Róm 8

Teljes szövegű keresés

Róm 8
Róm 8.1
Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.
Róm 8.2
Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.
Róm 8.3
Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt,
Róm 8.4
és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk.
Róm 8.5
A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik.
Róm 8.6
De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke.
Róm 8.7
A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá.
Róm 8.8
Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését.
Róm 8.9
De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi.
Róm 8.10
Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él.
Róm 8.11
Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.
Róm 8.12
Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk.
Róm 8.13
Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok.
Róm 8.14
Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.
Róm 8.15
Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!
Róm 8.16
A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Róm 8.17
Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Róm 8.18
De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.
Róm 8.19
Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Róm 8.20
A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá,
Róm 8.21
hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.
Róm 8.22
Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig.
Róm 8.23
De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
Róm 8.24
Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?
Róm 8.25
Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.
Róm 8.26
Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.
Róm 8.27
S ő, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten tetszése szerint jár közben a szentekért.
Róm 8.28
Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket.
Róm 8.29
Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.
Róm 8.30
Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulttá tett, azokat meg is dicsőítette.
Róm 8.31
Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk?
Róm 8.32
Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
Róm 8.33
Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta?
Róm 8.34
Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
Róm 8.35
Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?
Róm 8.36
Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágójuhok módjára tartanak.
Róm 8.37
De mindezeken diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket.
Róm 8.38
Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok,
Róm 8.39
sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT