A nyilas hatalom

Teljes szövegű keresés

210A nyilas hatalom
1944. október 16-án Szálasi Ferenc vezetésével megalakult a Nemzeti Összefogás Kormánya. A koalíciós testületben német nyomásra helyet kaptak más, a kiugrási kísérlet meghiúsításában szerepet vállalt pártok: 7 tárca jutott a Nyilaskeresztes Párt–Hungarista Mozgalomnak, 3 a Magyar Élet Pártjának, 1-1 a Magyar Megújulás Pártjának és a Magyar Nemzeti Szocialista Pártnak, 2 tárcát katona töltött be. Szöllősi Jenőt miniszterelnök-helyettessé nevezték ki, azzal a szándékkal, hogy az államfői funkciót átvevő Szálasit helyettesítse. Beregfy Károly vezérezredes egy személyben átvette a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar irányítását. Az új belügyminiszter, Vajna Gábor még aznap megkezdte a Nemzeti Számonkérés Szervezetének felállítását. Reményi-Schneller Lajos pénzügy-, Jurcsek Béla közellátásügyi és Szász Lajos kereskedelem és közlekedésügyi miniszterként kormánytag maradt. A külügyi tárcát báró Kemény Gábor, az iparügyit Szakváry Emil, a földművelésügyit gróf Pálffy Fidél, a vallás- és közoktatásügyit Rajniss Ferenc, az igazságügyit Budinszky László kapta. Egyes területek irányítását tárca nélküli megbízott miniszter vette át: a nemzet totális mozgósítását Kovarcz Emil, a termelés irányítását Hellebronth Vilmos vezérőrnagy, a nemzetvédelmet és propagandát Kassai Ferenc. A “Nemzetvezető személye körüli m. kir. tárca nélküli miniszter” címmel 1945. január 4-től kormánytag lett Henney Árpád szolgálaton kívüli altábornagy.
Szálasi elnökletével Kormányzótanács néven kollektív államfői testület alakult, tagjai Beregfy Károly vezérezredes, illetve Rajniss Ferenc és dr. Csia Sándor nyilas alvezérek lettek. Október 27-én az Országtanács (elnöke a Felsőház elnöke, tagja a Képviselőház elnöke, a miniszterelnök, a Királyi Kúria elnöke, a Közigazgatási Bíróság elnöke, az esztergomi hercegprímás és a Honvéd Vezérkar főnöke) egyesítette az államfői és a kormányfői funkciót, s ezt ideiglenes jelleggel Szálasira ruházta. Szálasinak, aki nádor szeretett volna lenni, “meg kellett elégednie” a nemzetvezetői címmel, amit a Képviselőház november 2-án, a Felsőház 3-án megszavazott. Szálasi mint a Hungarista Munkaállam nemzetvezetője, november 2-án letette az államfői esküt a Magyar Szent Koronára. Aznap kormányának miniszterei is letették a hivatali esküt az Országtanács kezébe. Magyarország történetében először fordult elő, hogy egy kézben egyesült az államfői, a kormányfői és az állampárt-vezéri hatalom. Szálasi nemzetvezetői beiktatásáig az ideiglenes államfői hatalmat a Kormányzótanács gyakorolta.
A Nyilaskeresztes Párt–Hungarista Mozgalom háttérkormányaként megalakították a Nemzetvezető Munkatörzsét. Irányítója országos munkarendvezető címmel Henney Árpád, helyettese Angyal István volt. A Munkatörzs a minisztériumok szerepét sok tekintetben átvevő nemzetpolitikai irodákból állt: Pártiroda (gróf Serényi Miklós), Államjogi Iroda (Haála Róbert), Országépítési Iroda (Kőfaragó-Gyelnyik Vilmos), Világnézeti Iroda (Péntek István), Kultúriroda (Hubay Kálmán), Nemzetbiztonsági Iroda (Baky László), Számonkérő Iroda (Pethő Tibor), Nemzetgazdasági Iroda (Gergely Gyula), Parasztiroda (Tatár Vilmos), Népközösségi Iroda (Leicht József), Személyügyi Iroda (Gál Csaba), Dolgozó Nemzet Irodája (Mosonyi Győző), Fegyveres Nemzet Irodája (1945. február 10-től, Nádas Lajos vezérkari ezredes), Nemzetvédelmi Iroda (március 5-től, Nádas Lajos).
A párton belül megalakult az állam egészének vezetésére igényt tartó Államvezérkar, s az ennek alárendelt Nemzetvezérkar, illetve szakvezérkarok. A közigazgatást az Országépítési Bizottság tervezete alapján kívánták átszervezni. Eszerint az államigazgatás átvételére kormányszékeket alakítottak volna, a regionális irányítás átvételére 10 megyeszéket, amelyek 10-10 faluszékre és községszékre tagolódtak. A kormányszéktartókat a belügyminiszter előterjesztésére a nemzetvezető nevezte volna ki, a megyeszéktartókat a belügyminiszter, a község- és faluszéktartókat a megyeszéktartók. A háború miatt azonban bevezették a hadműveleti területek polgári kormánybiztosságának intézményét, s a kormányszéktartói funkciókat Endre László kormánybiztos egyedül gyakorolta.
A nyilas hatalom mibenlétéről elmondható, hogy egy állampárt tett kísérletet a pártállam kiépítésére, ami egyrészt a front előrehaladása (így a birtokolt terület folyamatos szűkülése), másrészt éppen a német jelenlét következtében nem vezethetett teljes sikerre. Formailag megmaradt a kétkamarás Országgyűlés, ám a Felsőház november 3-án ült össze utoljára, az esetenként összehívott Képviselőház pedig gyakorlatilag a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége tagjaira szűkült, a többi képviselő egyszerűen “elmaradt”. Üléseinek nem volt gyakorlati jelentősége, sorra megszavazta az elébe terjesztett indítványokat.
November 5-én minden állami és közigazgatási, önkormányzati és gazdasági szervnél, illetve egységnél pártmegbízotti rendszert vezettek be. A pártmegbízottak általában igényt tartottak az irányítás totális átvételére. Mindezzel névleg totális, gyakorlatilag kaotikus hatalmi viszonyok alakultak ki, országosan is, de főként helyi szinten. A magyarországi német–magyar hadműveleteket 1944 karácsonyától 1945. március 25-ig irányító Otto Wöhler gyalogsági tábornokot idézve: a nyilas állam káoszt jelent, mivel az arcvonal mögött “…mindenki kormányozni 211akart, ennek következtében nem kormányzott senki”.
A nyilasok bizonyos társadalmi bázissal rendelkeztek, s mindent megtettek a munkásság megnyerésére. Bevezették a 13. havi fizetést, a nyereségrészesedést, intézkedtek a tömeges elbocsátások elkerülésére, s üzemi tanácsok felállítását rendelték el. Munkaviszonynak ismerték el a mozgalomban eltöltött időt, s kárpótlásról rendelkeztek az 1938 után szélsőjobboldali tevékenységük miatt üldözöttek javára. A parasztság megnyerésére földreformot terveztek. Ezek azonban megtévesztő intézkedések voltak: például a földreform egyfajta új-jobbágyságot teremtett volna, az üzemi tanácsok a pártirányítást valósították volna meg a munkásság hivatásrendekbe kényszerítésével párhuzamosan. A társadalom egészét igyekeztek betagolni a Dolgozó Nemzet Hivatásrendjébe, amelynek gyökereit az olasz fasiszta állam korporációs rendszerében lehet megtalálni. Programját 1944. november 8-án tették közzé, bevezetését november 23-án és december 2-án két nemzetvezetői rendelettel hirdették ki, kiépítésére már nem maradt idő. A tervezett 14 hivatásrend (munkások, parasztok, katonák, kereskedők, egészségvédők, egyháziak, édesanyák, a nemzet nevelői, köztisztviselők, bányászok, céhbeliek, közlekedési alkalmazottak, banktisztviselők, szabadfoglalkozásúak) átfogta volna a társadalom egészét, egy-egy hivatásrendbe összefogva vagyoni és társadalmi helyzettől függetlenül mindenkit. Kiküszöbölni tervezte a munkaadók és a munkavállalók érdekellentéteit, s biztosította volna az érdekvédelmet és az érdekképviseletet. November 8-án ez utóbbi érdekében betiltottak minden, korábban érdekvédelemmel foglalkozó szervezetet és egyesületet. Szálasi a munkások hivatásrendjének vezetőjévé önmagát állította, hogy megnyerje magának a munkásságot.
A Szálasi-kormány 1944. november 3-án a front közeledése elől Sopronba evakuált, majd 1945. március 29-én elhagyta Magyarországot. A vezetés kitelepítés utáni elhelyezési körleteinek fedőneve összességében Gyepű volt, de három, jól elkülöníthető gyepűtérség, azokon belül több gyepűcsoport, azokon belül pedig helységenként, illetve objektumonként gyepűszállás került kialakításra. A Gyepű-I. volt a legközelebb a fővároshoz, kialakítását épp csak elkezdték, s abba is hagyták. Gyakorlatilag egyetlen helységre, a Bakony-hegységben lévő Farkasgyepüre korlátozódott. Elfoglalását november 4-én rendelték el, de három hétig sem funkcionált. A hadműveleteket irányító Fővezérség főhadiszállása elhelyezési körletének szánták, de néhány napig Szálasi is ott székelt.
1944. november 25. után a nyilas vezetés a nyugati gyepűtérségbe települt. A Sopron–Kőszeg–Szombathely–Körmend körzetében kialakított Gyepű-II. nyolc gyepűcsoportra oszlott. A legfelsőbb párt- és államvezetés az 1. gyepűcsoporton Kőszegen, a kormányapparátus a 2. gyepűcsoporton Zsira–Németzsidány–Tömörd–Vasasszonyfa–Vasszilvágy–Felsőág térségében volt. A 3. Pusztacsalád–Sajtoskál–Bő–Pósfa–Uraiújfalu–Répcelak–Páli; a 4. Nemescsó–Lukácsfalva–Nagygencs–Söpte; az 5. Vát–Vép–Lipótháza–Ikervár–Sárvár–Felsőpaty; a 6. Szombathely–Nagynarda–Vaskeresztes–Nárai–Zalaszentmihály; a 7. Nagyunyom–Rábahídvég–Rábapüspöki–Rum–Rábakovács–Tanakajd–Vasszécseny; a 8. Ják–Egyházasrádóc–Körmend–Hidas–Nemeshollós körzetében volt.
1945 márciusának második felétől a magyar párt-, állami és katonai vezetés szervei a Német Birodalomba, nagy többségben Ausztriába és Bajorországba települtek. Az e két területen kialakított Gyepű-III. öt gyepűcsoportba szerveződött: 1. Metten–Deggendorf; 2. Passau–Neukirchen–Grobweg; 3. Breitenberg–Saunen–Tholberg; 4. Birnbach–Weng–Pocking–Wechmörting–Asbach; 5. Taun–Oberham–Langeneck–Zeillarn–Gumpersdorf.
A Szálasi-kormány már a második gyepűtérségben működött, amikor Szálasinak több próbálkozás után Veesenmayeren keresztül sikerült elérnie, hogy Hitler fogadja őt. Azért is erőltette a találkozót, hogy hangsúlyozza a Hungarista Munkaállam – nem létező – szuverenitását. Hitler és Szálasi egyetlen személyes találkozója december 4-én Berlinben zajlott. Szálasi kíséretében volt többek között Beregfy Károly vezérezredes honvédelmi és báró Kemény Gábor külügyminiszter. Szálasi szerette volna elérni, hogy ígéretet kapjon a birodalomba kitelepülő vagy menekülő magyar állampolgárok feletti hatalom gyakorlására, önálló közigazgatás fenntartására, nyilas alakulatok felfegyverzésére, betekintést igényelt a Kárpát-medencére vonatkozó katonai tervekbe, továbbá előhozakodva a magyarországi harcok kezdete óta kialakult sérelemmel, kérte, hogy a magyar területen harcoló német–magyar kötelékek felett legfelsőbb szinten magyar hadműveleti vezetés érvényesülhessen. Hitler semmi konkrétumot sem mondott, de ahhoz elvben hozzájárult, hogy amikor német alakulatot sorolnak be magasabb szintű magyar parancsnokság alárendeltségébe, magyar vezénylő parancsnok irányítsa a hadműveleteket. Ilyen eset azonban a gyakorlatban ritkán fordult elő, a német parancsnokságok irányító szerepe vált általánossá. Azt persze Hitler kikötötte, hogy a térségben a legfelső szintű irányítás a Dél Hadseregcsoport főparancsnokának kezében maradjon. Ribbentrop birodalmi külügyminiszter ígéretet tett, hogy 1945 tavaszán erős offenzívát indítanak a Kárpát-medencében, s a hadműveleteket román területre tolják előre. Beregfy tárgyalt Heinz Guderian vezérezredessel is, az OKH megbízott vezérkari főnökével. A magyar küldöttség hallhatott még a német rakétafegyverekről, majd kézzel fogható eredmények nélkül hazautazott.
Németországi útja során Szálasi találkozott Oshima Hiroshi berlini japán követtel is, akinek az új világrend háború utáni kiépítéséről tartott kiselőadást a Berlin–Róma–Tokio “erőháromszögben”, majd hosszan fejtegette a hungarizmus lényegét. Szálasi 1945 február–márciusában fel akarta keresni Mussolinit, április–májusban pedig még egy látogatásra készült Hitlerhez. A katonai helyzet alakulása azonban további utazásait meghiúsította.
A hatalomátvétel után azonnal megkezdődött a nyilas fegyveres és rendészeti testületek kiépítése, s a nyilas pártszolgálatot beépítették az állami karhatalomba. Baky László vezetésével már 1938-ban nyilas fegyveres pártmilíciát állítottak fel Rend és Védelem néven. 1944 őszén parancsnoka már Kovarcz Emil volt. Október 5-én Szálasi megbízta Gera Józsefet, a nyilas pártépítés vezetőjét, hogy a szervezetből hozza létre a Fegyveres Pártszolgálatot. Ez 212vett részt október 15-én a hatalomátvétel utcai biztosításában, ennek állományából állítottak fel aznap ún. számonkérő csoportokat, amelyek azonnal jogtipró intézkedéseket foganatosítottak, nem egy gyilkosságot hajtva végre. E szervezet a későbbiekben karhatalmi testületként funkcionált. A hatalomátvételt követően, november 25-én alakult meg Návay Imre parancsnoksága alatt a Fegyveres Nemzetszolgálat az államhatalom és az állami vezetők védelmére, továbbá arra, hogy a nyilas párttagok e fegyveres testület keretében láthassák el katonai szolgálatukat. A Nemzetszolgálat állított fel – mint láttuk – az első vonalban bevetésre került harccsoportokat is Budapest védelme során. Október 16-án alakult meg Orendy Norbert vezetésével a Nemzeti Számonkérés Szervezete mint rendészeti és nyomozó, illetve január 4-én dr. Pethő Tibor irányításával az Országos Számonkérő Iroda mint bírósági szervezet. Október 16-án alakították meg a hadműveleti területek karhatalmi és biztonsági feladatainak ellátására a Tábori Biztonsági Szolgálatot, valamint a 17-20 éves korosztály “nevelésére” a Hungarista Ifjúsági Légiót.
Nyolc hadosztályból álló új hadsereget terveztek felállítani. Ehhez vették hozzá kilencedikként az október 12-én alakult Szent László hadosztályt. A többi honvéd seregtesttel azt tervezték, hogy addig harcolnak, amíg harcértékükből tart, majd maradványaikat szétosztják az új haderő szerveződő seregtesteihez. Ez utóbbiak felállítására Major Jenő vezérezredes irányítása alatt Németországba küldték a volt 2. hadsereg-parancsnokságot.
Négy hadosztályt a Waffen-SS kötelékében (is) szerveztek (volna) meg. Megalakult a XVII. SS-hadtestparancsnokság, az újvidéki razzia nyomán ellene elrendelt hadbírósági eljárás elől Németországba szökött Feketehalmy-Czeydner Ferenc vezérezredes és SS-Obergruppenführer parancsnoksága alatt (később ezt a beosztást Feketehalmy betegsége miatt Ruszkay Jenő vezérezredes és SS-Obergruppenführer vette át). A hadtestparancsnokság gyakorlatilag az új hadosztályok szervezését felügyelte. Nyugat-Magyarországon megalakult a 25. SS-gránátoshadosztály, a Hunyadi. Parancsnoka a Feketehalmyhoz hasonló okból Németországba menekült Grassy József altábornagy és SS-Gruppenführer lett. A sziléziai Neuhammerben Piski Zoltán ezredes és SS-Oberführer parancsnoksága alatt hozzákezdtek a 26. SS-gránátoshadosztály, a Hungária felállításához is. A Gömbös és a Görgei SS-hadosztály megalakítását idő hiányában már nem kezdték el.
Kizárólag magyar alárendeltségben alakult volna meg négy ún. hungarista honvédhadosztály, s irányításukra egy hungarista hadtestparancsnokság. Bizonyos források szerint a Kossuth hungarista honvédhadosztály felállítására a csehországi Pilsen térségében tettek ugyan előkészületeket, de megalakítására nem került sor. A további három, a Petőfi, a Klapka és a Táncsics megszervezésére már nem maradt idő.
A nyolc hadosztályból álló új hadsereg felállítására 1944. október 23-án írt alá államközi egyezményt Otto Winkelmann SS-Obergruppenführer, a magyarországi SS- és rendőri erők főparancsnoka, illetve Feketehalmy-Czeydner Ferenc vezérezredes, ez esetben mint a honvédelmi miniszter helyettese. Az SS-kötelékek felállítása Magyarországon nem volt előzmény nélküli. Az első SS-toborzási egyezményt még 1942. február 12-én kötötték. Ennek értelmében 20 ezer magyar állampolgárságú önkéntes léphetett be a Waffen-SS-be. Tilos volt a toborzás a Honvédségben és a hadiüzemekben, s a felvételt nyert önkéntesek magyar állampolgárságát szolgálatuk idejére felfüggesztették. A második SS-toborzási egyezményt 1943. június 1-jén írták alá. Ez annyiban különbözött az elsőtől, hogy lehetővé tette tényleges állományú katonák jelentkezését is a Waffen-SS-be. 1944. április 14-én Csatay Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter és Veesenmayer teljhatalmú birodalmi követ aláírta a harmadik SS-toborzási egyezményt. Ez már arról rendelkezett, hogy a 17. életévüket betöltött, magyarországi német népcsoporthoz tartozó férfiaknak (Volksdeutsch-ok) kötelezővé tette a Waffen-SS-ben letöltendő katonai szolgálatot, a Honvédség helyett. (Sok népi német éppen a Honvédségben keresett menedéket az SS elől.) Eltért az előzőektől abban is, hogy meghagyta a besorozottak állampolgárságát.
A toborzottakból (a toborzásból kivette részét a Volksbund magyarországi szervezete), illetve sorozottakból kezdték meg 1944. április közepén a 18. SS-önkéntes páncélgránátos-hadosztály, a Horst Wessel felállítását, a 22. SS-lovashadosztály, az Ungarn (később Maria Theresia) szervezését május elején, illetve a 31. SS-önkéntes gránátoshadosztály megalakítását október 1-jén. Ellentétben az október 23-i egyezményt követően szervezni kezdett hadosztályokkal, e három seregtest kizárólag a Waffen-SS hadrendjébe tartozott, Magyarországon csupán állományának nagyobb részét állították össze. A Hunyadi és a Hungária egyaránt szerepelt a Waffen-SS és a hungarista hadsereg hadrendjében.
Az október 23-án kötött államközi egyezmény a hadseregszervezésen túl azt is tartalmazta, hogy ki kell telepíteni német területre a magyar katonaiskolákat, a 16-20 éves fiúkat, a magyar anyagi és kulturális értékeket, továbbá hogy Magyarország 190 ezer, 35 év feletti segédszolgálatost biztosít a német haderő számára, valamint szükség esetén teljes 10-70 év közti férfilakosságát a német hadvezetés rendelkezésére bocsátja.
A nyilas érát vizsgálva két kérdés elkerülhetetlen. Az egyik az emberiség elleni bűnök halmaza. Ezzel könyvtárnyi irodalom foglalkozik, s magunk is csak elítélően nyilvánulhatunk meg róla. A budapesti zsidósággal szembeni embertelen fellépésről fentebb írtunk, de el kell mondani azt is, hogy senki sem volt biztonságban a törvényeket és az államhatalmi szerveket semmibe vevő nyilas fegyveres formációk önhatalmú terrorjával szemben. A magyar történelemben nem volt még egységnyi idő alatt annyi kegyetlenkedés ártatlan emberek ellen, mint a Hungarista Munkaállam regnálásának rövid periódusában.
A másik kérdés a nyilas hatalom ideológiai hátterét érinti. A szocialista éra az 1935-ös dimitrovi meghatározás alapján összemosta a fasizmust és nácizmust. Ott és akkor lehet, hogy a legáltalánosabb definíció megalkotása tűnt a legcélszerűbbnek, ám a Komintern VII. kongresszusán nem láthatták előre, hogy alig 10 év alatt hová fog fejlődni az ekkor még csak “belelendülőben lévő”, Hitler nevével fémjelzett totalitárius irányzat. A kettő, a fasizmus és a nácizmus nem volt azonos, bár az azóta eltelt kétharmad 213évszázad során a nyugati terminológiában is kialakult a fasizmus gyűjtőfogalomként való használata. Ezen belül azonban külön-külön értelmezik a két alapvető irányzatot.
A fasizmus e tág értelmezésében eszmeileg és/vagy szervezetileg rokon szélsőjobboldali, diktatórikus pártok, mozgalmak és szervezetek ideológiájának gyűjtőfogalma, egyidejűleg a XX. századi totális diktatúrák mint államrendszerek válfaja. A szűk értelemben vett fasizmus az e néven ismert ideológia és uralmi forma olasz, egyben eredeti formája. Neve az ókori római birodalmi hatalmi jelkép, a bárddal ellátott vesszőnyaláb (fasces) nevéből származik, amelyet Mussolini pártja, a Nemzeti Fasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista, a salói köztársaság kikiáltásától Köztársasági Fasiszta Párt, Partito Repubblicano Fascista) elevenített fel. A totalitarizmust a fajelméleten át a népirtásig eljutó német nemzetiszocializmus, az állampárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei) nevéből rövidített megnevezéssel nácizmus fejlesztette tökélyre.
A két alapvető változaton túl léteztek egyéb formák is, például a spanyol fallangizmus, a román monarcho-fasizmus vagy a horvát nemzetifasizmus. Ezeket a Spanyol Falanx (Falange Espaola, vezére caudillo megnevezéssel Francisco Franco), Ion Antonescu marsall államvezér (conductor) és a Horvát Felszabadítási Szervezet (Hrvatska Oslobo-dilacke Pokret, rövid változatban Usztasa, vezére poglavnik elnevezéssel Ante Paveli) képviselte. A skála szélessége érzékeltetésének kedvéért álljon itt néhány egyéb – tág értelmezésben – fasiszta párt vagy szervezet: a román Vasgárda (Gard de Fier, vezére Corneliu Zelea Codreanu, majd Horia Sima), a belga Rexista Mozgalom (a Christus Rex-ből, vezére Léon Degrelle), a holland Nemzetiszocialista Mozgalom (National-Sozialistische Bewegung, Anton Adriaan Mussert) és a Flamand Nemzeti Szövetség (Verbond van Dietsche National Solidaristen, Joris Van Severen), a Fasiszták Brit Uniója (British Union of Fascists, Sir Oswald Mosley), a norvég Nemzeti Egyesülés (Nasjonal Samling, Vidkun Quisling), a finn Hazafias Népmozgalom (Isanmaallinen Kansanliike, Viktori Kosola), az észt Szabadságharcosok Szövetsége (Vabadussőjalaste Liit, Artur Sirk), a lett Tűzkereszt (Ugunkrust, Gustav Celmins), majd Villámkereszt (Perkonkrust), a litván Vasfarkas (Gelezinis Vilkas, Augustinas Voldemaras), a Francia Néppárt (Parti Populaire Franais, Jacques Doriot) és a Nemzeti Népi Egyesülés (Rassemblement National Popu-laire, Marcel Déat), a szlovák Hlinka Gárda (Hlinková Garda, Andrej Hlinka, majd annak halála után Josef Tiso), az osztrák Honvédők (Heimwehr); s ide sorolandó a Nyilaskeresztes Párt–Hungarista Mozgalom (Szálasi Ferenc) és a Magyar Nemzetiszocialista Párt (gróf Pálffy Fidél), valamint e kettő különböző néven szereplő formációi.
E pártok és szervezetek közös jellemzője, hogy mint a társadalmi és nemzeti elégedetlenség talaján kialakult szervezett mozgalmak a megoldást a demokrácia felszámolásában és a diktatúra bevezetésében látták, amely biztosítja a népi-nemzeti sorsközösségen nyugvó új rendet. Ebben a teljhatalommal rendelkező állam megvalósítja a szociális igazságtételt és a nemzeti célokat. Mögötte ott áll a vezér korlátlan irányítása alatt álló tömegpárt (az igazi totális diktatúrákban egypártrendszerű állampárt), amelynek legfőbb eszköze a terror és a propaganda. E szerveződések általában együttműködtek a németekkel. Hitler azonban nem kívánt önálló mozgásteret biztosítani nekik, nem tekintette azokat politikai partnernek, ellentétben többségük elvárásaival. Eszközt látott bennük, amely felhasználható az adott ország minél fokozottabb betagolásában a Nagynémet Birodalom által irányított, “Új Rend” szerint felépített Európába. Ez feloldhatatlan ellentmondásnak bizonyult.
Magyarországon 1944 őszéig nem volt fasizmus. Folyamatosan jobbra tolódó, konzervatív-liberális-autoriter államrend funkcionált, s hiányzott a fasizmus két legfontosabb kritériuma, a totális diktatúra és a fajelmélet hivatalos ideológiává minősítése. A fordított parlamentarizmus gyakorlata alapján (a parlamenti frakció a pártvezetés végrehajtó szerve, s nem irányítója a pártnak és vezető testületeinek) működő Képviselőházban politizálhatott a legális ellenzék, még a baloldali Szociáldemokrata Párt is. Nem volt vezér, az államfő és a váltakozó kormányfő hatalmának betartattak az alkotmányos korlátai.
Az 1920–1930-as évek fordulójától kialakuló magyar szélsőjobboldali mozgalmak és pártok inkább tartották követendőnek az olasz, mint a német mintát. 1944-re megváltozott a helyzet. Mussolini Olasz Birodalma eltűnt a történelem süllyesztőjében. 1943-ban életre hívott észak-olasz bábállama nem jelentett többé politikai vagy katonai tényezőt. Jellemző, hogy a magyar kormány elismerte ugyan, de párhuzamosan nem szakította meg a diplomáciai viszonyt a királyi Olaszországgal. Annál több erőt mutatott fel térségünkben Németország. 1944. március 19-étől katonailag is jelen volt Magyarországon, s megkezdte az állami és a társadalmi rend erőszakos átformálását saját képére. Igazi náci diktatúrát azonban csak október 16-tól tudott kiépíteni, miután fegyveres erővel hatalomra segítette a nyilasokat. Ez utóbbiak azonnal megkezdték a totális hungarista diktatúra kiépítését, amely a két alapvető irányzat közül a nemzetiszocializmushoz állt közelebb.
Szálasi azonban, aki önmagát nemzetiszocialista diktátornak tekintette, azonnal egy feloldhatatlan ellentmondás szorításába került. Mint államfő, kormányzó és pártvezető korlátlan hatalom gyors kiépítésére törekedett, miközben nem volt több, mint egy idegen hatalom vezérének, Hitlernek a vazallusa, kormánya pedig egyszerű bábkormány.
A hungarizmus kísérlet volt egy önálló magyar – tág értelmezésű – fasiszta eszmerendszer kialakítására. A nemzetiszocializmussal ellentétben hangsúlyozottan elismerte a keresztyénséget, nem tűrte az ateizmus semmiféle formáját, bár a politizáló egyházat sem tolerálta. A liberalizmust száműzte. Nem volt antiszemita, hanem aszemita, vagyis nem zsidóellenes, hanem a teljes zsidómentességet kívánta megvalósítani, hogy az úgymond “kizsákmányolók”, akiket a hungarizmus a zsidókkal azonosított, eltűnjenek a társadalomból. Célja egy olyan állam és társadalom felépítése volt, amelyben “nemzetgazdálkodás” érvényesült, ahol a legértékesebb elem a haza alapítására alkalmas, “honképes és talajgyökeres” ember volt, s az egész rendszer a “munkaállamban” integrált dolgozó nemzet hivatásrendjére épült. Az osztályharcot az olasz mintájú korporatív berendezkedés, a “szociálnacionálé” küszöbölte 214volna ki. A hungarista birodalom a magyar “vezetőnép” irányításával megvalósította volna a “Pax Hungaricát”, amelyhez a térség többi népei önként csatlakoztak volna. Az így kialakuló “Kárpát–Duna Nagy-haza” mint egységes állam egyike lett volna a három “vezetőnép” (a német, az olasz és a magyar) által irányított három “nemzeti élettérnek”, amelyek együttese lett volna az “Európai Nagytér”. A nemzetek és nemzetiségek abban megvalósuló együttélését Szálasi “konnacionalizmusnak” nevezte. Megfogalmazásában az olasz fasizmus célja a totális állam, a nemzetiszocializmusé a “nép és vér” totális eszménye, a hungarizmus pedig a totális nemzet megvalósítására törekszik, amely biztosítja a nacionalizmus és a szocializmus harmóniáját.
Magyarország fokozatos jobbratolódása a nyilas hatalomátvétel nyomán befejeződött. Szálasi országlásával a Hungarista Munkaállam átkerült a német bábállamok (a bevezetőben leírt) csoportjába. Az e kategóriába sorolható országok közül azonban egyedül Magyarországon fordult elő, hogy – a szovjet hadsereg birtokolta területen – mindezzel párhuzamosan megkezdődött egy új, az antifasiszta koalícióhoz igazodó államiság kiépítése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages