A szikszói ütközet (1848. december 28-án).
A szikszói ütközet (1848. december 28-án).
Kassai időzése alatt Schlick arról értesült, hogy a magyar kormány a budaméri csorbát kiköszörülendő, Miskolc táján erős tábort gyűjtött össze s annak élére Mészáros hadügyminisztert állította, aki mihamar támadólag szándékozik fellépni.
Ily körülmények között Schlick, mielőtt teljes erejével a megparancsolt irányok egyikén való előnyomulásra határozta volna el magát, előbb erős kémszemle végrehajtását tartotta szükségesnek. Az e célra felhasznált erők számánál fogva azonban ez a vállalat messze túlhaladta a rendes kémszemlék keretét, amennyiben december 26-án 4 zászlóalj, 4 lovas század és 18 löveg indult el Miskolc felé, melyből aznap 3 zászlóalj, 2 lovas századés 2 üteg Pergen tábornok alatt Hidas-Németiig, 1 zászlóalj, 1 lovas század és 1 üteg pedig Deym tábornok alatt Enyickéig jutott előre. Kassán Fiedler tábornok alatt 2 zászlóalj, 2 lovas század és 4 löveg, Eperjesen pedig Kiesewetter őrnagy alatt a Nugent zászlóalj, 2 Koudelka század, 2 hatfontos löveg és 1/2 röppentyű üteg maradt vissza. E szerint a kémszemlére több mint az egész hadtest fele rendeltetett ki.
December 27-én a Pergen-dandár Forróig, a Deym-dandár Alsó-Novajig folytatta előnyomulását; Forró előtt Rembowszky alatt a lengyel légió 3 százada, 1 század Koburg huszárral és 2 ágyúval foglalt állást, míg a helység délnyugati kijáratát egy szakasz huszár tartotta megszállva. Ezek, a szikszói magyar tábor előcsapatait képező osztagok, mihelyt az ellenség láthatóvá lett, a legcsekélyebb ellenállás kifejtése nélkül visszavonultak.
Mészáros tábornok hadügymniszter december 18-án érkezett meg Miskolcra, ahol Pulszky megvert hadának maradványai fölött a parancsnokságot átvette. Ide gyülekezett lassankint az a rendes haderő is, melyet a kormány a budaméri szerencsétlen kimenetelü ütközet után nyomban útnak indított s amellyel együtt Mészáros hadteste december vége felé mintegy 14.000 gyalogosra és 1500 lovasra szaporodott fel. Állott pedig ez a had 4 új honvéd zászlóaljból, 6 más és 4 lengyel légiónárius századból, 12 huszár századból, továbbá 6—7000 nemzetőrből és 23 ágyúból. A hadtest vezérkari főnöke Csermelyi őrnagy volt, vezérkari tisztek gyanánt pedig Benkő százados és Edényi főhadnagy voltak beosztva.
Mészáros újjászervezett hadával a kassai út közvetlen biztosítása céljából Miskolctól Szikszóig nyomult előre, december 28-án pedig az ellenség közeledésének hirére az említett helységet odahagyva, az attól délre fekvő hegyeken kiszemelt hadállásba vonult s ott következőleg helyezkedett el: a balszárny Rembowszky őrnagy alatt, a 17. honvéd zászlóalj, 3 század lengyel légiónárius, 2 század egri vadász, 1 század Hunyady-huszár és 1 hatlövegű hatfontos üteg, – a Szikszótól nyugatra fekvő Frankhegy erdős lejtőjén; középhad Pulszky alezredes alatt, a 26. és 42. honvéd zászlóalj, 5 század borsodi önkéntes és 1 nyolclövegü háromfontos üteg, – a Szikszó hegyen, a műút mindkét oldalán; jobbszárny Bobory őrnagy alatt, 2 század Lehel-, 1 század Koburg-huszár, 1—1 háromlövegű hatfontos gyalog- és lovas üteg a Bársonyos patakra támaszkodva. Tartalék gyanánt a Szikszó hegy déli lejtőjén, az országút mentén a 43. honvéd zászlóalj, 8 század hevesi lovas nemzetőr és 1 háromfontos félüteg állott fel. A harcfelállítás eszerint a kassai útat igen hegyes szögben metszette s balszárnya jól előre volt tolva, míg a jobbszárny erősen hátrahúzatott.
A mondott napon Schlick abban a hiszemben, hogy már Aszaló és Szikszó között kerül összeütközésre a dolog, a Deym-dandárt Mészáros arcvonalának foglalkoztatására, a Pergen-dandárt pedig igen helyesen a Szikszótól északra fekvő magaslatokra, az ellenség balszárnyának megkerülésére rendelte ki. Ámde az utóbb említett dandár csupán Aszalónál bukkant egy hátvédül visszahagyott ellenséges gyalog félszázadra, mely azonnal foglyul ejtetett, Szikszón ellenben, Pergen és az épen odaérkező hadtestparancsnok legnagyobb ámulatára, még csak hire sem volt az ellenségnek, minek folytán Schlick az elszállásolására adott parancsot.
Ekközben érkezik a jelentés, hogy Mészáros egész hadával a Szikszó hegyen csatakészen áll, minek folytán Schlick, hogy a magyarok esetleges támadását megelőzze, az előnyomulás folytatására ad parancsot.
Mihelyt a Deym-dandár a magyar ütegek hatásos lövegtüz-köreltébe ért, Mészáros tüzérségének parancsot adott a tüzelés megkezdésére, huszárságát pedig a Hernád völgyében támadásra rendelte előre. Utóbbival szemben az osztrák lovasság is mihamar harchoz fejlődött, komolyabb összeütközésre azonban nem került a dolog, mivel a huszárjaink az ellenséges tüzérség néhány jól célzott lövése által rendetlenségbe hozva, jobbnak látták magukat az ellenséges tűz körletéből kivonni.
Ezalatt Pergennek sikerült a magaslatra feljutni, honnan a magyarok szintén szivósabb ellenállás kifejtése nélkül kezdtek hátrálni. Ezt látván a közép és jobb szárny, a tisztek, de különösen Mészáros bátorító szavai dacára, szintén hátrálni kezdtek s ezzel az ütközet sorsa el volt döntve. A visszavonulás elég jó rendben történt, miután az osztrákok nem üldöztek.
Mészáros hadait Miskolcra, Schlick pedig a magáét, úgyis későre járván már az idő, Szikszóra vonta vissza; az előörsszolgálatot Szikszó déli kijáratánál a 3. számú Koudelka zászlóalj (4 század) és 1/2 lovas század látta el, egyébként pedig az összes Szikszón elhelyezett csapatok készültséget tartottak.
Veszteségünk az ütközetben az Uj-Aszalónál foglyul ejtett 76 honvédet nem számítva – alig rúgott többre 30 embernél, Schlick a magáét mindössze 1 halottra, 5 sebesültre és 3 eltüntre teszi.
December 29-ét az osztrák hadak Szikszón töltötték, 30-án éjjel fél 2 órakor megkezdte Schlick visszavonulását s egy huzamban Forróig ment, innen lefőzése után d. e. 10 órakor a Pergen-dandár a Hernád balpartjára átkelve Ruszkára, Deym pedig Hidas-Némethire huzódott vissza. Schlick főhadiszállását egy kis lovas különítményt által védve, Göncön ütötte fel. A következő napon a csapatok pihenőt tartottak, 1849. január 1-én pedig Kassán a hadtestnek mindhárom dandára újból egyesült. A csapatok e napi menetteljesítménye már csak azért is figyelemre méltó, mivel a több mint 30 kmnyi menet az ismert hernádvölgyi szél által fokozott dermesztő hidegben hajtatott végre. Több törzs- és főtiszt, valamint zászlóaljankint 70—80 ember lefagyott végtagokkal ért be Kassára, hol a kórházak a szerencsétlenekkel teljesen megteltek.
A főcsapatnak e műveletei alatt a Kassán és Eperjesen visszamaradt seregrészek sem tölthették idejüket tétlenül, miután a magyar népfölkelés hol itt, hol ott megjelenve, a császáriakat nap-nap mellett nyugtalanította. Legnevezetesebb volt ez apróbb portyázások között a Szepesség felől jövő Driska őrnagy által, a 19. honvéd zászlóalj, 2 nemzetőr század és 6 löveggel, valamint az Ungmegyéből jövő Rapaics őrnagy által, a 21. honvéd zászlóalj 3 százada, 4 nemzetőr század és 3 löveg által január 1-én Eperjes ellen intézett támadás. E portyázások hirére Kiesewetter őrnagy Eperjesről hol Lőcse, hol Héthárs, majd Bártfa felé apróbb különítményeket rendelt ki, melyek a magyarokkal apróbb jelentéktelen csetepatékba bocsátkozva, azokat következetesen visszanyomták.
){kind=link}