A feketehalmi ütközet, illetőleg Brassó bevétele. 1849. március 18–20-ig.

Teljes szövegű keresés

A feketehalmi ütközet, illetőleg Brassó bevétele.
1849. március 18–20-ig.
Puchner a császári sereg zömével már előbb közölt terve értelmében március 8-án a főhadiszállással és 2 dandárral Hégenig (Henndorf), a lovassággal Ujvárosig (Neustadt), a van der Nüll dandárral pedig Apoldig (Trappold) menetelt, mely utóbbi előörseit Segesd (Schaas) felé állította ki. Bem járőrei a mondott napon délután 4 óra tájban bukkantak az itt felállított előörsökre s tudjuk, hogy az erről szóló jelentésre Bem hirtelenül a Szeben felé való előnyomulásra határozta el magát. Puchner vezérkari főnöke, Maroicič őrnagy már a 9-ikére hajló éjjel óhajtotta a Segesvár ellen tervezett támadást végrehajtatni, mibe azonban Puchner bele nem egyezvén, a csapatok csak 9-én délelőtt 11 órakor indultak utnak Apold felé, ahol délutáni 5 óráig pihenő tartatott. Estefelé az oszlop Segesdet érte el, ahol a Stutterheim és Uracca dandárok a lovassággal a beállott hózivatar közepette tábort ütöttek, míg a van der Nüll dandár folytatta útját Segesvár felé. Segesden értesült Puchner a Besénél álló Heydte őrnagy jelentéséből, hogy Segesvárról Dánoson át erős ellenséges oszlopok vonultak el s hogy Bem állítólag egész erejével Szeben felé fordult.
A Bem elvonulása után Segesvárott megmaradt gyenge magyar védőrség a császáriak előnyomulásának hirére sietve Székely-Keresztur felé huzódott vissza, minek folytán van der Nüll este 8 óra tájban zavartalanul vonulhatott be Segesvárra, ahová éjfél tájban a Stutterheim-, másnap reggel 4 órakor pedig az Uracca dandár s a lovasság is beérkezett: ugyanekkor Heydte vett parancsa értelmében Dánost érte el. Segesvárott Puchnert még egy másik kellemetlen hir is várta, itt tudta meg ugyanis Urban és Malkowskynak a Bukovinába bekövetkezett visszaveretését.
Ez alkalommal Maroicič őrnagy ismét a haladéktalan tovább indulás mellett kardoskodott, hogy esetleg Bem Szebennél két tüz közé szoríttassék, ámde Puchner a csapatok fáradtságára való tekintettel csupán a van der Nüll dandárt tolta még ugyanaznap, 10-én a délelőtt folyamán Dánosra előre, honnan Heydte különítménye időközben Valdhidra (Waldhütten) vonult el. Az Uracca és Stutterheim dandárok csak 10-én este 11 óra tájban hagyták el Segesvárt s miután Dánosnál a lovasság és a van der Nüll dandár a hadtest élére állt, igen rossz időjárásban Berethalom–Ujegyházán át folytatott 34 órai fáradságos menet után március 12-én reggeli 8 órakor az elővéd Veresmartot (Rothberg), a hadtest zöme pedig Ujegyházát érte el. Heydte 11-én reggel Bem nyomában Paratélyig jutott, onnan pedig 12-én elüzetve, Szt.-Lászlóig (Gross-Lasslen) huzódott vissza, ahol Puchnertől azt a parancsot vette, hogy különítményével az Olt völgyébe vonulva, minél előbb Feleket (Freck) iparkodjék elérni; ebből kifolyólag Heydte március 14-én az Olt folyón Kis-Senknél átkelve, aznap este Szombatfalvánál vonult éji nyugalomra. Az Ujegyházán Szeben elestéről beérkezett hír, Puchnert ismét ideglázba ejtette, minek folytán a sereg fölötti parancsnokságot Kalliany tábornoknak átadván, ő maga kíséretével együtt a Vöröstorony szoroson át Rimnikbe utazott.
Kalliany a Vöröstorony szorosba visszahuzódott csapatokkal karöltve, Nagy-Szeben visszahódítását határozta el, mi célból Skariatin ezredessel érintkezésbe lépve, a hadtestet március 13-ika folyamán az Olt völgyében, Fenyőfalva (Girelsau) és Felek (Freck) között egyesítette. A támadásnak terv szerint március 14-én kellett volna bekövetkeznie, ámde megelőző éjjel Brassóból Engelhardt orosz tábornoktól értesítés érkezett be a hadtest főhadiszállásába, hogy miután az orosz csapatoknak Szebent odahagyniok kellett és Brassó felé mintegy 10.000-nyi székely közeledése jelentetett, ennek folytán ő is feladatát Brassó védelmét illetőleg annál is inkább befejezettnek tekinti, mivel most már, Nagy-Szeben eleste után, Brassó védelmére az összes csapatok annak környékén összpontosíthatók. E közlés folytán Kalliany indíttatva érezte magát a Szeben elleni támadással felhagyva, hadtestét sietve Brassó alá elvezetni, miről Skariatin ezredest oly felszólítással helyezte tudomásba, hogy az magát jelenleg elfoglalt állásában, amig csak lehetséges, tartani iparkodjék.
Az új elhatározáshoz képest a van der Nüll és Uracca dandárok március 14-én délutáni 3 órakor indultak útnak Felekről s azokat estefelé a lovassággal Fenyőfalván álló Stutterheim dandárnak is követnie kellett; előbbiek még ugyanaznap Alsó-Ucsáig, utóbbi Árpásig jutott. Itt érkezett be Skariatin üzenete, hogy talmácsi állását csak oly feltétel alatt véli megtarthatónak, ha egy császári oszlop az Olt hidját Feleknél megszállva tartja. E feladattal Kalliany Riebel őrnagyot bízta meg, aki ennek folytán 15-én reggel saját oláh határőr-zászlóaljával, a Klokocsan őrnagy parancsnoksága alatt álló Károly Ferdinánd ezred 3. zászlóaljával, 2 század dragonyossal és 1/2 háromfontos üteggel el is indult Árpásról Felekre. Maga Riebel Talmácsra sietett előre, hogy Skariatinnal személyesen értekezhessék, minek folytán a híd megszállására szóló intézkedéseket Klokocsan őrnagy tette meg, melyek szerint délután 4 óra tájban 1 század dragonyos Fenyőfalvánál, annak esetleges támogatására a nevezett helység és a híd között a Károly Ferdinánd ezred 3 1/2 százada, a fenmaradó 1/2 század pedig a híd és Felek között s végül az oláh határőr zászlóalj 1 század dragonyossal és a lövegekkel tartalék gyanánt Feleken állott fel.
Mihelyt Bem a császári hadtest közeledéséről Szeben felé értesült, nehogy ott elfoglalt állásában két tüz közé szoríttassék, Puchner mint veszélyesebb ellenfele ellen támadólagos előnyomulásra határozta el magát, szándékában lévén egyuttal, ha csak lehetséges, Brassót is hatalmába ejteni. Erre nézve Bem következőleg tette meg intézkedéseit: Nagy-Szeben megszállására Bánffy János ezredes parancsnoksága alatt mintegy 2000 főnyi védőrséget jelölt ki, a Vöröstorony szorosnál álló osztrák-orosz had sakkbantartására pedig Iház alezredest rendelte ki, kinek lehetőleg Boicát kelle megszállania; nagyobb nyomaték kedvéért egyelőre maga Bem is ezen hadoszlophoz csatlakozott. A sereg fenmaradó részével Czetz ezredesnek március 14-én az Olt völgyén fölfelé a főtámadó műveletet kellett megkezdenie, miközben estefelé Fenyőfalvánál Riebel, illetőleg Klokocsan különítményére bukkant, melyet elővéd csapatjai által nyomban megtámadtatott. Klokocsan eleinte a hid mögött makacs ellenállást szándékozott kifejteni, de az este 10 óra tájban bekövetkezett támadásból látván, hogy ellene túlerő működik, rövid harc után, mely különítményének 71 főnyi gyalogosába és 9 dragonyosába került, este 11 óra tájban Felekre, onnan pedig Fogarasra vonult vissza, ahova 16-án este érkezett meg. Visszavonulás közben Riebel oláh határőr zászlóalja teljesen felbomlott s annak legénysége egy igen csekély részt kivéve, otthonába szökött. Ily körülmények között Czetz előtt immár nyitva állott az út Fogaras felé.
Mielőtt azonban a magyar sereg zömét Brassó felé követnők, előbb hadd végezzük el a Vöröstorony szorosnál történteket. Skariatin ezredes március 16-án délben a feleki híd feladásáról és erős ellenséges osztagoknak Talmács felé előnyomulásáról értesülvén, az orosz hadaknak Oláhország területére való visszavonását határozta el s visszavonulása fedezését a császári csapatoknak tette kötelességévé. Ebből kifolyólag a Talmacselnél Niepp őrnagy parancsnoksága alatt álló 1/2 Tursky zászlóalj és a Károly Ferdinánd ezred tartalék-osztálya, továbbá a Zoodba kikülönítve volt Leiningen ezredbeli és oláh határőr-századok parancsot kaptak, hogy a szoros bejárata előtt Boicánál hátvéd állást foglaljanak. Ámde Niepp őrnagy az említett csapatok legnagyobb részével márc. 16-án délután 4 óra tájban az oroszokat nyomban követvén, a szoros bejáratának biztosítására csupán csak a Károly Ferdinánd ezred tartalék osztálya maradt vissza gróf Heusenstamm százados parancsnoksága alatt, ki még ugyanaznap este 9 óra tájban Iház hadoszlopa által megtámadtatván, 94 főnyi veszteséggel a Vöröstorony-szorosba, onnan pedig a magyarok által már nem is üldöztetve, Oláhországba huzódott vissza, ahol március 17-ike folyamán Chineninél a Szebenben volt egész osztrák-orosz had tábort ütött.
A Brassó felé visszavonult császári hadtestből március 16-ika folyamán a van der Nüll dandár Vledényig, az Uracca dandár Persányig, a Stutterheim dandár a lovassággal Sárkányig s végül Heydte portyázó különítménye Vadig jutott. Március 17-én a van der Nüll dandár Brassóba vonult be, a másik két dandár a lovassággal pedig Feketehalmon maradt. A különítményével 16-ikáról 17-ikére hajló éjjel Fogarasból tovább indult Klokocsan őrnagy útközben a Stutterheim dandárhoz csatlakozott, Heydte pedig parancsot kapott, hogy Sinka–Uj-Sinka és Pojána Morului-on át Tohányra menetelve, útközben élelmiszereket harácsoltasson. Március 18-án a van der Nüll dandár Brassó és Vidombákon (Weidenbach), a másik két dandár pedig Feketehalmon pihenőt tartott, Heydte pedig utasítást nyert, hogy a Sinka völgybe visszatérve, onnan az országúton előnyomuló magyarok hátában Persány és Vledény felé működjék. Kalliany tábornok vezérkari főnökével, Maroicič őrnaggyal a mondott napon Brassóba utazott, hogy Engelhardt tábornokot is a Brassó előtt vivandó csatában való részvételre bírja. Ámde Engelhardt nemcsak hogy támogatását meg nem vonta, hanem sürgősen követelte, miszerint az elkerülhetlen visszavonulás biztosítására a van der Nüll dandár már a csatát megelőzőleg a Tömösi szoros bejáratánál fekvő úgynevezett Hétfalu (Siebendörfer) megszállására rendeltessék ki. Ennek folytán az utolsó döntő csatához mindössze két dandár maradt Kallianynak rendelkezésére, melyeknek a megelőzőleg megejtett terepszemle szerint a Vledény és Feketehalom közötti erdős magaslaton az országut mindkét oldalán kellett állást foglalniok.
Czetz ezredes a magyar sereg zömével március 15-én Ucsáig nyomult előre, 16-án pedig Fogarasba vonult be s előcsapatjait Sárkányig tolta előre. A következő napon a sereg, melyhez Bem is bevonult, Vledényt szállotta meg. Másnapra Brassó bevétele tüzetett ki célul s az előrelátható csatában egyrészről Czetz hadoszlopának – 5 zászlóalj (5000 fő), 7 1/2 lovas század (750 lovas) és 16 löveg – Vledény felől, másrészről Szabó Ferdinánd alezredes parancsnoksága alatt a székely hadnak – 2 zászlóalj (2200 fő), 3 lovas század (300 lovas) és 10 löveg – Szent-Péter (Petersberg) és Hermány (Hornigberg) felől kellett közreműködnie. A rendelkezésre álló hadak összege tehát: 7 zászlóalj, 10 1/2 lovas század és 26 löveg s állománya 7200 főnyi gyalogos, 1050 lovas és 26 löveg. Március 18-án reggel Czetz hadoszlopa intézkedésszerűen útnak indult Vledényről és már a Feketehalomtól nyugatra fekvő magaslatokon a császáriaknak 2 vadász és 2 oláh határőr századból, továbbá 1 chevauxlegers osztályból álló előcsapataira bukkant, melyek ellen Czetz azonnal támadást parancsolt és pedig elő kellett nyomulni: 1 zászlóaljnak Kabós őrnagy parancsnoksága alatt az országúttól délre, a Zeidner hegyen át Feketehalom felé; 1 zászlóaljnak Nagy Dániel parancsnoksága alatt az országuttól északra az ellenség jobb szárnya ellen; 1 zászlóaljnak a tüzérséggel Tolnay őrnagy parancsnoksága alatt az ellenség közepe ellen; az 52-ik és a Máriássy-zászlóalj s e mögött az országút mentén az összes lovasság, egyelőre tartalékban maradt.
A gyenge császári osztagok az erdős magaslatok által fedve, harcolva vonultak vissza az országut mentén s még mielőtt a Feketehalomnál álló Stutterheim és Uracca dandárok segítségükre siethettek volna, a gyorsan utánnyomuló magyarok által már nagyrészt leszoríttattak a magaslatokról. Ily körülmények között a még alig harcba lépett két dandár szintén visszavonulni kényszerült, minek fedezésére a Parma- és Tursky-zászlóaljak kaptak parancsot; ezek eleinte a magaslatokat, később pedig iparkodtak ugyan Feketehalom bejáratait elállani, de a magyarok által délről és északról megkerültetvén, rövid ideig tartó veszteségteljes ellenállás után a Feketehalom és Vidombák között elfolyó patak mögé, ahol időközben a két dandár zöme újból harcrendbe állt, voltak kénytelenek visszahuzódni. Czetz ugyanis látván a Feketehalomból közeledő ellenséges oszlopokat, a balszárny-zászlóalj erősbítésére Bethlen Gergely alatt még az 52. zászlóaljat is kirendelte, míg a középen Jeszenszky őrnagy tört előre a szintén első vonalba rendelt Máriássy-zászlóaljjal, mialatt a jobb szárnyon Kabós őrnagy saját erejéből is mindjobban előbbre jutott. A császáriak, miután helyzetük már különben is eléggé veszélyeztetve volt, a tulajdonképeni rohamot már nem is várták be, hanem sietve vonultak vissza, mint már fentebb említettük, a Bárca-patak (Burzen B.) mögött állást foglalt főerő felé. Bem a császáriak által elhagyott Feketehalom helységet azonnal megszállatta csapatjai által, de egyelőre az ismét csatarendbe állt ellenség újbóli megtámadásától, illetőleg mindennemű üldöző utánnyomulástól eltekintett, miután a tulajdonképeni csatát Brassó birtokáért, összhangzásban a székely haddal, csak másnap szándékolta komolyan megvívni.
A császáriaknak a feketehalmi ütközet 5 tisztjökbe és 267 főnyi legénységükbe került; a magyarok vesztesége ismeretlen.
Kalliany látván, miszerint Bem további előnyomulását beszüntette, dandárait estefelé Brassó alá vonta vissza, ahol azok a Bertalan kápolna körül tábort ütöttek. Nemsokára azonban hire érkezett, hogy észak felől Prázsmár (Tartlau) irányában erős ellenséges oszlopok közelednek, minek folytán Engelhardt tábornok kivánságára nevezett helységbe még ugyanazon éj folyamán a Stutterheim dandár indíttatott útba s így most már Brassó előtt csupán az Uracca dandár és a mögött a Tömösi szoros felé nyuló elővárosban, a minden pillanatban visszavonulásra kész csapatok maradtak vissza.
Heydte március 18-án 3 gyalog századot Uj-Sinkáig tolt előre, a különítmény fenmaradó részével pedig csak 19-én hagyta el Tohányt Pojana Morului megszállása céljából s így eddigi elveihez híven, a 18-iki ütközetben egyáltalában nem vett részt. Arra a hírre, hogy a magyarok Feketehalmot birtokukba ejtették, a különítmény 20-án Rozsnyóig huzódott vissza.
Utóbbemlített napon a Stutterheim és Uracca dandárok a lovassággal Brassótól északra a netán támadásra induló székely had ellenében csatarendbe állottak; a van der Nüll dandár megmaradt a Hétfalunál elfoglalt állásában, míg az orosz csapatok a Tömösi szoros bejáratánál gyülekeztek, melyen által a vonat már is megkezdte volt visszavonulását.
Miután Engelhardt tábornok sehogy sem volt a Brassó előtt szándékolt csatában való közreműködésre bírható, Kallianynak sem maradt egyéb hátra, mint hogy a csapatokkal az oroszoknak d. e. 9 órakor megkezdett visszavonulását kövesse; ehez képest Engelhardt hadoszlopát d. e. 11 óra tájban a Stutterheim dandár a lovassággal, ezt pedig az Uracca-dandár követte, mely után legvégül a van der Nüll dandár következett. Utóbb nevezett dandár Alsó-Tömösnél hátvéd állást foglalt; a többi császári csapatok Felső-Tömösnél, az orosz csapatok pedig a Predeál alján kellemetlen fagyos szélben ütöttek tábort.
Bem 20-án délben csapatjainak élén Vidombákig nyomult előre, ahol Brassó városának küldöttsége ünnepélyesen átadta neki a város kulcsait, mire a sereg délután 4 órakor harsány zeneszó mellett vonult be a városba, honnan Bem másnapra a visszavonuló osztrák-orosz had zömének üldözésére a Tömösi szoroson át Szabó Ferdinánd alezredest rendelte ki háromszéki székely hadával, míg Pap alezredes egy kisebb különítménnyel hasonló célból a Törcsvári szorosnak vette irányát.
A császári had, hogy a jeges uton csak nagy nehezen tovahaladható vonatnak és az azt követő orosz hadoszlopnak kellő időt engedjen, csak március 21-én déltájban folytatta visszavonulását, miközben a hátvéd gyanánt kirendelt van der Nüll dandár Felső-Tömösnél Szabó alezredes által utóléretvén, heves harc után a Predeálnál álló Uracca dandárra vettetett vissza. A két dandár ellen hosszabb ideig folytatott eredményteljes harc után, mely a császáriaknak halottakban és sebesültekben 186 emberükbe és vonatuknak egy tetemes részébe került, Szabó alezredes a további üldözést beszüntette.
Március 22-én a császári had már oláh földön, Sinaianál, az oroszok még hátrább, Komarnik és Breazanál ütöttek tábort. Innen a rendkívül zord időjárás és élelemhiány által erősen megviselt csapatok – a Stutterheim és Uracca dandárok már két nap óta, a van der Nüll dandár csapatjai pedig az utolsó 24 órában egyáltalában nem juthattak rendes élelmezéshez – Kimpina környékére helyeztettek el néhány napi pihenőre.
Heydte őrnagy arra a hírre, hogy a magyarok 20-án Vidombákot és Keresztényfalvát (Neustadt) megszállották, különítményével sietve Törcsvárra huzódott vissza, ahonnan csak 21-ikén szándékozott tovább visszavonulni; alig ért azonban Törcsvárra, midőn hirül vette, hogy nyomában egy 2 zászlóaljból és 8 ágyúból álló ellenséges különítmény van, mely állítólag másnap korán reggel Törcsvár ellen támadást intézni szándékozik. Ezt kikerülendő, Heydte még az éj folyamán megmászatta csapatjaival a Törcsvári hágót, s másnap 21-én este a különítmény, 26 órai fáradságos menet után Rucaruba érve, az ottani török zászlóalj részéről szivélyes fogadtatásban részesült.
Így tehát a kisebb császári védőrségek által megszállva tartott Déva és Gyulafejérvár kivételével egész Erdély hihetetlen gyorsasággal ismét Bem birtokába esett, aki fényes diadalai által a nemzet legnépszerübb s mindenki által szeretve tisztelt vezérévé vált s akit katonái benső ragaszkodásuk jeléül az „apó” melléknévvel tiszteltek meg. Az ősz vezér ily valóban alig remélt, mesés diadalok után sem pihent meg babérain, hanem azonnal hozzálátott kissé szintén megviselt és megfogyott serege reorganizálásához, hogy ennek befejeztével Gyulafejérvár és Déva váracsával is hamarjában végezhessen.
Még mielőtt azonban nagy munkájához fogott volna, Szeben tájékáról újabb nyugtalanító hireket kapott. Skariatin ugyanis a Szebenben a magyar fősereg elvonulása alkalmával 2000 emberrel visszahagyott Bánffy és az 1500 emberrel Boicáig előretolt Károlyi alezredessel úgyszólván nap nap mellett kisebb csetepatékba bocsátkozott. Ennek véget vetendő, Bem Brassóban 4000 embert visszahagyva, serege fenmaradó részével Szebenbe, onnan pedig a Vöröstorony szoros felé sietett s ez alkalommal március 26-án Skariatint visszavetvén, még Oláhország földén is jó messzire üldöztette. Ezek után Bem, miután a szoros védelmére Iház alatt 2000 embert hagyott hátra, újból Szebenbe tért vissza s nyomban hozzáfogott a hadsereg újjászervezéséhez. Így többek között az újonnan alakítandó gyalog és lovas osztályok számára mindenekelőtt a már régebben szolgáló honvédekből ügyes tisztek vezetése alatt kereteket állított fel, melyekbe aztán a székely ujoncokat osztotta be, úgy hogy 2–3 hét leforgása alatt 13 új rendes zászlóalj állott rendelkezésre, melyek 73-tól 86-ig terjedő folyó számokat nyertek. Ezenkívül 10 székely nemzetőr zászlóalj alakíttatott, melyek azonban a rendes zászlóaljak egy részéhez hasonlóan, lőfegyverek híján csakis lándzsákkal voltak felszerelhetők. E nemzetőr zászlóaljak következőleg helyeztettek el: az 1. és 2-ik Besztercén és környékén, a 3., 4. és 5-ik a Székelyföldön, a 6-ik Boicán, Ó-Sáncon és Tömösön, a 7-ik Törcsváron, a 8-ik Törcsvártól a Vöröstoronyszorosig s végül a 9. és 10-ik a Vöröstoronyszorostól a Vaskapuig; a zászlóaljak mindegyikének állománya 1500 főre volt kiegészítendő. A lovasság szervezése lassabban ugyan, de szintén biztosan haladt előre. E megfeszített tevékenység folytán az erdélyi sereg állománya csakhamar 30.000 emberre szaporodott fel. Marosvásárhelyen továbbá új lőpormalmot állítottak fel; Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyuöntődéje pedig az ottani lőpormalommal együtt tökéletesen felszereltetett. Azonkívül egész Erdélyben szorgosan dolgoztak ruházati és felszerelési cikkek előállításán.
E munkálkodása közepette kapta meg Bem Nagy-Szebenben Kossuthtól a parancsot, hogy a Bánságba vonulva, azt Perczellel egyetemben az ellenségtől megtisztítsa. Ehez képest Bem rendes seregének zömét, mintegy 10.000 embert, Bánffy János ezredes parancsnoksága alatt mihamar útnak indította Szászvároson át a Bánságba, míg ő maga Gyulafejérvárra ment, hogy a Kolozsvárról Torda és Nagy-Enyeden át szintén oda rendelt Kemény ezredessel a vár körülzárásához fogjon. A körülzáró had, melyet Bem Borbánd–Drombár–Maros-Portus vonalában állított fel, a következő csapatrészekből állott: a 32. honvéd zászlóaljból 1000, két nemzetőr zászlóaljból 1200 és az aranyosszéki önkéntesekből 200 főnyi állománnyal; a Mátyás huszárok egy tartalék-osztályából 160 és az aranyosszéki önkéntesekből 60 lovassal. A tüzérségi anyag egyelőre csak 6 hatfontosból állott, melyhez később még 4 hatfontos, 3 háromfontos s végtére ostromágyuk is járultak. Március 31-én Bem megelőző hatástalan ágyuzás után a vár parancsnokát, August ezredest az erőd feladására szólította fel, amit azonban ez határozottan megtagadott. Ennek folytán Bem a rendszeres ostrom megkezdését Keményre bízván, ő maga pár nap mulva a Bánságba indított hadoszlopa után sietett, melyet a hátszegi völgyben április közepe felé utól is ért.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT