NEGYVENEDIK FEJEZET. A komáromi események. 1849. július közepétől október elejéig.

Teljes szövegű keresés

NEGYVENEDIK FEJEZET.
A komáromi események.
1849. július közepétől október elejéig.
Görgey elvonulta után Komáromban Klapka a II. és VIII. hadtesttel maradt vissza* azzal a feladattal, hogy egyrészt a várat védje, másrészt pedig, hogy támadólagos fellépés és gyakori kitörések által közvetve a mozgó sereg műveleteit is támogassa.
Lásd e kötet 196. oldalán.
A várőrség hadrendje következőleg alakult:
Főparancsnok: Klapka György tábornok.
Törzsét alkották:
Aschermann ezredes, mint várparancsnok,
Szillányi alezredes, mint vezérkari főnök,
Prágay alezredes és Latinovics őrnagy, mint szárnysegédek,
Jungwirth alezredes, mint vártüzér parancsnok,
Thaly alezredes, mint várerődítési igazgató,
Szabó alezredes, mint térparancsnok; ezenkívül 8 parancsőrtiszt.
II. Hadtest; par. Kászonyi ezredes.
Rakovszky ezredes hadosztálya:
a 25., 48., 52., 56. honvéd- és a Dom Miguelek egy zászlóalja, egy 6 fontos gyalog üteg Mezey százados alatt.
Horváth ezredes hadosztálya:
a 60., 61., 63., 49. és 54. honvéd-zászlóalj,
egy 6 fontos gyalog üteg Petes főhadnagy,
egy 3 fontos gyalog üteg Illovszky főhadnagy alatt.
Összesen: 10 zlj 4000 emberrel és 4 üteg 360 emberrel és 24 löveggel.
VIII. Hadtest; par. Aschermann ezredes.
Kosztolányi ezredes hadosztálya:
a 18., 37., 64. honvéd- és a Sándor-ezred 3. zászlóalja,
egy lovas üteg Mihalovics százados és
egy 6 fontos üteg Jancsó főhadnagy alatt.
Janik ezredes hadosztálya:
a 70., 71., 57. és 46. honvéd zászlóaljak,
egy 3 fontos gyalog üteg Kopp hadnagy alatt.
Gróf Eszterházy ezredes hadosztálya:
a 5., 40., 98. és 99. honvéd zászlóaljak,
egy 3 fontos gyalog üteg Janecskó főhadnagy alatt.
Összesen: 12 zlj 7200 emberrel és 4 üteg 360 emberrel és 24 löveggel.
Lovasság:
6 század Württemberg-huszár,
2 század Bocskay-huszár,
3 század Lehel-huszár és
1 kún-huszár század.
Ezeken kívül volt még a várban: 8 vártüzér század 1200 emberrel, 4 hidász- és 3 utász század 800 emberrel. Számításba veendő továbbá az a 3000 ujonc is, kik kevéssel Görgey elmenetele előtt a zászlóaljak kiegészítésére a várba érkeztek. Az egész várőrség 18.300 emberből, 1400 lóból és 48 lövegből állott.
A bástyákon és az elsáncolt erődökben 310 nehéz ágyú volt elhelyezve s ezenkívül még 40-50 részben nehéz, részben tábori ágyú felszerelőfélben volt. Gyalogsági lőfegyver mintegy 5000 volt készletben; a lőporkészlet alig haladta meg az 1000 mázsát, ugyanannyira rúgott a salétromkészlet is. Élelmi cikkekből készletben volt: liszt és hüvelyes vetemény 4, hús és bor 3, zab 6, széna és szalma pedig 2 hónapra.
A vár védelmét Klapka a csapatok között következőleg osztotta meg: a jobbparti elsáncolt tábort a hidfővel Kászonyi ezredes szállotta meg 13 zászlóaljjal és a Württemberg-huszárok 6 századával; erődítmény-parancsnokok gyanánt szerepeltek alatta: Janik ezredes, aki a Monostort és az 1., 2. és 3. számú műveket, Rakovszky ezredes, aki a 4., 5., 6. és 7. számú műveket és Kosztolányi ezredes, aki a 8., 9. és 10. számú műveket s Ó-Szőnyt szállotta meg. A lovasság parancsnoka, melyből 2 század az előörsi szolgálatot látta el, Mándy ezredes volt. A nadorvonalat az Apália szigettel Horváth alezredes szállotta meg 5 zászlóaljjal és 3 huszár századdal; utóbbiakból 1 század a Csallóközben látta el az előörsi szolgálatot. Végül a két belső várat s a vágdunai hidfőt gróf Eszterházy Pál ezredes szállotta meg 4 zászlóaljjal és 3 század Lehel-huszárral; utóbbiakból Ó-Gyallán, Madaron, Szt.-Péteren és Mócson 1/2 - 1/2 század, Kurtakeszin pedig 1 század állott.
Július 13-án Klapka alárendelt csapataihoz a következő kiáltványt bocsátotta ki: „Katonák! Elérkezett a pillanat, amelyben a legutóbb történtek folytán úgy a hadseregtől, mint a kormánytól elvágva, saját erőnkre vagyunk utalva. – Csakis saját erőnkben bízva és szilárd kölcsönös összetartás mellett nézhetünk vidám kedéllyel és megnyugvással a jövőnk elébe, ami egyúttal nagy feladatunk teljesítésében is föleleveníteni és erősíteni fog bennünket. – Katonák! Nekünk a bizalmat, melyet a nemzet képviselői által belénk helyezett, igazolnunk kell, azért intézem a következő szavakat hozzátok, katonákhoz, akik már nem egy véres győzelmet vívtak ki s akik ez által az ország büszkesége és ékessége levétek. Mindenki számoljon le magával s alakuljanak a viszonyok bármikép, már most előre kijelentem, hogy ezen helyet csakis becsülettel hagyhatjuk el, avagy annak összeomló romjai bennünket is maguk alá temetnek majd. Ezért vidáman neki, bajtársaim! nagyok a rendelkezésünkre álló erők, s ha isten megsegít, mindent szerencsésen fogunk átélni. Éljen a haza és annak bátor serege. Klapka tábornok.”
Osztrák részről Komárom körül, miután Haynau serege zömével Pest felé vonult, eleinte a II. és I. hadtest, miután pedig ez utóbbi július 23-án szintén a működő fősereghez vonatott,* csupáncsak a II. hadtest maradt vissza. Sem Grabbe különítményére, sem pedig Nobili és Nugent tartalékhadtesteire, mely seregrészeknek Komárom alá rendelése iránt Haynau a kellő lépéseket megtette, egyelőre számítani nem lehetett.
Lásd e kötet 241., 249. és 251. oldalán.
A vár körülzárására hátrahagyott csapatok beosztása és állománya:
II. Hadtest; par. báró Csorics altábornagy.
Vezérkari főnök: Jungbauer alezredes.
Tüzér igazgató: Bähr őrnagy.
Herceg Colloredo altábornagy hadosztálya.
Barco tábornok dandára:
a Mazzuchelli ezred 1., 2. és 3. zlja3 zászlóalj
a Paumgartten ezred 3. és landw. zlja2 "
a 4. ottočani zászlóalj1 "
Civallart-dsidások2 lovas század
3. sz. 6 fontos üteg6 löveg
12. sz. lov. üteg6 "
3. és 4. sz. 12 fontos ütegek2 "
Liebler tábornok dandára:
az István fhceg ezred 1., 2., 3. és landw. zlja4 zászlóalj
a Wimpfen ezred 2. zlja1 "
Civallart-dsidások2 lovas század
31/2 hatfontos üteg21 löveg
lov. üteg6 löveg
18 fontos16 "
A hadosztály összege: 11 zlj, 4 lov. század és 69 löveg.
Pott tábornok önálló dandára:
a Deutschmeister ezred 4. zlja1 zászlóalj
a Koudelka-ezred 3. zlja1 "
a Fürstenwärther-ezred 3. zlja1 "
a Haynau-ezred 3. és 4. zlaj2 "
Civallart-dsidások2 lovas század
11. sz. 6 fontos üteg6 löveg
Összesen: 5 zlj, 2 lov. század és 6 löveg.
Az egész II. hadtest összege: 16 zlj, 6 lov. század, 75 löveg; állománya 12.000 ember 1300 lóval.
E csapatok, miután az I. hadtest Komárom körül elfoglalt állását odahagyta, következőleg helyezkedtek el:* Barco dandára a Herkály pusztától az Ácsi erdő mentén a Dunáig húzódó vonalat szállotta meg s kisebb különítményeket Csém pusztára, Mócsára és Almásra tolt előre. Liebler dandára a Csallóközben állott és Aranyost, Kőszegfalvát és a nagy-léli hidfőt tartotta megszállva. Pott dandára a Vág balpartjn Martost, Ó-Gyallát és Bagotát szállotta meg és előörseit július 24-én Hetény, Kurtakeszi és Marcalháza vonalába tolta előre. A körülzáró vonal mentén sáncmunkálatok emeltettek. A Duna Lovadnál, a Vág Kőszegfalvánál, a Nyitra pedig Martosnál volt áthidalva s így a dandárok egymás között összeköttetést tarthattak fenn.
Lásd a 16. számú mellékletet.
Augusztus 19-én Klapka azt az örvendetes hirt vette, hogy Görgey Vácnál az oroszok fölött fényes győzelmet aratott, csakhogy ezt már másnap a keserű valóság váltotta fel, amennyiben a váci csata közben szétugrasztott néhány száz honvéd bebocsáttatást kért a várba, akik aztán töviről hegyire, talán kissé túlzottan is elmondották Görgeynek váci vereségét s hogy ez Vácról Losonc felé vett irányt.
Július 24-én értésére esett Klapkánk, hogy Tatán, melyet az osztrákok csak gyengén szállottak meg, jelentékeny élelmi szerek vannak felhalmozva; elhatározta tehát azok kézrekerítését. A feladat keresztülvitelével Kosztolányi ezredest bízta meg, aki 1 zászlóaljjal, 1 század huszárral és 2 ágyúval a következő napon délután 4 órakor Naszály, Billeg és Grebicsen át Tatára menetelve, az ottani gyenge őrséget meglepőleg körülfogta és azt az ott levő társzekerekkel és a bécsi postakocsival hatalmába ejtvén, még azon éjjel visszatért Komáromba. A postakocsiban több fontos közlemény, ezek között a körülzáró hadtest teljes és részletes hadrendje találtatott; egy másik íratban ellenben Klapka ereje mindössze 6-8000 nem igen fegyelmezett emberből állónak mondatott.
Kosztolányival egyidejüleg egy az övével egyenlő erejű különítmény Mócsa felé tűntelőleg nyomult előre, mely estefelé minden említésre méltó incidens nélkül újból a várba tért vissza.
A postakocsiban talált irományok tartalma alapján Klapka nagyobbszabású kitörés végrehajtását határozta el, mihez augusztus 29-én este a következő intézkedést adatta ki: „Egy 3 zászlóaljból, 4 lovas századból és 1 lov. ütegből álló oszlop Kosztolányi ezredes parancsnoksága alatt a július 29-ikéről 30-ikára hajló éjjel Komáromból a hetényi országúton nyomul előre; feladata ezen helységet birtokába ejteni, az ellenséget belőle elkergetni és összhangzólag a Rakovszky-oszloppal, Szt.-Péteren és Gyallán át Érsekújvár felé elszorítani. – A 3 zászlóaljból, 3 lovas századból és 1 hatfontos ütegből álló Rakovszky-oszlop Marcalházánál kel át a Zsitván, hogy az ellenséges állást Szt. Péter felől megkerülje, ahol aztán az 1-ső oszloppal egyesül. – Egy harmadik, 2 zászlóaljból és 1 hatfontos ütegből álló oszlop Sultz ezredes parancsnoksága alatt a tartalékot képezi és az 1-ső oszlopot megfelelő távolságban követi. – Ezen támadás leplezése céljából Horváth alezredes 3 zászlóaljjal, 1 háromfontos üteggel és 1 huszár századdal Aranyos felé tűntet, hogy az ottani ellenség figyelmét lekösse. – Az elsáncolt tábor Janik hadosztálya által marad megszállva. – A Rakovszky-hadosztály egyik zászlóalja 2 hatfontos löveggel Ó-Szőnyt, a Kosztolányi hadosztály 1 zászlóalja pedig a 8. számú redoutot szállja meg.”
Kosztolányi aug. 30-án reggel 5 órakor Heténynél az ellenségre bukkanván, azt Szt.-Péter felé szorította vissza; erre a helyszínén megjelent Pott tábornok csapatjait harcolva a Szt.-Péter és Bagota közötti magaslatokra vezette vissza, ahol mindaddig tartani akarta magát, mignem a Kurtakeszire és Marcalházára kikülönítve volt 2 zászlóalja, 1 szakasz dsidása és 1 lövegje hozzá nem csatlakozik. Ámde Kosztolányi erősen nyomta ellenfelét s miután Sultz oszlopa is felbukkant a láthatáron, Pott egy még hátrább fekvő állásba vonult vissza, ahol az előbb említett különítmény is hozzája csatlakozott, amellyel együtt aztán Bajcsra huzódott vissza. Ezalatt Sultz Halomszegre érve, az ottani osztrák őrsöt Martosra, majd Káván át Kőszegfalvára szorította, mialatt egyik különítménye a Puszta Konkoly és Csuzynál álló osztrák őrsöket Bagota felé kergette, ahonnan azok Naszvadon át csatlakoztak dandáruk zöméhez.
Pott, hogy a Zsitván való átkelést biztosítsa, 3 gyalog-, 1 lovas századból és 6 lövegből álló hátvédét a bajcsi erdő megszállására rendelte ki, ahol egy teljes óránál hosszabb harc fejlődött ki, mely után az osztrák hátvéd ép akkor huzódott vissza a Zsitva mögé, annak hidját járhatatlanná téve, amidőn Rakovszky oszlopa Uj-Gyalla felől elkésve érkezett a harc színhelyére.
Pott, aki még aznap Érsekújvárig folytatta visszavonulását, 219 embert, 9 lovat és 1 lőszerszekeret vesztett, ellenben a magyarok vesztesége jóval kevesebb lehetett.
Horváth alezredes ugyanaznap reggeli 4 órakor két oszlopban indult el Aranyos felé; a Nemes-Örsön és Ujfalun álló osztrák őrsök Puszta-Pálig huzódtak vissza s miután itt tetemes erősbítéseket kaptak, az ottani árok mentén nemcsak szívós ellenállást fejtettek ki, hanem még ellentámadással is fenyegettek, minek folytán Horváth, kinek különben is csak tűntetnie kellett, 60 darab marhának behajtása mellett délelőtt 11 óra felé ismét a nádorvonal mögé húzódott vissza. Vesztesége 3 halottból és 11 sebesültből állott, míg a Liebler dandárbeli csapatoknak csak 1 halottjuk és 2 sebesültjük volt.
A balparti sikerült kitörés után Klapka legközelebb a jobbparton is hasonlót akart megkísérelni, hogy azonban ezt a szándékát leplezze, július 31-ike folyamán Kosztolányi, Rakovszky és Sultz különítményeit még a balparton hagyta és pedig Kosztolányiét Bajcson és Bagotán, Sultzét Ó-Gyallán, Rakovszkyét Szt.-Péteren, ahonnan észak és nyugat felé gyakori járőrmeneteket kellett fenntartaniok. Az egyik Surány felé indított különítmény arra birta Pottot, hogy már augusztus 1-ére hajló éjjel Érsekújvárt elhagyva, Tardoskedig húzódjék vissza. A Kőszegfalva felé kiküldött mindhárom fegyvernemből álló különítmény pedig az ottani, már előtte való napon felszedett hidat elszállítani kívánt osztrák utász különítményt a legnagyobb zavarba és rendetlenségbe hozta.
Július 31-én délután Sultz, augusztus 1-én Kosztolányi, 2-án pedig Rakovszky ismét a táborba térek vissza, minek folytán azon kívül csupán az előörsök maradtak. Erre Pott augusztus 3-án újból Érsekújvárig vonult előre dandáránk zömével.
A jobb parton tervezett kitöréshez Klapka augusztus 2-án következőleg intézkedett: az első (megkerülő) oszlopok Aschermann ezredes parancsnoksága alatt a 25. 48., 52., 56. honvéd-, a Sándor ezred 3-ik és Dom Miguel-ezred 1-ső zászlóaljából, továbbá 1 hatfontos és 1 lov. ütegből, valamint 4 század Württemberg-huszárból; a második oszlop Kosztolányi ezredes alatt a 18., 37. és 64. honvéd zászlóaljakból, 1 hatfontos ütegből és 2 század Württemberg-huszárból; a harmadik oszlop Krivácsy alezredes alatt a 61., 62. és 54. honvéd zászlóaljakból, 1 hatfontos ütegből és 2 század Bocskay huszárból; a negyedik oszlop Sultz ezredes alatt a 15. és 57. honvéd zászlóaljakból, 1/2 hatfontos és 1 három fontos ütegből, valamint 2 szakasz huszárból; az ötödik oszlop Janik ezredes alatt a 70., 71. és 46. honvéd zászlóaljból és 1 tarack ütegből.
Aschermann oszlopának, mely Rakovszky és Brunszvik alatt két aloszlopra tagozódott, Ó-Szőnyön át Almás felé kellett vonulnia s miután az ottani osztrák őrséget visszavetette, Tömörd felé kellett letérnie; itt bevárván a hírt Mócsa elfoglalásáról, Nagy-Igmándon és Ácson át Barco háta mögött a Lovad körül elterülő magaslatokat kellett megszállania, hogy ilyenformán az osztrákok visszavonulását elvágja.
A Kosztolányi és Krivácsy oszlopok, mely utóbbi amazt tartalék viszonyban követi, Mócsa felé vonulnak s miután azt rohammal bevették, Aschermannal összeköttetésbe lépnek s azután Csémet és az ottani sáncozatokat lehetőleg oldalban támadják meg; ennek megtörténte után Sultz előnyomuló hadoszlopával együtt a pusztaherkályi és ácsi sáncokat veszik be és az ellenséget a Dunának szorítják.
Sultz alezredes oszlopa az igmándi úton egyenesen Puszta-Herkály ellen nyomul s ott az ellenséget mindaddig foglalkoztatja, míg az előbbi oszlopok Csémet bevették, azután azokkal együtt Herkály ellen komoly támadásra indulva, ezt és az ácsi erdőt rohammal veszi be.
Az előbb említett oszlopok munkálkodása alatt Janik ezredes a magáéval az ácsi erdő előtt emelt sáncok ellen eleinte tüntetőleg viselkedik és csak akkor megy a nevezett erdő ellen rohamra előre, midőn a Csém és Herkály puszták bevétele után az erdőbe beszorult ellenség jobb szárnyát a többi oszlopok bekerítéssel fenyegetik.
Az elsáncolt táborban őrségül minden zászlóaljból 2 század volt visszahagyandó. E szerint Klapka az ekként előírt minden esetre kissé mesterkélt és komplikált műveletet által az ellenség állásának, annak jobbszárnyán kezdődő fokozatos felsodrását tűzte ki célul, amit erősebb körülzáró csapatokat feltételezve, nem igen állíthatunk oda követendő példa gyanánt; a kitörő félnek, hogy szándéka sikerüljön, több helyen eszközölt tűntetés mellett főerejét egy döntőnek elismert ponton kell latba vetnie.
Barco dandára a kitörés végrehajtása idejében a következő állásokat foglalta el:* a balszárnyon, a dunementi Megyfa-erdőt a Mazzuchelli ezred 3-ik zászlóalj, a középen az ácsi erdőnek a műúttól keletre eső részét és Puszta-Herkálytól jobbra eső magaslatot a Paumgarten ezred landwehr zászlóalja tartotta megszállva; az e vonalon emelt 7 sáncban 2 tizennyolc és 8 tizenkét fontos löveg volt elhelyezve, 2 Civallart-dsidás szakasz előörsön volt, 5 szakasz 1/2 lov. üteggel pedig Herkálynál állott fel. Az ácsi erdő mögött tartalékban a Mazzuchelli ezred 1. és 2. zászlóalja 4 tizenkét fontos löveggel állott; ebből a tartalékból 3 század a lőszertelep őrizetére Ács helységbe rendeltetett. Puszta-Csémet 1/2 század, Mócsát 3 század 1 dsidás szakasszal tartotta megszállva. Almáson pedig éppen Sternfeld őrnagynak 3 gyalog, 1 lovas századból és 1/2 lov. ütegből álló portyázó különítménye tartózkodott.
A leírandó ütközet szinhelyének terepét lásd a komáromi második csata ütközettervezetén. (16. sz. melléklet.)
Aschermann még augusztus 2-án este 9 órakor Ó-Szőnyben gyülekeztette oszlopát, amellyel aztán Almás felé nyomulva, hajnali 21/2 órakor meglepően megtámadta Sternfld őrnagynak itten álló különítményét, mely rövid ideig tartó védekezés után Neszmélyre húzódott vissza. Üldözésére Aschermann csak gyenge járőröket rendelt ki, hadának zömével ellenben a vett intézkedés értelmében Tömörd felé fordult, ahova reggel 9 órakor megérkezve, fáradt csapatjainak több órai pihenőt engedett.
Ezalatt Kosztolányinak és Krivácsynak az elsáncolt táborból reggel 7 órakor elindult oszlopai a hullámos terep által fedve észrevétlenül közeledtek Mócsa felé, melynek őrsége Kosztolányi által arcban és jobb oldalt, Krivácsy által bal oldalt, a huszárok által pedig hátulról meglepően körülkeríttetvén, délelőtt 11 óra tájban rövid, de makacs védekezés után lerakta fegyverét.
Az ekként elért első fényes siker után a két hadoszlop Csém felé, a szintén értesített Aschermann pedig Nagy-Igmánd felé folytatta előnyomulását. Rövid idő mulva Kosztolányi azt a nyugtalanító hírt veszi, hogy Igmándról Mócsa felé egy erős ellenséges oszlop mozog, melyről azonban csakhamar kiderült, hogy az nem egyéb, mint egy 2000 ökörből álló s az osztrák-orosz főseregnek szánt marhaszállítmány, melyet a huszárok természetesen hamarosan körülfogtak és az elsáncolt táborba tereltek.
Mihelyt Barco tábornok a Mócsán történtekről értesült, a Puszta-Herkálynál álló 5 gyalog századdal, 5 lovas szakasszal és 1/2 lov. üteggel azonnal útnak indult Mócsa felé, mig az elhagyott Herkály megszállására 1 zászlóaljat és 4 tizenkétfontos löveget a tartalékból rendelt ki és egyidejüleg a történtekről előljáró hadosztály parancsnokát, gróf Colloredo altábornagyot is értesítette. Csém mellé érve, észrevette Barco a szemben közeledő magyar hadoszlopokat, mire további előnyomulását beszüntette.
Rövid idő mulva Colloredo altábornagy is megérkezett Csémre s miután útközben jelentést vett, hogy az Ácsi erdő felé szintén nyomulnak előre ellenséges csapatok, meghagyta Barconak, hogy a csapatokat ismét Herkály mellé vezesse vissza, ahol aztán Colloredo a még rendelkezésre álló tartalékot is magához vonván, 15 gyalog századból, 5 lovas szakaszból és 11 lövegből álló hadát következőleg vonultatta fel: a jobb szárnyon a Puszta-Herkálytól délre fekvő magaslaton Jantner főhadnagy tizenkétfontos ütege foglalt állást, arccal Puszta-Csémnek; ettől 200 lépésnyire balra 2 tizennyolcfontos vonult fel arccal Uj-Szőnynek; ezen két tüzércsoport között 1 osztály Mazzuchelli gyalogos és 1 század Paumgarten gyalogos rajvonalba oszolt fel. A Paumgarten landwehr zászlóalj fenmaradó része osztály tömegekbe alakulva, a magaslatok mögött s még jobban hátra 2-ik harcvonal gyanánt 8 Mazzuchelli század foglalt állást. Gróf Nostitz ezredes végre az 5 dsidás szakasszal és 1/2 lov. üteggel a jobb szárny mögött kamó alakban visszahúzva a veszélyeztetett jobb oldal biztosítására állott fel.
Amint Klapka, Kosztolányi és Krivácsy oszlopaival délután 3 óra tájban Csém alá ért, ott már a Herkályra visszavonult ellenség utóhadára bukkant, mely azonban szintén kitért a támadás elől, néhány társzekeret hagyván vissza az üldöző huszárok martalékául. Csémről Klapka Sultznak és Janiknak parancsot küldött támadólagos előnyomulásuk megkezdésére s bár Aschermann közreműködésére, aki időközben a nagy-igmándi magaslatokon újból megállapodott hadával, egyelőre nem számíthatott, délután 4 és 5 óra között a Kosztolányi-Krivácsy oszlopokat döntő támadásra rendelte, melyek ellen kivált Nostitz félütege Scherpon főhadnagy alatt kiváló tevékenységet fejtett ki, úgy, hogy e szárnyon a támadás csak lassan haladt előre. Ekkor azonban döntőleg közbelép Sultz hadoszlopával Uj-Szőny felől s bár Colloredo végső tartalékul visszatartott 2 1/2 századát ellentámadásra rendeli ellene, az osztrák dandár hősies védekezés és a magyarok túlereje dacára egy óránál tovább tartó dícséretes kitartás után, mely alatt holtakban és sebesültekben 5 tisztet és 76 embert vesztett, hátrálni kénytelen.
Colloredo az Ácsi erdő délkeleti csücskénél csapatjainak egy részével egyidőre újból állást foglalt, hogy hadának zöme lehetőleg zavartalanul kelhessen át Ácsnál a Czonczó patakon; ugyane célból maradt vissza az üldöző huszárokkal szemben Nostitz is lovasságával hátra, aki feladatának többszöri merész közbevágásai által valóban dícséretes módon felelt meg.
Mialatt Colloredo azon volt, hogy a közvetlen parancsnoksága alatt álló osztagoknak Ácson és Lovadon át a Duna balpartjára való visszavonulását lehetővé tegye, aközben az Ácsi és Megyfa erdőben is, ahol Teuchert tábornok vezette az ütközetet, kenyértörésre került a dolog. Mihelyt ugyanis Janik ezredes Sultz előnyomulásáról értesült, ő is megkezdte támadó előnyomulását a nevezett erdők felé, ahol az osztrák csapatok már az általános helyzetre való tekintettel sem fejthettek ki hosszabb ideig ellenállást. Mire azonban hátrálásuk közben az Ácsi erdőből a Czonczó patak felé bontakozni kezdének, újabb veszedelem érte őket, amennyiben Klapka Colloredo üldözésével Ácson át csupán a Kosztolányi-Krivácsy oszlopokat bizván meg, Sultzot a Czonczó patak és az Ácsi erdő között a Duna fel indította útnak, hogy ezáltal a nevezett erdőben harcoló osztagoknak teljesen elvágja a visszavonulást. Ilyenformán az említett patakon még át nem kelt osztrák csapatok a magyarok leghevesebb tűzelése közben a pataknak a Dunába való beömlése helyére tömörültek össze, ahol óriási tolongás és zürzavar közepette a patakon átgázolni iparkodtak, miközben azonban két darab tizenkétfontos az iszapban megakadván, az üldöző magyarok kezébe került; hasonlóan foglyul esett a hátvédül kirendelve volt egyik Mazzuchelli század is.
Colloredo a Czonczón nagy üggyel-bajjal átkelt csapatjait a lovadi hid köré gyülekeztette, ahova Liebler a Barco dandár felvétele céljából 1 zászlóaljat, 1 szárny dsidást és 1 hatfontos üteget rendelt ki, mely csapatok esti 6 órától kezdve Nostitz dsidásaival egytemben a legönfeláldozóbb módon teljesítették reájuk rótt feladatukat, minek folytán a Barco dandárnak erősen megviselt osztagai a teljes felbomlást és elfogatást elkerülhették. Nagyban hozzájárult ehhez, hogy Aschermann, akinek intézkedésszerűen a lovadi hid környékét már jó eleve meg kellett volna szállania, már csak akkor érkezett oda, midőn este 8 óra tájban az osztrák hátvéd a Duna balpartjára átkelvén, a lovadi hidat maga mögött részben hasznavehetetlenné tette.
A harcban részt vett osztrák csapatok még aznap este Nagy-Lélig hátráltak, Klapka pedig csapatjait következőleg helyezte el: Aschermann és Janik oszlopait Ács és Lovad között, Kosztolányi és Krivácsyét Ács előtt, Sultzét ugyanezen helység mögött; előőrsök úgy Gönyő, mint Nagy-Igmánd irányában állítattak ki.
Az osztrákok vesztesége igen jelentékeny volt; Szillányi szerint a foglyok száma 1500 körül lehetett, ezek között 28 tiszt; Raming a foglyul esettek számát szintén 1000 főnél többre teszi s azonkívül 5 halott és 12 sebesült tisztet névleg nevez meg. A kívül zsákmányul esett: 74 ló, 2 tizennyolc-, 2 tizenkét- és 2 hatfontos löveg, 1 hétfontos hosszú tarack, 4 lőszerkocsi, 7 tár- és 32 podgyászszekér; továbbá augusztus 4-én Gönyőn 700 mázsa lőpor, Nagy-Lélen pedig még 14 tizennyolcfontos, melyeket az osztrákok beszögezve hagytak hátra. A magyarok vesztesége: 80 halott és 130 sebesült.
Augusztus 4-én az egyesült Barco és Liebler dandárok Nyárasd és Guttáig, 5-én Lég és Szerdahelyig, 6-án pedig Csölle (Waltersdorf) és Bruckig huzódtak vissza, ahol egyelőre megállapodtak. Evvel kapcsolatban Pott szintén parancsot kapott a Vág mögé, illetőleg a Pozsonyba való vonulásra, de már Diószegnél megállíttatván, újból a Vág-vonal megszállására rendeltetett előre.
Klapkának augusztus 3-án kivívott fényes sikere más körülmények között, ha t. i. a főhadiszíntereken még nem állottak volna oly végtelen rosszul a dolgok, az osztrák fősereg műveleteire is esetleg döntőleg érvényesíthette volna befolyását, amennyiben a sikerült nagyarányú kitörés folytán Haynau közvetlen összeköttetése Béccsel tényleg megszakadt. Így azonban tudjuk, hogy a táborszernagy a komáromi események hírére csupán Jablonowszki dandárát küldötte vissza, ő pedig abban a biztos reményben, hogy a magyar fősereg, ha erélyesen és nyomon követi, sokáig nem igen tarthatja magát, feltartóztatás nélkül haladt tovább a céltudatosan megállapított irányban előre.
Klapka, nem lévén értesülve a délvidéki és erdélyi eseményekben beállott fordulatról, a legjobb reménytől sugárzó levelekben tudósítá Kossuthot és Görgeyt augusztus 3-án kivívott győzelméről, csakhogy ezeket a közleményeket Kossuth már csak Törökországban, Görgey pedig a fegyverletétel után Nagyváradon kapta meg.
Hogy imént kivívott sikerét tőle telhetőleg kizsákmányolja, elhatározta Klapka, miszerint seregének egy részével Győr felé nyomul előre, másik rézét pedig Aschermann és Kászonyi alatt az elsáncolt táborba küldi vissza. E műveletekhez seregét következőleg osztotta be:
Mozgó hadtest.
Kosztolányi hadosztálya: a 18., 37., 64. honvéd- és a Sándor ezred 3-ik zászlóalja; Mezey és Jancsó hétfontos ütegei; 1 osztály Württemberg-huszár.
Rakovszky hadosztálya: a 25., 48., 56. honvéd- és a Don Miguel ezred 1-ső zászlóalj; Mihálovics lov. ütege; 1 osztály Württemberg-huszár.
Gróf Eszterházy hadosztálya: a 15. és 57. honvéd zászlóalj; Illovszky háromfontos ütege és 1/2 tizenkétfontos üteg; 1 osztály Württemberg-huszár.
Megszálló hadtest.
A 98., 99., 70., 71., 52., 46., 60., 61., 63., 49., 54. és 40. honvéd zászlóalj; Petes hat- és Janecsko háromfontos ütegei, 1 tarack-üteg és Kern 1/2 hatfontos ütege; 3 század Lehel-huszár, 2 század Bocskay-huszár és 1 század kún-huszár.
Augusztus 4-ikét Klapka pihenő napul szánta; 5-én Kosztolányi Gönyőig, az itt állott huszár század pedig Győrig nyomult előre; honnan az 1 zászlóalj- és 6 lövegből álló osztrák őrség már a 3-ikáról 4-ikére hajló éjjel Pozsonyba vonult vissza. Rakovszky hadosztálya augusztus 5-én Puszta Szt. Jánosig, 1-1 huszárszázad Bőny és Szt. Iványig, az Eszterházy hadosztály Ácsig vonult.
A megszálló hadtest augusztus 5-én az elsáncolt táborba vonult; innen, az 52. honvéd zászlóalj, 1 osztag Bocskay-huszár és 1/2 háromfontos üteg Mednyánszky őrnagy alatt a fölkelés szervezése céljából augusztus 6-án Kocsra, 7-én Kis-Bérre, 8-án Romándra, 9-én Zircre, 10-én pedig Veszprémbe menetelt. Egy másik, a 49. honvéd zászlóaljból, 6 szakasz Lehel-huszárból és 2 háromfontos lövegből álló különítmény Bobory őrnagy parancsnoksága alatt Tatára küldetett. Végül Horváth hadosztályának 3 zászlóalja 2 huszárszázaddal és Kern 1/2 hatfontos ütegével a Csallóközben a mozgó hadtesttel egyenlő magasságra tolatott előre.
Augusztus 6-án délután 2 órakor Klapka a Kosztolányi és Rakovszky hadoszlopok élén Győrbe vonult be, előörseit Lesvárig és Abdáig tolván előre; Eszterházy e napon Gönyőt, Horváth Nagy-Megyert érte el.
Augusztus 7-én Eszterházy hadosztálya Győrött a másik két hadosztályhoz csatlakozott, Horváth pedig egy-egy oszloppal Bőst és Szerdahelyt érte el. Győrött Klapka – ámbár a komáromi túlvérmes párt, melynek élén Thaly alezredes állott, azt kivánta, hogy a honvédek most már Bécsig meg se álljanak – mindaddig megállni szándékozott, míg a fősereg műveleteiről biztos hirek birtokába jut; a Győrött talált tömérdek hadi és élelmi készleteket, melyeket ott az osztrákok egybegyűjtöttek volt, Klapka azonnal Komáromba küldötte, hasonlóan oda szállíttatta a néhány nap alatt felavatott 5000-6000 ujoncot is, ahol azok 5 új zászlóaljba osztatván, azonnal felfegyvereztettek és begyakoroltattak.
Hogy az osztrákokat, akik Mosony tájékán, mint alább látni fogjuk, újból gyülekezni kezdtek, szándékai felől tévútra vezesse, augusztus 8-án Klapka Kosztolányi hadosztályát Enesére tolta előre, honnan az Bő-Sárkányt és Csornát kisebb osztagokkal szálltatta meg.
Augusztus 9-én Klapka tábori isteni tiszteletet és csapatjai felett szemlét tartott, mely alkalommal a 3-iki kitörés alkalmával magukat kitűntetett egyéneket sajátkezűleg diszítette fel a nekik adományozott érdemrendekkel. Ugyanaznap érkezett be Mednyánszkytól a hír, hogy Noszlopy kormánybiztos, aki eddigelé Nugent hadait többször sikerrel támadta meg és nyugtalanította, a Balatonon átkelve, a 127. honvéd zászlóaljból, 2 század vadászból és 1 század huszárból álló hadával Füredre érkezett. Klapka erre Noszlopyt is Mednyánszky parancsai alá helyezte, meghagyván ez utóbbinak, hogy ekként megerősített hadával Székesfehérvárt szállja meg s onnan Buda felé portyáztasson.
Ezalatt osztrák részen is minden lehetőt elkövettek, hogy a Felső-Duna mentén egy tekintélyes sereg szerveztessék, melynek feladata leend Klapkát újból Komáromba visszaszorítani. E célból mindenekelőtt a szétugrasztott II. hadtest újabb erősbítések bevonása mellett Pozsony tájékán gyülekezett s állománya most már ismét 13.000 emberre és 43 lövegre szaporodott fel. Ennek erősbítésére a hadügyminiszter a 3-iki események hírére a gróf Nobili altábornagy alatt Bécs körül és a Morva völgyében gyülekező I. sz. tartalékhadtestet, mintegy 8000 főnyi állománnyal és 26 löveggel Magyar-Óvár felé rendelte előre. Hasonlóan parancsot kapott Nugent is, hogy a mintegy 10.000 emberből és 30 lövegből álló II. számú tartalékhadtestével Székes-Fehérváron át Klapka hátában jelenjék meg s végül s Sárvár tájékán portyázó Lederer Ágost dandárának északi irányban Szt.-Miklós felé kellett támadólag közreműködnie.
Miután Nobili hadtestének zömével augusztus 10-én Mosony és Magyar-Óvárra ért, ennek csapatai a II. hadtesthez csatoltattak, miáltal ennek állománya 30 zászlóaljra, 91/2 lovas századra és 69 lövegre – összesen mintegy 32.000 embernyi létszámmal – emelkedvén, az a következő újabb beosztást nyerte:
Gróf Nobili altábornagy hadosztálya a Chizzola és Lederer Ágost dandárokkal: 9 zászlóalj, 2 lovas század és 18 löveg;
Herceg Colloredo altábornagy hadosztálya a Liebler és Barco dandárokkal: 10 zászlóalj, 31/2 lovas század és 18 löveg;
Pott tábornok önálló dandára: 5 zászlóalj, 2 lovas század és 6 löveg;
Teuchert tábornok önálló dandára: 6 zászlóalj és 2 lovas század és végre
a hadtesttüzértartalék: 41/2 üteg, vagyis 27 löveg.
Klapka ezidőtájt azzal az eszmével foglalkozott, hogy míg hadának egy tetemes részét, a Straube-hadosztályt, Mosony felé támadólag rendeli előre, addig ő annak fennmaradó részével Sárvár-Körmenden át a stájer főváros felé nagyobbszabású cseltámadást intéz. e művelet megkezdését megelőzőleg Klapka augusztus 11-én ismét tábori misét és csapatszemlét tartott, melynek befejezte után összes törzstisztjeit lakomára hívta meg magához. Amidőn ez a legjobb hangulatban majdnem végefelé járt, azzal a jelentéssel szólították ki Klapkát az asztaltól, hogy valaki sürgősen óhajt vele beszélni. És ez a valaki Almásy Pál volt, az országgyűlés alsó házának elnöke, majdnem a felismerhetetlenségig szegényesen öltözve, meghatottan s fájdalommal adván tudtára Klapkának, hogy véleménye szerint az ország ügye veszve van; Nagy Sándor serege Debrecennél, Dembinkskié Szeged-Szőregnél szétveretett, Bem serege pedig Segesvárnál teljesen feloszlott, ily viszonyok között kedvező fordulat már alig várható.
Klapkát ez a nem várt megszomorító hír, melyet egyelőre nem is közölt tisztikarával, mélyen lesujtotta. Még megdöbbentőbb színben tünt fel a helyzet, midőn 13-án egy újabb hírnök a temesvári vesztett csata hírével állított be Klapkához, aki erre rögtön a Komáromba való visszavonulást határozta el, mely következőleg hajtatott végre: Kosztolányi hadosztálya még aznap Bánára, Eszterházyé Mező-Eörsre vonult, Győrött csak Rakovszky maradt vissza hadosztályával, Mednyánszky parancsot kapott, hogy 16-án Kis-Bérre érkezzék. 14-én Kosztolányi Nagy-Igmándig, Eszteházy Kis-Bérig, Rakovszky – 1 lovasszázadnak Győrött való visszahagyása mellett – Bánáig jutott. Horváth hadosztálya a Csallóközben Nemes-Bogyáig vonult vissza. 15-én Mednyánszky kivételével a többi oszlopok pihenőt tartottak. Augusztus 16-án Kosztolányi és Eszterházy Mócsára, Rakovszky Ácsra, Horváth pedig Aranyosig vonult vissza hadosztályával.
Még ugyanaznap Klapka haditanácsot tartott, melyen a beérkezett megszomorító híreket előterjesztvén, erre a tagok egy része kétkedőleg rázta fejét. Hosszabb vitatkozás után határozatba ment, hogy a sereg, - Mednyánszkynak az 52. és 56. honvédzászlóaljból, 2 század vadászból (somogyi önkéntesek), 2 század huszárból és 1/2 hatfontos, 1 háromfontos és 1/2 egyfontos hegyi ütegből álló és a Balaton mentén a Bakonyban visszamaradó portyázó különítményének kivételével, melynek feladata leend, hogy a Komárom újbóli körülzárására előnyomuló ellenséget nyugtalanítsa, - az elsáncoolt táborban vonandó össze.
Augusztus 18-án tudta meg Klapka egy újságcikkből a megdöbbentő hírt Görgey világosi fegyverletételéről. Ugyanaznap a sereg következőleg helyezkedett el az elsáncolt táborban: Kosztolányi hadosztálya a 8., 9. és 10. számú műveket, Eszterházy a csillagsáncot, Rakovszké a 4., 5., 6. és 7. számú műveket, Janik pedig a Monostort szállotta meg. A lovasságból 1/2–1/2 század Csémen, Mócsán és Ácson maradt vissza; ezek előörseiket kiállítva, Bábolna, Gönyü és Puszta Szt.-János irányában portyáztak. A lovasság fennmaradó része Uj-Szőny melletti régi fektanyáját foglalta el.
Az osztrákok részén augusztus 12-én a Chizzola-dandár Mosonyból Lébény (Leyden) és Öttevény (Hochstrass) felé szemrevételeztetett, mely alkalommal kiderült, hogy az említett két helység már csak gyengén van a magyarok által megszállva. Augusztus 14-én gróf Gyulay altábornagy hadügyminiszter jelent meg a sereg körletében, minek legelső következése lett, hogy a hadak azonnal újból előre tolattak Komárom körülzárására. A kiadott intézkedések szerint a Chizzola és Barco-dandárok augusztus 15-én Öttevényt, Szt. Miklóst és Lébényt szállották meg, a Teuchert-dandár pedig Mosonyig nyomult előre. Emellett a baloldalban Héderváron át Dunaszegre, a jobboldalban pedig Szt. Péteren át Bő-Sárkányra oldaloszlopok küldettek, mely utóbbi a Szt. Miklóstól Csornára előrenyomult Lederer dandára még 15-ike folyamán Eneséig folytatta előnyomulását, a Csallóközben álló Liebler-dandár pedig Csötörtökig (Luipersdorf) és Somorjáig (Sommerein) nyomult előre. A 4 zászlóaljból, 3 lovas századból és 2 ütegből álló Jablonovski-dandárt, melyet Haynau Pestre visszairányított s mely oda augusztus 13-án érkezett meg, Gyulay Székesfehérváron át Klapka hátába irányította.
Augusztus 16-án az osztrák sereg akadály nélkül Győrt szállotta meg, honnan 17. és 18-ika folyamán Pápa és Székesfehérvár felé erősebb portyázó különítmények küldettek ki, melyek a Bakony-erdőben Mednyánszky jelenlétét konstatálták.
Augusztus 19-én Lederer dandára F. Sz. Jánosra, Chizzoláé Gönyűre, Barcoé Bőnyre vonult, míg Teuchert dandára tartalék gyanánt Győrig jutott, Liebler dandára pedig a Csallóközben Megyert és Guttát szállotta meg. Jablonowski dandára Esztergomból Tatára vonult, Pott dandára ellenben a Vág és az Érsekujvári-Dunaág mentén elfoglalt állásában maradt.
E napon délután Liebler az alábbi levelet intézte Klapkához. „Lak, 1849. augusztus 19-én. Hadtestparancsnokom, báró Csorics altábornagy úr megbízásából Büttner törzskari főhadnagyomat hadiszokás és népjog szerint hadikövetül Komárom várába küldöm, hogy önnek Haynau táborszernagy úr idecsatolt kiáltványait kézbesítse. – Ebből világosan látható, hogy a további ellenállás eltávolítaná önt és csapatait a császár Ő felsége legmagasabb kegyelmétől. – Ezért hadtestparancsnokom parancsára ezirányban törzskari főhadnagyom által alkudozásba bocsátkozom s ezennel fel is hatalmazom őt, hogy nevemben beszéljen és cselekedjék. figyelmeztetem önt, kövesse Görgey példáját és ezzel az emberiest és jogost méltányolva, vessen véget a szerencsétlenséget hozó és pusztító háborúnak. – Jóságos uralkodóm határtalan kegyelméről számtalan példa biztosíthatja önt. És én azon leszek, hogy az ön várfeladási ajánlatai előljáró hadtestparancsnokságom által Ő felsége elé terjesztessenek. – Választ még ma elvárom itt Lakon törzskari főhadnagyom által. Liebler, vezérőrnagy, dandárnok.”
Klapka a levélben foglaltakat a nyomban összehívott haditanács elé terjesztette, mely hosszas vitatkozás után az alábbi válaszadásban egyezett meg: „Komárom, 1849. augusztus 19-én. Tábornok úrnak szolgálati értesítésére azt válaszoljuk, hogy ide a bánsági és aldunai események felől még semmi hivatalos közlemény sem érkezett s így mi anélkül, hogy a hazaárulás vádját magunkra vennők, semmiféle tárgyalásokba sem bocsátkozhatunk. Komárom vára haditanácsából: Klapka tábornok.”
Ugyane napon Bobory különítménye* is bevonult Tatáról s a 49. honvédzászlóalj a háromfontosokkal Ó-Szőnyben, a lovasság pedig az elsáncolt táborban helyezkedett el. Mednyánszky portyázó különítménye Zircre vonult.
Lásd e kötet 332. oldalán.
Augusztus 20-án a Lederer, Chizzola és Barco dandárok Ácsig jutottak s a Concó patak mögött foglaltak állást; egy gyengébb különítmény Bábolnán át Nagy-Igmándra rendeltetett, a jobboldal biztosítása céljából pedig Pérre és Mező-Eörsre kisebb osztagok küldettek ki.
E napon érkezett Isakov orosz alezredes Ácsra, a Görgey világosi fegyverletételéről és Arad átadásáról szóló hivatalos értesítéseket hozván magával. az említett alezredes gróf Alcaini osztrák alezredes kíséretében hadikövetek gyanánt még aznap Klapkához küldettek, hogy ezt Görgey példájának követésére, illetőleg a vár feladására szólítsák fel. Klapka tagadó válaszára Isakov alezredes egy 14 napi fegyvernyugvás eszméjét pendítette meg; Klapka ezt a már különben is együtt volt haditanács eldöntése alá bocsátotta, mely hosszas pro és contra vitatkozás után az ajánlathoz hozzájárult. Ehhez képest a küldöttség tagjai gróf Zichy Ottó és Szillányi alezredesekkel nyomban visszatértek Gyulay osztrák hadügyminiszter ácsi főhadiszállására, aki a magyar követeket igen előzékenyen fogadván, tudtokra adta, hogy másnap az osztrák és orosz meghatalmazott a fegyvernyugvás megkötése végett újból megjelenend Komárom várában. Így is történt és ez alkalommal a vonatkozó egyezség a következő pontozatokban foglaltatott össze: „Mai napon egyrészről báró Csorics altábornagynak, a Komárom előtti figyelő-hadtest parancsnok megegyezésével tizennégy napi fegyvernyugvás köttetett, mihez meghatalmazottak gyanánt a figyelő-hadtest részéről gróf Alcaini cs. kir. alezredes úr, a várőrség rézéről pedig Szillányi alezredes törzskari főnök neveztettek és jelöltettek ki. – Az alulírott meghatalmazottak ennek folytán, felsőbb jóváhagyás fenntartása mellett, a következőkben egyeztek meg; 1. Mai naptól kezdve, még pedig déli 12 órától kezdve az osztrák-orosz csapatok és a várőrség közt mindennemű ellenségeskedés beszüntettetik. Az ellenségeskedések ezen beszüntetése azon csapat-osztagokra is kiterjed, melyek jelenleg a várparancsnok közvetlen parancsnoksága alatt állanak. 2. Az ellenségeskedések beszüntetésének tartama tizennégy napban állapíttatik meg azon kikötéssel, hogy az mindkét részről az ellenségeskedések megkezdése előtt 48 órával fölmondassék. 3. Ezen idő alatt mindkét meghatalmazott által a cs. kir. osztrák és szövetséges orosz csapatok részére a következő figyelő állás határoztatott meg: a) a Duna jobbpartján a cs. kir. osztrák vagy orosz csapatok megszállják: a Concó balpartját Ács fölött, Nagy-Igmándot, Tömördöt, Tatát, Szomodot és Süttőt; a Duna balpartján: Némát, Tanyt, Megyert, Ekecset, Guttát, innen a Vág jobbpartját Szeredig, innen az útat Nyitrán, Verebélyen át Léváig és azután a Garam balpartját lefelé a Dunába való beömlésig. c) Semleges terület marad a Duna jobbpartján azon rész, mely a föntnevezett vonal és Herkály, Csém, Mócsa, Grebits, Naszály, Almás és Neszmély, a balparton pedig a fönt megjelölt vonalak és Ékel, Keszegfalva közt terül el; azután a Vág balpartján egyrészt a mellékút, mely Ujlakról Ürményen, Komjátin, Hullon és Farnáton át Kéméndre vezet, úgyszintén valamennyi ezen útak között fekvő helység. 4. Miután a komáromi várparancsnokúr a Démagyarországon történtek felől magának bizonyosságot akar szerezni, szabadságában áll, négy biztos urat egy cs. kir. osztrák tiszt kíséretében az ottani események felderítésére kiküldeni, hogy azok a tényállásról személyes meggyőződést szerezzenek. Ezen kiküldött urak kellő meghatalmazást és biztos kíséretet kapnak. 5. A várhoz tartozó, de künnlevő portyázó csapatok, melyek a jelen egyesség megkötéséig a bevonulásra parancsot kaptak, akadály nélkül és biztos fedezet mellett visszatérhetnek a várba. 6. A cs. kir. osztrák és cs. orosz seregek által megszállott területen újoncozás, politikai elfogatás nincs megengedve, ugyanez a várőrség részéről is figyelembe vétetik. A jelen föltételek alólírottak által a felsőbb megerősítés kikötése mellett, a mai napon állapíttattak és köttettek meg. Kelt a komáromi várban augusztus 21-én, 1849. Gróf Alcaini cs. kir. alezredes, Szillányi alezredes, a táborkar főnöke.”
Az osztrák főhadiszálláson támasztott nehézségek folytán az egyezség e következő záradékkal hagyatott jóvá: „A fent írt föltételek a 6. cikk kivételével megerősíttetvén, kicseréltetnek. Ácsi főhadiszállás, augusztus 21-én, 1849. b. Csorics altábornagy, Klapka, a komáromi hadsereg és vár parancsnoka. Jungbauer, cs. kir. alezredes, a táborkar főnöke.”
Az egyezmény 4. cikke értelmében Thaly és Ruttkay alezredesek, a polgárság részéről pedig Kathona Zsigmond és Csapó József egy-egy cs. kir. osztrák tiszt kíséretében még aznap Nagyváradra és Aradra utaztak, a sereg pedig a kötött fegyvernyugvás idejére következőleg helyezkedett el: Kosztolányi hadosztálya a melléje adott 3 század Lehel-huszárral, Szt. Pétert, Ó-Gyallát és Imely helységeket szállotta meg; Rakovszky hadosztálya számára Kurtakeszi, Hetény és Marcalháza jelöltetett ki; Horváth és Janik hadosztályai az elsáncolt táborban maradtak; Eszterházy hadosztálya a Nádor- és Vág-vonalat szállotta meg. A Württemberg huszárezred Ó-Szőnyben, 1 század Bocskay-huszár Madaron, 1 pedig Ujfalun helyeztetett el.
Az osztrák sereg augusztus 22-én a következő állásokba vonult: A Barco-dandár Ácsot, Puszta Lovadot és Gönyüt, a Lederer-dandár Nagy-Igmándot, Tömördöt és Kocsot, a Chizzola-dandár Tatát, Tóvárost, Szomodot és Süttőt, a Teuchert-dandár Győrt, a Liebler-dandár Gellért, Lakot, Szilast, Megyert, Ekecset és Guttát s végül Pott dandára a Vágon és Vág-Dunán kijelölt részt szállotta meg. A Jablonowski-dandár, miután 19-étől kezdve Székesfehérvárból Mednyánszky portyázó különítményével szoros érintkezésbe lépett, mellyel azonban az egyezség folytán a további ellenségeskedést be kellett szüntetnie, 22-én Moórig nyomult előre, ahol szeptember 1-ig meg is maradt.
Nugent, aki hadtestének zömével augusztus 4-én Pécset érte el és előcsapatait tudvalevőleg a Dunáig tolta előre* és aki az augusztus 3-iki események hírére szintén parancsot kapott, hogy hadtestével Komárom környékére vonuljon,* ennek folytán báró Burits altábornagyot 3 zászlóaljjal, 2 lovas századdal és 1 üteggel nyomban Paksra rendelte ki, ahová azonban az csak augusztus 15-ike folyamán érkezett meg. Ehhez a különítményhez a következő napokban még 4 zászlóalj, 3 lovas század és 21/2 üteg csatlakozott, mely csapatokkal aztán Burits augusztus 20-án Duna-Földvárig, 21-én pedig Székesfehérvárra vonult, ahol 22-én az egész had együtt volt. Baranya és Tolna megye megszállva tartására gróf Pálffy altábornagy alatt csupán 3-4 zászlóalj, 21/2 üteg és néhány lovas osztag maradt vissza.
Lásd e kötet 37. fejezetének végén.
Lásd e kötet 333. oldalán.
A fegyvernyugvás ideje alatt, miközben Klapka 4 újonczászlóaljából és az augusztus 25-én az egyezség 5. cikke alapján a várba bevonult Mednyánszky portyázó csapathoz tartozó 127. honvédzászlóaljból gróf Zichy Ottó ezredes alatt egy új hadosztályt alakított, a következő említésre méltó dolgok történtek: Augusztus 26-án két újabb hadikövet, Anitskov orosz ezredes és Jungbauer alezredes, Csorics altábornagy vezérkari főnöke jött a várba, hogy az útat annak átadásához lehetőleg egyengessék. Ez alkalommal Anitskov ezredes Görgeynek alábbi levelét nyujtotta át Klapkának:
„Kedves barátom, Klapka! Amióta nem láttuk egymást, bár nem váratlan, de eldöntő dolgok történtek. A kormány örökös önzése, némely tagjainak aljas féltékenysége oda juttatta a dolgot, ahogyan én azt már áprilisban megjövendöltem. Midőn az oroszokkal becsületesen megvívott több ütközet után Tokajnál a Tiszán átkeltem, az országgyűlés kinyilvánítá, hogy engem óhajt fővezérnek. Kossuth titokban Bemet nevezte ki. Az ország azt hitte, hogy én vagyok az, mert Kossuth annak ajánlatára jezsuita feleletet adatott. Ezen gazság volt forrása mindannak, ami később történt. Dembinski Szőregnél megveretett, Bem Maros-Vásárhelynél széjjelugrasztatott. Utóbbi Temesvárra sietett, melynek falai alá Dembinski visszavonult. Bem a temesvári csata alatt érkezett a harctérre, helyre is állította néhány órára az ütközetet, de azután oly mérvben vettetett vissza, hogy 50.000 emberből – Kossuth számítása szerint – csak 6000-en maradtak együtt. a többi mind szétrobbant, amint ezt nekem Vécsey jelenté. Eközben az osztrákok Temesvár és Arad között mindjobban előbbre nyomultak. A hadügyminiszter megparancsolta Dembinskinek, hogy természetszerűen a barátságos Arad vára és ne az ellenséges Temesvárra húzódjék vissza. Dembinski azonban ezen parancs ellenére cselekedett. Miért? nem tudom meghatározni. De igen számos adat arra enged következtetni, hogy ez irántam való féltékenységből történt úgy. Mindennek az lett a következménye, hogy én azon hadtesttel, mellyel Komáromot elhagytam, leszámítva abból a Vác-, Rétrás-, Görömböly-, Zsolca-, Gesztely- és Debrecennél szenvedett jelentékeny veszteségeket – egyedül állottam, délről az osztrákok, északról az oroszok főereje által fenyegetve. Volt ugyan még egy hátrálási vonalam, Aradról Radnán át Erdélybe. De a hazámra való tekintet, melynek mindenáron békét akartam szerezni, arra indított, hogy a fegyvert tegyem le. Előbb felszólítottam az ideiglenes kormányt, lássa be, hogy a hazán többé úgy sem segíthet, sőt azt még csak mélyebben döntheti a szerencsétlenségbe, tehát mondjon le. Ezt meg is tette és a polgári és katonai főhatalmat az én kezembe helyezte, mire én, minthogy az idő sürgetett, azt a gyors, de mindazonáltal jól megfontolt határozatot hoztam, hogy Ő felsége az orosz cár serege előtt feltétlenül leteszem a fegyvert. Seregem legvitézebbjei és legderekabbjai hozzájárultak ehhez s az összes csapatosztályok Arad közvetlen környékéről önként csatlakoztak hozzám. Arad vára is Damjaniccsal élén, kijelenté, hogy hasonlót akar cselekedni. Eddigelé oly bánásmódban részesültünk, amilyet derék katonának derék katonától várnia lehet. Fontold meg mit lehet és mit kell tenned. Nagyvárad, augusztus 16-án, 1849. Görgey Arthur.”
Klapka a küldöttek előtt kijelentette, hogy feltétlen feladásról soha szó sem lehet, a kiküldött biztosok visszaérkezte előtt még csak tárgyalásokba sem bocsátkozhatik. Ezek végre augusztus végén vissza is érkeztek küldetésükből. Ruttkay alezredes, aki Csapóval Nagyváradon át Paskievitsnél járt, úgy nyilatkozott, hogy ez utóbbi őket barátságosan fogadta s azt a tanácsot adta, hogy Komárom lehetőleg gyorsan kövese Görgey példáját. Ez utóbbival is beszélt a küldöttség, aki azt üzentette Klapkának, hogy legyen óvatos. Értésükre esett továbbá a küldötteknek, hogy a fegyvert önként letett magyar tisztek máris ki lettek szolgáltatva az osztrákoknak.
Még szomorúbb benyomásokkal érkezett vissza a Kathonával Haynaunál Aradon járt Thaly, aki meglehetősen kimérten bánt el a küldöttekkel s aki Klapkának az alábbi levelet továbbította: „Klapka úrnak, ezidőszerint Komárom parancsnokának. Az ön által ide küldött követek, Thaly és Kathona, személyesen meggyőződtek arról s a Görgey seregéből itt fogva levő tisztek szájából egész határozottan hallhatták, hogy a Szegednél, Temesvárnál és Lugostól Déváig a cs. kir. hadsereg által személyes vezetésem alatt kivívott győzelmek után az azzal szemben állott hadtestek felbomlottak, hogy a hadtestek parancsnokai, a legénység és tisztek legnagyobb része kezünkbe s az összes lövegek birtokunkba jutottak. Éppúgy Görgey serege is le van fegyverezve s tisztjei, legénysége és hadikészlete kezünkben van. Így tehát úgynevezett magyar sereg igazán nem létezik többé s a még megtartott Komárom vára egészen magára van hagyatva, anélkül, hogy felmentésére legcsekélyebb kilátása volna, de egyszersmind anélkül, hogy őrsége, ha a vár önként és mielőbb meg nem adná magát, részünkről a legkisebb kíméletre is számíthatna. Csapatainak sorsa tehát az ön kezében van. Szükségtelen sanyarúságot hozna ön rájuk, ha a vár kitartó védelmezésével kapcsolatos hadidicsőség tévhitétől vezettetve, törvényes királyával és urával szemben saját kárára még tovább is lázadó ellenállásban akarna maradni. Komolyan felszólítom tehát, hogy a várat a körülzáró sereg parancsnokának, báró Csorics altábornagynak azonnal adja át, nehogy még továbbra is a legsúlyosabb felelősségnek tegye ki magát, melyet az átadás minden halogatása az ön fejére halmoz. Ó-aradi főhadiszállás, augusztus 27-én, 1849. Haynau táborszernagy, cs. kir. seregparancsnok.”
A visszatért meghatalmazottak elbeszélései nyomán a helyzet egész kétségbeejtő valójában tárult fel a várőrség előtt s így a Klapka által szeptember 1-ére összehívott haditanácsnak, akarva-nemakarva, meg kellett barátkoznia a kapituláció eszméjével, melynek feltételeit az alábbiak szerint azonnal papírra is vetették. „Komárom várának haditanácsa. Feltételek, melyek mellett Komárom vára a cs. kir. csapatoknak átadható. 1. Általános amnesztia a nemzet számára. 2. Általános kegyelem nemzetiségi különbség nélkül az egész magyar sereg számára, mely már lerakta a fegyvert, vagy azt a jövőben fogja lerakni; továbbá haladéktalan hazabocsátása az eddig hadifogságba jutott magyar katonáknak. 3. A magyar kincstár által kibocsátott papírpénz értékesítése. 4. A tartózkodási hely szabad megválasztása mindenki által, úgy bel-, mint külföldön; a külföldre menők számára a szükséges útlevelek kiszolgáltatása. 5. Komárom őrségének szabad elvonulása, mely katonai dísszel történik. 6. A tiszteknek egyhavi illeték, a legénységnek 10 napi zsold, még pedig bel- és külföldön egyaránt teljes értékű pénznemben. 7. A magántulajdon megtarthatása mindenki által. 8. Ezen megadási feltételek jóváhagyott példányainak 8 nap alatti, tehát 1849. szeptember 8-ig történő kicserélése. 9. Komárom városa és lakosai számára teljes feledés és semminemű politikai üldözés, továbbá a vár kormányzósága által kibocsátott minden papírpénz beváltása. 10. Kártalanítása mindazoknak, akik a komáromi várparancsnoksággal szerződést kötöttek. Komárom, 1849. szeptember 1-én. Klapka, magyar tábornok.”
E feltételeket gróf Eszterházy és Kászonyi ezredesek Klapka alábbi levelének kíséretében még aznap Tatára az ostromló sereg főhadiszállására vitték. „Komárom, 1849. szeptember 1. Az osztrák sereg sikerei az alvidéken nem leptek meg bennünket. Azon pillanattól kezdve, amidőn Görgey fegyverletételét megtudtuk, a nagy küzdelmet befejezettnek tekintettük. A követek, kiket oda küldtünk, hogy a dolgok állásáról megbízható hireket hozzanak, immár visszaérkeztek. A leírás, melyet nekünk az ottani viszonyokról nyújtottak, mélyen megrendített bennünket és kiáltó ellentétben áll azon békebiztosításokkal, kibéküléssel és politikai kiegyezéssel, melyet részint az ön hadikövetei, részint az ön főhadiszállásáról visszatért hadikövetektől hallani alkalmunk volt. A béke pálmája helyett, melynek e szerencsétlen ország számára meg kellett volna hoznia a rég várt nyugalmat, vérpadokat állítanak fel; ahelyett, hogy a kibékülés szavait hirdetnék, haditörvényszékeket tartanak és ítéleteket hirdetnek ki és a mi szegény testvéreinket, kik fegyvereiket letették, hogy a szerencsétlen országnak, ha mást nem, legalább úgy megadják a békét, halálra ítélik és kivégzik. Ahelyett, hogy nagylelkű magatartással a nemzetet megnyerni törekednék, az osztrák hadsereg főparancsnoka azt tartja, hogy ezentúl is ragaszkodnia kell üldözési rendszeréhez, melynek már annyian áldozatul estek. A következmények mutatkozni fognak majd. Altábornagy úr pedig be fogja látni, hogy ezen hirek éppen nem alkalmasak a kedélyeket a vár átadására hajlandóbbakká tenni, ellenkezőleg, a helyőrség nagyrésze immár a kapitulációról sem akar többé hallani s Haynau táborszernagynak nyers felhívása a vár feltétlen átadására a legigazságosabb megütközést vonta maga után. Altábornagy úr! A felmentés reménytelenségéről meggyőződve, ne tessék szilárd és rendíthetetlen elhatározásunkat, melyre ilyen körülmények között jutottunk, bizonyos illuziók következményeiül, hanem csakis azon meggyőződésünk eredményeül tekinteni, hogy ezen az úton becsületünknek mint katonák és magyarok eleget tehetünk. A kapituláció feltételei, melyek alapján Komárom vára alkudozásba bocsátkozni késznek nyilatkozik, mellékelvék. Ha ezeket a cs. kir. ostromló sereg parancsnoka a fegyvernyugvás lejártáig elfogadja, akkor Komárom kapui a cs. osztrák csapatok előtt megnyilnak, ha nem, akkor tudni fogjuk, mivel tartozunk katonai kötelességünknek és a nemzetnek, mely ezt a drága kincset reánk bízta és e szerint fogunk cselekedni. Altábornagy úr! Ezt a határozatot az összes tisztikar hadi tanácsa hozta, egy oly tisztikaré, melynek minden egyes tagja, hazájára és szerencsétlen testvéreinek szomorú sorsára gondolva, életét teljesen értéktelennek tekinti. Fogadja stb. Klapka, magyar tábornok.”
A Csorics-csal közölt megadási feltételeket Klapka egyszersmind Pétervárad parancsnokának és őrségének is megküldötte, azt hasonló eljárásra híván fel.
Alig tért vissza Kászonyi és Eszterházy Csoricstól, aki a hadiköveteket előzékeny szivességgel fogadta, szeptember 2-án Komáromban újabb hadikövet jelent meg Haynaunak következő tartalmú levelével: „Komárom várparancsnokának, Klapka úrnak. Pest, augusztus 31-én, 1849. Jóllehet nem kételkedem, hogy a várból seregem táborába küldött két követnek saját meggyőződésén alapuló jelentései folytán, nemkülönben önhöz intézett felhívásom következtében is, Komárom vár őrsége minden további szükségtelen ellenállással felhagy s magát a törvényes kormánynak aláveti, azért a megkötött fegyverszünet letelte előtt mégis ismétlem parancsnok úr, önhöz intézett felhívásomat, hogy amennyire hatalmamban áll, minden további szükségtelen vérontást elkerüljek. Ennélfogva ezen átírat vétele után őrségével együtt késedelem nélkül feltétlenül adja meg magát a cs. kir. osztrák ostromló csapatok parancsnokának, Komárom várát pedig szolgáltassa ki minden benlevő hadiszerrel együtt jogos kormánya közegének. Nem mulaszthatom el önt komolyan óvni azon elhatározástól, hogy a várat a cs. orosz hadseregnek adja át, mert becsületszavamra biztosíthatom önt, hogy az orosz sereg nemcsak a fölkelők összes vezéreit, hanem a magukat megadó csapatokat is az összes hadikészlettel együtt legott az én kezembe szolgáltatja ki, ahogyan ez Görgey hadtestével és Arad várának őrségével is történt. Az esetben pedig, ha az őrség megkísérelné, hogy magát a törvényes kormánynak való meghódolás alól kivonja, ebből nemcsak hogy előny nem származik önre nézve, sőt ezáltal még minden igényét a kiméletre is eljátszaná; mert becsületszavamra ismétlem, hogy mindazon felkelők, kik a cs. orosz csapatoknak adták meg magukat, úgy a vezérek, mint a csapatok és minden hadiszer immár kiszolgáltattak kezeimhez. Önt illetőleg parancsnok úr még hozzá tehetem, hogyha a vár haladéktalanul és feltétlenül átadatik az osztrák csapatoknak, ön személyét illetőleg teljes megnyugvással számíthat nagylelküségemre, egyébként is olyan ember lévén, aki mind igéreteit, mint fenyegetéseit be szokta váltani. Végül tudomására hozom, hogy Görgey Arthur egy általam hozzá intézett levél szerint, teljes bocsánatot nyert. Haynau táborszernagy.”
Klapka ezt a felhívást is a haditanács határozata elé terjesztette s ez akként formulázta a választ, hogy az őrség már alkudozásokba bocsátkozott Csorics altábornaggyal s hogy a vár kapui csak a közölt feltételek elfogadása mellett nyilnak meg az osztrák csapatok előtt, ellenben feltétlen megadásról soha szó sem lehet.
Szeptember 2-án délben a fegyvernyugvás felmondására kiszabott határidő letelvén, Csorics altábornagy a következő levelet intézte Klapkához: „Tata, 1849. szeptember 2-án délben. Miután 4-én délben 12 órakor a kötött fegyverszünet lejár, és a vár átadására vonatkozólag közölt kapitulácionalis pontok nem felelnek meg a föltétlen megadásnak: a fegyverszünet ezennel felmondatik, Csorics altábornagy.”
Az ellenségeskedések újbóli megkezdése esetére Klapka csapatjait augusztus 2-án következőleg helyezte el: Kosztolányi hadosztálya Ó-Szőnyt és a 8., 9. és 10. számú műveket, Rakovszky hadosztálya a 4., 5., 6. és 7. számúakat, Janik hadosztálya a Monostort, Zichy hadosztálya a belső várat, Horváth hadosztálya, melynek parancsnokságát Horváth megbetegedése folytán szeptember 7-én Nedbál alezredes vette át, a Nádor-vonalat és az Apáliaszigetet s végül Eszterházy hadosztálya a vágmenti műveket szállotta meg. Előörsök gyanánt kijelöltettek: a Duna jobbpontjára 10 huszár szakasz s ezek mögé második vonalba 2 zászlóalj gyalogság; a balpartra és pedig a Csallóközbe, Ujfalu és Keszegfalva megszállására 1 század Bocskay huszár, Léva felé pedig 3 század Lehel-huszár, melyek Hetényt, Ó-Gyallát és Szt.-Pétert szállották meg.
A körülzáró csapatok körében a fegyverszünet ideje alatt még a következő mozdulatok hajtattak végre:
Székesfehérvárról Nugent Veszprém, Füred és Tihany megszállására erősebb különítményeket rendelt ki s azonfelül a Balaton mentére, különösen Kenese, Siófok és Szántódra, az időközben a Balaton mindkét oldalán, Marcal és Tapolcáig előrenyomult Knezevics dandárral való összeköttetés helyreállítására apróbb mozgó csapatokat küldött ki. 10 zászlóalj, 5 lovas század és 5 1/2 ütegből álló főerejét Nugent, augusztus utolsó napjaiban Székesfehérvár és Veszprém között egyesítette, honnan Komárom felé elvonulván, szeptember 1-én a Concó patakon Csépnél foglalt állást.
Hasonlóan Komárom felé vonatott Paskievits hozzájárulásával a Tisza mellől a bányavárosok megszállására visszairányított Grabbe különítmény is, mely augusztus 24-én Báthig, 25-én Léváig menetelt, hogy onnan a Garamot Ó-Barstól kezdve a Dunába való beömléséig megszállja.
Nugent beérkezte után azonnal átvette a főparancsnokságot a körülzáró had fölött, mely most már a következő csapatokból állott:
II. hadtest báró Csorics altábornagy alatt.
Colloredo hadosztálya
a Pott és Liebler dandárokkal: 13 zászlóalj, 4 lovas század és 28 löveg;
Nobili hadosztálya
a Teuchert és Lederer Ágost dandárokkal: 10 1/3 zászlóalj, 3 lovas század és 18 löveg
összesen: 23 1/3 zlj, 7 lov. szd. és 46 löveg.
II. tartalék hadtest gróf Nugent táborszernagy alatt.
Pálffy hadosztálya
a Chizzola, Jablonowski és Alcaini dandárokkal: 15 1/2 zászlóalj, 4 1/2 lov. század és 24 löveg;
Burits hadosztálya
a Jablonski, Montenuovo és Barco dandárokkal: 9 zászlóalj és 11 lovas század;
összesen: 24 1/2 zlj, 15 1/2 lov. szd. és 24 löveg, továbbá a tüzértartalék 84 lövege.
Mindkét hadtest összege: 47 5/6 zlj, 22 1/2 lov. század és 154 löveg; állománya 44.000 ember és 5446 ló.
Ehhez járult még Grabbe különítménye 16 zászlóaljjal, 16 lovas századdal és 56 löveggel.
Kölcsönös megállapodás szerint szeptember 3-ikára Klapka és Csorics között Mócsán értekezletnek kellett volna lennie, mely alól azonban Klapka többek rábeszélésére betegség ürügye alatt a következő levéllel mentette ki magát: „Azon betegségbe való visszaesés, amelyből csak az imént lábadtam fel, gátol, hogy a megtisztelő tanácskozáson altábornagy úrral részt vehessek, ami engem annál kellemetlenebbül érint, mivel meg vagyok győződve, miszerint a személyes találkozás altábornagy úrral nem egy véleménykülönbséget oszlatna el s hogy az a békének, melyet senki sem óhajt inkább mint mi, csakhamar útját egyengetné. Klapka tábornok.”
Szeptember 4-én a körülzáró sereg összes csapatjai közelebb vonultak Komárom felé. Colloredo hadosztálya a Csallóközben Aranyos tájékán foglalt állást és előörseivel Szt.-Pált, Ujfalut, Nemes-Örsöt, továbbá Keszegfalvát és Vizvárt szállotta meg. A jobbparttal való összeköttetés céljából a Ceres nevü gőzös Lovad mellett kötött ki és egyidejüleg intézkedés tétetett, hogy Nagy-Lélnél hadihid veressék. Nobili hadosztályából Teuchert dandára Ácsot és az ácsi erdőt, Lederer dandára Puszta-Herkályt szállotta meg. Jablonowski dandára Puszta-Csémnél, Chizzoláé Grebits és Billegen, Jablonoskié Mócsán, Barco lovas dandára pedig Ácsnál állott. Grabbe különítménye Hetény, Kurtakeszi és Szt.-Péternél foglalt állást. Egyszersmind Nugent mindennemű intézkedéseket tett a vár esetleges ostromlására, mely már szeptember 5-én teljesen körülkerítettnek és elzártnak volt tekinthető.
Utóbb említett napon Csomortányi őrnagy 3 század Lehel-huszárral Klapka jelenlétében Hetény mellett egy ellene támadásra indult kozák különítményt szétugrasztván, abból több kozákot lovastul elfogott.
Szeptember 7-én Grabbe különítménye átkelt a Zsitván, a Duna jobbpartján Süttőnél álló osztrák csapatok pedig Almásig vonultak előre, miáltal a gyűrű még szorosabbra vonatott. A Württemberg-huszár ezred erre Ó-Szőnyból ahol csupán 1 zászlóalj, 1/2 háromfontos üteggel maradt, az elsáncolt táborba húzódott vissza.
Szeptember 10-ikére Klapka kisebbszerű kitörést tervezett a Grabbe által elfoglalt vonal ellen, a kirendelt különítmény azonban az oroszok ébersége folytán csakhamar újból visszahúzódott.
Felemlítendőnek tartjuk e helyen, hogy, bár az őrség hangulata és viselkedése általában igen jónak volt mondható, részint az ország minden részeiből érkező lesujtó hirek, részint a vár belsejében szított fondorlatok behatása alatt, előbb a 48. zászlóaljnál mind gyakoribbak lettek a szökési esetek. E felette veszélyes jelenség Klapkát a rögtön ítélő bíróságok kihirdetésére indította, minek folytán két 48. zászlóaljbeli szökevény elrettentő például rögtönitélet alapján azonnal főbelövetett; hasonlóan átadattak a rögtönítélő bíróságnak az elfogott 60. zászlóaljbeli szökevények is.
Még nagyobb lett a veszély, midőn a Bocskay-huszár ezred egyik századának legénysége egy szép napon felmondta a szolgálatot s fegyvereit elhányván, azonnali elbocsáttatását követelte. Hasztalan igyekezett őket parancsnokuk, Kaszap őrnagy kötelességükre visszatéríteni, sőt miután még Klapka jóakaratú figyelmeztetésére sem hallgattak, mindannyin a rögtönítélő törvényszéknek adattak át, mely őket kivétel nélkül a többi gyalogságbeli szökevényekkel együtt, halálra ítélte. Klapka ezt a halálos ítéletet a Bocskay-huszároknál megtizedelésre, a 60. zászlóalj szökevényeinél pedig csak a legbűnösebbeknél erősítette meg. Ennek folytán az ítélet 7 huszáron és 8 honvéden augusztus 14-én a Cigánymezőn golyó és lőpor által végrehajtatott. A drasztikus példa hatott, mert ezentúl sem szökések, sem lázongások nem fordultak többé elő.
Szeptember 11-én Klapka a következő értesítést vette Haynautól: „Pétervárad vára f. hó 7-én föltétlenül megadta magát s azt a cs. kir. csapatok szállották meg. Midőn erről a vár és csapatparancsnokságot értesítem, a várparancsnokságot és Komárom őrségét ismételten felszólítom hasonló megadásra, ellenkező esetben csak magának tulajdonítsa az őrség kivétel nélkül a hosszabb, hasztalan vonakodásból és ellentállásból okvetlenül származó és jól megfontolt szomorú következményeket.
Erre Klapka a haditanács nevében következőleg válaszolt: „A vár feltétlen átadását illetőleg tegnap ideérkezett felhivásra van szerencsénk válaszolni, miszerint Komárom szilárdul el van határozva, hogy inkább utolsó emberig tartja magát, semhogy becsületteljes feladási feltételek nélkül feltétlenül megadja magát. A komáromi várban tartott haditanácsból, 1849. szeptember 12-én, Klapka, magyar tábornok.”
Szeptember 14-én Klapka újabb hadtanácsot hivott egybe, amelyen hosszabb beszéd kíséretében a szomorú helyzetet egész valójában tárta fel, azután pedig eképen szólt: „Ha nem is harcolhatunk többé hazánkért, kérni még kérhetünk érte; indítványozom tehát, hagyjuk el a szabott feltételek első négy pontját s kérelem alakjában terjesszük azokat Ausztria császárja elé, mert meg vagyok győződve, hogy feltételképpen soha, kegyelemképpen igenis elérhetjük azok teljesülését.” Hevesebb vita után a haditanács magáévá tette Klapka indítványát, melyet Aschermann ezredes azzal toldott meg, hogy az osztrák foglyokat szabadon kellene bocsátani.
Ehez képest nyomban az alábbi két szolgálati levél szerkesztetett: „Gróf Nugent táborszernagy őnagyméltóságának és az ostromló sereg parancsnokának. Mellékelve van szerencsém Nagyméltóságodnak a komáromi helyőrségnek egy ő felsége Ausztria császárjához intézett kérvényét megküldeni. Ezen kérvény a megszabott feltételekben felsorolt első négy pont engedélyezése iránti kérelmet tartalmazza, melyet mi, a császár ő felségének igazságszeretetében bizva, előterjeszteni bátorkodunk. Miután tehát ezen négy pont, melyet szerencsétlen hazánk nevében ő felsége a császár kegyelmére bizunk, elesik, a helyőrség nevében, késznek nyilatkozom, hogy a többi pontok alapján, melyeket csak katonai szempontból és mint katonák és becsületes emberek szabtunk, részletes tárgyalásba bocsátkozom; ezen alkalomból Excellenciád ismert humanitására számítok s azon reményt táplálom, hogy Excellenciád egy a legvégső védelemre elszánt helyőrség eme követeléseit tekintetbe véve, oda fog hatni, hogy minden további vérontásnak mihamarabb eleje vétessék. A helyőrség kivánsága, hogy az említett kérvényt, egy a helyőrség és városi lakók 2-2 tagjából álló küldöttsége személyesen vigye ő felsége a császárhoz, hogy az erre vonatkozó határozatot, közvetlenül ő felségétől hallja. Ha ezen kiküldetés ellen nem merülne fel kifogás, úgy sziveskedjék engem erről értesíteni; ellenkező esetben csupán Excellenciád neve az, mely nekünk azért kezeskedik – s mi számítunk arra, hogy ezen alázatos kérvény ő felsége a császár trónjáig el fog jutni. Klapka tábornok.”
A másik irat magyar fordításban ekképpen hangzik: „Az itt levő osztrák hadi foglyok közt körülbelül 600 beteg és lábbadozó van, kik az eddigi elhelyezésben (sátrakban és barakkokban) a most beállt hüvös időjárás mellett nem csak hogy nem szedhetik magukat össze, hanem az éghajlat szokatlan volta miatt még emésztő lázba is esnek. Emberi érzéstől áthatva, van szerencsém Excellenciádnak tudtára adni, miszerint kész vagyok ezt a 600 embert minden akadály nélkül a cs. kir. osztrák táborba szabadon bocsátani, ahol ápolásukról önök jobban, mint mi a legjobb akarat mellett is, gondoskodhatnak. Mire nézve Excellenciád becses válaszát kérem, Klapka, tábornok.”
A foglyok átadására vonatkozó ajánlatot Nugent egy szeptember 16-ikáról kelt levelében örömmel vette tudomásul, a kérvényt illetőleg pedig kijelenté, hogy ő azt haladéktalanul ő felsége elé terjesztette, kinek erre vonatkozó további parancsait várja. Midőn ezt Klapka a nyomban összehítt haditanáccsal közlé, Thaly alezredes hosszabb beszédben, melyben erősen kardoskodott a már eddig is folytatott alkudozások és a vár feladása ellen, egyszerre csak Klapkát gyanusítani kezdte, mire ez az alezredest rögtön fogságba helyezte. Ebből aztán Thaly barátjai a „Komáromi Lapok” hasábjain nagy hű-hót csaptak.
Szeptember 19-én Hartmann ezredes, ő felsége szárnysegéde és Jungbauer alezredes, az ostromló sereg vezérkari főnöke érkezett a várba s a következő tartalmu iratokat nyujtották át Klapkának: „Ácsi főhadiszállás, 1849. szeptember 19. Legalázatosabb előterjesztésemre ő felsége a császár és király engem Schönbrunnban f. hó 17-én kelt legmagasabb kézíratával megbízni méltóztatott, hogy a Komárom várának átadására vonatkozólag a vár- és csapatparancsnokság által f. hó 15-iki kelettel közölt feltételeket és kérelmeket a mellékelt utasítások szerint intézzem el. Elvárom, hogy a vár- és csapatparancsnokság ezen közlésre elhatározását az ő felsége által megszabott határidőn belül, azaz ezen sorok vételétől számított 48 óra leteltével tudatni fogja és nem mulaszthatom el hozzátenni, hogy ha ezen határidő be nem tartatnék, vagy ha a válasz kielégítő nem lenne, én bár őszinte sajnálattal, de minden esetre kitartó eréllyel ki fogom vinni azon felette szigorú rendszabályokat, melyeket a körülmények parancsoló kötelességemmé tesznek. Nugent, táborszernagy.”
A mellékletként csatolt utasítások következőleg hangzottak: „Politikai tárgyak a tárgyalásból egészen ki vannak zárva. Az összes legénység őrmestertől lefelé, mely a forradalom kitörésének pillanatában a cs. kir. csapatok soraiból átment s Komáromban egy Komárom mellett tartózkodik, teljes amnesztiát nyer. Azon hadapródok és ex propriik vagy altisztek, kik a fölkelőkhöz történt átlépésük után tisztekké lettek előléptetve, ezen amnesztiába belefoglaltatnak, nemkülönben a fölkelők azon tisztjei is, kik előbb nem szolgáltak a cs. kir. seregben és akik különösen megjelölve nincsenek, azonban a beosztásuk és alkalmazásuk iránti további rendelkezés fentartásával. A komáromi helyőrség azon tisztjeinek, kik a cs. kir. seregből mint ilyenek mentek át a fölkelőkhöz, ki kell jelenteniök, haditörvényszék elé akarnak-e állíttatni, vagy pedig el akarják-e hagyni 10-12 napi határidőn belül a cs. kir. országokat, hogy azokba soha többé vissza ne térjenek, mert máskülönben a törvényes eljárásnak utólag vettetnének alá. Ezen feltételek elfogadása iránt a helyőrségnek 48 órán belül nyilatkoznia kell. Nugent, táborszernagy.”
Klapka a közlemények vétele után még aznap délután 5 órára haditanácsot hivott egybe, melyre a rendes tagokon kívül minden törzstisztet berendelt. A zajos ülésen a feltételek visszautasítása miatt hova-tovább oly ingerültek lettek a kedélyek, hogy a tanácskozást másnapra kellett elhalasztani, amidőn hosszas ingerül vita után elhatározták, hogy az őrség igenis hajlandó alkudozásokba bocsátkozni, de csakis a közölt feltételek alapján, mi célból Kászonyi József és gróf Eszterházy Pál ezredesek elnöklete alatt még aznap 14 tagu bizottság indult Nugent főhadiszállására.
Szeptember 22-én este a bizottság azzal a válasszal tért vissza a várba, hogy Nugent nem térhet el a Bécsből vett utasításoktól. Erre Klapka 23-án újabb haditanácsot tartott s miután ezen a bizottság eljárásáról beszámolt, ünnepélyes hangon, jobbját ég felé emelve, ekképpen szólt: „Esküszöm a mindenható istenre, hogy mi az utolsó haditanácsban kimondott elveinkhez híven, mint magyarok s katonák becsületünkre hivatkozva, a várat az utolsó emberig védelmezni fogjuk.” Zajos és egetverő éljenzés követte Klapka eme szavait, melynek hatása alatt este fáklyásmenetet rendeztek tiszteletére.
Az alkudozásokban beállt fordulatról Klapka bajtársait a következő kiáltványszerű napiparanccsal értesítette:
„Bajtársak! Ravaszság és árulás vitte szegény hazánkat a romlás szélére. az erről szóló hir a legtisztább igazságban jutott hozzátok és ti azt bár mély fájdalommal, de egyszersmind azon nyugalommal és elszántsággal vettétek tudomásul, mely az erőteljes, rendíthetlen férfihez illik és amely az igazságos ügyet, melyért eddig véreteket ontottátok, emléketekbe véste. Bajtársak! ismerlek benneteket, ismerem gondolkozásmódotokat; nem kellett alkudozásokhoz folyamodnom, nem kellett csalóka reményekkel kecsegtetnem benneteket, reményeket, minők a gyávák fölemelésére szükségesek, hogy a félelemtől, mely az elpuhultat és a gazembert megreszketteti, szabaduljanak, amely azonban előttünk férfiak előtt, akik százszor néztünk a halál szemébe, ismeretlen. Igazsággal szolgáltam én nektek, jól tudva, hogy az igaz beszéd a legjobb. És ti, bajtársak, megszégyenítettétek azokat, akik azt hitték, hogy hiu áltatások szükségesek arra, hogy ti szent kötelességteket és eskütöket híven teljesítsétek. Mindennemű szerencsétlen hirek dacára szilárdan, határozottan és lelkesebben álltok ti most, mint valaha, mert fölfogtátok dicső feladatotokat. A megegyezés útja, melyen mi a fegyverek letétele által a hazának – nem magunknak … nem! – csakis a szegény elvérzett hazának szolgálni akartunk, most már el van vágva, mert a részünkről megszabott követelések visszautasíttattak, mi által mi kényszerítve vagyunk, hogy a már kialvófélben volt harcot újból életre, halálra folytassuk, hogy legdrágább kincsünket, fegyvereink becsületét megmentsük, vagy férfiasan dicsteljes halált haljunk a hazáért. Bajtársak! mi egyedül önmagunkra vagyunk utalva; segítség és szabadulás csakis tőlünk, egyetértésünktől és együttműködésünktől várható. Jaj annak, aki ezt szétrombolni akarná! – A gondviselés sorsotokat kezembe tette le és rajtam nyugszik isten és ember előtt a felelősség gondoskodni arról, nehogy az néhány nyomorultnak gyalázatossága és árulása folytán kockára tétessék. Bajtársak! ti ismertek engem; életem, eddigi működésem a haza és az általános jólét érdekében nyiltan áll előttetek. Vizsgáljátok meg minden léptemet, minden tettemet és akkor kérdezzétek meg magatokat, megérdemlem-e bizalmatokat? – A szeretet hozzátok, azon férfiakhoz, akikkel én örömben és bánatban, dicsőségben és veszélyekben osztozkodtam, ezen ragaszkodás hozzátok és a határtalan szeretet hazátokhoz az egyedüli indokok, melyek tetteimet eddig vezérelték és ezentúl is vezérelni fogják. Öntudatom tisztasága adja meg az erőt, hogy ezen eldöntő pillanatban vezéreltek legyek, ez erősít meg egyúttal elhatározásomban, hogy ott, ahol szükséges, a rendet és fegyelmet fentartsam. – Csak nehéz szívvel nyulnék a szigor végső eszközeihez, ha ezt a szükség és kitüzött becsületteljes célunk megkövetelné; de megtenném, ha becsületetek és létetek megkivánná és nem rettennék vissza százakat tönkre tenni, ha azok ezreknek sorsát veszélyeztetnék. – Ahol veszély fenyeget, ott engem életeken fogtok látni. – „Halál a hazáért” marad jelszavunk, ha a végzet becsületünk más megmentését kizárná. Bátorság, egyetértés, bizalom! és sorsunk nem lehet kétséges. Isten velünk! Komárom, 1849. szeptember 25-én Klapka tábornok.”
Szeptember 26-án újból megkezdődtek az ellenségeskedések. Egy osztrák hadoszlop korán reggel Ó-Szőny felé nyomult előre, hogy azt elfoglalja, amit azonban Füsti őrnagy a 37. honvéd zászlóaljjal, 1/2 háromfontos üteggel és egy gyorsan odarendelt huszár osztállyal csakhamar meghiusitott, mire az osztrák oszlop újból visszahúzódott. Ez volt a függetlenségi harcnak utolsó fegyverténye.
Az osztrák vezetőség átlátván a Komárom rendszeres ostromából keletkező óriási idő- és pénzveszteséget, végre még engedmények árán is a vár kézrekerítését határozta el. E célból Haynau, aki 26-án Ácsra érkezve, személyesen vette kezébe az ostromsereg vezetését, a következő levelet intézte Klapkához: „A vár és csapatparancsnokságnak Komáromban. Ácsi főhadiszállás, 1849. szeptember 26-án d. u. 1/24 órakor. Éppen most érkeztem ide s átvettem a vár körülzárásának közvetlen vezetését. Erről azon okból értesítem a vár- és csapatparancsnokságot, mivel szükségesnek tartom, hogy a vár- és csapatparancsnoksággal leendő személyes összejövetel és megbeszélés által a vár átadása érdekében folyamatban levő tárgyalásokat befejezzem. Ezen megbeszéléshez személyesen eljövök s felhivom a vár- és csapatparancsnok urat, hogy ahoz szintén személyesen jelenjék meg s mindazon vezetőket és főnököket magával hozza, akik leginkább ellene vannak az átadásnak, vagy akiknek jelenlétét a vár- és csapatparancsnokság kivánatosnak tartaná, hogy az egész tényállás körülményesen megvitatható és végleges határozat hozható legyen. A hely megválasztását, illő távolságban a váron kívül, talán Puszta-Csémen vagy Herkályon, avagy a várparancsnokság által bármely más alkalmasnak látszó helyen, a várparancsnokságnak engedem át. A megbeszélésnek holnap 27-én reggel 10 és 11 óra között kellene megtörténnie és a választ e meghívásra, valamint a megbeszélése kiszemelt helynek tűzetes megjelölését sziveskedjék 27-én reggeli 7 óráig velem közölni. Fedezetül félszázad huszárt kérek elhozni, magam is hasonló osztagot fogok magammal vinni. Hogy egyébiránt ezen meghívásomnak semmiféle más, az igazi katonai becsülettel és szavammal ellenkező szándék alapul nem szolgál, talán nem szorul biztosításra. Haynau táborszernagy.”
Klapka már előbb elhatározván magában, hogy többé semmiféle alkudozásban nem vesz részt, Haynau levelét azzal a kijelentéssel adta át a haditanácsnak, hogyha ez további alkudozásokba bocsátkozni szándékozik, úgy bízzon meg ezzel azonnal egy bizottságot, mert ő a maga részéről meghivásnak nem szándékozik leget tenni. A haditanács erre elhatározta, hogy a korábbi feltételek 27-én délelőtt Haynau táborszernaggyal még egyszer közöltessenek, miről őt még előtte való nap este értesítették.
A kijelölt időben és helyen mindkét fél bizottsága, melyben Haynau adlatusának Susan tábornoknak kíséretében jelent meg, kölcsönös üdvözlés után nyomban hozzálátott a feltételeknek pontonkénti tárgyalásához, miközben Haynau kivált az egykori osztrák sorkatonaság szabadon bocsátása és a komáromi pénzjegyek beváltása ellen foglalt állást, két órai tárgyalás után végre minden pontra nézve létrejött a megegyezés. A megkötött kapituláció, melyet Haynau azonnal, Klapka pedig este 9 órakor Komárom várában írt alá, következőleg hangzott:
„1. Az őrség szabad elvonulása fegyver nélkül; a tisztek kardja tulajdonuk marad. Azon tiszteknek, kik előbb a cs. kir. seregben szolgáltak, külföldre útlevél adatik, azoknak, kik ilyet nem igényelnek, szabadon hazatérhetnek, kivéve azokat, akik önként jelentkeznek. A honvéd tiszteknek, vagyis azoknak, akik előbb nem szolgáltak, a szabadtartózkodás hazájukba jövendő alkalmaztatásuk fentartása nélkül engedtetik meg. A cs. kir. ezredek legénysége kegyelmet kap s hasonlóan mint azon egyének, kik időközben tisztekké léptek elő, szintén szabadon bocsáttatik s az itt említettek semmiféle további bírói üldözésnek kitéve nem lesznek. 2. Utlevél külföldre mindazoknak adatik, akik azt 30 napon belül igénylik. 3. A tiszteknek egy havi illeték, a legénységnek 10 napi zsold adatik osztrák bankjegyekben a cs. kir. hadiilleték szerint. 4. Az őrség által hadipénztári utalványok által elvállalt különböző kötelezettségek kiegyenlítésére 500.000 pengő forint fizettetik ki osztrák bankjegyekben. 5. A Komáromban levő nyomorékok s a kórházakban fekvő beteg harcosok ellátása. 6. Ingó és ingatlan magánvagyonát általában véve mindenki megtarthatja. 7. A fegyverletétel ideje, helye és módja utólagosan állapíttatik meg. 8 Mindennemű ellenségeskedés mindkét részről azonnal beszüntettetik. 9. A vár hadiszokás szerint s megtörtént kölcsönös ratifikáció után adatik át. Kelt a Herkály-pusztán, szeptember 27-én 1849. Haynau táborszernagy, Takács százados, Gasparitz százados, Mednyánszky alezredes, Prágay alezredes, gróf Zichy Ottó ezredes, gróf Eszterházy Pál ezredes, Janik János ezredes, Szabó Zsigmond ezredes, Kászonyi József ezredes, Aschermann Ferenc ezredes-várparancsnok, Klapka György vár- és csapatparancsnok.”
Az átadás és fegyverletétel következőleg ment végbe: Október 2-án az elsáncolt tábor és a dunai hidfő adatott át, az őrségből pedig a Janik, Rakovszky és Kosztolányi hadosztályok tették le a fegyvert. Október 3-án az ó- és új erőd, valamint a Duna-sziget adatott át; az őrségből Zichy hadosztálya és a Württemberg-huszár ezred rakta le a fegyvert. Végül október 4-én a vágmenti védőművekre, a Nádorvonalra, az Apália-szigetre és a városban levő kincstári épületekre és mindennemű készletekre került az átadás sora, löveg összesen 519 darab adatott át. Miután e napon a Cigánymezőn az Eszterházy és Nedbál hadosztályok is lerakták fegyverüket, délután 4 órakor nem volt többé fegyveres honvéd.
Ezzel a magyar álam eddigi formájában egyidőre megszünt létezni, de csak azért, hogy az isteni gondviselés kegyelme folytán rövid idő mulva a győző és győztes félnek teljes egyenjogusítása mellett, tehát annál szebben, annál tündöklőbben támadjon fel hamvaiból.
A nemzet és uralkodója között támadt ezen félreértést jelenleg éppen félszázadnak engesztelő leple borítja, mely idő alatt, kivált az 1867-iki kiegyezés nagy művétől kezdve, úgy a nemzet, mint legnemesebb szivü uralkodója vállvetve versenyeztek egymással, hogy a félreértés ütötte seb behegedjen. És bár adná az egek ura, hogy a bizalom és szeretet a nemzet és dinasztiája között a tökéletességnek oly fokát érje el, hogy mihamarabb még a sebnek helye és emléke is teljesen a feledés tengerébe merüljön.
Budapest, 1898. szeptember havában.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT