a) Az 1456. évi országgyűlés határozatai. Események és intézkedések magyar részről Nándorfehérvár ostromának megkezdéséig.
a) Az 1456. évi országgyűlés határozatai. Események és intézkedések magyar részről Nándorfehérvár ostromának megkezdéséig.
Az 1445. év őszén és a rá következő télen beérkezett jelentések semmi kétséget sem hagytak fenn aziránt, hogy Mohamed nagyratörő terveinek megvalósítása érdekében egy újabb lépést előre téve, a következő tavaszon már Magyarországot is meg fogja támadni. E hírek és Carvajal János bíbornok, pápai követ sürgetései arra bírták László királyt, hogy a teendők megbeszélése végett 1456 január 13-ikára Budára országgyűlést hirdessen. A király azonban jóval később, február 6-án érkezett meg Budára és miután a rendek késedelmeskedve és egyenként szállingózva jelentek meg, az országgyűlés csak március elején kezdhette meg tanácskozásait. A gyűlés megnyittatván, mindenekelőtt Carvajal bíbornok biztosította a jelenlevőket, hogy a pápai, illetve olasz hajóhad az év folyamán minden bizonnyal megjelenik a Hellespontuson, hogy a szultán erejének egy részét ott lekösse; úgyszintén azt is közölte a bíbornok, hogy az aragoniai és burgundi fejedelmek egész biztosra igérték tetemes segélyhadak küldését. Ezek után Hunyadi szólalt fel és 7000 lovasnak saját költségén való kiállítását jelentette be, mire a rendek elhatározták, hogy részint a török háború költségeire, részint a Felső-Magyarországot még mindig megszállva tartó csehek kielégítésére, akikhez újabban az ismét az országba behívott Giskra is csatlakozott, minden kaputól egy forintnyi adót ajánlanak fel. A csehekkel való alkudozás Palóczi Lászlóra és még néhány felvidéki úrra bizatott. Továbbá gondoskodás történt, hogy az országba jövő idegen keresztesek kellő ellátásban részesüljenek. Végül pedig tekintettel arra, hogy Szerbia területén a megelőző esztendő szűk termése miatt gabonában és takarmányban nagy szükség uralkodott, abban állapodtak meg, hogy az új aratást bevárva, a magyar sereg csak augusztus elején gyüjtessék egybe az ország déli határai mentén, hogy aztán ott a külföldi segélyhadakkal egyesülve, a támadó hadjáratot megkezdje.
Mindezekről az elhatározásokról és intézkedésekről László király április 6-án tudósította Carvajal pápai legátust, a magyarországi rendek, a cseh és osztrák urak jelenlétében, de már másnap az a meglepő hír érkezett be, hogy a szultán már is megindult hatalmas seregével, hogy Nándorfehérvár megvétele után nyomban Magyarország területére tegye át támadó műveleteinek színhelyét.* Erre a hírre a rendek a fentemlített elhatározás megmásítása mellett nyomban elhatározták, illetve elrendelték az általános fölkelést és egyidejűleg intézkedés történt, hogy a sereg, amily gyorsan csak lehet, felkészüljön, Kapisztrán pedig nyomban megkezdte toborzási munkáját az egész országban, de főleg a Duna–Tisza mentén. Ezzel összhangban a király ugyancsak április 7-én levelet írt a pápához és a külföldi hatalmakhoz, hogy az igért segélyt minél előbb küldjék el.*
Katona id. m. XIII., 1041. és 1045.
Katona id. m. XIII., 1049. – Chmel, Fontes rer. Austr. II., 19.
Ekkor azonban újból sorompóba lépett a királynak és az akkori Magyarországnak leggonoszabb szelleme, Cillei Ulrik. Attól tartva, hogy Hunyadit egy újabb győzelem még veszélyesebbé tehetné, mindent elkövetett, hogy az utóbbi sem a király, sem a főurak részéről kellő támogatásban ne részesüljön s László előtt újból felvetette annak tervét, hogy osztrák és csehországi csapatokkal mindenekelőtt Frigyes császárt kellene megtámadni és engedékenységre kényszeríteni.* Majd amidőn híre érkezett, hogy Mohamed seregével már Nándorfehérvárhoz közeledik, László királyt egy vadászat alkalmával Budáról Bécsbe szöktette.*
Chmel id. m. XX. 101. – Wurmbrandt, Collect. Gen. Hist. 55.
Pray, Annal. III., 160.
Ennek aztán meg is lett a Cillei által kívánt hatása. Az egyházi és világi főurak nagy része a király eltávozását hozván fel ürügyül, jószágaira távozott, a nemesség pedig szintén nem gondolt többé a rendek, illetve a király által elrendelt felkelésre.
Ilyen körülmények között most már a nagy feladat, hogy Mohamed hódító útjában megállíttassék, főkép Hunyadira hárult, akinek nagy lelkét még ez az árulás sem volt képes megingatni és aki hazafiui lelkesedése által sarkalva, szívesen vállalkozott arra is, hogy a király és az ország nagyobb részének mulasztásait egymaga pótolja. E nagy munkájában készséges segítőtársai voltak Carvajal bíbornok és a lánglelkü Kapisztrán János, aki társai, Tagliacozzo János, Fara Miklós és Languedoc-i Ambrus, valamint a külön megbizással működő Veronai Gábor által támogatva,* mindenkit megbűvölő szónoklataival és beszédeivel ezreket bírt rá a kereszt felvételére. Sokan voltak ezek között nemesek is, de miután a nemesség rendszerint a főurakhoz szokott csatlakozni, ezek pedig elmaradtak, ennek folytán a nemesek közül csak kevesen szállottak táborba. Igy aztán nagyrészt csak „kézművesek, pórok, szegény emberek, papok, remeték, deákok, kolduló barátok és ehhez hasonló bűnbánók gyülekeztek Kapisztrán zászlói alá, akiknek legtöbbje csak botokkal, rudakkal, csépekkel és vasvillákkal, igen kevesen karddal, parittyával, ijjal volt felfegyverkezve; lándzsája és puskája még kevesebbnek volt, lovasok pedig éppenséggel nem voltak köztük”.*
Fessler id. m. IV., 827.
Katona id. m. XIII., 1067. – Aeneas Sylvius, Europa VIII., 403. – Tagliacozzo, János levele Marchia Jakabhoz, Waddingnál., XII. 340. – Hammer–Purgstall id. m. I., 441.
Mialatt Kapisztrán minél több keresztes szerzésén fáradozott, Hunyadi az Aldunára a közeledő ellenség elé sietett, egyrészt, hogy annak erejéről és fentemlített szándékairól biztosabb híreket szerezzen, másrészt, hogy annak előnyomulását lehetőleg késleltesse. Ehhez képest június 22-én Temesvárott, 25-én pedig már Keve váránál volt és főfigyelmét Nándorfehérvár megtartására és szintén minél nagyobb számú hadak gyűjtésére fordította. E célból mindenekelőtt Nándorfehérvárra sietett, ahova május 14-én 7000 főnyi csapatot vitt be; az ekként megerősített várőrségnek és várnak parancsnokául sógorát, Szilágyi Mihályt, alparancsnokul pedig fiát Hunyadi Lászlót, Ország Mihályt és a spanyol Bastida Jánost tette meg* s miután a várőrségnek védelmi eszközökkel, ágyúkkal, lőporral és eleséggel való bő ellátása iránt intézkedett, ő maga a délvidéken hozzáfogott a hadak gyűjtéséhez, azok gyülekező helyéül Szeged, Temesvár, Karánsebes és Kevevára tájékát jelölvén meg. Ámde a csapatok csak nagyon lassan gyülekeztek; nagyobbszámú gyakorlott csapatok élén csak Kórógyi János macsói bán, Kanizsai László és Rozgonyi Rajnáld jelentek meg, ellenben elég nagy volt ama egyenként megjelenő vitézek száma, akik már ismételten vitézkedtek Hunyadi hős és szerencsés keze alatt s akik most meghívásának engedve, szivesen jöttek el, hogy vele együtt a hon védelmében új hervadhatatlan babérokat szerezzenek. Kapisztrán július 2-án érkezett meg az első, néhány ezerremenő keresztes haddal a szegedi táborba, s aztán nyomban eltávozott toborzásának folytatása céljából. Az egybegyült keresztesek legtöbbje Magyarországból való volt, bár Carvajal bíbornok felhivása folytán elég sokan jöttek Ausztriából, Cseh-, Morva- és Lengyelországból is.* Rosenberg Henrik cseh főur egymaga 200 lovaggal szaporította a keresztesek számát.* Nemsokára megjött Carvajal bíbornok is néhány száz keresztessel, de Hunyadi őt nyomban visszaküldte a király mellé, részint, hogy gyűjtését a szomszéd tartományokban folytassa, leginkább pedig, hogy Cillei ármányait és fondorlatait ellensúlyozza.* A július elejéig Szeged tájékán egybegyült sereg létszáma a főkontingenst alkotó keresztesekkel együtt mintegy 30.000 főre tehető,* azonban a keresztesek létszáma utóbb jóval magasabbra ugrott fel.*
Engel, Geschichte von Ungarn III., 194. – Fessler, id. m. IV., 829. – Balanyi György, Nándorfehérvár ostroma és felmentése 1456-ban című tanulmányában (Hadt. Közl. 1911. évf. 182. old. 1. és 2 jegyzet) azt mondja, hogy Ország Mihály és Hunyadi László nevei ebben a minőségben nem fordulnak elő az egykorú jelentésekben; helyettük viszont ő Geszthy Jánost említi, ki 1456. június 16-án Gesztről Kapisztránhoz intézett levelében capitaneus castri Nandoralbensisnek írja magát (Tört. Tár, 1901. 216.).
A lengyel keresztesek számát Túróczy id. m. LV. és Arenpeck, Peznél 1266. old. 300-ra, Ortelius redivivus 48. és Cromer id. m. XXIII., 540. old. pedig 600-ra teszi.
Pubitschka, Geschichte von Böhmen VIII., 531.
Pray, Annal. III., 169.
Az egykorú Eschenloer említi ezt a számot, Geschichte der Stadt Breslau und Denkwürdigkeiten seiner Zeit cimű munkája I., 31. oldalán.
Unrest, Chron. Austr., Hahnnál I., 545. és A Cillei grófok évkönyve, ugyancsak Hahnnál, II., 719., a keresztesek számát mindössze 3000-re teszi, de ez nyilvánvaló tévedés vagy ferdítés.
A sereg tehát, habár sem számra, sem minőségre nézve nem valami túlságosan nagy bizalmat gerjesztő, de azért mégis megvolt, csak azt kellett még megállapítani, hogy az mikép szálljon szembe a legalább ötszörte nagyobb ellenséggel. Nyilt mezőn ezzel a nagyobbára gyülevész hadból álló sereggel a töröknek se nekimenni nem volt tanácsos és így Hunyadi azt a nándorfehérvári várőrséggel kapcsolatban és kombinálva akarta felhasználni, ami azonban szintén nem volt valami nagyon egyszerü dolog, miután mint alább látni fogjuk, Mohamed a várat nemcsak a szárazföld, hanem a víz felőli oldalon is teljesen körülzárva tartotta. E körülzáró vonalon Hunyadi legkönnyebben a folyók mentén vélt megfelelő rést üthetni, miért is a Dunán található összes hajókat összegyűjtette és Szalánkeménhez hozatta. Egyszersmind felhívta Szilágyit, hogy ő is szedje össze a Nándorfehérváron található összes hajókat, azokat tőle telhetőleg szereltesse fel és amikor majd észreveszi, hogy ő a török hajóhadat megtámadja, akkor ő is fogja azt egész erejével hátba.* Ezen intézkedés folytán Szalánkeménnél nemsokára 200 rendes közlekedésre szolgáló hajó gyült egybe, amelyek között azonban csak egy gálya, a többi pedig csupán csónak és sajka volt, Szilágyi pedig Nándorfehérvárnál 40 darab vizijárművet állított készenlétbe. A Szalánkeménnél összegyüjtött hajókat Hunyadi azonnal felszereltette fegyverekkel, hadiszerekkel, egyszóval hadiszolgálatra alkalmasakká tette és a kellő élelemmel is ellátta őket s aztán a keresztesek és Kórógyi legbátrabb gyalogosait rendelte ki rájuk.*
Tagliacozzo levele, Praynál, Annal. III. 172.
Ranzan, Epitome Rerum Hung. Ind. XXVI., 192. – Tagliacozzo id. h.
Ekközben különös gondot fordított Hunyadi arra is, hogy a keresztesekből lehetőleg szintén használható és megbízható csapatot formáljon. Ezért azokat külön osztályokba, dandárokba osztotta be, melyeknek élére kipróbált, tapasztalt vezéreket rendelt, akik nyomban hozzáfogtak alárendelt csapatjaik kiképzéséhez. Ez a kiképzés a Hunyaditól vett utasítások szerint főleg a következőkre terjedt ki:* az összefüggő, katonás állásra és mozdulatokra, a fegyverek ügyes és egymás gátlása nélküli forgatására és célirányos használatára stb. Azonkívül megtanította őket Hunyadi „hogy azon rendelkezésekre, amelyek szentelt csengetyük, kereszttel jelzett zászlók lobogtatása és Kapisztránnak harci jelszava, Jézus lelkesítő nevének hangoztatása által adatnak, feszülten figyeljenek és mozgásaikat ezekhez alkalmazzák”. Ezt szükséges volt így szabályozni, mert a keresztesek kijelentették, hogy ők világi emberektől s így közvetlenül Hunyaditól sem fogadnak el parancsokat, csupán Kapisztrántól és annak közegeitől.* Hűségesen segítette Hunyadit ezen munkálkodásában Kórógyi János. És az ellenség, amelynek szemeláttára történtek később ezek a szokatlan gyakorlatok, előbb gúnnyal, később bámulattal, végre pedig nem minden aggodalom nélkül szemlélte azokat.
Tagliacozzo id. levele nyomán gróf Teleki id. m. II., 423.
Kupelwieser id. m. 127.
