ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
A világháború eseményei és azok keretén belül az osztrák-magyar-szerb-montenegrói hadjárat még sokkal közelebb állnak hozzánk, semhogy az azokra vonatkozó forrásanyag teljes egészében a történetíró rendelkezésére állhatna. Ha az események általános nagy vonásáról és lefolyásáról majdnem teljesen tiszta képünk is van már, egyes részleteket, kivált a szerb és montenegrói hadműveleteket, még mindig homály fedi, sőt – miután az azokra vonatkozó hivatalos akták és korhű feljegyzések az egész országát elvesztett ellenség sokszor gyors és fejnélküli visszavonulása folytán nagyobbára biztosan elvesztek, illetve elkallódtak – nem valószinű, hogy a bizonyára nagyon sok érdekes és tanulságos részletet fedő homályt és ködöt egyáltalában valaha fellebbenteni lehessen. Ezért magam is tisztában vagyok vele, hogy még a tanulság és okulás kedvéért feltétlenül szükségesnek látszó bíráló megjegyzések megtételénél, illetve az egyes eseményeket és személyeket illető kritika gyakorlásánál is a legnagyobbfokú óvatosság és mértéktartás van helyén.
Ezt az elvet igyekszem elejétől végig betartani és különösen hangsúlyozni kívánom, miszerint teljesen távol áll tőlem, hogy a szereplők közül, legyen az barát, avagy az ellenség táborából való, bárkit is jóhiszeműségében meggyanusítani, tetteit és cselekvését lekicsinyelni, avagy pláne őt személyében megbántani akartam volna. Megjegyzéseim nem is a lezajlott eseményekben szereplő vezetőknek és csapatoknak, hanem a megtörtént helyes és helytelen eseményekből tanulni és okulni óhajtó olvasónak szólnak. Errando discimus – hibázva, vagy még jobban mondva: saját kárunkon okulva tanulunk! E régi közmondás jusson mindenkinek eszébe, aki e történelmi tanulmányom elolvasása közben esetleg olyan megjegyzésre is akadna, amely az elkövetett vagy talán csak a rendelkezésre álló anyag hézagossága folytán elkövetettnek látszó hibát talán kelleténél jobban megnyomva és kiszinezve állítja az olvasó szemei elé.
Budapest, 1925 november havában.
A szerző
