Kerecsendi Kis Márton (1917–)
Kerecsendi Kis Márton (1917–)
Kerecsendi Kis Márton 1944-ben emigrált, előbb Ausztriában hányódott, majd Olaszországban, ahol a Magyar Harangok című lapot szerkesztette. Innen Dél-Amerikába került, a Dél-Amerikai Magyar Hírek munkatársaként nosztalgikus, honfibút árasztó kis tárcákat, emlékezéseket írt. Kilenc esztendei dél-amerikai tartózkodás után utazott Kanadába, szerkesztője volt a Torontóban megjelenő Magyar Életnek, s társrészvényese az Orpheus Kiadónak, amely jó néhány emigráns magyar író művét jelentette meg.
Kerecsendi Kis Márton még annak a nemzedéknek a tagja, amely szívósan őrzi magában magyarságának tudatát, de csüggedten kell megállapítania, hogy a fiataloknak ez már nem jelent semmit. Ezért is igyekszik új és új példázatokkal szólni régi hazájáról, ám az a nemzetkép, melyet őriz, már a múlté. A Hetedhétország (Toronto 1963) című verses mesejáték a legjobb bizonysága ennek. A mese átlátszó jelképei meghaladott társadalomképet és történelmi tudatot vetítenek az olvasó elé. (Könyve viszont a külföldi magyar könyvművészet egyik remeke, a nagy tehetségű fametsző, az 1956-ban emigrált – itthon Kossuth-díjjal is kitüntetett – Domján József illusztrációival.)
Az Emlékkönyvben (1972) kicsit önmaga felett is ítéletet mond. Ebből a laza szálakon összefüggő esszégyűjteményből kitűnik, mennyire idegennek érzi magát új környezetében. Értetlenül figyeli az elamerikanizálódó magyarokat, akiket már nem érdekel anyanyelvük, csak a haszon és a pénz. Velük szemben ő a kultúra fegyverével igyekszik hadakozni. Érdekesebbek azok a részek, melyekben irodalmi emlékeit mondja el. (Az emlékezésnek mindenesetre egyéni formáját választotta: házát festegetve a nyakába akasztott magnetofon szalagjára mondja el impresszióit, felfakadó gondolatait.) Ezekből válik nyilvánvalóvá, hogy hiába lett szerkesztő és könyvkiadó, legszívesebben most is ott ülne a Magyar Csillag asztala 363mellett, ahol Schöpflin Aladár beszélgetett vele, ahol Radnóti Miklós a cigányiskoláról faggatta, s ahonnan Rónay Györggyel együtt indultak Kelenföld felé. Igazi példaképe, szellemi ösztönzője Illyés Gyula maradt, akiről szép portrét festett az Emlékkönyv lapjain.
A Kárpát Könyvkiadó sorozatában jelent meg Somogyi Ferenc (1906–) Magyar nyelv és irodalom 1825-ig (Cleveland 1975) és ennek folytatása, a Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig (Cleveland 1977) című, majdnem ezer oldalas irodalomtörténete, amely bőségesen közöl szemelvényeket és idézeteket is. Bár a könyvészet tanúsága szerint a szerző figyelembe vett újabb keletű irodalomtörténeti munkákat is, főként a régi szakirodalomra – Beöthy Zsolt, Alszeghy Zsolt, Pintér Jenő könyveire – támaszkodott összefoglalása megírásakor. Nagy teret szentelt az írók életrajzának bemutatására, mint írta, a bennük rejlő példamutatás miatt, és ugyanígy a művelődéstörténeti vonatkozásokat is a szokásosnál részletesebben mutatja be; az irodalmi folyamatokat és műveket a konzervatív szemlélet értékrendje szerint tárgyalja. Könnyű László (1914–) irodalomtörténeti vázlatai (Amerikai magyar irodalomtörténet, New York 1961; Modern Magyar Literature, New York 1964) szintén a konzervatív szemlélet egyoldalú válogatási szempontjait tükrözik.
A nyugati magyar emigráció jellegzetes, új és új változatokban felbukkanó – és helyenként az irodalommal érintkező – törekvése az őskutatás, olykor a meglehetősen dilettáns elődkeresés jegyében. A világ legkülönfélébb részein bukkannak fel önjelölt kutatók, de egyetemi tanárok is, akik hol szolid, hol gyermekesen naiv és tudománytalan "tények"-re hivatkozva igyekeznek valószínűsíteni – nyelvtörténeti egybevetések és régészeti leletek összehasonlítása révén – a sumér-magyar rokonságot. E kérdéskörnek hatalmas irodalma van. Európától Dél-Amerikáig tanulmányok, disszertációk és könyvsorozatok sokasága keresi-kutatja a magyarság feltételezett sumér rokonságának nyomait, az idő mélyében elsüllyedt sumér hitvilág és a magyar sámánizmus kapcsolatait. Regényes elméletek születnek arról, hogy a régi magyaroknak tekintélyes szerepük volt a hajdani világbirodalomban; a föltételezések egészen odáig terjednek, hogy a Kárpát-medence volt a sumérok őshazája, és a magyarok a sumérok leszármazottai. Baráth Tibor kanadai professzor a magyar őstörténet egyiptomi eredetével foglalkozott könyveiben, Bobula Ida a magyar nemzet eredetéről és a sumér rokonságról szóló kutatásait tárta a nyilvánosság elé (Szumir-magyar rokonság kérdése, Buenos Aires 1961; Kétezer magyar név szumir eredete, Montreal 1970). Az ausztráliai Padányi Viktor Dentumagyaria (Buenos Aires 1963) című könyvében is találunk sumér-magyar nyelvrokonítási párhuzamokat. A Buenos Airesben sumerológiai tanszéket vezető Badiny Jós Ferenc a legrégibb magyar nyelvemlékekben fedezett fel sumér szavakat és kifejezéseket. Ő a szerkesztője a Buenos Airesben megjelenő Ősi Gyökér című folyóiratnak, melynek közleményei 364az őstörténeti kutatásokból leszűrt eredményeket időszerű következtetésekké fejlesztik és jelenbeli vonatkozások felé tágítják.
A Buenos Airesben 1976-ban elhunyt Fehér M. Jenő két könyvsorozatot kezdeményezett a sumér-magyar rokonság kérdéskörének tisztázására. Az úgynevezett "Sumér könyvek" között először a század elején működő Torma Zsófia Sumér nyomok Erdélyben (Magyar őskutatás kiadása, 1973) című könyvét adta ki, s tervei között szerepelt egy "összehasonlító" munka megjelentetése is, Sumérok-szittyák-ősturánok címmel, s egy sumér-finn-mongol-török "összehasonlító nyelvtan" kiadása. Maga Fehér M. Jenő A nyugati avarok birodalma sorozat könyveit írta s jelentette meg haláláig a Magyar Történeti Szemle kiadásában. Az avar kincsek nyomában (1972) és A korai avar kaganok (1972), de az összes többi hasonló kiindulású munka tudományos értéke – mint erre nyomatékosan felhívták a figyelmet a kérdés szaktudósai – vajmi csekély, némi jelentőséget csak egy meglehetősen ábrándosan kifejtett nyelvművelés szándéka ad nekik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
