Bombázók Anglia fölött

Teljes szövegű keresés

Bombázók Anglia fölött
Északnyugat- és Nyugat-Európa lerohanásával Németország viszonylag kedvező helyzetet teremtett Anglia háborútól való távoltartásához. A támadó tervekben egyértelműen a Szovjetunió szerepelt az első helyen, ezért Hitler Angliát inkább szövetségesnek, de legalább jóindulatú semlegesnek akarta megnyerni. Ezért 1940. június 19-én békeajánlatot tett a szigetországnak. Anglia május 10-én kinevezett miniszterelnöke, Winston S. Churchill, bár tisztában volt országa szorult helyzetével, külügyminisztere, Lord Halifax útján egy 22-i esti rádióbeszédben egyértelműen elutasította a német ajánlatot: „A brit birodalom és népei nem fogadják el azt az új világot, amelyet Németország tervez.”
A német vezetés gyorsan és haragosan reagált az egyértelmű elutasításra. A Seelöwe- (Oroszlánfóka-) terv alapján Angliát térdre akarták kényszeríteni, de ehhez a térségben a tengeri és a légi uralom megszerzésére volt szükség. A Luftwaffe a légi feladatokra három légiflottát jelölt ki. Sperrle tábornok, három hadtesttel, a 3., Strumpft tábornok, egy hadtesttel, az 5. (ezek a repülőgépek indultak norvég és dán repülőterekről), míg Kesserling tábornok, két hadtesttel és két önálló hadosztállyal, a 2. légiflottát irányította. Az Adler (Sas) fedőnevű támadási terv alapján meghatározták a három légiflotta konkrét feladatát. Ennek alapján meg kellet semmisíteni a RAF-ot (Royal Air Force) és az angol repülőipart, meg kellett akadályozni az élelmiszer-ellátást, továbbá a lehetőségek szerint meg kellett rongálni az angol kereskedelmi és hadiflottát. Ettől függetlenül a minimális cél az volt, hogy az angol diplomáciát és haderőt kikapcsolják arra az időre, míg tart a Szovjetunió elleni hadjárat. Továbbá olyan veszteségeket akartak okozni Angliának, hogy azt legalább két évre akcióképtelenné tegyék.
Az angol légierő az első időszakban olyan problémákkal küzdött, mint Franciaország május 10-én. Repülőgépei szét voltak osztva Anglia különböző részein, és hiányzott egy olyan parancsnokság, amely koordinálta volna a repülők megfelelő helyen és időben történő alkalmazását. Ezért az első időszakban, bár a radar- és a figyelőrendszer jól működött, nagy veszteségeket szenvedtek el, főleg a létfontosságú repülőterek megrongálódása tekintetében.
Augusztusra a Luftwaffe 2669 bevethető repülőgépet vont össze: 1015 bombázót, 346 zuhanóbombázót, 933 vadászt és 375 nehézvadászt. A cél egyértelműen az volt, hogy kivívják a légi fölényt a brit szigetek fölött, és így biztonságosan elindíthassák a Seelöwe- akciót, Anglia megszállását.
A légi háború augusztus 13-án vette kezdetét, amikor német bombázók part menti célokat, ezen belül repülőtereket, radarállomásokat, raktárakat, légvédelmi állásokat és kikötőket támadtak. 15-én pedig már az időszak legnagyobb légi összecsapására is sor került, amelynek során közel 800 kilométeres szakaszon öt nagyszabású légi csata zajlott le.
Augusztus 17-én a Királyi Légierő huszonhét gépével szemben a németek több mint hetven gépet veszítettek el. Ezen a napon intézkedett Göring a lassú Stuka zuhanóbombázó gépek kivonásáról, mert úgy ítélték meg, hogy esélytelenek a gyors angol vadászgépek ellen.
Az angolok közben megpróbáltak új eljárásokat kidolgozni, hogy a nagy számban támadó ellenséges gépek ellen tömegesen tudják felvenni a küzdelmet. Ezt végül úgy érték el, hogy a német repülőkötelékek felderítését követően bármelyik szektorból tudtak rövid időn belül gépeket irányítani a veszélyeztetett területre. Vagyis szükség esetén koncentrálni tudták erőiket, így a támadó már sehol sem mehetett biztosra. Ez a gyors reagálású taktika rövid időn belül éreztette hatását a német veszteségek folyamatos növekedésében.
A németek a továbbiakban főleg az éjszakai támadásokat erőltették, de a veszteségeik így sem csökkentek az elvárt szinten. Azonban egyre komolyabb veszteségek érték az angol légierőt is, vészesen fogyott a bevethető erő, a vadászrepülő-századok állománya 12-15 repülőgépről 5-7-re csökkent.
Egy véletlen folytán azután a „szerencse” az angolok mellé szegődött. Egy német bombázó-kötelék augusztus 23-án a főváros külső területein elhelyezkedő repülőterek és üzemanyagraktárak helyett, London belső, lakott területeire dobta le bombáit.
A britek válaszul azonnal elrendelték Berlin bombázását. Bár az akció nem sok sikerrel járt, mégis alapjaiban rengette meg a német birodalmat, hiszen Göring személyesen ígérte meg, hogy ilyen soha nem fog megtörténni. A 25-én éjszaka végrehajtott támadást aztán követte a többi.
Hitler feldühödött ezen a váratlan visszacsapáson, és megparancsolta a Luftwaffénak, hogy a bombázásokat terjesszék ki a nagyobb városok ellen is. Ez azonban azt jelentette, hogy lélegzethez juthatott az angol légierő. Kevesebb támadás érte a katonai célpontokat, így rendezhették soraikat, kijavíthatták a megsérült repülőtereket, feltölthették a készleteket.
Szeptember 7-től hatvanöt egymást követő éjszaka hullottak a bombák Londonra. Éjszakánként átlag 150-200 repülőgép támadta az angol fővárost, összesen több mint 10 000 bevetést végrehatva. 14 000 romboló- és 13 000 gyújtóbombát dobtak le.
Október 15-ről 16-ra virradó éjszaka volt a leghevesebb támadás. Egyszerre 410 bombázó repülőgép ontotta bombazáporait Londonra. A főváros több mint 900 ponton égett, megbénult a közlekedés, három vízmű, három gázgyár, két villanytelep kapott találatot, és veszélybe került a lakosság ellátása. A város szenvedett, de kitartott.
Októbertől a városok ellátóbázisaira, 38közműveire koncentráltak a német bombázók, és előkészítették az új célpontok: Liverpool, Birmingham, Coventry elleni éjszakai légitámadásokat. November 14-én kapott parancsot a 2. és a 3. légiflotta Coventry éjszakai bombázására. Több mint 500 gép indult a város ellen, és 450 el is érte azt. A támadást a célpont-megjelölő bombázók kezdték, amelyek gyújtóbombáikkal szó szerint kijelölték a célpontokat az őket követő nagy bombázó-kötelékeknek. Ehhez 10 000 gyújtóbombát dobtak le. A bombázó-kötelékek azután módszeresen rombolták a várost. Az utolsónak a város fölé repülő 1. bombázórepülő-ezred már azt jelentette, hogy „az egész város egyetlen lángtenger”.
Coventry bombázásával kapcsolatban azonban meg kell említeni néhány nem elhanyagolható tényt. A brit hírszerzés ekkorra már a birtokában volt a német Enigma típusú rejtjelző gépnek, és Ultra-csoportjuk, amely a rejtjelek megfejtésével foglalkozott, előre jelezte a tervezett bombázást. Az angol vezetés azonban itt komoly dilemma elé került. Ha ugyanis figyelmeztetik a várost, vagy kísérletet tesznek annak kiürítésére, a németek, angol kémeik révén ezt azonnal észlelik, és könnyen rájöhetnek arra, hogy ismerik kódjaikat. Fel kellett tehát áldozni a várost. Annyit tudtak tenni, hogy a támadás előtt megerősítették annak légvédelmét. Az ismert tények alapján ez nem sokat segített, a várost földig rombolta a német bombázó-kötelék.
Az Anglia elleni tengeri háborúnak (atlanti csata) ugyanaz volt a célja, mint a légi terrornak. Elő kellett készíteni a partraszállást, és meg kellett akadályozni, hogy bármilyen amerikai szállítmány eljusson a szigetekre. Ez a németek feladata volt, míg az olasz flottának az angolok földközi-tengeri pozícióját kellett gyengíteni, az ott lévő brit flottaegységek állandó támadásával. Az olaszok nagy erőket mozgósítottak a feladatra, hiszen 39Mussolini be akarta bizonyítani, hogy az olasz haderővel mindenképpen számolni kell. A kezdeti olasz sikerek azonban tiszavirág életűek a voltak, a nagy technikai lemaradást rövid idő alatt nem lehetett pótolni.
Az arányokat vizsgálva megállapítható, hogy a felszíni hajókban nyomasztó volt az angolok fölénye. 12 angol csatahajóval 5 német, 62 angol cirkálóval 8 német, 178 angol rombolóval 21 német állt szemben. Nem beszélve az angolok hét repülőgép-anyahajójáról. A tengeralattjárók tekintetében viszont szinte azonos volt az arány. 56 angol tengeralattjáróval szemben a németek 57-et tudtak felvonultatni, és napról napra fokozták a termelést. Eredmények tekintetében is „jobbak” voltak a német U-Bootok. Szeptemberben a Courageous repülőgép-anyahajót süllyesztették el, októberben pedig a brit flotta büszkeségét, a 30 000 tonnás Royal Oakot érte végzetes torpedótalálat.
A német felszíni flotta már nem volt ilyen eredményes. 1941 májusában elvesztették a Bismarck csatahajót, a német flotta legerősebb hajóját, és ettől kezdve a német hajók már csak epizódszerephez jutottak.
Végeredményben a német „zsebcirkálók”, tengeralattjárók és repülőgépek 1941 júniusáig közel 1500 kereskedelmi hajót sülylyesztettek el, nagymértékben gátolva ezzel Anglia ellátását. A németek is nagy veszteségeket szenvedtek, de összességében a háború első időszakában a tengeri összecsapás eldöntetlen maradt. A német felszíni flotta nem tudott kitörni bázisairól, az angolok viszont nem tudták megakadályozni az ellenséges tengeralattjárók nyílt tengeri tevékenységét. 1941 májusától a németek tengeralattjáróikban bízhattak, amelyek viszont tovább pusztították az angol hadi- és szállítóhajókat.
Az összességében sikertelen légi és tengeri műveletek is hozzájárultak, hogy a német vezetés bizonytalan ideig elhalasztotta a Seelöwe-akciót, pedig Churchill később elismerte, hogy egy partra szállt 150 000 fős professzionális haderő akkor könnyen elsöpörte volna őket.
Az Anglia elleni légi hadjáratban, a legvalószínűbb adatok szerint az angolok 800, míg a németek 1400 repülőgépet vesztettek. A bombázások közel 14 000 polgári áldozatot követeltek, és az anyagi károk szinte felmérhetetlenek voltak. Ettől függetlenül a német légi háború nem érte el célját, sőt veszteségeik olyan nagyok voltak, hogy már-már veszélyeztették a Szovjetunió elleni hadjáratot. Jellemző adat, hogy veszteségeiket 1941 októberéig csupán 60-70 százalékban tudták pótolni.

31Német Heinkel (He) -111-es kötelék Anglia felé tart (4748, RDV).

Az angol légvédelem ideiglenes állványra szerelt Lewis típusú géppuskája támadó német repülőgépekre tüzel (36208, BOP).

Az angol légvédelmi figyelőszolgálat egyik figyelője német repülőgéptípustáblázattal (36197, SG).

32Angol légvédelmi tüzérség tüzel egy éjszaka támadó német repülőkötelékre (36168, TP).

Német He-111-es pilótája Anglia fölött 1940 augusztusában (41469, Verlag „Die Wehrmacht”).

33Angol légvédelmi lövészszakasz. 180 lövéssel lelőttek egy alacsonyan szálló német bombázó repülőgépet (36161, TP).

VI. György angol király és felesége, Erzsébet királyné Londonban az augusztusi bombázás után (4549).

34György király megszemléli a londoni tűzoltóságot (36041, KF).

Bombatölcsér az Unter den Lindenen, az augusztus 25-i angol válaszcsapás után (74223).

35Csak a Szent Pál székesegyház kupolája látszik ki a por- és füstfelhőből London bombázása után (36295, KF).

A londoni Tower légitámadásban megsérült északi bástyája (36289, SG).

36A londoni légoltalmi szervezetek központja. Itt tartották nyilván a német légitámadások által okozott károkat (36233, FP).

Német Messerschmitt (Me)-110-es repülőgép útban angol célpontja felé (4751, PBZ).

37A VittorioVeneto olasz csatahajó teljes oldaltüzet ad le (35136, LUCE).

Heinkel 111-es bevetésre indul egy francia bázisról (4777, RDV).

Bombák felszerelése az olasz R.E. 2001 vadászrepülőgépre (7644, LUCE).

Nagy erejű olasz repülőbombák előkészítése (4835, LUCE).

40Olasz SM-79 torpedóvető repülőgép (29487).

Torpedók felszerelése egy olasz bázison (7626, LUCE).

Egy angol torpedóromboló vízibombát robbant egy észlelt ellenséges tengeralattjáró elpusztítására (35726, Central Press).

41Német közepes tengeralattjáró kereskedelmi hajók után kutat (74196, WB).

A Gneisenau német csatacirkáló (74195).

42Egy „Angolnát” hoznak a német Heinkel-111 bombázó repülőgéphez, a másikat már elhelyezték a bal oldali szárny alatt (4759, RDW).

Egy angol hadihajó torpedót indít német célpont ellen (35944, FP).

43A Hood brit csatacirkáló, a világ akkori legnagyobb hadihajója. A Bismarck süllyesztette el 1941. május 24-én (35784, FP).

A Hood légvédelmi irányzótornya (35939, BOP).

44Tűzszerészek szállítják el a hatástalanított német légibombákat Londonból (36227).

Angol Lockhead Hudson könnyűbombázó repülőgép javítása és karbantartása (67017, BOP).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages