8. Kinizsi utolsó hadjárata; 1494. évi betörése szerb-bolgár területre.
8. Kinizsi utolsó hadjárata; 1494. évi betörése szerb-bolgár területre.
Ali basa Kinizsi legutóbbi merényletéért bosszút forralt és viszonzásul amellett, hogy a Szerémségbe dúlások és kegyetlenkedések elkövetése céljából erős portyázó hadat küldött, mindenáron Nándorfehérvár megvételén törte a fejét. E célból az említett vár őrségének egy részét, a fekete sereg feloszlatása után továbbra is Kinizsi parancsnoksága alatt megmaradt cseh zsoldosokat megvesztegetvén, rajtaütésszerű váratlan támadással a várat hatalmába keríteni igyekezett. Ámde a veszély hírére Kinizsi gyorsan ott termett lovashadával és a várat, amelynek egyik bástyáján már török zászló lengett, megmentette, az ostromló török hadat érzékeny veszteséggel visszavetvén.
A megejtett vizsgálat nemcsak a cseh zsoldosok bűnösségét állapította meg, hanem gyanút ébresztett az iránt is, hogy Ujlaki Lőrinc herceg szintén összeköttetésben állott a törökkel. Erre leginkább az engedett következtetést, hogy a Száva-Szent-Demeternél a Száván átkelt portyázó török had Ujlaki birtokait ez alkalommal bántatlanul hagyta és főleg Pozsegavár vidékét dúlta és fosztogatta. A herceg megbüntetését Kinizsi a király elhatározására bízta, a cseh zsoldosokat ellenben iszonyatos kínok között egytől-egyig kivégeztette.*
Erről Fessler–Klein III, 256. old. Bonfinius V, III, 731. nyomán a következőket írja: „Nachdem er (t. i. Kinizsi) den Verräthern das Geständniss ihres Verbrechens durch die Folter abgepresst hatte, liess er sie im Kerker durch einige Tage ohne Speise uns Trank schmachten, dann täglich einen braten und den übrigen auftischen, den letzten aber Hungers sterben. Solche unmenschliche Greuel wurden zuerst von den Türken geübt, dann von den Ungarn erwidert, und endlich, bis man sich an das Grässliche gewőhnt hatte, als Strafen verhängt.” V. ö. Kupelwieser Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen 189.
Ezalatt Ulászló, hogy a főurak által szemére vetett tunyaság és nemtörődömség vádját magától elhárítsa, körútra indult s 1494 április havában mindenekelőtt Lőcsén testvérével, János Albert lengyel királlyal találkozott, akivel újból megújítá ama már előbb kötött egyességet, amely szerint egymást a pártütő alattvalók ellen kölcsönösen támogatni kötelesek voltak. Erre Ulászlót leginkább a főurak nagyfokú elégedetlenségéről szárnyaló hírek késztették, többek között arról is tudomást szerezvén, hogy Ujlaki Lőrinc, aki párthíveivel gyakran folytat tanácskozásokat, határozottan a király megbuktatására törekszik. Ugyanekkor állítólag Ulászló titokban Magyarországnak Moldvára vonatkozó összes jogait János Albert testvérére, illetve Lengyelországra cedálta át.
Lőcséről Kassára visszatérve, Ulászló körülötte levő híveivel a kincstár sanyarú állapotát vitatta meg s ez alkalommal a koronázási hitlevél ellenére és országgyűlési határozat mellőzésével minden jobbágytelekre egy-egy arany forintnyi adót vettetett ki azzal a valóban immorális kikötéssel, hogy ama egyházi és világi urak jószágai, akik az adót megajánlották, minden fizetéstől mentesek maradjanak s így ez a törvénytelen adóteher főkép a nemességet és az alsóbbrendű papságot terhelte volna.*
Regestrum Proventuum regal. az 1494/95. évhez; lásd Engel, Geschichte der Nebenländer des ungrischen Reichs I, 18.
Kassáról Nagyváradra, onnan pedig Erdélybe ment Ulászló, ahol már nagy volt a forrongás a törvényellenesen kivetett adó miatt. Erdélyből a király Temesvárra Kinizsi látogatására indult, aki szélütés folytán ekkor már néma és egyik oldalára béna volt. Ennek dacára a kérlelhetetlen törökverő hajlandónak mutatkozott egy a múlt évihez hasonló nagyobbszabású portyázás végrehajtására, amelyen vitézeit, miután most már lovagolni sem tudott, szekéren követte. Ulászló nagy örömmel vette tudomásul Kinizsi ajánlkozását s így utóbbival és az egész kísérettel Péterváradra menvén, innen Kinizsit, Drágffyt és Czobor Mihályt 14.000 emberrel Szerbiába rendelte. Ez a had 1494 október havában Péterváradnál a Dunán, Szabácsnál a Száván történt átkelése után mélyen benyomult Szerbiába, majd bolgár területre is lépett és ellenállásra sehol sem talált, mert az ellenség csekély hadiereje részben a hegyek közé, részben az erősségekbe vonult. Kinizsi örömest még tovább folytatta volna portyázásait, de Drágfy veszedelmesnek tartotta, hogy a sereg késő ősszel a járhatatlan hegységbe nyomuljon s így a vezérek tömérdek zsákmánnyal, több ezer lakost is magukkal hajtva,* és Szendrő mellett elhaladva, amelynek külvárosait felgyujtották, november elején bántatlanul vonultak be Nándorfehérvár várába.
Hammer Geschichte der Osmanischen Reiches I, 643: „So gross war der Überfluss an weggeschleptem Viehe, dass fünf Ochsen um einen Ducaten, so gross die Zahl der weggeschleppten Gefangenen, dass ein Weib mit vier Mädchen um achtzehn Silberlinge verkauft ward. Die Ungarn handelten damahls mit türkischen Gefangenen, wie die Türken mit ungarischen, und der Sclavenmarkt war nicht minder als das Kopfabscheiden beyderseitige Sitte.”
Ez volt Kinizsinek, az alacsony sorból főúrrá és híres hadvezérré emelkedett rettenthetetlen hősnek utolsó hadivállalata. Ő ugyan visszatérte után még egy nagyobb hadivállalatot ajánlott Szendrő visszafoglalására, de az erre vonatkozó előkészületek megtétele közben, 1494 november 24-én a Száva menti Szent-Kelemenben elköltözött az élők sorából s így most már Ulászló a hős által tervezett hadivállalat tervét elejtvén, miután országbíróvá vingárti Geréb Pétert, temesi gróffá és a délvidék főkapitányává pedig Som Józsát nevezte ki, bosszuló karját másfelé fordította.
