A tarcal—bodrogkereszturi ütközet (1849. január 22-én).
A tarcal—bodrogkereszturi ütközet (1849. január 22-én).
A szántói siker által elcsábítva, Schlick 22-ére anélkül, hogy előbb Sulzig beérkezését bevárná, Klapka ellen támadólagos fellépést határozott, még pedig hadteste zömével Tállyán és Mádonát Tarcal felé; e támadást Herzmanowsky őrnagynak előnyomulása által S.-A.-Ujhelyről Bodrog-Keresztúr fellé támogatónia kellett.
Klapka hadteste a megtámadtatás idejében következőleg volt felállítva; a jobbszárnyon Schulz dandára Bodrog-Keresztúrt és Kisfaludot, a középen Bulharyn dandára Tarcalt tartotta megszállva; Gedeon hadoszlopa tartalék gyanánt Tokajnál állott, végül pedig Dessewffy dandára a Tisza mentén csatlakozófélben volt Tokaj felé. Bulharinnak szigorú parancsa volt Tarcalt Dessewffy beérkeztéig minden áron tartani, micélból az első ágyúszóra Thworznicky alezredest a lengyel légióval, az abaujvári és hevesi önkéntesekkel, továbbá 1/2 háromfontos üteggel, a Tarcaltól északra fekvő Kápolna-magaslatra, ettől balra az országútra a már ott levő 2 honvéd század erősbítésére pedig Zákó őrnagy alatt a 34. honvéd zászlóaljat 1/2 hatfontos üteggel rendelte ki, s végül a völgyben Zombor felé 2 huszár század állott fel.
Schlick Tállya—Mádon át Tarcalhoz lőtávolságra érve, a Fiedler dandárral az első, a Pergen dandárral pedig a második harcvonalban harcfelállítást vőn; az első harcvonal balszárnyát a Vilmos-ezred 3-ik zászlóalja 2 hozzá beosztott löveggel, a középet a Hartmann ezrednek osztálytömeg alakulását felvett 2. zászlóalja néhány röppentyű löveggel képezte, míg a lovasság a jobb szárnyon a völgyben állott fel.
Az uralgó nagy köd miatt a harc minden tüzérségi bevezetés nélkül, mindjárt kis távolságról, az országút mentén előnyomuló osztrákokra nézve már kezdettől fogva veszteségteljes puskatűzzel vezettetett be, úgy hogy Schlick annak ellensúlyozására kénytelennek érezte magát az országút mentén jól befészkelve volt gyalogságunk ellen egyik lovas századát támadásra indítani, mely azonban Czakó százados két százada, majd a beérkező Zákó-zászlóalj részéről heves tűz alá és egyúttal huszárjaink által is oldalba véve, csakhamar teljesen felbomlasztva veretett vissza. Ezalatt a 3. számú Vilmos zászlóalj Rapaics őrnagy alatt a hozzá beosztott 2 löveggel az állás kulcspontja, a Kápolna-magaslat ellen nyomult előre, melynek koronájára úgy az osztrákok, mint Thworznicky alerzedes majdnem egyidőben értek föl és a sűrű köd folytán csak akkor vették egymást észre, midőn már csak néhány lépésnyi távolságra voltak egymástól, mindek folytán mindkét oldalon oly nagy volt a meglepetés, hogy Thworzniczky, nemkülönben az osztrákok részén jelenlevő Fiedler tábornok is lábhoz vétette a fegyvert. Az erre következett alkudozások alatt érkeztek be a hevesi önkéntesek s a hegylejtőn fölfelé törekvő osztrák erősbítéseket észrevevén, nyomban tüzelést kezdettek, mire az egymással farkasszemet néző Thworznicky—Fiedler-féle osztagok is, kölcsönösen „árulás”-t kiáltva, újból fegyvert emelnek egymás ellen, minek következménye lőn, hogy az osztrákok rövid harc után a mélységbe dobattak vissza. Miután a visszavert zászlóaljat nagyjából ismét rendezni sikerült, az annak körében személyesen megjelent Schlick újabb támadást parancsolt, mely azonban, mint előre látható volt, eredményre nem vezethetett. Erre Schlick, a Kápolna-magaslatot minden áron hatalmába ejteni akarván, még egy harmadik támadást is elrendelt ellene, melynek kivitelével Gorizutti őrnagy alatt a Sunstenau vértesek 1. százada és az ezt követő Vilmos ezredbeli 1-ső zászlóalj 4 százada és az ezt követő Vilmos ezredbeli 1-ső zászlóalj 4 százada bízatott meg. A vérteseknek elszánt támadásukkal valóban sikerült is Thworznicky arcvonalát áttörni, de azután kereszttüzbe fogatván, nagy veszteség árán verettek vissza, mely körülmény az utánnyomuló gyalogságot is annyira megrendítette, hogy az többé harcba sem bocsátkozott. Ezek után Schlick, akit a nagy köd az ellenség gyengeségének felismerésében gátolt, a további támadó kísérletekkel felhagyva, hadtestét Tállyára és Mádra rendelte vissza; Bulharyn pedig abban a hiszemben, hogy állásának megtartása által a megparancsolt szívós ellenállás következményeinek teljes mértékben eleget tett, nyugodtan nézte az ellenség visszavonulását, mely a nemsokára beérkező Dessewffy-dandár által sem zavartatott meg.
Ugyane napon az ujhelyi út mentén Bodrog-Keresztúr tájékán is ütközetre került a dolog. Herzmanowsky, bár a 22-ikére szóló parancsot, mely véletlenül a magyarok kezébe jutott, nem kapta ugyan meg, mindazonáltal a mondott napon saját kezdeményezéséből előrenyomult és Schulz előcsapatjait Kisfaludig nyomta vissza. Ez utóbbi a Tarcal előtt kivivott sikerekről, nemkülönben a vele szemben álló ellenség gyenge voltáról értesülvén, 23-án reggel a Kisfaludnál álló osztrákok megtámadását határozta el, miből Kisfalud és Bodrog-Keresztúr között igen makacs és véres harc keletkezett, mely elvégre, miután Schulz -Tarcal felől is erősbítést kapott, Herzmanowsky visszanyomulásával végződött, kinek különben Schlcik már 22-én este meghagyta volt, miszerint a hadtest zöméhez Mádra bevonuljon. Schulz nem igen üldözte a hátrálókat s így azok délután 2 óra tájban nagyobb baj és veszély nélkül érhették el a kijelölt gyülekező helyet, Mádat, melyet e napon Klapka harcalakzatba tagozott hadteste zömével megközelített ugyan, de a harc kezdeményezését sem ő, sem Schlick nem tartotta tanácsosnak.
A Tarcal és Keresztur előtt vívott kétnapi ütközet alatt az osztrákok halottakban 2 tisztet és 58 főnyi legénységet, sebesültekben 4 tisztet és 87 főnyi legénységet, eltüntekben 2 tisztet és 60 főnyi legénységet, a magyarok pedig halottakban és sebesültekben mintegy 100 főt vesztettek; az eltűntek és foglyul esettek száma ismeretlen.
A tarcal—kereszturi harcoknak legközelebbi következménye lőn, hogy Schlick a Windischgrätz által küldött segélycsapatokat bevárandó, hátrább fekvő szállásokba vonult, hogy azután amire egyedül nem volt képes, a nyerendő erősbítéssel foglalja el a tokaji Tisza-átjárót, hogy ezáltal magának Debrecen felé szaba útat nyisson. Ehhez képest hadtestét január 2-én az Abauj Szántó—Kér—Boldogkő Váralja—Vizsoly—Céce—Forró által jelölt területen laktáborokba helyezte el. Ezalatt Schulzig, mint már említettük, január 23-án Kápolnát, 25-én pedig Miskolcot érte el s a következő napokon teljesen egyesült Schlickkel, kinek seregteste ezen időtől kezdve a III. számú hadtest elnevezését nyerte s állománya 12 zászlóaljra, 14 lovas századra és 53 ágyúra szaporodott fel, melyből azonban a Deym-dandár Szirmay szabadcsapatával együtt Kassa, Eperjes és Lőcse megszállása által Schlick hátát Görgey és a netán felkelt magyar népfölkelés ellen volt hivatva fedezni, melynek leszámítása után a Tokaj ellen intézendő hadműveletekre 10 zászlóalj, 13 lovas század és 44 ágyú maradt.
Uj támadó terve értelmében Schlick hadtestét, január 29-én következőleg helyezte el: Fiedler dandára 3 zászlóalj, 2 1/2 lovas század, 14 löveg Mádon: Pergen dandárából 10 gyalog és 1 1/2 lovas század, 12 löveg Ujhelybe kikülönítve 2 gyalog század Kéren, 1 zászlóalj 1 lovas századdal Boldogkő-Váralján; itt volt elhelyezve a hadtest főhadiszállása is. Schulzig hadosztályából Parrot dandára következőleg volt elosztva: 2 gyalog század Gibárton, 4 gyalog, 6 lovas század és 6 löveg Szántón és Kéren; Kriegern dandárából 2 2/3 zászlóalj, 1/2 lovas század és 12 löveg Forrón; 2 gyalog és 1/2 lovas század a zsolcai Sajóhídnál s végül 1 lovas század a Sajó völgyén fölfelé Putnok irányában portyázott. A kikülönített Deym-dandárból 1 zászlóalj, 1/2 lovas század és 4 löveg Kassát, 2 század 2 löveg és a Szirmay-féle szabadcsapat Eperjest s végül 4 gyalog., 1/2 lovas század és 3 löveg Kiesewetter őrnagy alatt Lőcsét tartotta megszállva.
Január 30-án ez a felállítás változatlan maradt, csupán a Pergen dandár zöme vonult S.-A.-Ujhelyből Olasz-Liszkáig előre. Ezen állásból Schlick 31-én a Fiedler és Parrot dandárokkal Mádról Tarcalon át, a Pergen dandárral pedig Bodrog-Keresztúron át szándékozott Tokaj ellen támadólag előnyomulni.
Klapka értesülvén arról, hogy a Schlick segítéségre jövő Schulzig altábornagy már Miskolc környékét érte el, nehogy a Tarcal—Kereszturnál kivívott előnyöket kockára tegye, lemondott Schlick üldözéséről s egyelőre csupán a tokaji Tisza-átjáró megtartására szorítkozott és egyúttal Kossuthnál segélycsapatok útbaindítását szorgalmazta. Erre Kossuth a több tekintetben figyelemreméltő alábbi levéllel válaszolt: „Debrecen, 1849. janjuár hó 29-én. Azon meggyőzódésben, hogy a hadügyminiszterium már kifejezte a köszönetet, mellyel önnek a haza sikeres működéseiért tartozik, néhány napig vártam levelemmel, hogy öntől időközben részletes jelentéseket kapjat előléptetési és kitüntetési javaslatokkal. Minthogy azonban ez hihetőleg túlhalmozott teendői miatt még eddig nem történt, nem akarok tovább késni elismerésem szíves kifejezésével, melyre az ön érdemei teljes mérvben jogosultak. Ön nemcsak minden várakozásnak megfelelt, hanem sokkal túl is szárnyalta azt a bizalmat, mellyel önnek hazafiúi kezébe a parancsnokságot letettem. Igen, ön felülmulta minden várakozásomat és mi tökéletesen meg lehettünk elégedve, midőn az ön által átvett hadtest, mely folytonos csatavesztések által igen le volt hangolva, és desorganizálva, vezénylésének rövid tartama alatt annyira rendbe hozta, hogy azt lehet mondani: „a hadtest még fennáll.” De ön nemcsak azt tette, de két győzelmet is vívott ki e hadtesttel, melyek szabaságharcunk legfényesebbjei közé tartoznak. Mindenekelőtt azon harcosoknak, kik különösen kitüntek, a haza elismerését akarom kijelenteni, mert elvemül tűztem ki, a kitütetéseket és előléptetéseket az ön hadtesténél csak javaslata szerint megtenni. Egyszersmind tudtára adom önnek, hogy csapatai élelmezésére a legnagyobb gondot fogom fordítani. Most még néhány szót tájékozásul. Minthogy Schulzig Schlickkel Miskolcon egyesült, önnel szemben tekintélyes túlerő áll. Ujváros és Polgár védiékén tartalékhadsereget gyűjtünk, mely önnek tartalékul, Debrecennek pedig fedezésül fog szolgálni meglepetés ellen. Sajnos dolog csak az, hogy a fegyverek lassan készülnek; mert legénységet már eleget állíthatunk. – A tartalék 5000 ember gyalogságból, 8 lovas századból és 2 ütegből fog állani. Tiszafüred és a rosszérzelmű Polgár szemmel lesz tartva, itt Asbóth ezredes van a Zrinyi és Hunyady zászlóaljakkal, melyekből azonban csak 400 ember van puskákkal ellátva, a tartalék összeállítására azonfelül még 400 fegyverzett önkénytes bajnokunk van, kik már Görgey táborában szolgáltak, 150 török vadászunk, 200 pesti legionáriusunk, 3 ágyúnk, 500 debreceni guerillánk, úgynevezett vörös pántlikások, kik az aradi táborban szolgáltak és egy lovas századunk. A hajdusági és szabolcsi nemzetőrséget a Tisza őrzésére rendeltem ki. Szükség esetén még a népfölkelés is igénybevehető Debrecenben és vidékén. Mindazonban mindez nekem még csekélységnek látszik, utasítottam tehát Perczel tábornokot, hogy 4000 embert küldjön Dembinski parancsnoksága alatt Poroszlóra. E mozdulat pontos teljesítéséről azonban nem kezeskedhetem, mivel Perczel időközben Szolnokról Cegléd felé nyomult elő, hogy ezen áltámadás által mozdulatait Eger ellen, hol akkor még Schulzigot lenni hitte, álcázza. És itt egyre kell önt kérve figyelmeztetnem: Dembinski kikötötte magának, hogy bárki legyen a főhadparancsnok, ő magát annak szívesen rendeli alá, de ha nem neveztetnék ki főhadparancsnok, hanem több hadtest működnék együttesen, akkor anciennitására számít. Ő ugyanis 1831. óta hadosztály-tábornok. Ha ő tehát az említett hadosztállyal följön és a tartalékból és az ön hadtestéből hadsereget fog képezni, igen természetes, hogy a főhadparancsnokság rangjánál és anciennitásánál fogva őt illeti. Ön ezentúl azon csapatok vezére marad, melyek élén hadvezéri talentumát oly fényesen kimutatta. Ha azután Dembinski régi hírnevének megfelel és az isten minket megsegít, Damjanics, Vécsey, Perczel, Görgey és az ön hadteste az itt képezendő tartalékkal összpontosíttatnak és ha más főparancsnok kinevezése nem volna lehetséges, akkor Dembinski bízatnék meg valamennyi hadtest működéseinek igazgatásával. Önt akkor, természetesen, mint tábornokot, oldala mellé a táborkari főnökség átvételére kérnők fel. De ez csak eszme, mit szól ön hozzá? Az isten áldja meg, erzedes úr! Legyen meggyőződve, hogy engem régóta nem örvendeztetett meg valami annyira, mint az, hogy önben a hazának oly kitűnő vezért adhattam.
P. S. Adja isten, hogy addig tarthassa állását, míg Dembinski megérkezik, és a tartalék össze van állítva. Akkor Schlick és Schulzig két tűz közé kerülhetnek. Ha ön nem tarthatja magát, akkor Tokajon át a hídon kellene a Tiszán átmennie és a hidat maga mögött elégetnie. De ez csak casus extremae necessitatis.”
Klapka azonnal válaszolt Kossuth e levélre s kijelenté, miszerint készséggel hajlandó Dembinski főparancsnoksága alatt is bármely alkalmazásban tovább működni. Egyúttal ama biztos hírre miszerint Schlick már legközelebb ismét Tokaj ellen támadni készül, s hogy Dembinski segítségére egyelőre számítani nem lehet, miután az ahelyett, hogy vele az egyesülést kereste volna, Polgárnál a Tisza jobbpartjára kelt át, hadtestét még január 30-ika folyamán a Tiszán átvezetve, ott következőleg helyezte el:
Balszárny: Bulharyn dandára Ujfalun és Eszláron; zöm: Desewffy dandára és Gedeon hadoszlopa Rakamaznál, előretolt különítményekkel a Tisza jobbpartjára, Kis- és Nagy-Tokajnál; jobbszárny: Schulz dandára Timár, Szabolcs és Balsán, egy előretolt különítménnyel a Bodrogközben. A Tiszán eszközölt átkelés után a hátvéddandár a tokaji fahidat, ahelyett, hogy azt csak széjjel szedette volna, félreértés következtében, a január 30. és 31-ike közötti éjjel fölégette.
){kind=link}