Mt. 14

Teljes szövegű keresés

Mt. 14
Mt. 14.1
Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem, meghallotta Jézus hírét,
* Heródes Antipász Lk 23,7 a Nagy Heródes hetedik fia
Mt. 14.2
és ezt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért működnek általa a csodatevő erők.”
Mt. 14.3
Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vettette, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás kedvéért.
Mt. 14.4
János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt élned vele!”
Mt. 14.5
Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották.
Mt. 14.6
Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és megtetszett Heródesnek;
Mt. 14.7
ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki.
Mt. 14.8
Az pedig anyja unszolásának engedve így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.”
Mt. 14.9
A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését.
Mt. 14.10
Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben,
Mt. 14.11
elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának.
Mt. 14.12
Aztán eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak.
Mt. 14.13
Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból.
Mt. 14.14
Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.
Mt. 14.15
Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és így szóltak hozzá: „Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.”
Mt. 14.16
Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!”
Mt. 14.17
Ők pedig így válaszoltak: „Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.”
Mt. 14.18
Ő pedig ezt mondta: „Hozzátok ide nekem azokat!”
Mt. 14.19
Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.
Mt. 14.20
Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.
Mt. 14.21
Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Mt. 14.22
Jézus ezután nyomban kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.
Mt. 14.23
De miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre magánosan imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.
Mt. 14.24
A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt.
Mt. 14.25
A negyedik éjszakai őrváltáskor odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.
* Jézus korában az éjszakát este 6 órától reggel 6-ig négy, egyenként három órás „őrváltás”-ra osztották. Ebben az esetben tehát hajnali három óra körül lehetett.
Mt. 14.26
Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, azt mondták, hogy kísértet, és ijedtükben felkiáltottak.
Mt. 14.27
De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
Mt. 14.28
Péter ekkor így szólt hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen.”
Mt. 14.29
Mire ő így szólt: „Jöjj!” Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment.
Mt. 14.30
Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „URam, ments meg!”
Mt. 14.31
Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
Mt. 14.32
És amint beszálltak a hajóba, elült a szél.
Mt. 14.33
A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!”
Mt. 14.34
Átkelve a túlsó partra Genezáret földjére érkeztek.
Mt. 14.35
Amikor felismerték őt a helység lakói, embereket küldtek az egész környékre, és odavittek hozzá minden beteget,
Mt. 14.36
és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT