Rácz Olivér (1918–)

Full text search

Rácz Olivér (1918–)
Rácz Olivér, elbeszélő, lírikus és műfordító, egyike a felszabadulás után feltűnt legjobb szlovákiai magyar íróknak. 1964-től kezdve hangjátékokat írt a kassai rádiónak, később pedig gyermekmeséket: Állatvilág, A póruljárt kandúr, Öcsi csacsi kalandjai.
1961-ben jelent meg a Puffancs, Göndör és a többiek, a felszabadulás után kiadott egyik legsikeresebb ifjúsági regénye.
Következő ifjúsági könyve, A Rezeda Cirkusz regényes elbeszélés 10–15 évesek számára. Fő erőssége nyelvi gazdagságában, szellemes párbeszédeiben rejlik. Tartalma szerint Lénárd Lóri, a főhős beszélget a szerzővel arról, hogyan fog ifjúsági regényt írni. A főhős tehát az író másik énje.
A szépprózában Rácz első kiváló alkotásának az 1963-ban megjelent Megtudtam, hogy élsz című regényét tartjuk (a nemzetiségi regényekről szólva foglalkoztunk vele).
Második regényében, az 1966-ban kiadott Egyszerű ügy címűben is fontos társadalmi témával foglalkozik. "Egyszerű ügy"-et ragad ki a hétköznapokból, és ezzel próbálja érzékeltetni a mai élet bonyolultságát. Műve az európai próza egy jellegzetes ágának jelentékeny darabja: a változó korral szembesülő ifjúság labilis tudatállapotát jeleníti meg, s arra 45a kérdésre keresi a választ, hogyan találják meg ezek a fiatalok helyüket a változó világban. Célját változatos regénytechnikával, belső monológokkal, montázsokkal éri el.
Az Egyszerű ügy jól sikerült ifjúsági regény. Rácz a mai ifjúság felett kategorikus szigorúsággal ítélkező felnőttek véleményével szembeállítja a pedagógiai humanizmust, a körülmények és indítóokok megvizsgálásának szükségességét. Senki sem születik huligánnak – ez az író véleménye, és az okok kutatása során néhol túlságosan megértővé válik az ifjúság hibáival kapcsolatban. Rácz jól ismeri a huligánok sajátos kifejezéseit, s találóan tud jellemezni ezzel a zsargonnal.
1975-ben jelent meg sajátságosan szép elbeszélésgyűjteménye, az Álom Tivadar hadparancsa. A mű négy ciklusba rendezve tizenkilenc elbeszélést tartalmaz. Az elsők a Megtudtam, hogy élsz című háborús regénye folytatásának, további árnyalásának tekinthetők. A két utolsó pedig részben ifjúsági műveire emlékeztet, részben pedig az abszurd formával való kísérletezés. A háborúellenes, antifasiszta novellákban a lírai realizmus jegyében fogant vallomásos humanizmus nyilvánul meg és leplezi le a horthysta hadsereg ostobaságát. Művének kettőssége Krúdyra emlékeztet. Néhány novellája, például A hegedű, A vidéki szálloda, Álom Tivadar vétke a legkiválóbb szlovákiai magyar kisepikai alkotások közé tartozik. Rácz kiváló stílusművész, gazdagon variálódó szóképeivel, költői szófűzéseivel a fanyar humortól a szarkazmusig tudja árnyalni a realista jellemeket és a helyzeteket. Álom Tivadar szerencsésen életre keltett figura, Svejkéhez hasonló fanyar humorral szemléli mindazt az aljasságot, ostoba kegyetlenséget, gyalázatos embertelenséget, ami összesűrűsödött a nácizmusban és lecsapódott a fasiszta háborúban. Háborúellenessége nem szólamokban jut kifejezésre, minden eseménynek személyes tapasztalatok az indítékai, a háború véres ostobaságán a szerzőnek személyesen át kellett esnie, hogy ilyen szenvedélyes tiltakozást váltson ki belőle. A groteszk helyzetek, amilyenbe például a Tábori sakkjáték korlátolt alezredese sodródik, korántsem válnak mulatságosakká. Pontosan érezzük, hogy sok hasonszőrű alezredes, nyilas tiszt és keretlegény korlátoltsága és embertelensége volt a forrása alárendeltjeik megalázó helyzetének, mérhetetlen szenvedésének és halálának.
Az Álom Tivadar nem egyenletes színvonalú; lényegében négy különböző igényű könyvnek az egybefűzése, mégis így ad hű képet az íróról, mert magába foglalja a második világháború borzalmaitól szabadulni nem tudó művész felelősségét, Megtudtam, hogy élsz című regényének eszmevilágát: a művészi szuverenitás eredményeit, a Kassai dalok és a nagyregény sajátosságait, s végül az ifjúsági könyvek szabad játékosságát, tanulságos történeteit, az író könnyed elbeszélő stílusát. A csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésében két szempontból is jelentős ez a könyv: megteremtett egy szuverén figurát, aki a történelem perifériájára kényszerült személyiség 46állásfoglalásának egyik módozatát próbálgatja, másrészt a nagyfokú művészi alakítással, játékos komolysággal újabb ösztönzést ad a szlovákiai magyar novella gazdagítására, tágítja a realista ábrázolás határait és lehetőségeit.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me