A szlovák nemzeti felkelés (1944. augusztus 29. – 1944. október 27.)

Teljes szövegű keresés

A szlovák nemzeti felkelés (1944. augusztus 29. – 1944. október 27.)
A szlovák nemzeti felkelés politikai előkészítéseként 1943 végén a szlovákiai ellenállás csúcsszerveként létrejött az illegális Szlovák Nemzeti Tanács (Slovenská Národná Rada). Az 1943. decemberi úgynevezett karácsonyi megállapodásban megfogalmazták az antifasiszta ellenállás programját. Legfőbb célként egy új, föderatív jellegű Csehszlovák Köztársaságot jelöltek meg. 1944 tavaszán Jan Golian alezredesnek, a besztercebányai partizán alakulatok parancsnokának vezetésével létrejött a Szlovák Nemzeti Tanács katonai vezérkara.
1944 augusztusára Szlovákiában egyre erőteljesebbé vált a partizántevékenység. A kormány augusztus 12-én rendkívüli állapotot vezetett be. A partizánok az átálló szlovák helyőrségek segítségével több települést foglaltak el. Augusztus 28-án Turócszentmártonnál (Martin) elfogták és megölték a német Wehrmacht küldöttségének tagjait.
Tiso szlovák elnök hívására a német csapatok augusztus 29-én megkezdték az ország megszállását. A Szlovák Nemzeti Tanács ekkor indította meg a felkelést. Az angol emigrációból hazatért Rudolf Viest tábornok parancsnoksága alatt, a felkelőkhöz átállt katonákból megalakuló csehszlovák 1. hadsereg azonnal felvette a harcot a német és a velük együttműködő szlovák fegyveres erőkkel. A Szlovák Nemzeti Tanács szeptember 1-jén kiáltványban jelentette be a csehszlovák államiság helyreállítását, a Tiso-rendszer megdöntését, majd mozgósítást rendelt el. A felkelők ellenőrzése alá kerülő településeken Forradalmi Nemzeti Bizottságok (Revolucné Národné Vybory) vették át a hatalmat.
A szlovák nemzeti felkelésben a szlovák szakirodalom szerint körülbelül 50-60 ezer katona és 18 ezer partizán, a németek szerint körülbelül 14 ezer 500 katona és 2500 partizán vett részt. A felkelők oldalán harcolt többek között 3000 korábban ejtőernyővel ledobott szovjet partizán, 800 magyar, 400 francia, valamint 80 átállt német és számos más nemzetbeli, német hadifogságból megszökött katona is.
A felkelőkkel szembenálló erőt a szakirodalom 40 ezer, illetve 50 ezer főben adja meg. Ezen kontingensbe a német szárazföldi haderő, vagyis a 357. gyaloghadosztály, a 271. gyaloghadosztály harccsoportja, a 176. számú hadosztály, a 153. tábori kiképzőhadosztály, valamint a 154. tartalékhadosztály csapatain kívül beletartozott a Waffen-SS 14. SS-gránátos- és 18. SS-páncélgránátos-hadosztálya, a Dirlewanger SS-ezred, és a csehországi SS-rohamlövegiskola riadóalakulata, a biztonsági rendőrség és az SD (Einsatzgruppe H), a szlovák Hlinka Gárda, valamint a népi német Hauerland milícia több önálló ezrede és zászlóalja is. A német 1. páncéloshadsereg és a Waffen-SS a felkelők ellen 28 Panzer IV és két Tiger E harckocsit, valamint 16 rohamlöveget vetett be. A német parancsnok Gottlob Berger, majd Höfle SS-tábornok volt.
A Szovjetunió komoly segítséget nyújtott a szlovák nemzeti felkelésnek. Szovjet partizánokat, katonai szakértőket, a 2000 fős csehszlovák 2. ejtőernyősdandárt, 300 tonna fegyvert, lőszert és hadianyagot juttatott el légi úton Szlovákiába. Bevetették továbbá a 21 La-5FN repülőgéppel rendelkező csehszlovák vadászrepülő-ezredet, és megindították a kárpát-duklai hadműveletet, amellyel jelentős német erőket vontak el a közép-szlovákiai harcoktól.
A németek felőrölve a fegyveres ellenállást, október 24-én elfoglalták Breznóbányát (Brezno), 26-án Zólyomot (Zvolen), majd 27-én Besztercebányát (Banská Bystrica), a felkelés központját. A szlovák nemzeti felkelést ezzel 261leverték. November 3-án elfogták, majd kivégezték Goliánt és Viest-et. A megmaradt szlovák felkelők – több csoportban – a hegyekben harcoltak tovább a szovjet csapatok megérkezéséig.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT