Páskándi Géza (1933–)

Full text search

Páskándi Géza (1933–)
Nyugtalan szellemű, képletbe nem szorítható kísérletező, a képletek elleni tiltakozás vezeti ki az ötvenes évek elejének lírai uniformizmusából. Pedig életrajza őt rendelhette volna leginkább a "mozgalmi költő" szerepére: Szatmáron munkáscsaládban született, környező világa "ipari táj", nevelője a külváros. Mozgalmi feladatok érdeklik: előbb lesz ifjúsági aktivista és újságíró, mintsem érettségizne, megbecsült költő és publicista, amikor a kolozsvári egyetem magyar szakára iratkozik. A korszak Petőfi – Ady – József Attila példaképhármasából kezdettől az utóbbit vallja mesterének, de nemcsak az agitatív versek költőjétől tanul, a külvárossal, az osztállyal személyes-bensőségesen azonosuló magatartást is próbálgatja, 231nem utolsósorban a fiatal József Attila hetyke vagy éppen kihívó nonkonformizmusát lesi el. Ez utóbbi adja meg fiatalkori verseinek egyéni hangját: a kor jelszavaktól sem idegenkedő típustémáiba frisseséget visz azzal, hogy nem pusztán a politikai vívmányokért lelkesedik, hanem a világot frissen birtokba vevő erőmámort is énekli. Politikai költészete is érzelmi állásfoglalás.
A proletkultos nézetek idején is szenvedélyes formakísérletező; első kötetének, a Piros madárnak (1957) versei ezért mutatnak oly sokféle hatást, József Attila, Majakovszkij mellett a népdalt modernizáló népiekig, Ady expresszív szókötésmódjáig. Az ötvenes évek derekától e kezdeti fiatalos nonkonformizmus gondolattá higgad: a hit "piros madarához" változatlanul ragaszkodva elutasítja a hit előregyártott érveit. A saját tapasztalás, a szabad gondolat jegyében fogalmazza újra nemzedékének optimizmusát: "Álomlátón mindent megtevők! / Krisztusi küldetésű korosztály, / ne hullajtsd le fejed! // Hajdani vak-cselekvő, pisszt se tűrő, / forrongó agyvelő, / ifjúságom, próbálj álmodni még!" (Piros madár)
Fejlődésének e szükségszerű irányát – mely egész nemzedékének sorsképlete is – átmeneti kényszerű hallgatása sem töri meg. Holdbumeráng című kötete (1966) a változatlan kísérletezőt mutatja, ám a kísérlet tárgya már nem a költői nyelv és forma, hanem a lét és a megismerés: a verseiben frissen feltoluló ellentmondások és disszonanciák költő és valóság új, teljesebb kapcsolatának az igényét és feszültségeit jelzik.
Páskándi lírájának alapigénye ugyanis a költészet és a költészet tárgya közötti válaszfalak lerombolása: egy olyan költői szemlélet kialakítása, mely nem éri be a valóság érzéssé és intellektuális tanulsággá szublimált képmásával, hanem a valóságnak a köznapi lehetőségeknél teljesebb meghódítását jelenti. A lét nála nem a költemény fölényesen kezelhető nyersanyaga, hanem olyan eleven folyamat, mellyel költő és verse állandó küzdelemben hullámzik, sodródik és formálódik együtt. "Nincs időm főztöd dicsérni, hozsannát / zúgni: eszem éppen – – / Nincs időm tested vonni babérba: / simogatlak – – / Nincs időm, Anyag, művedet koronázni, / hiszen élem!" – hirdeti a hatsoros Ódában. Szubjektum és külvilág egybetartozása a költő valamennyi gesztusát meghatározza, a mindennapok prózájától az egyetemes eszmélkedésig. Egyenes következménye ennek, hogy verseiben az érzéki és az intellektuális élmény nem a megismerés két elkülönült fokozata, hanem egymást kölcsönösen átjárva egymás metaforája.
A külvilággal való eggyéválást mindig az a nyugtalanító felismerés kíséri verseiben, hogy a végtelen befogadására irányuló vágy csupán lehetőségeit találja meg, nem beteljesülését. A megvalósult létezés csonkaságát feloldani csak a groteszkbe hajló fantáziának sikerül: "A pék kisüti a kedves dombvidéket / Száz méteren a pincér érmeket nyer / A tánctanár libbenve űrbe lép ki / Hétfejű sárkányt ölök én is / Ceruzával" (Képzelet). Ám 232ebből a végtelennel komázó idillből is kihallani a nyugtalanság komor felhangjait; ez a fajta fantasztikum nemcsak a képtelenség megvalósulását tartalmazza, hanem a megvalósulás képtelenségét is.
Ez a nyugtalanság mintegy következménye annak, hogy a külvilág egészével egyre inkább csak áttételes kapcsolatban álló mai ember a valóság ellentmondásait is csak szubjektív – közérzeti – szinten képes átélni, saját valóságához fűződő kapcsolatainak problematikusságával együtt. A lehetőségek dicsérete ezért erkölcsi program: a választás szabadságának hirdetése. Innen nézve kapnak súlyt és komolyságot az erkölcsi nonkonformizmust már-már hivalkodva hirdető "versszisszenései", mint az Ima evés előtt vagy az Épp azt a nőt. Tilalmakat romboló indulat jelzi bennük, hogy valódi erkölcsi értéke csak a teljes felszabadultság, a valóságon aratott győzelem új felelőssége. Ahogy a Hunyorgó rémülettel megfogalmazza egy Van Gogh-kép ürügyén: "hunyorgó rémülettel mint pincebogár járdai fényre / hunyorgó rémülettel nézek a képre / mert jaj gyanús ez a fény ez a szín mint a rabnak / ki körüllesvén szorongva érzi magát szabadnak / midőn mögötte maradtak a cellák… " A valóság – a konvencionális, közérvényű valóságkép – börtönéből szabadult ember döbbenete ez, szorongást szülő szabadság, mert a konvenciók nyújtotta biztonságtól való elszakadást, a gondolkodás jelentőségének felismerését jelenti.
E szabadság fényében fogant polémia Páskándi szerelmi költészete. Nem ismeri a szó közkeletű értelmében érzékajzó erotikát: a testiség, melyről mindig fátylazó körülírások nélkül beszél, a fölszabadult emberi szerelemvállalásnak a gesztusa. "épp ma kívánlak, nem holnap, nem máskor / Elegem van a számolásból: a Halogatás Édeneiből / Elhalasztott Feltámadásokból, a Halhatatlanság / Kirakatba tett 'Azonnal jövök' tábláiból / Mindenből, ami késik: Menetrend és Óra…" (Épp ma). Itt sem a közvetlen élmény hordozza a vers jelentését, a köré szövődő másodlagos asszociációk a megalkuvásokba, az Éden és a Feltámadás halogatásába beletörődő életforma elutasítását fogalmazzák meg. Ennek a szerelmi költészetnek, "a legyőzött szív legyőzhetetlen dobogásá"-nak az érzelmi hőfokán állnak közéleti versei is, mint Lenin-ódája, melynek fogalomkapcsolásai a modern lírai témákat kötik a történelmi hagyománnyá vált eszmékhez, s a személyiség belső felszabadulását kapcsolják össze a társadalmi szabadság eszményével (Újra Leninről).
Tű foka (1972) című kötetének verseiben az intellektualizmus nemcsak magatartás, hanem téma is. "A gondolat – mint ő maga írja –, amely már-már metafizikus ragyogásúvá válik, s amelyet a költő jobban csudál, amitől a költő jobban fél, amit a költő jobban szeret, mint a másik hármat (szerelem, halál, természet témáját – L. G.) együttvéve." Ez "ideák poézisének" legnagyobb szabású összefoglalása Az örömrontó Angyal, a tudatosság, az eszmélés képességének vívódó ódája, mely a megismerés, a 233mindenre emlékezés emberi méltóságát ünnepli, ugyanakkor az eszmélés "örömrontó", mert a boldog folyamatosságot megszakító voltát, a valóságnak gondolkodásunkba átplántált diszharmóniáit tudatosítja.
E gondolatlírához Páskándi "transzcendens grammatikát" követel, mely a meglevő világot csak "asszociatív támaszpontként" használja, a lehetőségben szunnyadó társítások szabad kiéléséhez. Az élet közérthető dolgait akarja a sajátjaként felmutatni, hogy legyőzze személytelenségüket. Ehhez a költői programhoz tartozik a szavak közkeletű, személytelen jelentésének a feloldása. E stílusprogram eszközeire jellemző a népköltészet archaikusabb elemeinek egy szürrealista technikába olvasztása. Ilyen szövegeiben a mondatok látszategyszerűsége és a képzetkapcsolás bonyolultsága a mondat és a szó között élez kontraszthatást. Újabb verseiben, e mind fogalmibb versszövegekben az ellentét sokszor a szavakon belül éleződik: a szövegösszefüggés az élményszerű szóhangulatnak és a személytelenül fogalmi jelentésnek az egymás ellen feszülésével kísérletezik.
Jellegzetesen gondolati Páskándi prózaíró munkássága is. Novelláit Üvegek (1968) és A vegytisztító becsülete (1973), kisregényét Beavatkozás (1974) címmel jelentette meg. A modern irodalomban általános parabolaforma mellett az intellektualitást hangsúlyozza. Témái csak nagyon ritkán akarják a közvetlen élettapasztalat illúzióját kelteni: abszurd ötletre épülnek, s az ötlet a valóság gondolati síkon általánosított összefüggéseire utal jelképként. Ábrázolásában is a gondolat bemutatását tekinti elsőrendű feladatának: hősei nem beszélgetnek, hanem vitatkoznak, nem éreznek, hanem gondolkodnak. Érvek, ellenérvek és logikai problémák láncolata a Páskándi-novella szerkezete. Ugyanakkor e fogalmi szikárságból lírai szikrák pattognak szakadatlanul, ahogy a klasszikus novella ábrázolás és érzés útján vezeti olvasóját a tartalom elvontságáig. Prózájában, fordított folyamatként, a gondolat átélése kényszeríti az embert valóság és érzés igazi mivoltának a felismerésére. Legjobb példája ennek a Lajos Fábián megöletése: két tisztviselő puszta észérvekkel tisztázni akarja önmaga előtt, hogy bűnös-e egykori kollégájának halálában, s ahogy a logikai kérdésre adott válasz fokozatosan körvonalat ölt, úgy bontakozik ki a szereplőkben a gondolat érzelmi kísérője, a félelem, a bűntudat, az ismeretlen bűn ismeretlen büntetésétől riadozó szorongás és kiszolgáltatottságélmény. De van novellája, amely gondolati áttétel nélkül – vagy azt csak alárendelt eszközként használva – közvetlenül lírai szimbolikával ad hírt az író valóságélményéről, a gondolat tisztaságát megrontó szabadsághiányról: a Weisskopf úr, hány óra? című vagy a szeretet eredendő kiszolgáltatottságáról szóló A disznó feltámadása, amelyben a messianisztikus pátosz a disznóölés jelképében jelenik meg, kap groteszk jelentéseket, s a szeretet áldozatának elfogadása az ölés kéjébe fullad, egyszerre szánalmasan, visszataszítóan és felemelően.
234Munkásságát kiegészítik népszerű gyermekversei és meséi (Tündérek szakácskönyve, 1966; Szebb a páva, mint a pulyka, 1968; Zápfog király nem mosolyog, 1970), valamint drámái, irodalmi tanulmányai és bírálatai, amelyekkel sűrűn szerepel az irodalmi sajtóban. 1974-ben Budapestre települt át, azóta a magyarországi irodalmi életben tevékenykedik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages