80. JUBILEUMI ELŐADÁS

Teljes szövegű keresés

80. JUBILEUMI ELŐADÁS
A jubileumi előadások szokása még az ókorból maradt fenn. Mióta előadások vannak, a jubileumok sem maradnak el. Az előadás úgy viszonylik a jubileumhoz, mint 1: x, mert jubileumok bármikor tarthatók. Olyan a jubileum, mint az orvosság, be muszáj venni.
Előttem van egy érdekes levél. Egy vidéki tudósítónk írta Hercegovinából.
Igen, Hercegovinából. Egy jóravaló napilapnak mindenütt kell tudósítót tartani.
Ergo tudósításunk Hercegovinából jött, Dobránszkiból. Ez, kérem, egy élénk vidéki város, melyben hatalmas művészi és irodalmi élet dühöng.
Dobránszkiban jubileumi előadás volt. Lapok nem jelezték, színlap nem hirdette, de mégiscsak jubileumi előadás volt.
A Gésákat, e nem túlságosan ismeretlen, de elég vidám operettet adták – huszadszor.
A nézőtéren, páholyokban nem volt egy árva Ferenc József kabát sem, és mégis jubileumról számol be lelkiismeretes tudósítónk. Táviratilag kérdeztük meg tehát, hogy fenntartja-e tudósítását.
Ő gyorsan válaszolt, s úgy írja le az előadás lefolyását, hogy a jubileum felől nem is kételkedhetünk.
Az előadás így folyt le:
Este 7 órakor a közönség gyülekezni kezdett a színházba. A foyer-ban egy fekete tábla tudatta a következő híreket:
1. Baritonistánkat leütötte a hajókötél, helyette egy nyugalomba vonult primadonna énekel.
2. A kóristáknak bankettjük van. A kórus énekszámait a holnap előadandó Kaméliás hölgyben fogjuk előadatni.
3. A tengerésztiszti sapkák elvesztek. A darabban szereplő tengerésztisztek cilinderben fognak játszani.
4. Egyéb meglepetések sincsenek kizárva.
…8 óra felé felhúzták a függönyt, 10 órakor leeresztették. A közbeeső idő alatt botrány botrányra halmozódott. Legcsinosabb az volt, mikor Imari márki személyesítője Vuncsit ledobta a zenekarba…
…Eddig tart tudósítónk levele, mely bizonyossá tett bennünket affelől, hogy Dobránszkiban jubileumi előadás volt.
Debreczeni Hírlap 1899. február 23.
Dybandi

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem