A garami szovjet hídfő felszámolása a Felvidéken (1945. február 17. – 1945. február 24.)
A garami szovjet hídfő felszámolása a Felvidéken (1945. február 17. – 1945. február 24.)
A budapesti csata lezárulta után a szovjet legfelső hadvezetés – a berlini irányban 1945. január 12-én megindított offenzíva kisegítő csapásaként – a magyarországi hadszíntéren is további nagyszabású támadást tervezett. A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának 1945. február 17-én kelt direktívája a 2. és 3. Ukrán Front csapatai számára előírta, hogy készítsenek elő, majd hajtsanak végre egy nagyszabású támadást a bécsi, illetve a Pozsony–Brno hadászati irányban.
A nyugat-magyarországi hadszíntéren a Dunántúl keleti részét és Budapestet birtokló szovjet csapatok ellen a német legfelsőbb hadvezetés is nagyméretű támadást tervezett. Ennek célja a Dunántúlon lévő nyersanyagforrások (kőolaj, bauxit, mangán), élelmezési javak és a felvonulási terület biztosítása, a német hadvezetőség részéről nagy vonalakban sejtett szovjet támadás megakadályozása, valamint a Duna nyugati partján tartott nagy kiterjedésű szovjet hídfő felszámolása volt.
A 2. Ukrán Front 7. gárdahadserege a Garam folyó 167nyugati partján, Esztergomtól északnyugatra egy 17 km mélységű hídfőt tartott, amely az 1945. január 6-án indult, kudarcba fulladt szovjet offenzíva “maradéka” volt. A hídfő alkalmasnak látszott olyan szovjet támadás kiindulási bázisaként, amely – veszélyeztetve a Dunától délre elhelyezkedő német–magyar erők balszárnyát – nagyobb erők bevetése esetén akár a Komárom környéki olajfinomítókat is elérhette és a szovjetek Pozsony–Bécs irányú előretörésével fenyegetett. A hídfő mindezek mellett a német 8. hadsereg jelentős erőit kötötte le. Felszámolása nélkül a Dunántúlon tervezett német támadáshoz összevont csapatok háta sem volt kielégítően biztosítva.
Otto Wöhler gyalogsági tábornok, a német Dél Hadseregcsoport főparancsnoka 1945. február 10. után hozzákezdett a garami szovjet hídfő felszámolására indítandó támadás előkészítéséhez. A német 8. hadsereg (Hans Kreysing, a hegyicsapat tábornoka) kapta a feladatot, hogy minden rendelkezésére álló gyalogsági és páncélos erővel, valamint a térségbe vezényelt I. SS-páncéloshadtesttel a kitűzött napon hajnali 5 órakor, rövid tüzérségi előkészítés után északi irányból megtámadja, és megsemmisítse a garami szovjet hídfőt, valamint Garamkövesdnél, Kőhídgyarmatnál, Kéméndnél és Bénynél létesítsen keleti hídfőket a Garamon. A hadművelet a “Südwind” (Déli Szél) fedőnevet kapta.
A támadásban a Feldherrnhalle páncéloshadtest (Ulrich Kleemann páncélos tábornok) 46. gyaloghadosztálya, 44. Hoch- und Deutschmeister birodalmi gránátoshadosztálya és 211. népi-gránátoshadosztálya, valamint a hadtest páncélozott csoportja az I. SS-páncéloshadtest 1. Leibstandarte SS Adolf Hitler SS- és 12. Hitlerjugend SS-páncéloshadosztályával közösen vett részt. A német 46. gyaloghadosztály alárendeltségébe tartozott három kiképzés alatt álló magyar zászlóalj is, de ezeket nem vetették be. A támadásra kijelölt német alakulatok 260 bevethető páncélossal rendelkeztek.
A hídfőt a 7. gárdahadsereg (M. Sz. Sumilov vezérezredes) 62 km széles arcvonalán a 24. gárda- és 25. gárda-lövészhadtest hét hadosztálya tartotta. A későbbi harctevékenységek alatt német részről a hídfő északi részén azonosították a 24. gárda-lövészhadtest (A. J. Kruze vezérőrnagy) 72. gárda- és 81. gárda-lövészhadosztályát, illetve 6. gárda-légideszant-hadosztályát, a 25. gárda-lövészhadtest (G. B. Szafiulin altábornagy) 53. és 375. lövészhadosztályát és 409. lövészhadosztályának részeit, valamint a 93. gárda-lövészhadosztályt. A hídfő mélységében csoportosult 19 páncélossal a 4. gárda-gépesítetthadtest 36. harckocsidandára és a 14. gárda-gépesítettdandára és feltételezhetően a hídfőben tartózkodott a 27. önálló gárda-harckocsidandár zöme is.
1945. február 17-én hajnali 4 órakor – mintegy kétórás tüzérségi előkészítéssel – kezdetét vette a “Südwind” hadművelet. A német csapatok áttörték a 24. gárda-lövészhadtest védelmét, majd nehéz harcok közepette, hat-nyolc km-t haladva fokozatosan szűkítették a szovjet hídfőt. A szovjetek a Duna északi partján védelemben lévő 93. gárda-lövészhadosztályt az áttört német erők feltartóztatására ellenlökésben alkalmazták. A szovjet védelem ennélfogva ott meggyengült. A német 96. gyaloghadosztály Hupe harccsoportja ezt kihasználva az esti órákban a 284. gránátos-ezreddel, a 287/II. gránátos-zászlóaljjal, illetve a hadosztály és a 239. rohamlövegdandár összesen 20 rohamlövegének tűztámogatásával Tát körzetéből megkezdte átkelését a Duna északi partján fekvő Ebed körzetébe, hogy tevékenységével a támadó német csoportosításokat támogassa és megakadályozza, hogy a szovjetek Muzslára támaszkodva egy csökkentett hídfőt megtarthassanak.
Február 18-án estig a német csapatok már 12 km mélyen hatoltak be a szovjetek hídfőjébe. A 2. Ukrán Front parancsnoksága a Garam és Ipoly alsó folyásához akarta felvonultatni a front tartalékait képező 6. gárda-harckocsihadsereget, a 18. gárda-lövészhadtestet és a 4. gárda-lovashadtestet, mert attól tartott, a németek átkelnek a Garamon.
Február 19-ére a hídfő déli szektorában lévő szovjet csapatok helyzete katasztrofálissá vált. A kora reggeli órákban a 357. gyaloghadosztály Staubwasser harccsoportja elfoglalta Bucs és Bátorkeszi községeket, és megtisztította a környéket a szétugrasztott szovjet csapatok maradékaitól. Délután 13 óra körül az 1/I. SS-páncélososztály, élén az 1. századdal – kihasználva a Tiger B nehézharckocsik és a 12. SS-páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának támogatását – betört Párkány északkeleti részébe. Ezzel egy időben a gránátos-zászlóaljakból álló Hupe harccsoportot támogató rohamlövegek is támadásra indultak, és a helység délnyugati körzetébe nyomultak be. Esztergomtól északra a 711. gyaloghadosztály egy rohamcsoportja Párkány irányában támadott, és behatolt a helység belső területére. A német csapatok a párkányi vasútállomáson 43, a helység északnyugati végénél 35 különböző típusú és gyártmányú – nem szovjet – harckocsit zsákmányoltak. A páncélosok nagy része magyar felségjelet viselt. A Párkányért folyó harcok alatt a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj Nána elfoglalására indult, és hamarosan megtisztította azt a szovjet csapatoktól.
Annak ellenére, hogy a bevetett német vadászrepülőgépek hat szovjet repülőgépet lőttek le, és mindent elkövettek a szovjet légierő létszámfölénye közepette a saját csapatok védelme érdekében, a szovjetek e napon gyakorlatilag kivívták a légtér uralmát. A megszerzett légi fölény sem tudta azonban megmenteni a szovjet hídfő déli szektorát, amelyet a szovjet csapatok a 7. gárdahadsereg parancsnokának február 19-én este kiadott visszavonulási parancsa értelmében kiürítettek. A németek a déli szektorból két hadosztály kivonását állapították meg, amelyek nehézfegyverzetük zömének hátrahagyásával, élőerőiket mentve távoztak.
Február 20-án kezdetét vette a német hadosztályok átcsoportosítása. Nemcsak a németek, hanem a szovjet hadvezetés is átcsoportosításokat hajtott végre. Budapest térségéből összesen 3600 gépjárműből álló szovjet menetoszlopok tartottak Balassagyarmat és Ipolyság irányában. Azok a német értékelések, amelyek a beérkező erősítésekből készülő szovjet ellentámadásra következtettek, végül túl pesszimistának bizonyultak.
Február 21-én hajnalban az 1. SS-páncéloshadosztály és a 46. gyaloghadosztály kijelölt harccsoportjai déli és nyugati irányból betörtek a megerődített, aknamezőkkel 168védett Kőhídgyarmatra, majd elérték annak déli felét és a helység központját. A községben a szovjetek harckocsikat, lángszórókat és számos páncéltörő ágyút összpontosítottak a hatásos tűzrendszer kialakítása érdekében. A szívós szovjet védelem megakasztotta a támadást, s a németek védelembe mentek át. Az erős szovjet tüzérségi és aknavetőtűz, valamint a szovjet csatarepülőgépek alacsonytámadásai következtében a németek jelentős veszteséget szenvedtek.
Február 22-én reggeltől a szovjetek megmaradt hídfőjükben igen heves ellenállást tanúsítottak. Az 1. SS-páncéloshadosztály és a 46. gyaloghadosztály Kőhídgyarmatot megtisztító részei felszámolták a szovjet ellenállási fészkeket mind a helységben, mind pedig a Garam nyugati partján. A 46. gyaloghadosztály zöme, megerősítve a Schöneich harccsoporttal, heves harcok után elfoglalta Bibit-pusztát. A 12. SS-páncéloshadosztály előző éjszaka nehézkesen felvonult alakulatai 4 óra 45 perckor északi irányból megindították támadásukat Bart ellen. A délelőtt folyamán a németeknek sikerült Bartot teljesen megtisztítani. Az esti órákban Bibit-puszta irányában harckocsikkal támogatott szovjet ellenlökés indult, amelynek során a szovjetek ismét elfoglalták a pusztát. A Garam nyugati partján még tartott szovjet hídfő ezáltal gyakorlatilag a Kéménd és Bény közötti partszakaszra szűkült le.
Február 23-án a nap a német csapatok ismételt átcsoportosításával telt. A csapatmozdulatokat, illetve az utánpótlást szállító oszlopok mozgását a keleti partról napok óta folyamatosan lőtt szovjet tüzérségi zavarótűz hátráltatta. A Kéménd és Bény közötti megmaradt szovjet hídfő felszámolására a németek éjszakai támadást terveztek.
Február 24-én hajnali 2 órakor rövid tüzérségi tűzcsapás után megkezdődött a megmaradt szovjet hídfő felszámolása. A Dél Hadseregcsoport a német 8. hadseregtől 17 óra 20 perckor kapott jelentést a hídfő teljes felszámolásáról. A németeknek azonban nem sikerült hídfőt létesíteni a Garam keleti partján, ezért a folyó mentén védelembe mentek át.
Német adatok alapján 1945. február 17-től 24-ig a szovjet hadifoglyok száma elérte a 700 főt, a halottaké meghaladta a 4000 főt. Ezt alátámasztják a szovjet források is, amelyek szerint a 7. gárdahadsereg 8800 fős élőerő-veszteséget szenvedett. A németek saját adataik szerint mintegy 90 szovjet harckocsit és önjáró löveget, valamint 334 löveget lőttek ki vagy zsákmányoltak. A hídfő felszámolása közben a német csapatok is igen jelentős veszteségeket szenvedtek. A győzelem ára 6471 német halott, sebesült és eltűnt volt. A harcok során több mint 150 megsérült német páncélos esett ki hosszabb-rövidebb időre a harcokból.
