A nagysallói csata (1849. április 19-én).

Teljes szövegű keresés

A nagysallói csata (1849. április 19-én).
Jablonowsky altábornagy, miután április 12-én hadosztályát Kéméndnél újból rendezte, mely alkalommal az egyik dandárt Strasdil, a másikat Dreyhann ezredes parancsnoksága alá helyezte, április 13-ika és 14-ike folyamán a Garam völgyén fölfelé Kálnára, a magas vizállás és áradás folytán a magyarok e legvalószinűbb átkelő pontjára nyomult előre, miközben a zselizi átjáró szemmeltartására 1 lovas századot hagyott vissza. Kálnánál a hadosztály a Vácnál szenvedett veszteségek pótlása gyanánt a Teuchert dandártól 2 Mazzuchelli zászlóaljat, 1 császárvértes századot és 10 löveget kapott. Jablonowsky még alig helyezkedett el Kálnánál, midőn őt Jellacsics fenti elhatározása értelmében újból Kéméndre, onnan pedig Esztergomba rendelte vissza. Ez ellen Jablonowsky a kálnai átjáró fontosságára való tekintettel két ízben is felszólamlott, de miután Jellacsics hajthatatlan maradt, a hadosztály, a Bényén hagyott Nassau-zászlóalj és a hadosztály összes lovasságán kívül 17-én újból Kéménden volt, ahova időközben a Herzinger, Theissing és Teuchert dandárok is beérkeztek, míg a Veigl-dandár Esztergomot szállotta meg. Április 16-án egyszersmind beérkezett Kéméndre Wohlgemuth altábornagy is, aki hivatva volt a Garam mentén IV. számú hadtestté összpontosuló haderők felett a parancsnokságot átvenni. Az újonnan alakított hadtest állománya: A Jablonowsky-hadosztály: 7 zászlóalj, 7 1/2 lov. század és 27 löveg, mintegy 7000 fő; a Herzinger, Teuchert és Theissing dandárok, összesen 9 zászlóalj, 6 lov. század és 18 löveg, mintegy 10.000 főnyi állománnyal. A Veigl-dandárnak eredetileg 3 1/2 zászlóaljból, 4 lov. századból és 3 ütegből kellett volna alakulnia, a valóságban azonban csak 11 gyalog- 1 lov. századból és 2 ütegből alakíttatott, mintegy 1800 főnyi állománnyal; e szerint a hadtest összege: 18 zászlóalj, 14 1/2 lov. század és 57 löveg, 16.000 főnyi gyalogsággal és 2200 lovassal.
Wohlgemuth, miután ápr. 16-án Pozsonyban a seregek újonnan kinevezett főparancsnokával, Welden táborszernaggyal értekezett, az utóbbitól kapott útasítása értelmében hadtestével azonnal Léváról Komárom felé vezető útak megszállására indult el s így már eleve lemnodott arról az előnyről, hogy a magyarokat esetleg már a Garamon való átkelés közben támadja meg, illetőleg, hogy azok átkelését legalább megnehezítse és zavarja. Április 18-ika folyamán Wohlgemuth seregrészeit a következő állásokban helyezte el: a Jablonowsky hadosztályt, valamint a Theissing és Teuchert dandárokat Nagy-Málas és Bese között; ezek mögé a Herzinger dandárt Csekére; Veiglé Jászfalura irányíttatott.
Welden, miután Simunics-csal a további teendőket megbeszélte, április 17-én Esztergomba érve, azonnal parancsot küldött Jellacsicsnak, hogy a Csorics hadosztályt haladéktalanul egy menetben Esztergomba küldje, ő maga pedig az I. és III. hadtesttel erélyesen támadja meg a vele szemben álló Aulichot. Ehhez képest a Csorics hadosztály ápr. 18-án Esztergomba beérkezvén, annak Wyss dandára 19-én Kéméndre, utóbbinak egy Garam-Kövesdnél átkelt különítménye pedig Szalkára az Ipoly völgybe tolatott előre. A Colloredo dandár egyelőre Esztergomban maradt.
Az április 16-án a Garam balpartján összpontosult magyar haderőnek 18-ika folyamán következőleg kellett a folyón átkelnie: a III. hadtestnek Ó-Barsnál, az I-sőnek Szecsénél s a VII. hadtest két hadosztályának Zsemlérnél; ámde az áthidalás a rendkívül nagy vizállás és megfelelő hidanyag hiányánál fogva, amiről kellő időben nem gondoskodtak, kivált a két utóbbemlített helyen igen nagy nehézségekbe ütközött; az ó-barsi híd, bár itt a viszonyok a hidverésre aránylag legkedvezőbbek voltak és a hadsereg utász parancsnokának, Sottfried őrnagynak a magával hozott talphid is rendelkezésére állt, csak nem akart elkészülni, miért is Görgey 17-én este a III. hadtestet is Szecsére rendelte, ahol az említett éjjel elkészült hidon előbb az I-ső s utána a III. hadtest is átkelt, minek folytán az előbbi még 18-ika folyamán Garam-Lök és Alsó-Pélig, az utóbbi pedig Derezslényre, egy csapatosztálya pedig a Zsemléri hidverés biztosítására Veszelére tolatott előre. A főhadiszállás egyelőre Léván maradt. Alsó-Pél megszállása után Klapka egy kisebb különítménnyel azonnal Nagy-Sallóra rendelt ki.
Másnap, ápr. 19-én a Dessewffy hadosztály, mint a hadsereg jobb szárnyoszlopa Alsó-Pélen ás Nagy-Sallóra irányíttatott, ahol a Jászfalu felé előnyomuló sereg zöméhez, az I. hadtest fenmaradó részéhez és a III. hadtesthez kellett csatlakoznia; a VII. hadtest két hadosztályának, mint a sereg balszárny-oszlopa, Zselizt kellett elérnie; végül egy huszár különítmény Verebélyen át Nyitra felé portyázott.
Wohlgemuth a magyarok mozdulatairól csak kevéssé volt tájékoztatva s Welden szerint csupán annyit tudott, hogy átkelésüket Kálnánál még nem fejezték be s hogy Nagy-Sallón és környékén élelmi szerek gyűjtése rendeltetett el. Ez utóbbinak megzavarása céljából a 15. sorezred 3 zászlóaljából, 1 hatfontos és 1 röppentyű ütegből álló Strasdil-dandár 19-én reggeli 5 óra 30 perckor parancsot kapott, hogy az említett helységet birtokába ejtse. A vett parancs folytán Strasdil két oszlopban Nagy-Salló felé előnyomulva, Klapkának ott levő különítményét úgyszólván harc nélkül visszavonulásra bírta. Klapka az első puskalövések hallatára azonnal Hölvényre sietett előre, ahonnan a helyzetet átpillantván, mindenekelőtt Nagy-Salló elfoglalását határozta el, miről egyidejüleg Damjanicsnak is jelentést küldve, tőle támogatást kért, amit az a Wisocki-hadosztály előreküldése által tényleg teljesített is. Ennek beérkezte után Klapka reggel 9 óra tájban a támadásra nézve következőleg tette meg intézkedéseit: a Dessewffy-hadosztály Dipold-dandára a Hölvényi erdőn át a Nagy-Sallótól délnyugatra fekvő erdőnek (a részletes térképen Zálogos erdőnek jelezve) vesz irányt; Kazinczy hadosztálya az országút mentén Nagy-Salló északi kijárata, attól balra a Wisocki-hadosztály az említett helység északkeleti szegélye ellen nyomult előre; Nagy Sándor a lovasság zömével, mely az I. hadtest 6 századából és a III. hadtest lovasságából alakult, a balszárnyat oldalt követte. Tartalék gyanánt a Dessewffy-hadosztálynak Bobics-dandára – melynek egyidejüleg a Fakó-Vezekénytől északra fekvő magaslatokat is meg kellett szállania – a Hölvényi erdőnél, a III. hadtest Knezics-hadosztálya pedig Hölvénytől északra állott fel. Gáspár egyidejüleg szintén értesíttetett a támadás megkezdéséről.
A seregrészeknek fentemlített felvonulása közben Damjanics is az első vonalba érkezett és Klapka intézkedéseit magáévá téve, a támadás megkezdésére adott parancsot, mely délelőtt 10 óra tájban igen élénk ágyúzással vette kezdetét. Ezalatt a Kazinczy és Wisocki hadosztályok csak igen rövid ideig folytatott puskatűzharc után, szuronyt szegezve gyorsan a helység kijárataira vetik magukat és a császáriakat, akik a jelentékeny túlerő dacára a helység egyes szakaszait a legnagyobb önfeláldozással védelmezték, majdnem egyórányi makacs ellenállás után visszavetik.
A visszavert Strasdil-dandárnak még alig volt ideje magát a Nagy-Sallótól délnyugatra elterülő magaslatokon nagyjából ismét összeszedni, midőn Wohlgemuth újabb támadást parancsolt neki az imént elvesztett helység visszafoglalása érdekében, mi célból az említett dandárt a hadosztálynak másik, Dreyhann dandárának is követnie kellett. E parancs folytán a harc Nagy-Sallóban és annak környékén csakhamar az előbbinél még nagyobb hévvel megújult, bár az eredmény a felette egyenlőtlen erőviszonyok folytán előrelátható volt. A két dandár benyomult ugyan Nagy-Sallóba, de csakhamar érzékeny veszteség árán ismét el kellett azt hagyniok. Wohlgemuth erre fölhagyott a további támadó kísérletekkel s a Jablonowsky hadosztályt a helységtől délnyugatra fekvő magaslatokra rendelte.
Időközben Damjanics és Klapka az utcai harc alatt összekeveredett csapatjaikat a város délnyugati szegélyén újból rendezték, hogy Nagy Sándor lovasságának közreműködése mellett Jablonowskyt újabb állásából is elűzzék, amidőn a legszélső jobbszárnyon a Hölvényi erdő táján egyszerre csak heves harc lobban fel; a Csekénél álló Herzinger ugyanis az ágyúdörgés hallatára, hogy a Jablonowsky hadosztály és a surányi országúton Besénél elszigetelten álló Teuchert és Theissing-dandárok között az összeköttetést helyreállítsa – mely utóbbiak azonban a csatában úgy látszik vagy egyáltalán nem, vagy csak egy kisebb különítménnyel vettek részt, pedig Klapka oldalában és hátában esetleg döntőleg működhettek volna közre, – saját elhatározásából egy osztaggal a fakóvezekényi magaslatokon, a dandár zömével pedig a Zálogos erdőn át szorongatott bajtársainak segítségére sietett, ami az elkeseredett élet-halál harcnak újabb tápot adott. Az utóbb említett dandár oly vehemenciával vetette reá magát az izoláltan álló Dipold-dandárra, hogy az egyensúlyát vesztve, a Hölvényi erdőben volt kénytelen menedéket keresni, ahol azt a Bobics-dandár vette fel. E kritikus pillanatban Guyon állott a két dandár élére, aki tulajdonképen csak mint önkéntes szemlélő volt jelen a csatatéren s aki mint tudjuk, már régóta buzgólkodott, de hasztalanul, hogy vett parancsa értelmében Komárom várába bejutva, ott a parancsnokságot átvegye. Guyon szokása szerint most is, az időközben erősbítésekkel szintén e szárnyra érkezett Klapkával együtt, halálmegvetéssel vetette magát a Herzinger dandárra, úgy hogy az csakhamar tágítani volt kénytelen; a harc e fázisában különösen a 28-ik és a Jekey Kázmér által vezetett 47. honvéd zászlóaljak tűntették ki magukat.
Ezalatt délután 3 óra is elmult már és Damjanics, miután Nagy Sándor a lovassággal a nehézkes és teljesen felázott terepen csak igen lassan hatolhatott előre, csak most készült Jablonowsky ellen a döntő lökemet végrehajtani. Ekkorára azonban Wohlgemuth, túlnyomó erőt látván maga előtt, már elhatározta a visszavonulást s csupán csak abból a célból állott helyt a magaslatokon, hogy a Besénél álló két dandárnak ideje és alkalma legyen hadtestéhez leendő csatlakozás céljából Jászfalu felé tért nyernie. Ámde most hirtelen újabb erők bukkannak fel a császáriak jobbszárnya felé; Pöltenberg ugyanis a VII. hadtest lovasságával és egy lovas üteggel a zsemléri hidon átkelvén, sebesszárnyú sasként a harc szinhelyére siet, hogy annak eldöntésében még részt vegyen. Ezt látván Wohlgemuth délután 4 óra körül a már korábban elhatározott visszavonulást tényleg meg is kezdette, melyet ily viszonyok között, a hadtest zömével – amennyiben Nagy Sándor Pöltenberggel egyesülve Nagy-Málas irányában intézte lökemét, ahol az ellenséges lovasság egy részét még utolérni és széjjel vernie sikerült – továbbá hogy az újabb sikert alig igérő összeütközést Komárom tőszomszédságában elkerülje, már nem Jászfalun át egyenes irányban Komárom felé, hanem Csekén át Érsekujvárra a Nyitra mögé hajtatott végre; a Veigl-dandár Jászfaluról jőve, 20-án a Zsitvánál hátvéd alakjában csatlakozott a zömhöz. Április 21-én Wohlgemuth hadtestével a Vág mögé vonult vissza, mely napon a Perrin (azelőtti Teuchert-) és a Theissing-dandárok Sellyén, a Dreyhann-dandár Királyfalván, a Strasdil-dandár pedig Deákin helyeztetett el; a Herzinger- és Veigl dandárok a Nyitra szemmeltartására még a Vág balpartján maradtak.
A császáriak részén a nagysallói csata súlya úgyszólván teljesen a Jablonowski-hadosztályra nehezedett, miután a fővezénylet a többi négy dandárt, vagyis a hadtest kétharmadát a csatához egyesíteni elmulasztotta, mely utóbbiak közül az egyik dandár mint tudjuk, parancsnokának saját elhatározása folytán lépett segélyhozólag közbe. A szivós ellenállás, mellyel a Jablonowsky-hadosztály az óriási túlerőnek ellenállt, teljes mértékben dicséretet érdemel. A magyar csapatok közül különösen a 3., 9., 28. és 47. honvéd, továbbá a 19., 39. és 60. sorezred 3. zászlóaljai tűntették ki magukat; a csata helyes tervezése Klapka érdeme, Damjanics pedig megszokott vitéz magatartása miatt érdemel említést.
Welden a császáriak veszteségét, kiknél a csata napján és a következő napon igen sok volt a magyarok kezébe került maradozó, mindössze 800–900 emberre teszi, míg ellenben magyar források azt, mindenesetre kissé túlozva 2000-re becsülik. A magyarok vesztesége, Klapka szerint 600, Gelich szerint 700 fő.
Görgey vezérkarával együtt, bár az ágyúdörgést meghallotta, egész nap megmaradt lévai főhadiszállásán s a csata menetét állítólag részben az ottani várból személyesen figyelte meg, részben pedig kiküldött parancsőrtisztek által informáltatta magát a dolgok állásáról. Így aztán nem csoda, hogy a csata kimeneteléről csak késő este kapott hirt. Egyébként a fenti megfigyelésen kívül a hadsereg főparancsnokának tevékenysége és befolyása erre a valóban döntő horderejű csatára, saját bevallása szerint csupán abból állott, hogy főhadiszállásáról egy csapatosztályt oly utasítással küldött a kánai hidhoz, hogy az a csatatérről netán elfutó s a Garam balpartjára menekülni óhajtó csapatokat azon, esetleg erőszak alkalmazása által, át ne bocsássa. Különben ez az elővigyázati rendszabály ez alkalommal, amint emlékírataiban ő maga is állítja, honvédeink vitéz magatartása folytán teljesen feleslegesnek bizonyult.
Egyébként Görgey a nagysallói csata napján különben is igen rosszkedvü volt; ekkor értesült ugyanis hivatalosan Ludvigh kormánybiztos útján az április 14-iki függetlenségi nyilatkozatról, mely lépésével az ország kormánya a jogos önvédelem határait túllépve, az erőszakos visszatorlás ösvényére lépett.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT