TÓTH JUDIT (1936)
963TÓTH JUDIT (1936)
Tóth Judit (1936) első kötete (Tűzfalak, 1963) rendkívüli tehetséget ígért: szokatlan felkészültsége, kiérlelt hangja mintha nem is csak egy meglehetősen összetett életérzés rögzítésére és egy meglehetősen összetett formavilág megalkotására törekedett volna, hanem egyszersmind általános szinten is megfogalmazta, avagy jelezte a költői megformálás feladatáról, a költői megszólalás szerepéről, magáról a költészetről kialakított elképzeléseit; líráját, úgy tetszik, ez a felfokozott igény emelte ki egyébként szintén és joggal figyelmet keltett nemzedéktársainak induló kötetei közül. Tematikáját és mestereit tekintve könnyen lehet áramlatba, csoportba sorolni: ama nemzedékhez tartozik, amelynek gyerekkorát a világégés, az üldöztetés és a gyász határozta meg; e nemzedék költői világképe azonban már a kezdőponton sem a közvetlen élményt kívánta visszaidézni vagy megjeleníteni, hanem – elsősorban Pilinszky János és Nemes Nagy Ágnes poétikája nyomán – annak metafizikai jelentését, illetve a tárgyakba, a létező világba objektíválódott tragikumot akarta megragadni és megfogalmazni.
Ma már azonban jobban látjuk, hogy ha sok vonás összekötötte is ez élmény és e hagyomány jegyében induló költőket, már első kötetükben is eltérő utakat kerestek. Orbán Ottó versei (Fekete ünnep, 1960) egyazon, traumatikus lélekállapotot szólaltatják meg, még nyíltabban vallomásszerű jelleget is őriznek, a kötet a felfokozott expresszió lírája, de az egységes alaptónust figyelmeztetően különféle hangfekvésekben próbálja ki; Székely Magda (Kőtábla, 1962) a kataklizma utáni ember sorsának és erkölcsének kőtáblára véshető ítéleteit fogalmazza meg, mindegyik költeménye ugyanazon hang, ugyanazon magatartás, ugyanazon téma szakrálisan tömör formuláit keresi; Tóth Judit kötetének és minden egyes versének viszont a szerkezet a vezérelve. A szerkezet – a szónak inkább konstrukciót, mint struktúrát jelentő értelmében: vagyis a mű határozottan hangsúlyozza önnön maga szerkezetének alkotott jellegét. A nemzedék közös mesterei mellett így az ő líráját a Téli éjszaka költőjének példája is nagy erővel befolyásolta: a többsíkú és összetett jelentésű képek bonyolult rendszerére épített vers, amelynek tartalma – Tóth Judit egyik cikkének megfogalmazása szerint – "A kifejezés belső térfogatára összesűrített valóságtartalom": önnön törekvésének bizonyára ez a legpontosabb meghatározása.
A kötet egészének és legtöbb versének kiinduló motívuma az emlék, alapmagatartása az emlékezés; a halál élményét és testközeli fájdalmát azonban nem közvetlenül jelenítik meg, hanem tárggyá transzformálják, egy képzelt tér egyszerre és szétválaszthatatlanul természeti, geometrikus és fogalmi értékű tárgyaivá: az egyes elemek ily módon mindig bizonyos kihagyással, bizonyos gondolati vagy szemléleti ugrással kapcsolódnak egymáshoz.
Lecsapott kőszilánkok.
nem veri fény, se por. A rémület
arc-oldalak közt befalazva
kő az elevenben.
üresség. Kő. A tehetetlen
szenvedés nem ismer magára.
| Súrolt élüket |
arc-oldalak közt befalazva
kő az elevenben.
| 964 | Nyitott szemén |
szenvedés nem ismer magára.
(Getsemane)
A verstér egészének feszültségét viszont az emlékező alapmagatartás teremti meg, az tehát, hogy a halál ténye, illetve történései, ha akár csak a megfogalmazás gesztusa révén is, de az élettel szembesülnek, a konstrukció az élet felől megélt halál és a halállal megpecsételtetett élet elemeit illeszti egymáshoz. Ez a mély, belső kétértelműség a kötet verseinek minden szintjén reprodukálódik: erősen elvonatkoztatott, néhol gondolati líra, de életrajzi indítását annyira vállalja, hogy sorait egyszersmind a halál élményének éles fájdalma uralja; a kihagyásos képszerkezeteket ténymegállapító közlések szakítják meg és zárják le, összességük pedig gyakran eseménysort, történetet rajzol ki, a történet azonban az élet és a halál szembesülésének fiktív terében zajlik, a konstrukció igazi tartalma a felfoghatatlan halál újbóli és újbóli megértésének személyes és gondolati drámája; ezért a dikciója is bizonyos állandó, semmi esetre sem szélsőségesen felfokozott, de egy percre sem oldódó feszültséget hordoz, alapformája ugyan a kijelentés, de ennek modulációi az eliotian objektív megnevezéstől és kinyilatkoztatástól a gondolatritmikusan tagolt, ráolvasásszerű panaszig terjednek.
Egy tragikus sors s még inkább: egy tragikus alkat, a jelző és a jelzett szó bizonyos ellentétét beleértve: egy tragikus intellektus költészete, s így lírikusi magatartása meghatározza a kötetnek azokat a verseit is, melyeknek tematikája túllép 1944 emlékén: tájaiban maguk a tárgyak elveszettek (Egy csillaghoz), szerelmeinek pedig a személyiség olyan érzeteit és feszültségeit kellene feloldania, hogy még boldog kicsengésű költeményei is csak a magány áhítatát tudják megszólaltatni (Öröm).
A vers, a költészet számára ebben az értelemben: konstrukció, vagyis nem-lineáris összefüggések intenzív erejű rendszere, az önkifejezés és a világot teremtés tragikus tónusú egysége; az új nemzedékből Tandori Dezső más irányban utakat kereső első kötete mellett (Töredék Hamletnek, 1968) kétségkívül a Tűzfalak költője értette meg legmélyebben, mit jelent a modern intellektuális líra.
Annál figyelemre méltóbb, élete külső keretének megváltozásával milyen erős mértékben megváltoztak ennek az érett és kidolgozott versmodellnek a belső hangsúlyai is. A költemények tónusából egyre inkább kiszorult a tragikum, s helyébe a Két város (1972) legfontosabb verseiben bizonyos meditatívvá visszafogott lírikusság, A tér visszahívása (1975) hosszabb kompozícióiban pedig az elmélkedés és a leírás enyhén patetizált lírája lépett. Az első kötet alaptematikája a múlt szembesülése a jelennel, a rákövetkezők a jelen alaptényeit, az anyaságot, az új élet színtereit, illetve az életforma megváltozásának konfliktusát dolgozzák fel; s már szinte paradox-szerűen különös, mennyire áthangolta verseit, hogy konstrukciójuk képzelt tere a két város, Párizs és Budapest valóságos távolságává alakult át. 965Poétikájának bizonyos meghatározó vonásait természetesen továbbra is őrzi: a személyesség jelenlétét és feloldását a fogalmi fogalmazásban (sőt ez utóbbi még erősödött is, a korábban uralkodó érzéki absztrakciókat egyre inkább tisztán elvont nomenek váltják fel és néha felhasználja a texte-irodalom főnevesítő eljárásait is), az objektumok, a természeti és mesterséges tárgyak már szám szerint is szokatlan jelentőségét (noha e tárgyak most egyre kevésbé a képzelet projekciói, hanem nagyrészt konkrét látványt rögzítenek), a képek építésének és egymáshoz illesztésének szabálytalan geometriáját, és őrzi, legfőként, a kompozíció uralkodó és jelentő szerepét mindegyik versében. Az egész versmodell célzata és konstrukciója azonban mégis jelentékeny mértékben módosult. A Tűzfalak költeményei abszurd feladatot vállaltak, amikor egy húsbavágó, de abszurd ellentétet az intellektuális líra kompozíciójával próbáltak mégis megjeleníteni és legyőzni; a további két kötetben megformált feladat csak nehéz, de emberi méretű, Párizst és Budapestet 1500 kilométer, a nyelvek, a sorsok, a színterek különbözősége választja el egymástól, de távolságuk kisebb, mint az, amelyik az élők világát a halottakétól elszakítja.
Az idővel egyre erősebb mértékben ezért adja fel Tóth Judit verseinek drámai színezetű feszültségét. Újabb költeményei inkább leíró-szemlélődő-elmélkedő típusúak: az eltávolodás és a szemlélődés terében a tárgyi és fogalmi elemekből kombinált nyelv most inkább zárt képeket vagy gondolatsorokat jelenít meg és követ végig.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
