Jób. 17

Teljes szövegű keresés

Jób. 17
Jób. 17.1
Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő * patvarkodásuk között virraszt.
Jób. 17.2
Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; különben ki csap velem kezet?
Jób. 17.3
Minthogy az ő szívöket * elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
Jób. 17.4
A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Jób. 17.5
Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
Jób. 17.6
A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Jób. 17.7
Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Jób. 17.8
Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
Jób. 17.9
Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
Jób. 17.10
Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
Jób. 17.11
Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Jób. 17.12
Ha reménykedem is, a sír már az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
Jób. 17.13
A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; * a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
Jób. 17.14
Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
Jób. 17.15
Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT