Zsid. 9

Teljes szövegű keresés

Zsid. 9
Zsid. 9.1
Annakokáért voltak ugyan az első szövetségnek is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. *
Zsid. 9.2
Mert sátor * építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek.
Zsid. 9.3
A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének,
Zsid. 9.4
Melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és * Áron kihajtott vesszeje meg + a szövetség táblái, **
Zsid. 9.5
Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva * a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani.
Zsid. 9.6
Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,
Zsid. 9.7
A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, * vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz. +
Zsid. 9.8
Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg * a szentély útja, fennállván még az első sátor.
Zsid. 9.9
A mi példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt,
Zsid. 9.10
Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők.
Zsid. 9.11
Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, * a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
Zsid. 9.12
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által * ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök + váltságot szerezve.
Zsid. 9.13
Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, * meg a tehén hamva, + a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:
Zsid. 9.14
Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel * ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.
Zsid. 9.15
És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a * hivatottak elnyerjék az + örökkévaló örökségnek ígéretét.
Zsid. 9.16
Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
Zsid. 9.17
Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.
Zsid. 9.18
Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül.
Zsid. 9.19
Mert mikor Mózes a törvény szerint minden * parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,
Zsid. 9.20
Mondván: Ez azon szövetség vére, a melyet Isten számotokra rendelt.
Zsid. 9.21
Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket * hasonlóképen meghintette vérrel.
Zsid. 9.22
És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, * és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.
Zsid. 9.23
Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban * ezeknél különb áldozatokkal.
Zsid. 9.24
Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk. *
Zsid. 9.25
Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Zsid. 9.26
Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. *
Zsid. 9.27
És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, * azután az ítélet:
Zsid. 9.28
Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak * bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják + idvességökre.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT