Kocsis István (1940–)

Full text search

Kocsis István (1940–)
Már első színművével, a Megszámláltatott fákkal (1967) a magatartásdrámának kötelezi el magát. A történés 1943-ba, egy németek által megszállt bányavároskába vezet el, az újabb antifasiszta irodalommal azonban csak annyiban tart rokonságot, amennyiben Kocsis is hátat fordít a direkt ábrázolásnak. A helyszín és az időpont csupán abban játszik szerepet, hogy a szerző kiélezett helyzetben teheti fel hőseinek a kérdéseket. Valójában Kocsis nem a letartóztatott tanár és bányász, illetve az árulásra azonnal hajlandó iskolaigazgató válaszaira kíváncsi, ők első színrelépésüktől kezdve szilárd vagy ingatag, azaz változatlan jellemek. A dráma középpontjában Ranke őrnagy, a megszállók humánus parancsnoka áll, aki egy falu helyett az erdőt lövette, ám épp így pusztult el a falu odamenekült lakossága, ő pedig kitüntetést kapott. Rankét a dráma szüntelen vitában, meggyőző akciókban mutatja (a feszültség lényegében intellektuális): de nem annyira ellenfeleit, mint inkább önmagát akarja meggyőzni, hogy a megszállók oldalán is megőrizheti emberségét.
Ranke illúziójának bukását élesebben, félreérthetetlenebbül s formailag is tökéletesebben fogalmazza újra A nagy játékos (Martinovics utolsó napja) című drámája (1969). Ahogy ott a közelmúlt, itt a távolabbi történelem megidézése nem cél, csupán eszköz az író kezében (arra azonban gondosan ügyel, hogy tényállításaival ne mondjon ellent a történelmi forrásoknak). A szerepek ugyan megcserélődnek, nem a hatalmi pozícióban levő Ferenc császár (vagy apja, az ugyancsak megidézett öreg Lipót császár) áll Kocsis érdeklődésének középpontjában, hanem a halálraítélt Martinovics, az erkölcsi (drámai) kérdés lényegében mégis ugyanaz: lehet-e egy ellenséges, haladásellenes hatalommal szövetkezve harcolni a haladásért, 295e hatalom ellen? Martinovics ellentmondásos történelmi alakja kitűnő alapot nyújtott egy ilyenfajta elmélkedésre, e dilemma drámai felmutatására. Így lehetett A nagy játékosból több, mint elvont erkölcsi példázat: vérbő, valódi dráma.
Ezen az úton, erkölcs és hatalom szembesítését keresve a történelemben, indul el Kocsis István akkor is, amikor Stuart Mária legendás alakjának újra felelevenítésére vállalkozik. A dráma címe s a zárójeles alcím nemcsak e kérdésfelvetést, hanem a választ is pontosan körvonalazza: A korona aranyból van (Egyszer egy költő gyönyörűt álmodott egy királynőről) (1972). Szerzőnket nem zavarják az elődök Stuart Mária-értelmezései, ő feltételez egy királynőt, aki a jót akarja, aki erőszak nélkül akarna élni a hatalommal, de meg kell győződnie, hogy ez lehetetlen. Ami már Kocsis legelső novellájában központi gondolatként jelent meg, az itt drámai elemmé épül: a végletekig feszített erkölcsösség, a túlhajtott emberpróbáló játékok nem evilágivá, helyenként ellenszenvessé teszik a hősnőt, az örömteremtés e módjának naivitása, hatástalansága nyilvánvalóvá lesz.
Egyértelműbben, tisztábban sűríti erkölcsi krédóját a Bolyai János estéje (1970) című monodráma. A hősnek itt is szembe kell néznie a hatalommal, bár Bolyainak – legalábbis a dráma cselekménye idején, élete alkonyán – illúziója sem lehet, hogy a hatalmat gyakorolja. Ellenkezőleg, Kocsis olyan pillanatot választ ki az írói fantáziát minden korban megmozgató nagy matematikus életéből, amely kiszolgáltatottságát a legkeserűbben megérezteti: katonatiszti nyugdíjának megtartásáért vállalnia kellene a császári besúgó szerepét. A megaláztatások e legnagyobbika felidézi Bolyai Jánosban életének többi megaláztatását, szüntelen vitáját apjával és legfőképpen a híres apai jóbaráttal, Gauss-szal, s így noha a színen egyetlen szereplő jelenik meg, valójában izgalmas összecsapásoknak vagyunk tanúi, váltott ellenfelekkel folytatott párbeszédek egyik felét halljuk. (Tulajdonképpen Kocsis előző darabjai is álcázott monodrámák voltak, s művének drámaisága csak nyert a statiszták kiküszöbölésével.) Bolyai János apjával, illetve Gauss-szal vitázva, önmagát szeretné meggyőzni, megnyugtatni, hogy a helyes utat ő választotta. Nem a matematikából, hanem a matematikáért, nem az emberből, hanem az emberért akart élni, s "az embert a csillagokkal összekötő utat" alapozta meg. Kudarcainak tetőzésekor, amikor a legelviselhetetlenebbül szakad rá a magány, s illúzióival végképp le kell számolnia. Mégis mindegyre visszatér a gondolathoz: "Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül mindig a legnehezebbet választja."
Egy élet drámáját sűríti szintén egyetlen szereplős színpadi műbe az Árva Bethlen Kata (1975). A szerzőt e közismert témában nem a hit és fanatizmus értelmezése foglalkoztatja; az egyszeri engedmény, gyengeség következményeként állítja be az egész tragédiasorozatot, amely Bethlen 296Katát "árvává" teszi, sorsát jelképpé emeli. Kocsisnak itt sikerül megteremtenie a történelmi ízű költői-drámai nyelvet, anélkül, hogy eltávolodna a mától, illetve Bethlen Kata önéletírásának hangvételétől.
Szüntelen próbatételekből áll Kocsis István Játék a hajón (1969) című háromfelvonásos drámája is. Ezúttal nem a történelemmel "játszik", maga teremti meg a játék koordinátáit; a kezdetben reálisnak tűnő helyzetből (a kapitány megszegi az egyezséget, nőt visz a hajóra) parabolát épít, de aztán a parabola adta lehetőségeknél is inkább eltávolodik a tárgyi valóságtól, párbeszédei a darab vége felé már abszurdként hatnak. Játékosság és erkölcsi szigor látszólag fura, valójában nagyon is átgondolt keverékéből alakul ki az összhatás, bontakozik ki e rendhagyó dráma lényege: az emberek önmaguk fölé emelnek egy hatalmat, hogy egymást (a másikat) megfékezzék, s a maguk hozta törvények aztán gúzsba kötik, megalázzák őket. Kocsis ebben a művében sem hirdet anarchista lázadást, de kitűnő művészi érzékkel tapint rá a modern kor, a szabadságeszmék korának meghatározó ellentmondására, amely a társadalmi szervezettség magasabb fokán ismétli meg a már a klasszikus görög tragédiákban fellelhető dilemmát.
A Magellánban (1974) alkalmazott írói "játék" a főhős megbizonyosodásának eszköze. Egy feladat végrehajtásáról van szó, s a tengeri átjárót kereső Magellán minden eszközt felhasznál, hogy igazát győzelemre vigye. Újabb, történelemmel játszó darabjában Kocsis az emberi döntés mindenkori felelősségének drámáját alkotta meg. A választás drámája tulajdonképpen a Tárlat az utcán (1974) című is, melyben ismét a könnyebb vagy nehezebb vállalásának dilemmája ismétlődik meg Van Gogh és Gauguin konfliktusában. Az elveszejtő s a megtartó szülőföldről vall benne költői erejű részletekben.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages