2 Kir. 4

Teljes szövegű keresés

2 Kir. 4
2 Kir. 4.1
És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy * elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.
2 Kir. 4.2
Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó * olaj.
2 Kir. 4.3
Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;
2 Kir. 4.4
És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts az olajból mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.
2 Kir. 4.5
És elment ő tőle, és bezárkózott az ő fiaival, azok hordták néki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett.
2 Kir. 4.6
És mikor megtöltötte az edényeket, monda az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.
2 Kir. 4.7
És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hiteleződet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.
2 Kir. 4.8
És történt ebben az időben, hogy Elizeus * Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá őt, hogy nála egyék kenyeret. És lőn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.
2 Kir. 4.9
És monda az asszony a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent * ember;
2 Kir. 4.10
Csináljunk, * kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.
2 Kir. 4.11
És történt egy napon, hogy oda ment Elizeus, és megszállott a felházban, és megpihent ott.
2 Kir. 4.12
És monda Géházinak, az ő szolgájának: Hívd ide azt a * Súnemitát. Előhívá azért azt, és eleibe álla.
2 Kir. 4.13
Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, mit kivánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király előtt, vagy a sereg fővezére előtt? És monda az: Én az én nemzetségem között békességgel lakom.
2 Kir. 4.14
Monda Elizeus: Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.
2 Kir. 4.15
És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.
2 Kir. 4.16
És monda Elizeus: Esztendő ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, * ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!
2 Kir. 4.17
És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az időben, a melyet megmondott volt Elizeus.
2 Kir. 4.18
De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz,
2 Kir. 4.19
És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda az ő atyja a szolgának: Vidd el őt az anyjához.
2 Kir. 4.20
Ki mikor felvette őt, vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt.
2 Kir. 4.21
És felméne az asszony, és az Isten emberének * ágyára tevé őt, és az ajtót bezárván kijöve onnét.
2 Kir. 4.22
És előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten * emberéhez, és mindjárt megjövök.
2 Kir. 4.23
És az monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!
2 Kir. 4.24
És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.
2 Kir. 4.25
És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel * hegyére. És mikor meglátá őt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az ő szolgájának: Ímé a Súnemita ez!
2 Kir. 4.26
Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tőle, ha békességben van-é mind ő, mind az ő férje, mind az ő gyermeke? Monda az: Békességben!
2 Kir. 4.27
Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta tőlem, és nem jelentette * meg nékem.
2 Kir. 4.28
És monda az: Vajjon én * kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?
2 Kir. 4.29
És monda Elizeus Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne * köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.
2 Kir. 4.30
De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt.
2 Kir. 4.31
Géházi pedig már előttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá a gyermek. Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.
2 Kir. 4.32
És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő * ágyán.
2 Kir. 4.33
És bement, és bezárta az ajtót magára * és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.
2 Kir. 4.34
És az ágyra felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.
2 Kir. 4.35
Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy * hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.
2 Kir. 4.36
Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.
2 Kir. 4.37
Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő fiát fogván, kiméne.
2 Kir. 4.38
Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai ő vele laknak * vala. És monda az ő szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a próféták fiainak.
2 Kir. 4.39
Kiméne azért egy a mezőre, hogy paréjt szedjen. És holmi vad indákra találván, tele szedé az ő ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba főzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?
2 Kir. 4.40
Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és ők enni kezdének a főzelékből, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni.
2 Kir. 4.41
Ő pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté * azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt már semmi rossz a fazékban.
2 Kir. 4.42
Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek.
2 Kir. 4.43
Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek * és még marad is.
2 Kir. 4.44
És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak * beszéde szerint.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT