116. EGY CINIKUS EMBER MESÉI
116. EGY CINIKUS EMBER MESÉI
Eljön-e mostanában az új Názáreti, Bíró Lajos sem meri hinni. Megnőtt a világ, megsokasodtak az írástudók és farizeusok. A három szent királyok elfeledkeztek utódokról gondoskodni. A Máriákat kórházba szállítják. Aki pedig bekerül a lelencházba, az sohasem fog hegyi beszédet tartani. Az istállók pedig, a világ istállói, telve vannak odítozó marhákkal. Ezek között síró kisdeddé sohasem lesz az új megváltás embriója. Mert a szarvasmarhák között bajos mást megtanulni, mint a bőgést… A megváltás nem is volt teljes, nem is lesz teljes soha. Még annyira sem, mint ama názáretié volt. Ő még szűzen kapta a keresztet, hogy megdicsőülhessen. Őutána már nem jöttek fölkentek. Jöttek, jöttünk amolyan keresztelő Jánosok. Prédikáltunk, erőlködtünk, bolondoskodtunk. De annyi hit egyikünkben sem volt, hogy megfeszíttessünk. Nekimentünk a koponyánkkal a falnak. Vagy megszédítettük, vagy beszakítottuk. Lettek belőlünk mártírok, keresztes vitézek, égetnivaló poéták, elátkozott bölcseskedők, kisded reformátorok, mi egyebek. Messiás nem lett egyikünk sem. Nem is lesz soha…
*
Viselős a mi korunk. A mai keresztelő Jánosok mind ezt prédikálják. De ez a terhes, viselős korszak sem ad messiást. Ellenben a keresztelő Jánosok telekiabálták a világ fejét, hogy valaminek jönnie kell. Mi nem tudjuk, mi e valami. Nem tudja senki. De várni nem tudunk tovább. Nem is szabad. Azt látjuk, tudjuk, hogy jól berendezve itt nincs egy talpnyi hely. Azt látjuk, tudjuk, hogy az élet nem ad semmi kárpótlást azért, hogy akaratunk nélkül a világra jöttünk, s gondolkozni tudunk. Az is hazug vagy ostoba, aki tagadni merte, hogy itt más orvosság nincs, mint ütni. – Bálványt rombolni – mondja Bíró Lajos. Ha aztán összeverünk mindent, újból kell majd csinálni mindent. Az új pedig a mostaninál csak jobb lehet, rosszabb nem!… És áldassék mindenki, aki e hittel rombol!…
Ez anarchia. Valóban az. De éppen azért vagyunk mi csak keresztelők és nem megváltók, mert mi lehetőleg szem előtt tartjuk a büntető törvénykönyvet, s reszketünk éhes gyomrunk koroghatásának gondolatától. És azok, akik csak abban rokonok velünk, hogy tollal szántják a papirost (s ürességeket vetnek bele), ám lármázzanak, hogy „jaj, sokasodnak a fiatal romboló félistenek”, azok sokasodni fognak. Bizony, sokasodni fognak.
Itt hever egyikünk csákánya előttem. Ez a csákány egy vérvörösfödelű könyvdarab. Homlokán büszkén viseli a Bálványrombolók címét. Így: büszkén…
Bíró Lajosról, aki ezt a könyvet megírta, nem merek minden dicsőségest megírni, amit meg kellene, s amit meg szeretnék: ha mindent megírnék, nem tudnám azt mind hitté tenni még azokban sem, akik őt becsülik s ha mindent megírnék is, keveselném azt magamtól – őróla.
Bíró Lajos a legújabb keresztelő Jánosok közül való, kik kivételes talentumukkal megértették e viselős kor kötelességeit. Bíró Lajos író, mert az írás az új váteszek egyedüli birodalma. Bíró Lajos író, anélkül, hog az írást célnak tekintse, mint a múlt idők s még a jelennek is sok írástudója. Író, kinek az örökszép-hez semmi köze. A poézishez sem. A mesékhez sem. Sem „elbájolni”, sem „fölemelni”, sem „meghatni” nem akar. E célból az öreg Homéroszhoz, esetleg Pósa Lajos és társaihoz utalja a jámborokat. Bíró és az új keresztelők azért írnak, hogy megdöbbentsenek, hogy kétségeket támasszanak, hazugságokat oszlassanak, s bálványokat romboljanak.
Ez az új, a nagy, váteszi hivatású író mestersége. A Germinal írója is csak addig volt nagy, míg rombolt. Ma már kenetteljes, lemondó s üdvre alkudozó, mint egy kartauzi. Maxim Gorkij pedig csak egyszer nem rombolt, de tán akkor a legjobban, mikor írt egy novellát azért, hogy be ne csukják az őrültek házába. Egy emberről írt, ki romboló igazságokat hirdetett, s kit hivatalosan őrültnek deklaráltak Maxim Gorkijt nem is merte a hatalom őrültté tenni. Ő hát ekkor is rombolt… És anarchista minden kiválasztott embere a mai kornak. A végső konzekvencia természetesen mindannyiunknál, Bíró Lajosnál is, a csákányütés, az író vagy szónokoló bombavetés…
Bíró Lajos, a magyar elhívott[!] írók legerősebb rombolója lesz.
Ez lesz, mert erős, csupa fiatalság még, hódító erő. Az idegeit nem fogja érezni soha, s van ennél irigyelni érdemesebb valami ma már. Az igazságait nem másoktól szedte. Erősen, biztosan, logikusan, törvényesen épültek ki az ő igazságai. Nyűg, korlát, előítélet nincs a lelkén. Erősen néz és biztosan lát. Meg nem tévesztik a rendes banalitások. El nem veszti magát soha. Párizsban, hol hosszabb időt töltött, nem kellett fölfedeznie sem Párizst, sem önmagát. És minden környezetben, helyzetben biztosan áll és lát. Sokat tud, de magának s az igazságaiért tanult. Annyi tudással, mint az övé, mások akadémiai pályaműveket írnak. Ő e tudáson átszűri az igazságait, és se szavában, se írásában tudákossá nem lesz. Mert fölötte áll az esztétikai szamárságoknak, nem fogom dicsérni erős, pompásan magyar nyelvét. Nem fogom dicsérni mesélő módját, mely szintén becses. Csak merészségét, erejét a hazug bálványok döngetésében dicsérem e könyvből, mely itt fekszik előttem, s melynek én minden betűjét, sorát legelőször olvastam… Én láttam Bíró Lajos minden csákányforgatását. Súlyos témáin e könyvnek sokat töprengtünk. És én azt is tudom, hogy a Bálványrombolók csak beköszöntő. Bíró Lajos kegyetlenül, okosan, merészen készül új, hatalmas ütésekre, melyek bizony majd messze elzúgnak… Ez a fiatal óriás birkózni készül, s mi, akik az ő lelkével élünk, óh, hányszor irigyeljük meg az ő birkózóerejét, tudását, hatalmát!
Olvassák a Bíró Lajos könyvét. Ő nem kívánja, hogy igazat adjanak neki. Elég, ha ő bízik a maga igazaiban. De meg fog döbbenteni mindenkit az ő merész viaskodása, ereje. S ha gondolkoznak az ő kötetének tizenhárom írásán, már ő elérte a keresztelő Jánosok célját: bálványokat rombolt a lelkekben, s előkészítette a szűz nihilt, melyen majdan sok-sok viaskodó után fölépülend az új alkotmány. Közben pedig azt sem bánja, ha olcsó világi bölcsességgel fiatal szertelenségnek, titánságnak nevezik el az ő és néhányunk munkáját, kik növekedünk, szaporodunk, s régi hazugságok ellen hadakozunk farizeusok és írástudók nagy megdöbbenésére…
Eszembe jut Bíró Lajosnak egy mondása, mikor kissé kétségbeestünk afölött, hogy vajon érdemes-e elvérezni csákánnyal a kézben, szörnyű, aránytalan küzdelemben:
– Elvesszük a buta sokaság jókedvét.
És engem akkor is meggyőzött Bíró Lajos! Elvenni néhány buta ember kedvét – megdöbbenteni néhány rest agyvelőt –, követelhetnek egyelőre többet a modern keresztelő Jánosok?…
Nagyváradi Napló 1901. november 5.
A. E.
