Szabó Gyula (1930–)

Full text search

Szabó Gyula (1930–)
Homoródalmáson született székely szegényparaszt szülőktől. 1954-ben tanári diplomát szerzett, s mindmáig Kolozsváron dolgozik szerkesztőként; csaknem minden témája szülőfalujában termett, fiatalkori élménye, a falu társadalmi szerkezetének, a paraszti életformának rohamos változása alakította ki azt a szociális érdeklődést és lelkiismeretet, mely munkáinak azóta is sajátja.
Első novelláiban – a magyar próza egészéhez hasonlóan – túlteng az anekdotikus elem. Hősei kissé Móra rokonszenvesen ravaszkás parasztfiguráival tartják a rokonságot, az új falu színeit képviselik a korszak történelmi optimizmusának megfelelően. A Napirendi pontban viszont már az érdekesebb valóság is szóhoz jut; a baloskodás áldozataként kuláknak minősített főszereplő története nemcsak bürokráciaellenes szatíratéma, felcsillan benne az a konok igazságkeresés is, mellyel az író eszmény és valóság, elvek és élet megfelelését kéri majd számon. Teljes tudatossággal a Gondos atyafiság című háromkötetes faluregényében jelentkezik ez az igazságkeresés (1955–1961). E mű mondott ellent először a romániai magyar próza sematikus faluképének. Tárgya szerint szövetkezetesítési regény, megtaláljuk benne e korabeli műfaj valamennyi szokványos kellékét, a kulákfondorlatokat, a középparaszt-ingadozást, a jószándékúan túlbuzgó falusi kommunistákat, s a marxi – lenini normákat megvédő funkcionáriust. Mindez azonban minőségileg új képletté áll össze ebben a regényében, amennyiben a politikai konfliktusok ugyancsak politikai megoldása helyett elsősorban a falusi forradalom emberi következményeit 266igyekszik számba venni. Amit az egykorú kritika elmarasztalóan vetett a fiatal író szemére, hogy az országos változásokat "székelylaki távlatból" szemléli, azt ma már dicsérő értelemben ismételhetjük meg: a politikai eseményeket szülőfaluja embersorsainak jó és balfordulásain méri le. A szövetkezetesítés megannyi balos túlzása, a belépések erőszakolása a Gondos atyafiság története szerint nemcsak könnyen jóvá tehető politikai hiba, hanem olyan emberi vétség, mely fiatalok boldogságát, emberek tisztességét teheti semmivé. A korszak történelmi változásainak igenlő rajzát átjárja a forradalom humánumeszményére való vitázó figyelmeztetés.
Ezt a humánumeszményt teljesíti ki a regény másik sematizmusellenes vonása, a politikai mozzanatoknál jóval terjedelmesebben ábrázolt szerelmi bonyodalom. Két nőalak köré szövődik; mindkettő az örök boldogságvágy, a boldogságért lázadni is tudó érzelmi erő megtestesítője. Ugyanakkor kettejük párhuzamos sorsa egymásnak ellentétes kiegészítője is. Szabó Julis, a regény legösszetettebb szereplője, a történet leginkább lázadó jelleme. Az anyagias, vagyonféltő nagygazda-életforma szorításából kitörve szabadon, emberi módon akar boldog lenni szerelmével, s ennek érdekében szembefordul mindennel és mindenkivel: a látszattisztességet adó konvenciókkal, a jómóddal, környezetével. Alakja drámai – már-már tragikus – színezetet kap, minthogy saját korábbi "tragikus vétségének" következményét szenvedi. Fiatalon engedett családja kényszerének, és szegény szeretője helyett nagygazdafiúhoz ment feleségül. Ebből az erkölcsi bukásból a felemelkedés útja csak a személyes boldogság elvesztésének katartikus szenvedésén keresztül vezethet. Az ő tragédiájával ellentétben, Gondos Eszti és Akácos Miska szerelme az érzelmi idillt, a líra egyszerűbb szépségét szólaltatja meg. Eszti lázadásának tartalma éppen a hűség, nemcsak választott párjához, hanem saját tisztaságához is; csak olyan boldogságra tart igényt, amelyet emelt fővel vállalhat az egész világ előtt. E két szerelmi történet – a kortárs kritika "alsószoknyakultuszt" emlegető értetlensége ellenére – szervesen egészíti ki a regény közéleti cselekményvonalát; egy új közösségi-közéleti erkölcs sürgetője volt.
A Gondos atyafiság realista eszközökkel felépített faluképe, társadalmi tablója egészében tehát az élet megszakítatlan, örök tartamú folyamatának s a történelmi aktualitásnak a szintézisét kínálja. A töretlen kompozíció, a különösen lírai hatásokban gazdag prózastílus, a helyzetek és szereplők jellemzésének epikus gazdagsága formai tekintetben is messze a faluirodalom átlaga fölé emelte a regényt, amelynek fogyatkozásai elsősorban a korszellem hatásából eredeztethetők. A tragikumra hangolt újabb elbeszélő irodalom mellett tűnik csak szembe a konfliktusok néhol könnyed feloldása; a mai romániai magyar próza szimbolikus telítettségéhez képest a csak ábrázoló részletek a tartalmi feszültség lankadását jelentik, annak a realizmust szűkkeblűen értelmező esztétikának a hatására, melynek befolyásától 267Szabó Gyula sem maradt mentes. Mindezek azonban nem csorbítják a regény esztétikai összértéke mellett irodalomtörténeti érdemét: a Gondos atyafiság minden későbbi, a voluntarista szemléletet a valósággal kritikusan szembesítő irodalmi kísérlet előfutára volt, s felszabadító szerepet játszott a romániai magyar próza további fejlődésében.
Szabó Gyula írói szemlélete a Gondos atyafiságban megtalált úton bontakozik tovább. Szülőföldjéről írott riportjaiban (A szülőföld szimfóniája, 1961) elsősorban a történelem fordulatainak az emberi tudatban és érzelemvilágban felfedezhető tüneteit rögzíti, azokat az életforma- és gondolkodásbeli változásokat, melyeket a falu változott társadalmi élete érlelt. Az ötvenes években írott novellái közül épp e vonatkozásban emelkedik ki a Szőke Anna, mely úgyszólván Szabó Julis és Akácos Sanyi története palinódiájának fogható föl. A társadalmi megújhodás csak akkor lesz teljes, ha a múlt feldúlta emberi életek, vágyak a teljesedés távlatával újjáépíthetők, vallja az író, ám ez az egyes embert megváltó újjáépítés küzdelemre kényszerít, s nemcsak az ósdi előítéletekkel, hanem az egyént papiros-formák szerint megítélő dogmatikus felfogással is. A külső konfliktusok mellett az önvizsgálattá tudatosuló érzelmi dráma jelzi Szabó Gyula emberlátásának a valósággal lépést tartó korszerűsödését, melyet azonban a részletező elbeszélésmód, a leíró stílus nem mindig fejez ki egyenértékű módon.
Szemlélet és esztétikum korszerűsége Szerelmünk havában (1967) című kötetének novelláiban érik egyívásúvá. Nemcsak tematikus többlet ez a kötet pályáján, amennyiben városi embereket szerepeltető, városi témájú elbeszéléseket is tartalmaz, hanem régi témaköréhez is korszerűbb, a kezdeti realizmust új színekkel gazdagító írásmódot teremt. A kötet novellaremeklései közé tartozik a Sárgaszemű Jovánki balladásan tömör története, s e tömörségnek nemcsak az a nyitja, hogy cselekménnyé kerekítés helyett az író témájának kulcsmozzanataira szorítkozik, hanem az is, hogy a novella egészét átszövi az elbeszélteknek szorongató, jelképes-egyetemes jelentéseket adó szimbolika. A párbeszédek az "élethű" részletezés helyett a lírai mondanivalóra utaló gondolat- és érzésösszegzést szolgálják; a hős belső vívódása a már-már látomásba hajló, a hallucinatív elemeket a valósággal keverő emlékidézés képeiben teljesedik ki; az egyén drámája s a környezet, a külvilág konvencionalitása közötti idegenséget színszimbolika (a "sárgaszemű" Jovánki és a résztvevő "kék angyalszemek", a "tolakodó kékség" ellentéte) jelzi. Mindez Szabó Gyula formavilágának belső gazdagodását mutatja. Ez a rövid történetekbe érzéskomplexusokat, intellektuális fölismeréseket sűrítő jelképiség avatja a háború békekötést túlélő tragikumának megrázó példázatává a Mátyuska macskáját. A Gondos atyafiság parázsló erotikájának míves "átlényegítését" is megtaláljuk a Gyertya a hordón történetében; a képzelet játékából s a valóság ígéretéből szőtt érzékajzó szerelmi játék az ifjonti Én 268keresésének, az érett józanságot emberséggé teljesítő tisztaság-romantika visszabűvölésének kosztolányisan bravúros rajzába nő át. Az Úgy kacagott a banda az író prózájában nemegyszer bírált anekdotáról bizonyítja be, hogy formaként egyenértékű lehet bármely divatos elbeszélőmóddal. A vaskos tréfák sorozata azonban észrevétlenül vált át a feltétlen jóság és bizalom egyszerre szép és komikusan kiszolgáltatott voltának példázatába; a novellában fel-felharsanó kacagás mögül az egykori világát a kultúrhumánum magasából néző író komolysága, emberféltése sugárzik.
A novellák sorát ismét kísérletező jellegű mű zárja, a Húgom, Zsuzsika (1968), ez a lírai énregény, egy nyomorék lány szerelmének és csalódásának története. Rendhagyóan egyedi maga a téma: a szerelem, melynek átélői évekig nem látják, ismerik egymást, csak levélvallomásokból élesztgetik a másik vonásait s saját jövőt szépítő ábrándjaikat, eleve romantikus. E romantika azonban messzemenően metaforikus jelentések hordozója lesz: eszmény és valóság konfliktusának egy szűk életkörben, de nagy érzelmi mélységgel átélt példázatává. A regény helyenként túltengő érzelmessége ellenére az önfeladás ellen, az eszményi felé hajtó vágy megőrzése mellett tett írói tanúságtétel, s egyben annak a tragikus magánynak a tudatosítása, melyre a hétköznapokkal, a konformizmussal szakadatlanul megütköző teljességigény ítéli vállalóját. Az írói útkeresés, egyszersmind úttalálás jelzője a Gólya szállt a csűrre (1974) című kötet is, amely novellákat, emlékezéseket és vallomásokat, valamint egy kisregényt foglal magába. A visszatekintő író lírai módon, költői erővel idézi fel szülőfalujának életét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages