Megjegyzések. Elmélkedések.

Teljes szövegű keresés

Megjegyzések. Elmélkedések.
Miután Hunyadi élete legfőbb céljárul az ország legnagyobb ellenségének, a töröknek leigázását tekintette, mindenki természetesnek fogja találni a nagy férfiú ama igyekezetét és nagyarányú erőfeszítéseit, hogy az említett ellenséggel szemben minél nagyobb erővel való felléphetés érdekében főtörekvése mindenekelőtt arra irányult, hogy az ország belső ügyeit rendbehozza és hogy ezzel egyidejűleg a maga hatalmát is a lehető legnagyobb fokra emelje. A Giskrával és Frigyessel szemben kifejezésre jutott nagyfokú engedékenység és másrészt Brankoviccsal szemben tulajdonképpen az adott szó megszegésével alkalmazott kérlelhetetlen szigor egytől-egyig mind erre a törekvésre vezethetők vissza. Hogy a pápa a maga feloldó bullájával ezt a szó- és esküszegést igen nagy mértékben enyhítette, ahhoz nem férhet kétség, de az is bizonyos, hogy ezzel az ügynek éle és ódiuma eltüntetve még sem volt. Azonkívül meg volt a Brankovics elleni eljárásnak kétségtelenül még az a nagy szépséghibája is, hogy annak birtokait Hunyadi a maga számára foglalta le. Ezt ilyen formában megtenni semmi esetre sem lett volna szabad. Ezek az elkobzott javak igazság szerint nem a sértett megtorlót, hanem az országot illették, amelynek rendei aztán azoknak az ország javai közé történt besorolása után azokat, ha helyénvalónak találták, akármilyen címen átengedhették a kormányzónak, főkép miután ennek úgyis követelni valója volt az ismételten foganatosított seregszervezésből és toborzás útján szerzett nagyszámú hadak kiállításából keletkezett tetemes kiadásainak bonifikálása címén. Brankovics, a vén róka, most sem tagadta meg alaptermészetét. Az első percben véres bosszúra gondol, Hunyadinak és az országnak esküdt ellenségét hívja segítségül, de miután ez eredménnyel nem jár, hatalmas ellenfeléhez hétrét görbülve, elnézésért és kegyelemért könyörög és azt meg is kapja.
Mindezek a dolgok azonban, mint legott látni fogjuk, alkalmat szolgáltattak a Hunyadi-ház ellenségeinek, hogy azokból a maguk javára igen nagy tőkét kovácsoljanak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem