IX. Az 1452–53. évi kül- és belpolitikai események. László király első uralkodói tevékenysége és alapvető intézkedései Ausztriába…
IX. Az 1452–53. évi kül- és belpolitikai események. László király első uralkodói tevékenysége és alapvető intézkedései Ausztriában, Magyarországon és Csehországban.
Az 1450. évi pozsonyi egyesség szerint* László királynak 1458-ig kellett volna Frigyes gyámsága alatt maradnia. Ez alatt az idő alatt Magyarországon Hunyadi Jánosnak, Csehországban Podiebrad Györgynek kellett a kormányzói teendőket ellátnia, míg Ausztria kormányzását maga Frigyes tartotta fenn magának, de ő ott oly dolgokat művelt, hogy csakhamar az egész lakosságot maga ellen ingerelte.
Lásd a 225. oldalon.
1451. év november havában Frigyes Rómába készült, egyrészt császári koronáztatása, másrészt Eleonóra portugál hercegnővel való egybekelése céljából, mely útjára Lászlót is magával vinni szándékozott. Távolléte tartamára Ausztria kormányát Buchheim Györgyre, Starhemberg Rüdigerre és Ebersdorfra, az osztrákkok és a bécsiek előtt egytől egyig népszerűtlen és gyűlölt alakokra bízta. Ennek hallatára a bécsiek lázadásban törtek ki s az elégületlenek, élükön Eizinger Ulrikkal, a Frigyes által kinevezett kormánytanácsot semmisnek nyilvánítván, helyébe a közügyek vezetésére 12 tagból álló választmányt neveztek ki s egyúttal Eizingert az osztrák tartományok főkapitányságával is megbízták.
Frigyes ennek ellenére 1451 november 15-én Lászlóval együtt elindult Rómába. Eizinger ekkor kísérletet tett a gyermekkirály megszöktetésére, mely tervének Wendel Gáspárt, a gyermek-király nevelőjét meg is nyerte, de a terv időnek előtte kitudódván, Wendel sok évi börtönnel lakolt dugába dőlt kísérletéért.*
Aeneas Sylvius, Epist. 409. – De Roo, Hist. Aust. V., 206. és Fessler, id. m. IV., 719. szerint László nevelőjét Krottendorfer Miklósnak hívták. Ez egyszerű íródeák volt, mert Frigyes fösvénysége nem engedte meg, hogy különb embert válasszon és tartson nevelői minőségben a két királyság és több tartomány örököse számára.
Nagyobb sikert ért el Eizinger más téren. Ügyes agilitással sikerült a maga terveinek a Cillei grófokat megnyernie, akik sohasem tudták Frigyesnek megbocsátani, hogy ez bennük csak hűbéreseket, nem pedig Isten kegyelméből való független fejedelmeket akart látni, aminőknek ők 1436 óta írták és tartották magukat. Azonkívül szövetségre lépett Eizinger Hunyadi Jánossal, Podiebrad Györgygyel s ezek révén a mértékadó magyar, cseh és morva körökkel. Az 1452. évi február 12-én Pozsonyban nagyszámban egybegyült rendek, akiknek körében Eizinger és Bécs polgármestere is megjelent, magukévá tették a kormányzó és az osztrákok között létrejött paktumot, akiknek meghívására március első napjaiban nagyszámú magyar küldöttség jelent meg Hunyadi János vezetésével Bécsben, ahol a magyar, cseh és morva rendek március 5-én egymással szövetséget kötvén, elhatározták, hogy közös uralkodójukat és azonkívül a magyar koronát és a magyarországi területeket Frigyes kezéből, ha lehet szépszerivel, ha nem, fegyverrel is kiszabadítják s egyúttal megállapodtak abban, hogy az ifjú királynak kiszabadítása után, atyja végrendelete értelmében, Pozsony lesz az állandó tartózkodási helye és hogy részére Frigyes mellőzésével más gyámokat fognak kijelölni a magyar, cseh, osztrák és morva zászlós urak sorából.* E tervük megvalósítása érdekében Rómába nyomban követeket küldtek, hogy azok újból felszólítsák Frigyest az ifjú király kiszolgáltatására, ebben a pápa közbenjárását is kikérvén. Az erre vonatkozó iratot közösen állították ki, de csak a magyar küldöttség tagjai, név szerint Salánki Ágoston győri püspök, Tőtösi László királyi főpincemester és Vetési Albert erdélyi kanonok jutottak el Rómáig, a többieket Frigyes már útközben elfogatta vagy más módon hiúsította meg eredményes munkálkodásukat.*
Pray, Annal. III., 89. – Katona, Hist. Crit. VI., 819. – Chmel, Materialien, I., 374.
Fejér, Genus et incunabula Johannis de Hunyad 173. – Aeneas Sylvius, id. m. 258.
Ezenkívül még egy nevezetes megállapodás jött létre Bécsben. Az 1450 március 28-án kötött szerződés be nem tartása miatt a felek – a magyar rendek és Giskra – kölcsönösen szerződésszegés vádjával illették egymást. Ez az ügy megvizsgáltatván, a bécsi gyűlés Giskrát a szerződésszegés vétségében vétkesnek nyilvánította. Ennek következtében kimondatott, hogy miután Erzsébet királyné meghagyásából Cillei Ulrik adta át annak idején Giskrának Kassa, Lőcse és Bártfa városokat, azok László király trónfoglalásáig Cillei Ulrik védelme alá helyeztetnek.* Ezt a határozatot Hunyadi nagyon zokon vette, mert ez világos jele volt annak, hogy Cillei immár minden áron az ő rovására előtérbe lép.
Gróf Teleki, id. m. X., 328.
Közben a pápa Rómában Frigyest március 16-án Olaszország királyává, 19-én pedig római császárrá koronázta,* aki visszautaztában Firenzében találkozott a magyar küldöttséggel, amelyet azonban ő még fogadni sem akart. Sőt a pápa még keményebben járt el a küldöttség tagjaival, tudtukra adván, hogy egyházi átokkal sújtja mindazokat, akik a császárt gyámfia miatt háborgatni merészelnék s így az említett főurak minden eredmény nélkül tértek vissza római útjukból.
Aeneas Sylvius, id. m. 286.
Ámde Cillei és az osztrák rendek nem sokat adtak a pápa fenyegetésére s amidőn Frigyes a gyermek Lászlóval június 20-án Bécsújhelybe visszaérkezett, a szövetkezett országok beváltották fenyegetésüket és megtették a szükséges intézkedéseket, hogy hadaik felvonuljanak Bécsújhely ellen. Ebben a felvonulásban magyarok részéről csak igen kevesen vettek részt, mert a magyar rendek többségének, főkép pedig Hunyadinak az volt az álláspontja, hogy a Frigyessel fennálló egyességgel a fegyveres beavatkozás semmikép sem egyeztethető össze.*
Aeneas Sylvius, id. m. 351. – Bonfinius, id. m. 345.
Frigyes látván, hogy a dolog immár komoly fordulatot kezd venni, szintén hozzálátott kellőszámú csapatok gyűjtéséhez, habár ő legjobban tette volna, ha máris kéznél levő 4000 lovasból és ugyanannyi gyalogosból álló hadát nyomban Bécs, mint a szövetségesek hatalmának központja ellen indította volna, mely esetben ez alighanem rögtön beadta volna derekát. Azonban Frigyes, rendes szokása szerint határozatlanságával elfecsérelte a drága időt s ezáltal alkalmat adott ellenfeleinek, akik egyelőre még teljesen készületlenek voltak, hogy nagyszámú, állítólag 12.000 főnyi sereget állítsanak vele szemben sorompóba.* Mindkét fél azzal kezdte tevékenységét, hogy a másik jószágait és birtokait a legkíméletlenebbül kezdte pusztítani.*
Aeneas Sylvius, id. m. 370. – Bonfinius, id. m. VII., 345. – De Roo, id. m. 206. és Fessler, IV., 725. old. bizonyára túlzottan 16.000-re, mások 24.000-re, sőt Haug, Ungr. Chron. 54. old. pláne 40.000-re teszi sereg létszámát, ami azonban nem valószínű.
Paltram, Chon. Austr., Pez Jeromosnál. I., 738.
Mihelyt a szövetségesek serege együtt volt, az augusztus 19-én, Frigyes tévútra vezetése céljából nem egyenesen Bécsújhelynek, hanem kerülővel a Lajta melletti Bruckon át kezdte meg előnyomulását, majd hirtelen fordulattal Bécsújhelyre csapott, ezáltal a készületlen császárt teljesen meglepte, a várost pedig nagy zavarba hozta, bár Frigyes vezérei, Stahremberg Rüdigér és Stubenberg János minden tőlük telhetőt megtettek a császár székhelyének biztosítása érdekében.
A szövetséges sereg az augusztus 27. és 28-ika közötti éjjel Bécsújhelyt minden oldalról körülzárván, másnap az ostrom kezdetét vette. Több napi lövetés után a város falaiban már több helyütt rések mutatkoztak, úgy hogy a szövetségesek már rohamra is megtették előkészületeiket,* mire Frigyes augusztus 30-án megkezdte a békealkudozásokat. A következő napon a császár másfélóra hosszáig tárgyalt Cillei Ulrikkal, de megegyezésre jutni nem tudtak. Végre szeptember 4-én létrejött a megegyezés, amelynek értelmében Frigyes az ifjú királyt, ellentétben előbb tett igéreteivel, sem a magyaroknak, sem a cseheknek, hanem anyai nagybátyjának, Cillei Ulriknak adta át, aki át is vette az ifjú királyt, de itt le kell szögeznünk a tényt, hogy Cillei arra hogy a király gyámjának tekintessék, sem a magyar, sem az osztrák, sem a cseh rendektől fölhatalmazást nem nyert. Ennél rosszabb dolog különben nem igen történhetett volna meg az ifjú uralkodóval. Cillei, hogy a kizárólagos hatalmat magának a jövőre is biztosítsa, minden igyekezettel azon volt, hogy a gyermekből kéjencet, árnyékkirályt neveljen, lelkében minden munka s komoly foglalkozás iránt undort, gyűlöletet ébresszen. Egyik mulatságból a másikba ragadta őt, alig engedve neki időt nemhogy tanulásra, művelődésre, hanem még nyugvásra sem. Hogy pedig őt minden komolyabb foglalkozásra, ha talán valaha kedvet is kapna ilyesmire, képtelenné tegye, szellemét és kedélyét, tehetségeit és hajlamait szeszes italok és korai szerelmek által elölni igyekezett; szóval kiszámított rendszerességgel és furfanggal fogott hozzá a gyermek lelkének és erkölcseinek megrontásához.*
Arenpeck, Peznél, I., 1258.
Aeneas Sylvius, Hist. Frider. III., Kollárnál, Analecta Vindob. II., 396. nyomán Horváth Mihály, id. m. III., 41.
Cillei kiszabadult védencét Bécsbe vitte, ahova a magyar országgyűlés nyomban követséget küldött, hogy az ifjú királyt üdvözölje és Magyarországba meghívja. Nevezetes, hogy ebben a követségben a kormányzó nem vett részt, hanem maga helyett idősebb fiát, Lászlót küldte el. Ez a küldöttség nagy örömmel vette tudomásul László ama kijelentését, hogy miután ő Magyarországon született, ennélfogva neki ott is kell laknia, csakhogy Cilleinek volt rá gondja, hogy az ifjú király eme szándékát csakhamar megváltoztassa. A gyermek-királyt körülvevő bérencei által ugyanis amennyire csak tőle telhetett, a legkedvezőtlenebb színben tüntette fel a magyarokat s elsősorban Hunyadit, akiről Aeneas Sylvius szerint* azt híresztelte, hogy ő már két nagy sereget és az egész magyar nemességet elárulta és feláldozta a töröknek és maga Ulászló király is az ő hűtlenségének lett az áldozata; ő mint kormányzó még mindig bitorolja a királyi hatalmat, a királyi jövedelmekből csak a maga és párthíveinek kincstárát gazdagítja és ha a büszke férfi hatalma korlátok közé nem szoríttatik, lázadásra is el kell készülve lenni stb.
Aeneas Sylvius, id. m. 404.
Ez az alávaló aknamunka nem maradhatott titok Hunyadi előtt, aki elkeseredésében eleinte arra gondolt, hogy a Bécsben történtekkel szintén elégedetlen Giskrával szövetkezik Cillei ellen, de azután csakhamar belátta, hogy ily módon még inkább tápot adna és alapot szolgáltatna a róla terjesztett rossz hírek plauzibilissé tételéhez, miáltal irígyeinek és ellenségeinek száma még csak fokozódnék s ezért elhatározta, hogy önként lemond kormányzói tisztéről, ami 1453 január első napjaiban Bécsben, ahol akkor a magyar, osztrák, cseh függő kérdések és a Frigyessel való végleges megegyezés nyélbeütése céljából igen fontos és látogatott tanácskozások folytak, tényleg meg is történt. A ravasz Cillei most hamar köpönyeget fordított. Látva, hogy Hunyadi népszerűsége és tekintélye utóbbi ténye által még magasabb fokra emelkedett, ő maga is színleg úgy viselkedett, mintha Hunyadi legfőbb tisztelői közé tartoznék s így történhetett, hogy László király az ő tudtával, sőt talán tanácsára is a kormányzóságról lemondott Hunyadit érdemeinek elismeréséül és jutalmául Magyarország királyi főkapitányává és a királyi jövedelmek kezelőjévé, majd Beszterce örökös grófjává is kinevezte.* Ezt megelőzőleg Cillei a király tudtával Hunyadival oly egyezségre lépett, hogy utóbb Magyarország közjövedelmeiből a király udvartartására évenkint 24.000, Cilleinek a király mellett teljesítendő szolgálataiért 12.000 forintot adjon, a többit pedig, úgy mint annakelőtte, szabadon fordíthatja az ország szükségleteinek fedezésére.*
Aeneas Sylvius, id. m. II., 60. – Thúróczy, id. m. LI. fej. – Bonfinius, id. m. VII., 480. – Arenpeck, Peznél I., 1259. – Ez időtől fogva Hunyadi rendszerint a következő címet használta: „Perpetuus comes Bistriciensis et Capitaneus Regiae Majestatis in regno Hungariae”, amihez néha még hozzátette: „administratorque proventuum Regalium”. (Gróf Teleki, id. m. X., 379.)
Aeneas Sylvius, Hist. Frid. III., 448. és Epist. CLXII., 713.
1453 január végére László király a magyarok sürgető kérésére Pozsonyba országgyűlést hirdetett, ahol Hunyadinak újabb birtokokat és uradalmakat adományozott s azonkívül annak alig 20 éves fiát, Lászlót, Horvát- és Dalmátország bánjává nevezte ki,* mely tisztségben e szerint az ifjú Hunyadi Cillei Ulrikkal osztozott.*
Gróf Teleki, id. m. II., 277.
Ragusai Oklevéltár 541.
Ezen országgyűlésen határoztatott el többek között az is, hogy Giskrának a kezén levő városok és várak átengedéséért megfelelő pénzösszeg fizettessék, micélból minden jobbágytelek után 1–1 forintnyi adónak szedése határoztatott el.* Giskra ilyenformán kielégíttetvén, nemsokára el is hagyta az országot. Ehelyütt meg kell említenünk, hogy Csehországra nézve László király hasonló intézkedéseket tett, amennyiben ott az eddigi kormányzót, Podiebrad Györgyöt, aki 1453 április 26-án mindenekelőtt Cillei Ulrikkal kötött szövetséget,* királyi kapitánnyá és főudvarmesterré nevezte ki, Ausztriában ellenben Einzinger teljes mellőzésével Cillei Ulrik maradt a kormányzati ügyek teljhatalmú vezetője.
Kovachich, Suppl. ad. Vest. Com. II., 119.
Palacky, id. m. IV!1. 323.
E szerződések és megállapodások alapján mindenütt, de legfőkép Frigyes környezetében úgy fogták fel a dolgot, hogy Magyarországon Hunyadi János, Ausztriában Cillei Ulrik, aki egyúttal bár kimondott cím nélkül, tényleg az ifjú király gyámjának tisztét is betöltötte, Csehországban pedig Podiebrad György a teljhatalmú mindenható egyén, sőt majdnem mondhatni a tényleges uralkodó.*
Ily értelemben írta Aeneas Sylvius 1453 április 28-án Bécsújhelyből Rómába, hogy Cillei szándéka: „ut tres viri tria magna dominia gubernent: Johannes Hungariam, Georgius Bohemiam, comes ipse Austriam.” (Fontes rerum Austr. XX., 56.)
Mindezek elvégzése után Cillei a királlyal, bár a magyarok és a csehek is sürgették az uralkodónak országukba való eljövetelét, 1453 március első napjaiban Bécsbe tért vissza, ahol a télnek még hátralevő részében, tavasszal és a nyár derekáig a királyi várlakban még hatványozottabb mértékben folyt az a tudatos érzék- és idegtompító degeneráló életmód, melyről fentebb már megemlékeztünk.
1453 május 11-én Bécsben László király megbízást ad Hunyadi Lászlónak a Szepességben garázdálkodó Axamit megfékezésére, amiről a következő fejezetben bővebben szólunk majd.
II. Kázmér lengyel király még 1452 vége felé megkérte László nővérének, Erzsébetnek kezét, minek folytán László király követei, köztük Várdai István egri prépost, 1453 augusztus 8-án Boroszlóban el is jegyezték Erzsébetet a lengyel királynak.* E házasságból származott Magyarország nagy veszedelmére a Dobzse Lászlónak nevezett II. Ulászló, akinek gyászos uralmával később bővebben lesz alkalmunk foglalkozni.
Dlugoss, id. m. XIII. – Katona, id. m. XIII., 927. – Chmel, Materialien zur öst. Gesch. II., 58.
Ennek a házassági szerződésnek 1453 augusztus 20-án történt megkötése után László király néhány nappal később Pozsonyba érkezett, ahol ekkor az augusztus 24-ikére hirdetett országgyűlés már együtt volt.* Itt az augusztus 20-án megkötött fenti házasság bejelentetvén, nagy örömet váltott ki a rendek soraiban, miután ezáltal a Magyarország és Lengyelország között fennálló, de az idők folyamán folyton táguló, kapocs újból szorosabbá vált. Ennek az országgyűlésnek fő tanácskozási tárgya a Frigyes császárral kötendő végleges béke és a török háború előkészületei valának. Hogy e tekintetben mit végeztek, azt nem tudjuk, ellenben ránk maradt egy 1453 szeptember 13-án Pozsonyban kelt okirat,* amelyben Szécsi Dénes prímás, András pécsi püspök, Garai László nádor, Ujlaki Miklós erdélyi vajda és Pálóczi László országbíró „keresztény hitükre fogadalmat tesznek, hogy a királynak és Cillei Ulrik grófnak, mint a királyi ügyek intézőjének,* engedelmeskedni fognak” és egyben kijelentik, hogy a király és Cillei gróf „állását, életét és becsületét” az elégedetlenek és lázadók ellen oltalmazni fogják. Kétségtelen, hogy ez szövetkezés Cillei sugalmazására nem annyira a király, mint a maga biztonsága érdekében jött létre, miután tudta, érezte a gróf, hogy erőszakos tényei és a királyra gyakorolt vészteljes befolyása miatt úgy az osztrák, mint a magyar főurak és rendek körében igen nagy volt az elkeseredés. Ennek a szövetkezésnek az éle nemcsak az osztrák elégedetlenek élén álló Eizinger, hanem a vele akkortájt szövetségre lépett Hunyadi János ellen is irányult.
Aenes Sylvius, Epist. CXL., 692., CXLI., 700., CXLIII., 702. CXLVII., 696. – Gróf Teleki, id. m. II., 306.
Chmel, Fontes rerum Austr. Diplom. II., 30.
„Rerum suarum directori.”
A pozsonyi országgyűlés befejezése után László és Cillei Bécsbe tért vissza, ahol előkészületek tétettek a cseh koronázás érdekében Prágába tervezett utazásra. Ehhez sok pénz kellett, melyet csak újabb adó útján lehetett megszerezni. Ámde az osztrák rendek kijelentették, hogy adó kivetésére az országgyűlés felhatalmazása szükséges s így ez 1453 szeptember második felére Korneuburgba egybe is hivatott. Itt Eizinger az osztrák rendek nevében azt a kérelmet terjesztette elő, hogy királyukkal az összes idegenek és Cillei kizárásával bizalmasan szeretnének némely fontos ügyről tanácskozni. Ez megtörténvén, Eizinger szenvedélyes beszédben kérve-kérte a királyt, távolítsa el Cilleit maga mellől, mert ez a gonosz ember, aki az ország legérdemesebb férfiaival úgy bánik, mint rabszolgáival s akinek feslett életmódja, szeretőinek és cinkostársainak elbizakodott, szemtelen viselkedése, undorral tölti el az ország legjobbjait, oka annak, hogy a hallatlan pazarlás miatt a király és az ország szükséget szenved. Vessen tehát véget ennek a tarthatatlan állapotnak, távolítsa el nyomban Cilleit, hacsak azt nem akarja, hogy az osztrák nép jogos haragját magára vonja. A megrémült gyermek-király mindent megigért, feltéve, hogy a félelmes emberrel szemben a rendek oltalmára számot tarthat, mire nyílt ülésen a kért adó megszavaztatott. Ezek után László és Cillei Bécsbe tértek vissza, ahol Eizinger szeptember 28-án éjjel a királyi várpalotát katonáival megszállván, a király jelenlétében közölte Cilleivel a rendek ama határozatát, hogy neki az udvart nyomban el kell hagynia. Cillei engedett a felszólításnak, odahagyta a várlakot és csak Albert brandenburgi határgrófnak köszönhette, hogy bántódás nélkül menekülhetett el Bécsből is. Most aztán Eizinger vezetésével 12 tagú tanács vette át Ausztria kormányzását.*
Haselbach, Chron. Austr., Peznél. – Aeneas Sylvius, Hist. Frid. III., Kollárnál, 450. – Huber, id. m. III., 95.
Ezek után László elindult Prágába, ahol Rokyczana prágai érseknek mint kelyhesnek mellőzése mellett 1453 október 28-án Szécsi Dénes érsek által az olmützi püspök segédlete mellett cseh királlyá koronáztatott. A koronázásnál Hunyadi János is jelen volt, aki a koronázást megelőző napon a király jóváhagyó egyetértésével Podiebrad Györggyel, vitéz Zrednai János váradi püspökkel és a király magyar kancellárjával, továbbá Sternberg Zdenko prágai várgróffal, Plankenstein Osváttal és négy Eizingerrel megegyezést kötött, melynek értelmében ők 6 év tartamára a király szolgálatára és védelmére és a maguk oltalmára egyesültek.* Kiegészíti ezt az egyességet az egynéhány hónappal később Hunyadi és Podiebrad között létrejött megállapodás, mely szerint utóbbi kötelezi magát, hogy Hunyadi Jánosnak és fiainak úgy László király és tanácsosai előtt, mint összes ellenségeikkel szemben testvéri érzéssel, szeretettel és hűséggel fog szolgálni és soha sem fogja megengedni, hogy Hunyadi János és fiai személye, vagy javai ellen bárki is bárminemű merényletet kövessen el.*
A német okirat Chmelnél, Fontes rerum Austr. Diplomat II., 31.
Az 1454 február 14-én kelt okirat eredetije a müncheni királyi levéltárban.
