ApCsel 17

Teljes szövegű keresés

ApCsel 17
ApCsel 17.1
Áthaladva Amfipoliszon és Apollónián Tesszalonikába értek, ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk.
ApCsel 17.2
Pál szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton beszélt nekik az Írásokról.
ApCsel 17.3
Azt fejtegette és tanította, hogy a Messiásnak szenvednie kellett, és föl kellett támadnia a halálból: „Ez a Messiás az a Jézus, akit én hirdetek nektek.”
ApCsel 17.4
Néhányan hittek közülük, ezek Pálhoz meg Sziláshoz csatlakoztak egy sereg göröggel és jópár előkelő asszonnyal együtt.
ApCsel 17.5
Ám a zsidók irigységükben összeszedték a börtöntöltelék népséget, és csődületet támasztva felizgatták a várost. Felvonultak Jázon háza elé, és megkísérelték, hogy a nép elé vezessék őket.
ApCsel 17.6
De nem találták meg őket, ezért Jázont néhány testvérrel együtt a városi elöljárók elé hurcolták, s közben ezt kiabálták:
ApCsel 17.7
„Azok a világfelforgatók itt is megjelentek, és Jázon szállást adott nekik. Szembeszállnak a császár parancsaival, hangoztatták, hogy más a király, Jézus.”
ApCsel 17.8
Meg is tévesztették ezzel a népet és az elöljárókat, úgyhogy hallgattak rájuk.
ApCsel 17.9
Előbb biztosítékot kértek Jázontól és a többiektől, s csak akkor bocsátották őket szabadon.
ApCsel 17.10
A testvérek Pált és Szilást azonnal, még akkor éjszaka útnak indították Bereába. Mihelyt megérkeztek, elmentek a zsidók zsinagógájába.
ApCsel 17.11
Ezek már nemesebb lelkűek voltak, mint a tesszalonikaiak. A tanítást igen készségesen fogadták, naponta forgatták az Írásokat, hogy csakugyan úgy van-e.
ApCsel 17.12
Sokan megtértek közülük, és az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is igen sokan.
ApCsel 17.13
Amint a tesszalonikai zsidók megtudták, hogy Pál Bereában hirdeti az Isten szavát, elmentek, és ott is felizgatták a tömeget, és nyugtalanságot szítottak.
ApCsel 17.14
A testvérek Pált nyomban elkísérték egészen a tengerig, de Szilás és Timóteus ott maradtak.
ApCsel 17.15
Pált kísérői egészen Athénbe vezették. Mielőtt visszafordultak volna, azt az utasítást kapták tőle Szilás és Timóteus számára, hogy minél előbb menjenek utána.
ApCsel 17.16
Míg Athénban várt rájuk, Pálnak megrendült a lelke a bálványokkal tele város láttán.
ApCsel 17.17
A zsinagógában beszélt a zsidókhoz és az istenfélőkhöz, de a téren is mindennap azokhoz, akiket épp ott talált.
ApCsel 17.18
Néhány epikureus és sztoikus bölcselő vitatkozni kezdett vele. Mások megjegyezték: „Mit akarhat ez a szószátyár mondani?” Vagy: „Úgy látszik, idegen isteneket hirdet.” Tudniillik Jézust és a feltámadást hirdette nekik.
ApCsel 17.19
Erre az Areopáguszra vitték s megkérdezték: „Megtudhatnánk, mi az az új tanítás, amit hirdetsz?
ApCsel 17.20
Mert valami szokatlant hirdetsz. Tudni akarjuk hát, hogy mi az.”
ApCsel 17.21
Az athéniak meg az ott tartózkodó idegenek semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak.
ApCsel 17.22
Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: „Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok.
ApCsel 17.23
Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek.
ApCsel 17.24
A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura.
ApCsel 17.25
Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent.
ApCsel 17.26
Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát.
ApCsel 17.27
S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem.
ApCsel 17.28
Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.”
ApCsel 17.29
Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az istenség aranyhoz, ezüsthöz, kőhöz vagy a művészet, az emberi elme valamilyen alkotásához hasonló.
ApCsel 17.30
Az Isten eddig szemet hunyt a tudatlanság kora felett, de most tudomására hozza az embereknek, hogy mindenütt meg kell térnie mindenkinek.
ApCsel 17.31
Mert kiválasztott egy napot, s ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött egy arra rendelt férfi által, aki mellett mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta a halálból.”
ApCsel 17.32
A halottak feltámadásának hallatára néhányan kigúnyolták, mások meg azt mondták: „Majd még meghallgatunk máskor is erről.”
ApCsel 17.33
Pál erre eltávozott körükből.
ApCsel 17.34
Néhányan azért csatlakoztak hozzá, köztük Areopagita Dénes és egy Damarisz nevű asszony, és még mások is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT