Faludy György (1910–)

Full text search

Faludy György (1910–)
Faludy György nevét Villon-átköltései tették ismertté, 1937-ben megjelent kötete igen heves vitákat kavart, és sok mindenben segítette a műfordítás alapelveinek tisztázását. Villon ösztönzése, illetve a mondanivaló élményszerű megfogalmazására való törekvés, a nyers közvetlenség alapvető meghatározója maradt költészetének. Ez jellemezte A pompéji strázsán (1938) című verseskötetét is, melybe nagyon sok antifasiszta költeményét nem vehette fel, mert a cenzúra elkobozta volna gyűjteményét. Hitler-ellenessége emigrációba kényszerítette: 1939-ben Franciaországba távozott (az Európai költők antológiájában sok baloldali francia lírikust szerepeltetett), innen Afrikába, 1941-ben pedig Amerikába utazott, ahonnan csak 1946-ban tért haza. 1947-ben jelentette meg Őszi harmat után című kötetét, mely nagyon töredékes képet adhatott költészetéről, ugyanis sok verset írt kényszerű emigrációja idején, ám azoknak csak kis töredékét gyömöszölhette bele a válogatásba. Ám még ez a vázlatos, kevés színből összeálló portré is bizonyságot adott arról, hogy Faludy György a legkülönfélébb rászakadó élmények között is magyarnak érezte és vallotta magát a második világháború idején, s egyre keményebb képeiben, egyre elszántabb vallomásaiban elsősorban a reménytelenség hangjai váltak jellemzővé:
ó jaj, most megtanultam és tudom,
hogyan fogadjam egykor az úton,
ha ott, hová eljönni várhatom,
harcon-békén, vízen vagy szárazon,
miként ma éjjel újra megjelen –
s akkor felállok, őr a helyemen,
nem szánva mást, de magamat se szánva,
mint süllyedő angol fregatta kapitánya,
keresztbefont karokkal és kemény
arccal, – jól tudva, hogy nincsen remény.
 
4061950 nyarán Faludyt – akinek szatíráit annak idején Horthy és Imrédy ellen szavalták – internálták; 1953-ban szabadult; rehabilitációja után visszatért az irodalmi életbe.
Második emigrációja, 1956 után egyike lett a külföldi magyar irodalom tekintélyeinek, bár új művet meglehetősen ritkán publikál. A jelek szerint meghatározó élménye volt az a három év, melyet börtönben töltött, s egyéni sérelmei sokszor elvakítják, igazságtalanná teszik, így történhetett meg, hogy e különben jeles költő hosszú ideig a külföldi hidegháborús törekvések jelképévé válhatott azokkal a műveivel, melyekben régi hazájáról festett torz színekben játszó képet.
Verseit Emlékkönyv a rőt Bizáncról (London 1961) címmel jelentette meg, már a válogatott gyűjtemény összefoglalásául választott mottóval is jelezve, hogy a történelmi helyzet csak alkalom arra, hogy különböző álarcok mögül hol a régmúltba, hol a történelmi félmúltba szállva ítélkezhessék, s ebben az ítéletében nem különböztet, számára minden rossz, ami volt, minden törekvés, mely a szocializmus megteremtésére irányult, eleve elhibázott volt. Ilyen jellegű költeményeihez – a legismertebb az Egy bizánci teológus temetésén – azt a "rekedtes villoni" hangot választotta, mely alkalmas az érzelmek megmozgatására, és leginkább az agitáló szónokéhoz hasonlítható. Hogy az emigrációban ritkábban írt, arra talán az a legjellemzőbb, hogy a Levelek az utókorhoz című ciklusban, melyben 1957 és 1961 között írt verseit csoportosította, összesen három költemény szerepel. Az egyik valóságos kafkai látomás, mely egyszerre érezteti a múlt kötöttségeit és a jelen kilátástalanságát. A furcsa történetben – melynek prózai párja alighanem Camus Pestise – elszaporodnak a fehér egerek, míg végül az egyes szám első személyben emlékező főszereplő végez velük. Egy azonban életben marad, s "hálatelt szemmel pislog" vélt megmentőjére. S az, megértve, hogy az életben cselekedeteink is kötöttek, végső soron azonban jellemünk is ezer szállal gyökerezik a múltban, a záró kép reménytelen felhangjában vallja meg, hogy ő maga sem tudja elszakítani ezeket a szinte láthatatlan kötelékeket:
Térdem megcsuklott, émelyegve
szaladni kezdtem, ingben, át
a konyhán s kinn a nyirkos kertben
átkaroltam egy almafát,
de előttem még ott keringett
az egér vörös, kis szeme,
s aztán lehánytam ruhámat
én, az egerek istene.
 
Az Emlékkönyv a rőt Bizáncról már hírt adott arról, hogy hamarosan megjelenik a költő önéletrajzi regénye. Erre 1962-ben került sor, amikor 407Faludy György My happy days in Hell címmel jelentette meg keserű önéletírását; összegyűjtött verseit 1980-ban adta ki Püski Sándor. Ez a nagy hatású gyűjtemény is bizonyítja, hogy az emigráció egyik legjelentékenyebb lírikusa, aki nyitott a modern költészet formabontó törekvéseire, de elkötelezett hűséggel őrzi magyarságtudatát s a magyar líra hagyományait is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me