A hatvani ütközet. 1849. április 2-án.
A hatvani ütközet.
1849. április 2-án.
1849. április 2-án.
Mialatt a megkerülő csoport a fentiek szerint Árokszállás–Jászberény felé útban volt, a gyöngyös–hatvani úton, miután április 2-án mindkét fél előnyomulását folytatta, Görgey és Schlick hadteste között összeütközésre került a dolog. Görgey az 1-én tartott kémszemle által figyelmessé téve az ellenség közellétére, 2-án reggel Gáspár tábornokot, ki időközben helyette a VII. hadtest parancsnokságát átvette, a hadtestnek Gyöngyösön álló két hadosztályával Hatvan felé útnak indította, nehogy az előretolt hadosztály esetleg izoláltan megtámadtassék. Midőn Gáspár két hadosztályával Horthoz közel ért, a már ott álló hadosztálynak az előnyomulás folytatására adott parancsot. Alig hogy ez a hadosztály elővédje az Ágói patakot (Horttól nyugatra) átlépte, Schlick hadtestének elővédjére bukkant s azzal a harcot felvette. Schlick t. i. 2-án szintén folytatta előnyomulását és pedig a Parrot dandárral, mint elővéddel, Hatvanból d. e. 10 óra tájban elindulva, az élen, melyet az utóbb említett város előtt d. u. 1 óra felé újból egyesült zöm is követett. Időközben Gáspár elővéd-hadosztálya összes tüzérségével és gyalogságával harchoz fejlődvén, a nálánál gyengébb Parrot dandárt visszaszorította, mely azonban az eléje siető főcsapat által csakhamar felvétetett. Ekkor mindkét részről a hadtestek zöme is belevonatott a harcba, mely a gyalogság felfejlődése alatt kivált a tüzérség által vívatott. Az osztrákok részén a harcfelállítás közepét a Parrot dandár, a balszárnyat, hadosztálya fenmaradó részével Lichtenstein s végül a jobbszárnyat, Schlick személyes vezetése alatt a Lobkovitz hadosztály képezte. E szerint Schlick főerejét, bár ekkor még nem is sejtette, hogy a magyar sereg zöme Gyöngyösről Árokszállás felé tért le, saját jobbszárnyán, a mélyedésben alkalmazta. Ezzel szemben Gáspár, a helyi viszonyoknak bizonyára megfelelőbben, erejének zömét az országúttól északra fekvő magaslatokra rendelte, miáltal Schlick balszárnyát átkarolással fenyegette.
Ugyanekkor felbukkant a láthatáron Csány irányából egy másik magyar hadoszlop is, mely a jobbszárnyon álló Schlick felé nyomult előre átkarolólag. Ez a hadoszlop a III. hadtest Wisocky hadosztálya volt, aki Csányba érve a Hatvan irányából elhangzott ágyúszót meghallotta s további felszólításra nem várva, kötelességének ismerte, harcbakeveredett bajtársainak mielőbb segítségére sietni. Schlick látván, hogy mindkét szárnyát átkarolás fenyegeti, annál is inkább a visszavonulás mielőbbi megkezdésére határozta el magát, mivel érezte, hogy háta mögött a hatvani szorossal helyzete esetleg igen veszélyessé válhatik. A visszavonulás zavartalan eszközölhetése céljából a Hatvan előtti magaslatokat a gyalogság és tüzérség egy részével megszállotta, a Zagyván át pedig a lovasság, tüzérség és vonat használatára még egy második hidat veretett. Ezalatt a Lichtenstein vezetése alatt a balszárnyról megindított visszavonulás feltartóztatlanul tovább folyt, ezt követte a csatavonal közepe Parrot alatt, míg a jobbszárnynak legtovább kellett kitartania. Pöltenberg hadosztálya mindenütt nyomban követte a visszavonuló ellenséget, mialatt d. u. 5 óra felé Csány irányából a Wisocky hadosztálynak Czillich őrnagy által vezetett éldandára is közelebb jutott. Hogy azonban legalább a lovasság és tüzérség egy része minél előbb közbeléphessen, s az ellenséget még Hatvanon innen elérhesse, Wisocky Szentmiklósy őrnagy alatt a Ferdinánd-huszárok egy osztályát és Német százados alatt egy lovas üteget küldött a hatvani magaslatokon állást foglalt osztrák tüzérség s annak 3 század Civallart-dsidásból álló fedezete ellen.
A Ferdinánd-huszárok által, a Német-üteg támogatása alatt két ízben végrehajtott heves roham folytán Schlick tüzérsége a fedezettel együtt Hatvanba húzódott vissza, ahol a hidak körül óriási tolongás keletkezett. A kétségbeejtő helyzetet legalább némileg tűrhetővé teendő, az osztrák hátvéd Hatvanban az oda benyomuló Pöltenberg hadosztály részeivel makacs és véres utcai harcot vett fel. Az utolsó kemény tusa a Zagyva hidjánál vívatott, melyet Kalchberg százados egy század Prohaska gyalogsággal hősiesen védelmezett, kinek elszántsága a becsapódó ágyú és puskagolyó zápor dacára, lehetővé tette a hidak lebontását, miáltal a közvetlen üldözés folytatása a magyarok részéről lehetetlenné vált. Kalchberg százados bátor kitartása elismeréseül a Mária-Terézia rend lovagjává lett.
A Kalchberg-század visszavonulásának biztosítása céljából, Schlick tüntető mozdulat keresztülvitelére egy lovas osztályt egy üteggel rendelt előre, egyúttal meghagyván e különítmény parancsnokának, hogy a várost felgyújtassa, ami azonban nem sikerült.
Az üldöző előnyomulás folytatásában feltartóztatott magyarok a várostól északra és délre a Zagyva mentén állottak fel, hogy a visszavonuló ellenséget legalább tűzzel üldözhessék, de abban már vajmi kevés kárt tehettek. Mialatt az osztrák gyalogság feltartóztatlanul Aszód és Bagh felé visszavonult, Schlick lovasságával és tüzérségével a Zagyva jobb partján Hatvannal szemben újból állást foglalt, hogy az ellenség által netán folytatandó üldözésnek útját állhassa; ez azonban be nem következvén, a sötétség beálltával a lovasság és tüzérség is bevonult az Aszód–Baghnál elfoglalt táborokba.
Veszteség osztrák részről a „Winterfeldzug” adatai szerint csak 95 ember és 63 ló; ellenben a Schlick hadtestében szolgált Kocziczka főhadnagy a veszteséget halottakban 68 emberre és 56 lóra; sebesültekben: 1 tisztre és 48 emberre, továbbá 19 lóra; eltüntekben: 85 emberre, tehát összesen 202 emberre és 75 lóra teszi. A magyarok vesztesége állítólag 150 főre rúgott.
A magyar VII. hadtest, a Wisocki hadosztály segítségével kivívott győzelmes ütközet által a Zagyva vonal korlátlan birtokába jutott, ami várakozó magatartására és feladatára való tekintettel, míg a sereg zöme dél felől közbeléphetett, kiváló fontossággal bírt.
Schlick Aszódra érve, a visszavonulás folytatását Gödöllőig határozta el, miután nézete szerint az ellenség a baghi állást könnyen megkerülhette. Ehhez képest a III. hadtest március 3-án reggeli 3 órakor el is indult Gödöllő felé, míg Aszód–Baghnál, a visszavonulás fedezése céljából csupán a Montenuovo lovas dandár maradt vissza.
A hatvani ütközetről Windischgrätz Lobkowitz alezredes szóbeli jelentéséből értesült, akit Schlick még a visszavonulás megkezdése előtt vasúton Budára küldött, hogy a dolgok állásáról s a túlnyomó ellenséggel kezdeményezett ütközetről a hercegnek kimerítő jelentést tegyen.
Erre Windischgrätz még 2-án este 10 órakor Csorics altábornagynak parancsot küldött, hogy 3-án reggeli 4 órakor hadosztályával Vácról elindulva, a III. hadtest sürgős támogatása céljából egy menetben Gödöllőre nyomuljon s bal szárnyának biztosítására és egyúttal hirszerzés céljából egy oldalvédet Kis-Ujfaluig (Mácsától 2 kilométernyire északnyugatra) toljon előre, továbbá hogy Ramberg altábornagyot útasítsa, miszerint hasonló célból Vadkertről Romhány–Bercelen át Szt.-Jakabra (Szurdok-Püspöki) egy erős portyázó különítményt indítson útba.
Az I. hadtest parancsnokának – kinek a márc. 31-én kiadott intézkedés szerint április 3-án Monorra kellett bevonulnia, Ceglédről azonban még 2-ika folyamán sem indult el, miután – mint jelentésében kifejté – az élelmező szakosztálytól 1-én vett rendelet folytán Szolnokról sót kellett beszereznie (!) – a herceg lelkére kötötte, hogy 3-ika folyamán legalább annyira vonuljon Monor felé, hogy szükség esetén a III. hadtest támogatására kéznél legyen.
Midőn az utóbb említett napon reggel 5 órakor a herceg főhadiszállására Schlicknek részletes harcjelentése a 2-án vívott ütközetről beérkezett, a herceg a fenti parancsot oda módosította, hogy Monorra Jellacsics csupán egy gyenge dandárt rendeljen ki, míg a hadtest fenmaradó részével félbeszakítás nélkül Kókára és Dányra meneteljen.
Minde rendelkezésekről Schlick a következő felhívással helyeztetett tudomásba: „Az egész Csorics hadosztály által történt megerősítése folytán remélem, hogy Méltóságod abba a helyzetbe jut, hogy az ellenséget visszaszorítva, legalább a baghi állást újból hatalmába ejti, mely a legalkalmasabb arra, hogy az ellenségnek Vác felé irányúló esetleges mozdulatának eleje vétessék, ami Gödöllőről nem igen akadályozható meg…. Mert ha egy erősebb ellenséges oszlopnak sikerülne magát a II. hadtest és Ramberg közé beékelni és Vácot elérni, úgy főcélunk, Komárom ostromának biztosítása, nagy mértékben veszélyeztetve van.”
Ez az intézkedés arról győz meg bennünket, hogy Windischgrätznek 3-án még fogalma sem volt a magyar sereg zömének kerülő mozdulatáról Jászberényen át, hanem ellenkezőleg valószinűbbnek vélte, miszerint arctüntetés mellett a fősereg egy jelentékeny része a hatvani országúttól északra folytatja majd hadműveleteit.
Egyidejüleg a herceg 3-án délután végre rászánja magát, amit már jóval korábban kellett volna tennie, a sereg körében való megjelenésre s így még ugyanaznap Gödöllőn ütötte fel főhadiszállását. Elutazását megelőzőleg a budai várőrségből még 3 zászlóaljat helyeztetett készenlétbe, hogy azok első felszólításra esetleg szintén a működő sereg erősbítésére elvonulhassanak; ezáltal a vár őrsége Lieber alatt 31/2 zászlóaljra olvadt le.
A kiadott rendelkezések folytán az osztrák sereg április 3-án következőleg állott: A Csorics hadosztály a Kisslinger (előbb Bellegarde) lovas dandárral Gödöllőnél Schlick-kel egyesült; ellenben az I. hadtest három dandárral csupán Tápió-Bicskéig, kettővel pedig (Rastić és Sternberg) csak Tápió-Szeléig jutott, amit a bán következőleg indokolt: „A Rastić és Sternberg dandárokat egy menetnyi távolságra hátul hagyandónak véltem, nehogy igen gyors visszavonulás által az ellenséget gyors utánnyomulásra felbátorítsam.” Végül a Ramberg–Almásy különítmények Balassa-Gyarmat és Vadkertnél állottak.
Az ellenségről időközben a legtarkább hirek érkeztek be. Schlick jelentése szerint „az ellenség Hatvant szállotta meg, a Görgey hadtest fenmaradó része az említett helység mellett táboroz. Báró Minutillo alezredes, kit Csorics egy zászlóaljjal és 4 lovas századdal Vácról Bercelen át Szt.-Jakabra küldött, azt jelentette, hogy Bujak és Csécse között egy 6 huszár századból, 1 honvéd zászlóaljból és tüzérségből álló különítményre bukkant, amely mögött az egyik erdőszélen gyalogsági osztagok is láthatók voltak; ily körülmények között tanácsosnak vélte Bercelen maradni s végül hozzátette, hogy a bujaki jegyző és pap állítása szerint az ottani vidéken 5–6000 ember, Losoncnál pedig egy egész hadtest áll.
Brudermann százados, akit Ramberg küldött Gyöngyös felé, Szurdok-Püspökinél ellenséges előörsökre bukkant s egy volt cs. kir. tiszttől megtudta, hogy Patánál 6 huszár század, 3 zászlóalj gyalogság és 1 üteg, Hatvannál azonfelül 7000, Gyöngyösnél 8000 ember áll. Klapka és Guyon állítólag Losonc és Rima-Szombat környékét érték el. A Ramberg altábornagy által Romhányon át Bercelnek irányított 1 zászlóalj gyalogságból, 2 lovas századból és 1/2 ütegből álló különítménytől említésre méltó hir nem érkezett be.
Végül a selmeci állomás parancsnokság április 2-áról keltezve azt jelentette, hogy Rima-Szombatnál egy 15.000 emberből álló hadtest áll s hogy Nógrád és Gömörmegyékben a népfölkelés szervezése hatalmas léptekkel halad előre.
E szerint minden oldalról nagyobb mennyiségü ellenség közelléte jelentetett, azt azonban hogy Jászberény tájékán a magyar fősereg zöme áll, még most sem tudta meg a herceg.
Ily bizonytalan viszonyok között határozta el Windischgrätz 3-án este, hogy másnap seregének zömével az aszód–baghi állásba vonul, ahonnan a további előnyomulást esetleg Hatvanig folytatja. Ehhez képest a sereg 4-én reggeli 8 órakor el is indult Gödöllőről s Aszódra érve a Csorics hadosztály a város közelében, a III. hadtest pedig Bagh előtt foglalt állást. Maga a herceg a lovassággal szemrevételezés céljából még előbbre ment s Hatvan előtt a szintén kémszemlére indult tetemes ellenséges osztagokra bukkant, melyek rövid ideig tartó tüzelés után a Zagyva bal partjára húzódtak vissza. Az est beálltával Windischgrätz szintén visszavonult az aszód–baghi állásba, anélkül, hogy kémszemléje által a helyzetet tisztáznia sikerült volna.
Aszódra visszatérve, a herceg másnapra, 5-ére, általános támadó előnyomulást határozott el, mely a bizonytalanságot eloszlatni s döntést előidézni volt hivatva. E támadást az I. hadtestnek támogatnia kellett, miért is a herceg a bánnak szánt következő parancsot adta ki: „Szándékom holnap (5-én) Bagh és Aszódról a Hatvannál álló ellenséget megtámadni. Miután azonban sejtem, hogy azon erők, melyeket az ellenség ma mutatott, haderejének csak egy kis részét képezik, ennek folytán tiszta arctámadás a hatvani szoros és a terep minőségére való tekintettel igen nehéznek igérkezik. Ez okból kívánatos, hogy Nagyméltóságod állásából egyidejüleg Fénszaru felé nyomuljon előre s itt a Zagyván átkelve, az ellenség szárnya és háta ellen hasson. Ehhez a terep minőségére való tekintettel, kiváltkép lovasság alkalmas, melyhez azonban erős gyalogsági osztagok és megfelelő tüzérség is beosztandó lesz, amennyiben feltételezem, hogy az ellenség a fénszarui átjárást megszállva tartja. A Jászberényre vezető útra nagy figyelem fordítandó, miután nincs kizárva a lehetőség, hogy azon egy ellenséges hadoszlop Pest felé előnyomuland.* Ha netán Nagyméltóságod sejtelmem ellenére teljesen biztos hireket venne arról, hogy egy erős ellenséges oszlop Szolnok vagy Cibakháza felől előnyomulva, már Albertiig jutott, az esetben természetesen oda kellene figyelmét fordítania. Az indulás idejét a baghi és aszódi állásból reggel fél 9 órára rendeltem el, ehhez képest Nagyméltóságod saját hadtestének induló idejét akként méltóztassék szabályozni, hogy Fénszarunál az átkelést még idejekorán végrehajthassa. A visszatérő parancsőrtiszt által kérem Nagyméltóságod erre vonatkozó válaszát.”
Tehát még most sem tudja a herceg hogy a tulajdonképeni veszély ebből az irányból fenyegeti.
A kért, de bizonyára nem valami inye szerinti válasz, korábban semmint a herceg gondolta volna, még a fenti parancs továbbítása előtt érkezett meg, melyről majd később számolunk be, előbb azonban a magyarok tervéről néhány szót.
A magyarok részén, bár névleg Görgey volt a főparancsnok, a további hadműveleteknek nemcsak tervezője, tehát lelke, hanem úgyszólván végrehajtója is Klapka volt, amint az április 2-án Görgeyhez intézett alábbi két leveléből kitűnik.
„Az ellenség mai mozdulata – írja Klapka – arra enged következtetni, hogy holnap talán nagyobb erővel fog támadni. Ha az I. és III. hadtest, valamint a II. (tartalék hadtest) is megteszi holnap kora reggel Jászberény felé az oldalmozdulatot, könnyen megeshetik, hogy az ellenség egész erejével a VII. hadtestre vetvén magát, ezt hátrálásra kényszeríti. Hogy e tekintetben megnyugtathassa magát, alólírott (I. hadtest) Damjanics tábornokkal (III. hadtest) egyetértve elhatározta, hogy holnap déli 12 óráig a most elfoglalt állásban maradnak, annyival is inkább, minthogy Leiningen és Wisocki dandárai is egész Hatvan tájáig el vannak különítve, és így hiányzanak. Ha az ellenség déli 12 óráig nem támad, innen az összes csapatok Jászberény felé indulnak, még pedig úgy, hogy 4-én reggelig 30.000 ember már át fog kelni a Zagyván. Hogy mozdulatunkat leplezhessük, kérem, tessék a VII. hadtesttel (Gáspár) Hatvanon át tüntető mozdulatot tétetni, Leiningen és Wisocki két dandárát pedig méltóztassék tábornok úr Csányba rendelni, hol az aztán a III. hadtesttől (Damjanics) fogja a teendő oldalmozdulatra vonatkozólag a szükséges utasításokat kapni. Az egyelőre tett intézkedésekről van szerencsém ezennel a következő jelentést tenni a hadi főparancsnokságnak: Ha semmi további parancs nem jő holnap reggeli 3 óráig a gyöngyösi főhadiszállásról, e helyütt maradunk. A hadtest egyébiránt oly módon van felállítva, hogy az első jelre indulhat. Ehhez képest várom emez intézkedéseim helybenhagyását, avagy más további parancsokat. Ha holnap egész erővel megtámadja az ellenség a hatvani állást, a III. hadtest (Damjanics) előnyomul, hogy oldalba fogja az ellenséget, az I. hadtest (Klapka) pedig Árokszállás előtt marad s további intézkedésre vár.”
A másik levél így hangzott: „Az ellenség Jászberényt még nem szállotta meg s beérkezett hirek szerint Fényszaruban sincs ellenség. Ez reánk nézve kedvező, de rögtön fel kellene használni. Én minden esetre még ma délután egy dandárt indítok Jászberénybe, hogy átkelésünket a Zagyván megkönnyítsem. Rendkívüli horderővel bírna azonban, hogy még ma este elinduljunk innen s holnap reggelig egyesült erővel átkelhessünk a Zagyván. Tudom ugyan, hogy a mi utászaink rosszak s e miatt a Zagyván az ellenség előtt által nem kelhetünk, de holdvilágos az éjszaka s ez kedvezni fog előnyomulásunknak. Az én eszmém következő: Én ma délután 5 órára egész hadtestemmel Jászberényben leszek a nélkül, hogy kifárasztanám embereimet, mert különben is itt kellene táborozniok. Délután 6 óráig esznek s ismét menetképesek lesznek; mert ma hét mértföldet se tettek s Jászberény innen szintén csak hét mértföldre esik. Damjanics tábornoknak azt a parancsot kellene kapni, hogy induljon, miszerint holnap reggel 5 órára a jászberényi hidhoz érjen; ő tehát csak éjfél után indulna el. Ily módon holnap délelőtt 11 órakor 23.000 ember biztosítaná az átmenetet. Ha Aulich tábornok (II. hadtest) reggeli 8 órakor a hidhoz ér, akadálytalanul átkelhet a Zagyván. Most haszontalan volna őt Jákóhalmára elkülöníteni. Miután az ellenség jobb oldalát fedezetlenül hagyja, mindjárt tartalékul követhet bennünket. A VII. hadtest egy részének, mihelyt mi mindnyájan szerencsésen átkeltünk a Zagyván, Fényszaru felé kellene fordulnia s ezzel be lenne fejezve az oldalmozdulat. Ha elfogadod javaslatomat s megengeded, hogy indulhassak, légy szives ezt Damjanics és Aulich tábornokoknak is megparancsolni, legjobb lenne azonban, ha főhadiszállásodat még ma ide Árokszállásra tennéd át. Kérlek, Kedves Görgeym, használjuk fel az ellenség által nyújtott alkalmat, mert meg vagyok győződve, hogy saját belátásod is meg fogja ragadni a pillanatot, csupán türelmetlenségem késztet, hogy közöljem veled nézetemet.”
Görgey Klapkának e levelére jóváhagyólag a következő átírattal válaszolt:
„Az ön mai jelentéseire támaszkodva, annál is inkább helyeslem az ön javaslatát s rögtön elrendeltem annak végrehajtását: mert a Balassa-Gyarmatra küldött kémek egybehangzó állítása szerint az ott elkülönítve volt ellenséges dandárok már mind elvonultak onnan, hogy a hadsereg zöméhez csatlakozzanak. Damjanics tábornok hadteste és Máriássy alezredes tartalék hadosztálya e szerint már parancsot kaptak, hogy tüstént Jászberénybe induljanak. Miután fél tizenkét órakor kelt levele ide csak este fél 9 órakor érkezett, az intézkedések nem voltak előbb kibocsáthatók.”
E rendelkezések folytán a magyar sereg április 3-án a következő helyzetbe jutott: A VII. hadtest Kossuth (előbb Gáspár) és Pöltenberg hadosztályai Hatvannál, Kmety hadosztálya Hortnál és Csánynál állott; az egész III., valamint az I. hadtest nagyobb része Jászberényben, utóbbinak egy része Egres-Kátánál s végül a II. hadtest Jákóhalmánál. Görgey főhadiszállását Jászberényben ütötte fel, ahová Kossuth is megérkezett. Asbóth ezredes, mihelyt Rastić Szolnokot odahagyta, átkelt a Tiszán s 3-ika folyamán Abonyig nyomult előre.
Április 4-én a VII. hadtestnek állásában meg kellett maradnia, az I. és III. hadtest Nagy-Kátáig, utóbbinak egy része Káta-Szt.-Mártonig, a II. pedig Farmosra és Tápió-Szt.-Mártonig volt előnyomulandó. Végül Asbóth ezredesnek meghagyatott, miszerint Ceglédig menjen előre, hogy ott a Pest felé vezető vasútat hasznavehetetlenné tegye.
