23. Az SS-vadászkötelékek (SS-Jagdverbände) Magyarországon bevetett alakulatai

Teljes szövegű keresés

39723. Az SS-vadászkötelékek (SS-Jagdverbände) Magyarországon bevetett alakulatai
A Waffen-SS különleges katonai feladatok, valamint hírszerző és diverziós műveletek végrehajtására is szervezett saját alakulatokat. A német katonai hírszerző- és kémelhárító szerv (az Abwehr) „Brandenburg” kötelékeinek mintájára az SS Birodalmi Biztonsági Főhivatala 1943. áprilisában felállította a Sonderlehrgang z.b.V. „Oranienburg” (Oranienburgi különleges tanfolyam) elnevezésű köteléket, amelyet aztán többször átneveztek, átszerveztek és kibővítettek.519 Az alakulat első parancsnoka 1943. június 16-ig Otto Skorzeny SS-Hauptsturmführer520 volt.
519 Mehner 274. o.
520 Skorzeny 1939 nyarán önkéntesként vonult be a német légierő egyik híradóezredéhez. Mivel hajózónak túl öreg volt, saját kérésére 1940. február 21-én átvették a „Leibstandarte” SS-pótzászlóaljába. A nyugati hadjáratban az SS-Verfügungs-Division állományában vett részt, majd a „Reich” névre átkeresztelt hadosztály tüzérezredének II. osztályában volt műszaki tiszt. Ezzel a hadosztállyal vett részt a balkáni és a Szovjetunió elleni hadjáratokban is. 1941. december végén megbetegedett, majd felgyógyulása után 1942. áprilisától decemberig ismét a „Leibstandarte” pótalakulatánál szolgált. 1942. októbere és 1943. márciusa között elvégzett egy tiszti páncélos-tanfolyamot, s mint a 3. SS-páncélosezred mérnöke vett részt a harkovi harcokban. 1943. április 18-i hatállyal nevezték ki az időközben Sonderverband z.b.V. Friedenthal névre keresztelt különleges alakulat parancsnoki beosztásába. Az egységet 1944. április 17-től 502. SS-vadászzászlóaljnak (SS-Jäger-Bataillon 502) nevezték, de Skorzeny maradt a parancsnoka.
Skorzeny emberei, az SS biztonsági szolgálatának tagjai és a német légierő ejtőernyős-tanzászlóaljának katonái szabadították ki 1943. szeptember 12-én az olaszországi Gran Sasson fogva tartott fasiszta diktátort, Benito Mussolinit is. Skorzeny ezért megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét és SS-Sturmbannführerré léptették elő.521
521 Krätschmer 568. o.
Az SS különleges alakulatai közül elsőként az 500. SS-ejtőernyős-zászlóalj került bevetésre hazánkban. A három ejtőernyős-századból és egy kiképzőszázadból álló köteléket 1943 novemberében állították fel. Tagjai jórészt olyan hadbíróság által elítélt és részben lefokozott SS-katonák voltak, akik ebben a veszélyes feladatokra alkalmazott egységben, harc közben szerezhették vissza társaik megbecsülését. A zászlóalj parancsnoka 1944 áprilisáig Gilhofer SS-Sturmbannführer volt.
398Az 500. SS-ejtőernyős-zászlóalj századai 1944. március 19-én, röviddel pirkadat után a „Margarethe I” hadművelet keretében Ju 52 szállító repülőgépeikkel leszálltak a ferihegyi repülőtéren és rövid tűzharc után lefegyverezték a magyar őrséget. A repülőtéren állomásozó SS-ejtőernyősök közül később fosztogatás miatt két katonát a német katonai hatóságok a helyszínen agyonlövettek.522
522 Punka György: ABK-Z (Rombolókiképző tanfolyam), Ferihegy 1943. május-1945. május. In: Háború és 49 év béke (I. évfolyam 1. szám 1994. április) 25. o., valamint Mehner 275. o.
1944. május 25-én a zászlóalj, amelynek parancsnoka ekkor már Kurt Rybka SS-Hauptsturmführer volt, a Dráva mentén kísérletet tett a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg parancsnoka, Tito elfogására. Két SS-század ejtőernyővel ugrott, kettő pedig tehervitorlásokkal ért földet. A partizánellenes akció mégsem járt sikerrel, s az SS-ejtőernyősök jelentős veszteségeket szenvedtek.523
523 Windrow, Martin-Burn, Jeffrey: The Waffen-SS. (London, 1994.) 34. o.
1944. október 1-i hatállyal a különleges feladatokra kiképzett „Brandenburg” hadosztály néhány egységét fegyverzetükkel és felszerelésükkel együtt betagolták a Waffen-SS-be. Ezen alakulatok, valamint Skorzeny 502. SS-vadászzászlóalja524 és még néhány kisebb különleges SS-alakulat összefogásával az SS Vezetési Főhivatala 1944. október 4-én létrehozta az SS-vadászkötelékeket (SS-Jagdverbände).
524 A zászlóalj három gépkocsizó SS-vadászszázadból és egy törzsszázadból állt.
Nem sokkal később az SS-ejtőernyős-zászlóalj is ennek lett része, miután a hadrendi számát 500-ról 600-ra változtatták.525 Az SS-vadászkötelékek, amelyeknek parancsnoka Skorzeny SS-Sturmbannführer lett, az utasításokat a Birodalmi Biztonsági Főhivataltól kapták, de szolgálati szempontból az SS Vezetési Főhivatalának voltak alárendelve.526
525 A zászlóalj átnevezéséről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, csupán annyi, hogy arra 1944. októberében került sor. Véleményem szerint [Sz.N.] az intézkedésre nem sokkal az SS-vadászkötelékek megszervezése után, 1944. október első két hetében kerülhetett sor.
526 Mehner 274. o.
A háborúból való kiugrásra készülődő Horthy Miklós kormányzó fiát az 502. SS-vadászzászlóalj (ekkor már SS-Jagdverband Mitte) mintegy 30 főnyi különítménye rabolta el Skorzeny vezetésével Budapesten, 1944. október 15-én délelőtt.527
527 Skorzeny, Otto: Meine Kommandounternehmen. (Wiesbaden und München, 1977, harmadik kiadás; a továbbiakban: Skorzeny) 290. o.
399A budai Várhegy birtokba vételére kidolgozott „Panzerfaust” fedőnevű akcióban az SS-vadászkötelékek részéről az SS-Jagdverband Mitte és a 600. SS-ejtőernyős-zászlóalj (parancsnoka Siegfried Milius SS-Sturmbannführer) vett részt.
Az 1944. október 16-án reggel 06.00 órakor megindított műveletben az SS-ejtőernyősök keleti irányból a Várhegy alagútján át behatoltak a Honvédelmi Minisztérium épületébe. Az SS-Jagdverband Mitte egy különítménye nyugat felől, a falak megmászásával közelítette meg a királyi palotát, a zöme pedig Skorzeny SS-Sturmbannführerrel együtt a Bécsi kapun át, gépjárműveken követte az 503. nehézpáncélos-osztály négy Tiger B nehézharckocsiját a Palota „oroszlános” kapujáig.528
528 Skorzeny 294-295. o. Érdekes, hogy az állítólag páncélos-tanfolyamot végzett Skorzeny emlékirataiban a Vár területére behatoló német harckocsikat Panthernek írja le!
A Szálasi Ferenc szélsőjobboldali nyilas mozgalmát hatalomra segítő német katonai akció sikeres volt. Skorzeny-t Hitler ezért a Német Arany Kereszttel tüntette ki és előléptettette SS-Obersturmbannführerré.529
529 Krätschmer 659. o.
Az SS-vadászkötelékek egy része később bevetésre került az 1944. december 16-án indult ardenneki német támadásban is, ahol a javarészt szövetséges járművekkel felszerelt különleges 150. páncélosdandár keretében az amerikai vonalak mögött hajtottak végre korlátozottan sikeres hírszerző és megtévesztő műveleteket. Az alakulat néhány amerikai egyenruhában elfogott tagját a szövetségesek kivégezték.
Skorzeny SS-alakulatainak zöme 1945. január 30-a után a keleti fronton, az Odera menti Schwedtnél már mint hagyományos gyalogság került bevetésre.530
530 Krätschmer 571. o.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages