban a szabadságharc politikai vezető rétegének felfogása radikalizálódott. Windisch-Grätz 1848 októberében,
majd 1849. január első napjaiban ismételten visszautasította a magyar országgyűlés kiegyezési kísérletét (híres mondása, az „unbedingte Unterwerfung” azonnal gyűlölt szállóigévé vált), a császári seregek kíméletlen támadása pedig világossá tette, hogy az udvar egyértelműen a katonai megoldás mellett döntött. Mindezek növelték a dinasztiaellenesek táborát, ám ennek ellenére, a Közlönyben közzétett honvédtiszti kinevezéseknél például még 1849 januárjában is ott állt a hivatalos formula: a magyar hadügyminiszter által történt kinevezés V. Ferdinánd király utólagos jóváhagyása reményében történt. (A magyar jogi-politikai felfogás szerint Ferenc József a puccsal történt trónra emelése ugyanis érvénytelennek számított.)
A végső fordulatot az olmützi oktrojált birodalmi alkotmány jelentette. A császári csapatok kápolnai győzelme nyomán (1849. febr. 26–27.) fogant alkotmány leleplezte az udvar valódi szándékait, megmutatta, hogy mit várhat Magyarország a császári csapatok győzelme esetén. Az új alkotmányból világosan látszott, hogy Bécs célja az ország koronatartományként történő beolvasztása, ami nemcsak az 1848-as áprilisi törvények megsemmisítését jelentette, de Magyarországnak még a márciusi forradalom előtti jogi státusához képest is visszalépést jelentett.
Méltó választ kellett hát adni az uralkodóháznak, és Kossuth feleletként a Habsburgház trónfosztását határozta el.
E lépés megtételekor azonban természetesen a hadsereg véleményét sem hagyhatta figyelmen kívül. 1849. március 17-én Bem tábornokhoz intézett levele már a végleges szakítás szellemében íródott: „Minden kötelék, a kiegyezés minden lehetősége megsemmisült. – Inkább háború körömszakadtáig, egészen az utolsó csepp vérig.”113 Bem válasza – tegyen bármit (ti. Kossuth), csak az ausztriai házzal ki ne egyezzen – nemcsak a tábornok, de a parancsnoksága alatt álló erdélyi hadsereg támogatását is jelentette Kossuth számára.114 Hasonlóan nyilatkozott a IV. (bácskai) hadtest parancsnoka, Perczel Mór.
113.KLÖM XLV. 666–668. Közli: MAKRAY ALADÁR: Kossuth Lajos levelei Bem altábornagyhoz. Pest, 1870. 10–11. o. – Kosáry i. m. 40. o. és STEIER i. m. 138. o.
114.KOVÁCS E. i. m. 426. o.
A legfontosabb azonban az volt, hogy milyen álláspontot képvisel e kérdésben a Feldunai hadsereg, a tulajdonképpeni magyar fősereg. Az olmützi alkotmány kétségtelenül megváltoztatta a volt cs. kir. tisztek felfogását, de eléggé-e ahhoz, hogy a Habsburgház trónfosztásába is belemenjenek? Hiszen a Feldunai hadsereg hadtest-, hadosztály-és dandárparancsnokainak, törzstisztjeinek jelentős részét azok a volt császári tisztek alkották, akik három hónappal ezelőtt Vácott már kinyilvánították királyhűségüket.
Az olmützi alkotmányra adandó válasz kérdését Kossuth 1849. március közepén Törökszentmiklóson, majd Cibakházán hozta először szóba a Feldunai hadsereg akkori parancsnoka, Vetter altábornagy, valamint Klapka és Damjanich hadtestparancsnokok előtt. 115
115.KOSSUTH LAJOS: Irataim az emigrációból. Bp., 1881. II. köt. 275–276. o.
Klapka visszaemlékezései szerint: „...Cibakházán értesített bennünket Kossuth... a Bécsben március 4-én kiadott, vagy jobban mondva, octroyált alkotmányról... Kossuth ez alkalommal megérintette azon kérdést is, vajjon nem volna-e helyén ezen, Magyarország megsemmisítését proclamáló manifestum ellen a magyar országgyűlés részéről megfelelő ellennyilatkozattal föllépni. Magától értetődik, hogy ama hangulatnál fogva, melyet bennünk a bécsi márciusi törvények keltének, mi mindnyájan (ti. Vetter, Damjanich és Klapka – B. G.) az ellennyilatkozat kibocsátása mellett voltunk, keveset törődve annak módozataival.”116
116.KLAPKA GYÖRGY cikke a Magyarország 1881. március 5-i számában.
Valószínűnek látszik azonban, hogy Kossuth ekkor még nem mondta ki nyíltan, hogy ez az ellenlépés a Habsburg-ház trónfosztását fogja jelenteni. A kérdés nyílt felvetése esetén ugyanis a tábornokok említett „nemtörődömsége” az, hogy a válasz módozataival keveset törődjenek, nehezen lett volna elképzelhető.
A függetlenségi nyilatkozat tervét Kossuth konkrétan az isaszegi győzelmet követően – április 7-én vagy 8-án – közölte a Feldunai hadsereg ideiglenes főparancsnokával, Görgeivel. A gödöllőifőhadiszálláson lezajlott négyszemközti megbeszélés során Görgei elvben nem ellenezte ugyan a tervezett lépést, de a régi csapatok és tisztek legitimista érzésére hivatkozva vitatta annak célszerűségét.117
117.Görgei visszaemlékezéseiben azt írja, hogy kategorikusan ellenezte a függetlenségi nyilatkozat kiadását a Kossuthtal folytatott beszélgetés során (Görgei: Mein Leben. II. köt. 9–14. o.). Ezzel szemben Kossuth azt állítja, hogy Görgeit a vita során sike-rült megnyernie a függetlenségi nyilatkozat gondolatának (Kossuth i. m. II. köt. 275–276. o.).
Közvetlenül e megbeszélést követően Kossuth a Feldunai hadsereg valamennyi hadtestparancsnoka – Klapka György, Aulich Lajos, Damjanich János és Gáspár András tábornok – jelenlétében is felvetette, hogy a nemzetnek méltó választ kell adnia az udvar lépésére. Bár Klapka korábban már idézett cikke szerint Kossuth arról is szólt, hogy a nemzet válasza a dinasztia trónfosztását fogja jelenteni, ennek több tény is ellentmond.
Klapka így ír a gödöllői eseményről: „Április 7-e után Gödöllőn Kossuth négyszem között tárgyalt Görgeyvel, majd néhány óra múlva valamennyi hadtestparancsnok összegyűlt a gödöllői kastély egyik termében, Kossuth előttünk ugyanolyan értelemben nyilatkozott, mint Cibakházán. Görgei hallgatva félreállott, mi többiek nem elleneztük Kossuth nézetét.”118
118.Vö. 118. sz. jegyzet.
Két momentum tűnik itt szemünkbe. Az egyik, mely szerint: „Kossuth... ugyanolyan értelemben nyilatkozott, mint Cibakházán”, a másik pedig: „mi többiek nem elleneztük Kossuth nézetét”. Ha Kossuth valóban csak annyit mondott, mint Cibakházán, akkor ez azt jelenti, hogy Gödöllőn nem szólt nyíltan a tábornokok előtt a függetlenségi nyilatkozat tervéről. S a trónfosztás tervének elhallgatását valószínűsíti a másik megállapítás is, mely szerint a tábornokok egyetértettek Kossuth véleményével. Hiszen tudjuk, hogy Gáspár tábornok a függetlenségi nyilatkozat következtében megvált az aktív szolgálattól, és Damjanich sem tartotta időszerűnek az országgyűlés döntését. Nehezen feltételezhető tehát, hogy ha Kossuth valóban nyíltan felveti előttük a detronizálás kérdését, legalább is az említett két tábornok ne mondta volna el ellenvéleményét, vagy aggályát.119
119.Ebben a vonatkozásban egyet kell értenünk id. Görgey István hasonló értelmű fej-tegetéseivel (i. m. II. köt. 126–136. o.).
Végeredményben azt mondhatjuk tehát, hogy Görgei kivételével az április 14-i függetlenségi nyilatkozat híre a Feldunai hadsereg parancsnoki karát felkészületlenül érte.
Klapka szerint: „Ezen határozatot a hadsereg a népképviselők bölcsessége iránti megszokott bizalmával fogadta. Csak Görgei vezérkarát és az általa befolyásolt néhány tisztet érte e hír úgy, mint villám derűs égből.”120
120.KLAPKA GYÖRGY: Die Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen. Leipzig, 1851. I. köt. 334. o.
Klapka visszaemlékezéseivel ellentétben azonban a függetlenségi nyilatkozat hatása korántsem volt ilyen egyértelmű. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt a hadseregnél működő két kormánybiztos, Ludvigh János jelentésére és Vukovics Sebő emlékirataira hivatkozunk. „A hír első benyomása aggasztó volt...” – írja Ludvigh. „... némelyek a hadsereg szavazatát, a közbeszólási jogát fennen hangoztatták, némelyek a határozatot elhamarkodásnak bérmálták, a hadsereg elpártolását jósolgatták. Örömet a dechance nyilvánítása felett senki sem nyilvánított... Volt olyan is, ki Görgeit azon proclamatiora emlékezteté, amelyet a hadsereg megnyugatatására épen e vidékeni átvonulásakor kibocsátott. Ő maga is e hangulatra megzavarodott... és azt mondta: mily mulató lesz a fekete-sárga tiszt urakat látni nevetséges képekkel a hírre megjelenni. Másnap reggel tovább folyt a kérdés feletti disputa: Görgei, Damjanich, Nagy Sándor, Leiningen ezt oly dolognak tekintették, amely a háború által úgyis már ki volt mondva s örömömre mondhatom, hogy a hadseregben az egyetértés a dechance által meg nem zavartatott.”121
121.LUDVIG jelentése Kossuthoz Léva, 1849. ápr. 18. (Közli Steier i. m. 211–212. o.).
A levél április 18-án született, az első benyomásokat összegezte, és ennek a sietségnek tudható be, hogy írója mondanivalóját tekintve részben önmagával is ellentétbe került. Szövegének elemzésével mindamellett három lényeges kérdésre kapunk feleletet:
1. a függetlenségi nyilatkozat nyugtalanságot okozott a hadsereg törzstisztjei között,
2. ez a nyugtalanság azonban nem volt olyan méretű, hogy komolyabb következményei lehettek volna, végül
3. a hadsereg parancsnokainak jelentős része olybá vette a függetlenségi nyilatkozatot, mint ami a „háború ténye által már úgyis ki van mondva”.
 
Ludvigh korai jelentéséhez csatlakozik Vukovics leírása: „Görgey hallgatag volt. Néhányan közvetlen környezetéből ostromolták a dolog célszerűségét. ...Én Görgeyvel a függetlenségi nyilatkozatról beszélvén, nála semmi ellenszenvet az ügyre nem találtam. Léváról este többen Damjanichhoz mentek vacsorára, Görgey is és Nagy Sándor is ott volt. Másnap Nagy Sándor és Bogdanovics Vilibáld... beszélték el nekem, mily heves vitatkozások támadtak köztük a vacsora felett az április 14-i határozat miatt. Magát a határozatot lényegében nem ostromolta az ellenfél, melyhez Görgey, Leiningen s néhány ifjú nyargonc tartozott, csupán a már Görgey részéről említett időszerűtlenséget hozván fel... Damjanich szintén részt vett a képviselőház ócsárlásában.”122
122.VUKOVICS SEBŐ emlékiratai. Bp., 1894. Idézi id. Görgey I. i. m. II. köt. 182–183. o.
Ludvigh és Vukovics interpretálása a Feldunai hadsereg hadtestparancsnokainak véleményét illetően csak látszólag tér el egymástól. Ludvigh szerint Görgei, Leiningen, Nagysándor József és Damjanich a Habsburg-ház trónfosztását ekkor már lényegében olyan ténynek tekintik, melyet a háború végleges kiéleződése eleve meghozott. Ugyanakkor Vukovics anélkül, hogy ezt cáfolná, arra mutat rá, hogy az említett tisztek – Nagysándor kivételével – feltehetőleg a hadsereg egysége szempontjából, időszerűtlennek és korainak látták a függetlenség kinyilvánítását, és csak ennyiben nyilatkoztak ellene.
Mennyiben volt jogos ez az aggodalom ekkor, 1849 áprilisában? Volt-e mozgalom a Feldunai hadsereg törzstisztjei között a függetlenségi nyilatkozat ellen, és ha igen, menynyire volt ez jelentős?
A Feldunai hadsereg 1849 áprilisában négy hadtestből és két önálló hadosztályból állt: az I. hadtestből, Klapka György tábornok, a II. hadtestből, Aulich tábornok, a III. hadtestből, Damjanich János tábornok, a VII. hadtestből, Gáspár András tábornok vezénylete alatt, valamint a VII. hadtestből elvont és önállóvá szervezett hadosztályból, melynek parancsnoka Kmety György ezredes volt, végül Asbóth Lajos 12. hadosztályából.
Id. Görgei István szerint a függetlenségi nyilatkozat elleni tiltakozás minden hadtestben tömeges méreteket öltött: „... a Garamtól Komáromig, csaták, üldözés és gyorsmenetek közben az éjjeli bivouacból bejöttek, egyenként vagy együtt kettes hármasával... előkelő törzstisztek Arthur bátyámhoz, – ki fölháborodását fejezni ki bizalmasan, ki elszántan szolgálati úton elbocsátását kérni, a függetlenségi határozat által lábuk alól kirántott alkotmányos alap mián; és volt olyan is, aki fölajánlta magát, hogy, ha bátyám parancsolja, ő két század huszárral rögtön elmegy Debrecenbe szétverni a »fecsegőket«. ...Sőt Bayer sajátkezű följegyzései szerint az írásbeli tiltakozás, melyet számos törzstiszt követelt és aláírni akart – már kész is volt.”123
123.Id. GÖRGEY I. i. m. II. köt. 184–188. o.
Az id. Görgei István által említett és a hadsereg egészére értett mozgalom azonban valójában csak a VII. hadtestre és részben a III. hadtestre korlátozódott. Nem véletlenül, hiszen mint láttuk, e katonailag kétségtelenül legértékesebb két hadtest törzstisztjei korábban szinte kivétel nélkül aktív cs. kir. tisztek voltak. Már Vácott is kinyilvánították, hogy az önvédelmi harc folytatására készek, de a dinasztiával való kiegyezésre, nem pedig a kötelékek végleges megszüntetésére törekszenek.
A függetlenségi nyilatkozat ellen, az azzal elégedetlen tisztek részéről kollektív fellépésre azonban nem került sor. Steier Lajos a trónfosztásról szóló munkájában ugyan két memorandumot is idéz Molnár Ferdinánd alezredestől, a Feldunai sereg segédtisztjé
től, melyek egy állítólagos, április 17-én tartott tiszti gyűlés határozataira hivatkozva felszólítják Görgeit, hogy lépjen fel a függetlenségi nyilatkozat visszavonása érdekében124, ám ezekről Hermann Róbert nemrég kiderítette, hogy utólagos hamisítványok.125
124.STEIER LAJOS i. m. 214–217., 252–254. o.
125.HERMANN RÓBERT: Molnár Ferdinánd alezredes memorandumai. Adalékok az 1849. április 14-i trónfosztás történetéhez. Magyar Tudomány, 1993. 11. sz. 1403– 1411. o.
Ezzel együtt is azonban tény, hogy a nyilatkozat kiadása a hadsereg tisztikarának, de a szabadságharc tábora egészének egysége szempontjából sem volt szerencsés. Addig ugyanis lényegében ki-ki a maga felfogása szerint értelmezhette a küzdelmet és annak célját: önvédelmi harc, az Ausztriával való kiegyezéssel, vagy függetlenségi háború, Magyarország kiszakadásával a Habsburg Birodalomból. Ez most eldőlt, s mindjárt felszínre hozta az ellentéteket. A Békepárt az országgyűlésen a függetlenségi nyilatkozat visszavonatására készült, miközben a hadsereg vezető tisztjeinek egy része úgy érezte – mint azt Görgey István megfogalmazta –, hogy az önvédelmi háború elvesztette jogi alapját.
A függetlenség kinyilatkoztatása ugyanakkor a hogyan tovább? – kérdését is felvetette, mely újabb véleménykülönbségek forrása lett. Így például, hogy az immár független Magyarország államformája királyság legyen-e, avagy köztársaság, ha az előbbi, ki kerüljön a trónra stb. Ezek a kérdések pedig még a függetlenségi nyilatkozat támogatóit is megosztották. (Ezekről több emlékiratban is olvashatunk – például arról, hogy a függetlenség proklamálását követően több csapatparancsnok katonáival letörette a csákón viselt országcímerről a koronát, míg más parancsnokok ezt megtiltották.)
A közhangulat kétség kívül a köztársaság felé hajlott, s talán ez jelentkezett abban is, hogy az 1849 májusától alakult új honvédzászlóaljak zászlain a címer fölül hiányzott a korona, a királyság szimbóluma. (Jóllehet, ez pedig már Görgei hadügyminiszterségének ideje volt, aki emlékiratainak tanúsága szerint az Ausztriával való kiegyezés híve volt.) Ám ugyancsak ő adta ki 1849. április 29-én, a győztes tavaszi hadjárat végén a következő napiparancsot: „Katonák! Tinéktek jutott a szerencse éltetek feláldozásával megadni e szép honnak ősi önállóságát, nemzetiségét, örök fennlétét. Ez legszebb, legszentebb feladatotok... ezen harc nem Magyarország és Ausztria közti harcz egyedül, -ez európai harcz leend: a természet adta legszebb népjog harcza a bitor zsarnokság ellen...”126
126.STEIER LAJOS i. m. 255–256. o.
E sorok önmagukért beszélnek, de akkor hova tegyük azt a Görgeit, aki májusban hadügyminiszterként Debrecenbe érkezve fölveszi a kapcsolatot a Békepárttal, s megígéri közreműködését a függetlenségi nyilatkozat visszavonásában?
Csak találgatni tudunk, s legfeljebb Steier Lajos véleményével egyetérteni: Görgei ismét a hadsereg tisztikarának egységét tartotta szem előtt. E lépésével az önvédelmi harc elvét valló tisztjei kívánságának kívánt megfelelni, hogy megtarthassa őket. (Ezzel persze Görgei saját, akkori viszonyát a függetlenségi nyilatkozathoz még messze nem tisztáztuk. Főleg miután számos korabeli megnyilvánulásából – melyek közül a fentiekben néhányat idéztünk is – arra következtethetünk, hogy későbbi, emlékirataiban kifejtett állításaival ellentétben személy szerint nem volt ellene a függetlenségi nyilatkozatnak.)
Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Görgei tisztikarát illető félelme 1849 tavaszán már nem volt igazán indokolt. Részben azért, mivel akkor már a ’48-as törvények alapján a dinasztiával megegyezésre törekvő tisztek számára sem volt visszaút. A végletekig kiélezett ellentétek – az olmützi alkotmány és a függetlenségi nyilatkozat – következtében álláspontjuk meghaladottá vált, s így a tehetetlenségi erő, valamint hazafiságuk következtében nem tehettek mást, továbbra is szolgálatban maradtak. „Ha a húst megette, hadd vigye most már a csontunkat is az ördög” – fejezte ki helyzetüket és véleményüket, ha nem is éppen a legszebb módon, de találóan Horváth János huszárezredes.127
127.d. GÖRGEY ISTVÁN i. m. II. köt. 195.
E mellett azonban azt is meg kell említenünk, hogy az egykori cs. kir. és dinasztiahű tisztek egy részének politikai felfogása az események – Bécs kérlelhetetlensége, a ’48-as
alkotmány hitszegő módon történő felrúgás stb. – hatására erőteljesen balra tolódott. S ehhez a tavaszi hadjárat katonai sikerei is hozzájárultak. Bebizonyosodott, hogy a császári hadsereget le lehet győzni, s egy új, független, erős Magyarország képe bontakozott ki, mely magával ragadta őket.
Mindezek együttesen azt eredményezték, hogy a tisztikar említett felfogású tagjai közül csak igen kevesen váltak meg a szolgálattól a függetlenségi nyilatkozatot követően. Kétség kívül megnőtt viszont azoknak a száma, akik „egészségügyi okokból békeállomásra” – tér-vagy kórházparancsnoki beosztásba – kérték magukat, hogy fegyverrel ne kelljen harcolniuk a császáriak ellen.128
128.E tendencia 1849 április–májusától kétségtelen. A konkrét esetek többségében azonban nehéz eldönteni, hogy az illető valóban alkalmatlan lett-e a harctéri szolgá-latra, vagy azért kérte magát békebeosztásba, mert – mint azt e tisztek később a csá-szári hadbíróság előtt vallották– nem értett egyet a függetlenségi nyilatkozattal. Ez még a „klasszikus példának” tekintett Gáspár András tábornok esetében is így van. Ő közvetlenül a függetlenségi nyilatkozat után szabadságoltatta magát. Ennek oka hadbírósági vallomása szerint a nyilatkozat volt, ám a fennmaradt orvosi bizonyít-vány szerint valóban beteg volt, de még az sem zárható ki, hogy távozására a hadse-reg közhangulatba – tétlensége az isaszegi csata idején – következtében került sor. A függetlenségi nyilatkozat következtében – részben nyugállományba helyezésük, részben pedig tartós szabadságoltatásuk révén – a következő tisztek váltak ki a hon-védsereg parancsnoki karából: Dedinszky Antal őrnagy, Földváry András őrnagy, Jenik Mór őrnagy, Kacskovich János őrnagy, Klauzál József őrnagy, Pászthory Sándor őrnagy, Rainer G. Alajos őrnagy, Teodor Rudzinsky őrnagy, valamint Szilavetzky Ágoston alezredes. Mellettük, mint említettük, a szabadságharc után, a hadbíróság előtt többen is azt vallották, hogy 1849 tavaszán, a függetlenségi nyilat-kozat miatt befejezték szolgálatukat. Ezek egy része azonban – pl. Albrich Károly, Bersek József, Ferenczy Albert, Mihalóczy Károly stb. – esetében nem valós állítás, más személyeknél pedig a dátum ugyan stimmel, de az ok nem. Így például Egyed Ignácnál, akit Görgei alkalmatlansága miatt leváltott 1849 áprilisában zászlóalja éléről, mire ő ezért kilépett a honvédseregből.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages