Utóvéd-harc Téténynél. 1849. január 3-án.

Teljes szövegű keresés

Utóvéd-harc Téténynél.
1849. január 3-án.
Görgey a január 2-án tartott haditanács határozata értelmében még aznap kiadta intézkedéseit a január 3-án megkezdendő visszavonulásra nézve, mely szerint az Érden és Buda-Örsön levő dandárok Budára, a sóskuti dandár Csiken hagyott hátvéddel Buda-Örsre rendeltettek. A visszvonulást a Tétény-ben levő Zichy dandárnak kellett fedeznie, micélból az Érden volt Karger-dandár biztosító csapatait fel kellett váltania. Ámde ez utóbbi dandár nem várta be a felváltás beérkeztét s 3-án reggel előörseit bevonva, útnak indult Buda felé, anélkül, hogy észrevette volna, hogy az ellenség nyomon követi; így történt aztán, hogy a Ziczhy-dandár biztosító csapatai még mielőtt kijelölt helyeiket elérték, váratlanul megtámadtattak. Az osztrák I. hadtest január 3-án reggeli 8 órakor ugyanis csikorgó hidegben megkezdte menetét Tétény felé, s midőn az elővédet képező Gramont-dandár, melyhez a császár-dragonyosok és egy csapat banderiális huszár nyerte beosztását, az Érd és Tétény közötti magaslatra ért, ott a Zichy-dandárnak éppen Érd felé törekvő előcsapataira bukkant s azokat visszavonulásra kényszerítette. Ekkor azonban a magyar gyalogságot követő huszár osztály az ellenséges lovasság oldalába tör, ami nemcsak azt, hanem a Gramont-gyalogságot is megállásra birja. Meglepett tétényi dandárunk ez által időt nyert a harchoz fejlődésre s még idejekorán sikerült is neki a székesfehérvári uttól északra elterülő szőllőhegyeket megszállnia. Görgey Promontorban értesült a történtekről s magának szorult helyzetben könnyebbülést szerzendő, a visszvonulásban éppen említett helységet elért Karger-dandárt azonnal visszarendelte, hogy vele s a Zichy-dandárral támadólagos visszavágást mérjen a szemben álló ellenségre, melynek előcsapatai időközben komoly ellenállásra számítva, a bán rendeletére szintén csatarendbe állottak, de támadásra csak a hadtest zömének beérkezte után szándékoztak előnyomulni.
Az erőknek e kölcsönös felfejlődése és a bevezető harc alatt az ellenséges lovasság ismételten rohamra indult, de huszárjaink azt, támogatva a tüzérség kiváló lőszabatossága által, melyet jelentésében maga a bán is kiemel – mindannyiszor visszaverték.
Ezalatt Görgey a Karger-dandárt a Zichy-dandártól balra a székesfehérvári út és a Duna között az első harcvonalba bevezetvén, éppen döntő támadásra készül, midőn Vettertől azt az értesítést nyeri, hogy egy jelentékeny osztrák hadoszlop Érdnél már átkelt a Dunán, minek folytán Görgey támadólagos szándékával felhagyva, dandárának a harc félbeszakítását rendelte el és azonnali visszavonulást parancsolt, egyúttal Buda-Örsön álló dandárát is Budára rendelte vissza.
A még mindig csatarendben álló osztrákok tétlenül nézték a magyarok visszavonulását s csak az est beálltakor vonult a Gramont-dandár 4 század császár dragonyossal Kis-Tétényig előre, míg ellenben a Hartlieb-hadosztály a hadtest tüzér tartalékkal Tétényt szállotta meg, Ottinger dandára perdig Érdre huzódott vissza. A hadtestnek ily módon elrendelt laktáborozása igen erős előörsök felállítása és nagyszámú készültség készenlétbe tartása által biztosíttatott.
Eszerint a tétényi összeütközés, amennyiben az ellenséget nagymérvü óvatosságra késztette, a magyarokra nézve inkább hasznosnak, mint károsnak mondható.
Az osztrák II. hadtest délután félkettőkor Biát érte el, amelynek közelében a visszavonuló magyar utóvéd-csapatokkal néhány lövést váltott. A tartalék lovas hadosztály Páty, Torbágy és Etyeket szállotta meg. Windischgrätz herceg a Schwarzenberg hadosztállyal és a tüzér-főtartalékkal Bicskét érte el.
Az utóbb említett helyen fogadta a herceg január 3-án az országgyülés békeküldöttségét, melynek röviden kijelentette, hogy a béke egyedüli feltétele a teljes és feltétlen alávetés és megadás (unbedingte Unterwerfung), mely kijelentés után a küldöttséget öt napra vissza-, annak egyik tagját, Batthyány Lajos grófot pedig végleg fogva tartotta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages