A válogatott versek és az "Eső a homokra"

Full text search

A válogatott versek és az "Eső a homokra"
Kelet felől címen összegyűjtött válogatott verseinek kötetét (1965) Édes hazám című versével zárta. Ez a zsoltáros megindultságú vallomás az új verseskönyv, az Eső a homokra (1968) anyagába is átkerült, jól meggondolt, motívum-kiteljesítő szándékkal. A válogatott kötet a nyírségi szülőföld lokális érdekű lírai tájrajzaival kezdődik és a teljes haza átölelésével zárul. Az eddigi vezető folyamat betetőzéséről számos összetartozó verssel vall az Eső a homokra. Kifejezetten "Nyírség-verset" mindössze kettőt hoz az új könyv (Nyírség, Hazai temetőben); a szülőföld izolált tájainak helyébe már a haza geográfiai és történelmi egésze lépett. A Kelet felől (1965) nagy szintézise mutatta e folyamat kezdetét, s most számos vers érleli véglegessé, jelezvén Váci Mihály lírájának nemzeti érvényességét. Az óceán fölött repülve a kivándorlók "második ázsiai útjá"-t képzeli a víztükörre (A népvándorlás útján), a Télutói Magyarország forró látomása ugyancsak egy repülőút élményéből szárnyal elő: "Ó, télutói Magyarország, / kis mézeskalács-szív haza! / Ezüst folyók kizsinórozták, / beszórta hóval tavasza." A kép korábbi hasonló megoldások variációja: "Édesvízű folyókkal rajzolom / a Föld arcára ezüst nevedet" (Magasból), "A Duna–Tisza ezüst szalagján / szívünk fölött egy amulett-ország" (Szabadság! Tégy gazdaggá minket!). Abban a tekintetben is áll a hasonlóság, hogy itt ugyancsak gyöngéd, szinte becéző kicsinyítéssel találkozunk. Ez az érzelmi túláradás az Édes hazámban képek özönébe terelődik; máshol a kicsinyítéssel együtt egymásból levezethető, érzelemsűrítő metaforákra lelünk (Egy-rangú nép, Bukdosó stb.).
876A "bukdosó szív" nemcsak a "kertekalja felől" ismert haza zugait járja be. Váci Mihály jellegzetesen a szívével "lát" a nagyvilágban is. Nem a műemlékek, művelődéstörténeti csodák érdeklik, a világ különféle pontjain az emberi viszonylatok közös vonásait, az azonosulási lehetőségeket keresi, s még az egzotikus tájélmények értelmezése is jellegzetesen hazai színezetű. A római Campo de' Fiorin például nem a zsibongó mediterrán piacot bámulja meg: habozás nélkül felölti a mártír Giordano Bruno csuháját, s a máglya ropogó lángjaiba lép (Forog a Föld). Caprit, Leningrádot vagy Kubát megidézve sincsenek lírai baedeker-szólamai: a gitáros nemzedék gátlástalan mohóságát konstatálja, a forradalmak bölcsőhelyét vallatja meg. Az Utazás után ezt a homogén világ-élményt így summázza: "És mindenütt föld volt és rajta görnyedt / derékkal mindig ember dolgozott… / Mehetsz akárhova, ott is a görnyedt / háttal küszködők terhét hordozod." Egyetlen olyan utazási verse van, amely leíró részletezéssel egy tárgyra koncentrál. Ez viszont kikerülhetetlen volt, mert a Paradicsom az egész életet és pályát kísérő homoki szárazság-élmény ellenverse: az éltető őserdei nedvesség, az örök párába vont buja paradicsomi vegetáció áhítatos, csodálkozó eposza.
Eső és homok világos szimbolikája sokszor sarjaszt egymásból növő szép képeket (Nyírség, Édes hazám, A sebző ének, Jó reggelt, Hazai temetőben), a higgadt művészi formák azonban új konfliktusokat, ellentmondásos összképet takarnak. Az Áprilisi capriccio és a Nyitnikék magasát idéző Jó reggelt még a Mindenütt otthonból ismerős boldog derűt mondja tovább. Az Egy-rangú nép vagy az Építs tetőt a Szegények hatalma forradalmi kiteljesedésen munkáló hangnemét folytatják, a Méltó hatalmat programjához kapcsolhatók. Az Ütések alatt, a Kié lesz a Föld, a Világ teremtői és a Forradalom a tömegek, az elnyomottak történelmi-világméretű osztályérdekeivel és szenvedéseivel való érzelmi-költői azonosulás dokumentumai. E motívumnak a vers szenvedélyével, metaforikus erejével sodró prózai változata a Hazafelé!
E jelentős verscsoport összképe azonban nem ilyen nyugalmasan egynemű. Szemléleti alapérzésüket legvilágosabban a Hű lázadás fejezi ki, amelyben Váci Mihály a "miértek" kérdésfeltevésének jogossága mellett érvel, s kérdései, vívódásai, kételyei határát kizárólag a szocializmuson belül vonja meg – forradalom és demokratizmus kiteljesítéséért. Ellentmondásos, egyszerre fájó és ölelő "világtörvényt" érzékel a vers, "a dolgok zsarnok uralmá"-nak, a történelem belső fejlődési rendjének elkerülhetetlen menetét tükrözi; a próféták és messiások álmaival nem mindig megegyező alakulást, ahol "minden új felismerést máris az / ellentmondások malomköve porlaszt". Az "új világtörvény", a mai konszolidálódott valóság történelmi realitásának tudomásulvétele és vállalása tölti ki az Adott világ filozofikus töprengéseit is. Az "alkotó forradalom tüzét", a közelmúlt forradalmi dinamizmusát élesztő fájdalmas nosztalgiák a fent körvonalazott keretben szabadulnak el (Sárkányölő, A sebző ének, Mert nincs erőm egyedül, Ének az elszállt madárról). A Hírmondóban körvonalazott álláspontot ("Hagyd el a harcteret, / mert már nem csatatér… / Hírmondóként dalolj") így természetesen nem foghatjuk fel a csalódásba, fájdalmakba temetkezés programjaként. A 877forradalmár magatartásforma iránti nosztalgikus hűség dilemmáit vetítik ki az efféle versek, de mélyükön nem valami elmerevedő, absztrakt ultraforradalmiság munkál, hanem többnyire valós ellentmondásokkal teli társadalmi indíték (Országos pólya, A szent epilepszia, Ti, Láng és tövis, Toporgó).
Váci Mihályt pályakezdésétől jellemezte egy romantikus színezetű, azonnali cselekvő szándékoktól vezérelt költői küldetéshit; szülőföld, haza, nagyvilág gondjai már akkor parlamenti képviseletet kaptak verseiben, amikor még nem volt Szabolcs-Szatmár országgyűlési képviselője. Az adott világ és a gazdaggá tevő szabadság nagy lehetőségei között szocialista tartalmú költői konfliktusokat a Te bolond körül született versekben már teljes érzelmi intenzitással, adekvát művészi szinten sikerült átélnie. Az Eső a homokra vizsgált rétege új, sokszor keserű kontraverziákat exponál, de inkább még csak tematikusan, kiindulásként.
1970-ben, immár posztumusz kötetként jelent meg a Váci-életművet betetőző, s sajnálatos módon le is záró kötet: A sokaság fia. Nem különbözik ez a versgyűjtemény alapjaiban az előzőektől; ugyanannak a költői-emberi magatartásnak és szemléletnek a gyümölcse; mégis, néhány erőteljes, új vonás is gazdagítja a képet. A költő továbbra is szívesen elidőz a múlt, a gyermekkor tájain, gyengéd színekkel idézi fel a családtagok, ismerősök alakjait; beszámol úti élményeiről, s a messzi tájak, népek megintcsak a közös gondokat juttatják eszébe. "Mindenütt élnek emberek" – vallja a kötet címadó versében, s e vallomás humanista, internacionalista hevületű folytatása: "Szeretem a sokaság fiát, az ismeretlent, / az embert, aki hordozza magában / a megválthatatlan szenvedést, a gyónást, / a halhatatlanság befelé nőtt szárnyait."
A nagy, humánus eszmékben, a közösség erejében és az új társadalom távlataiban pillanatra sem inog meg hite; de ha közelebbre néz, s a mindennapok társadalmi gyakorlatára tekint, sokszor keserűvé válik a hangja, s ez már új vonás költészetében. Társadalmi elégedetlenség természetesen ez ideig is munkált benne, s ihlető erővel kért hangot verseiben; a keserű-szatirikus tónus azonban új: az Ez történt Magyarországon, a Mintha, az Interpelláció, a Balatoni félrevezető, a Legkorszak a tunyaságot, a szocialista eszméktől idegen, cinikus vagy pragmatista magatartást ostorozza. A költő érzése szerint nemzedéke "történelmet elmulasztó nemzedék", amely "másokat enged a kapukon át menetelni, / friss tarka fürge hadak / kapaszkodnak a falakra… / Tíz körömmel." A forradalom elárultatását panaszolja a kötet egyik legnagyobb versében, az Ami Che Guevara naplójából kimaradt című, töredezettségében, szakadozottságában is egylélegzetű, nagyívű költeményben. S mi lehet az életét az eszmére feltevő költő sorsa a közöny és a megalkuvás eluralkodásának idején? "Magányos lesz a sorsa még itt / sokáig annak, aki szeret. / Ki mindenkit ért – azt nem értik, / s nem bocsátanak néki meg" – vonja le a keserű konzekvenciát az Abroncs című versben. S igaza biztos tudatában válik mégis bizonytalanná eddig megingathatatlannak vélt helyzete: ennek a bizonytalanság-érzésnek legszebb kivetülése a Valami nincs sehol című vers, melynek optimista záradéka nem tudja teljesen eloszlatni a sorjázó negatívumok árnyait.
878Egyéni léte, sorsa is árnyékos, nehéz útra térül. Talán a közelgő halál megérzése, az élettől való búcsúzás is megszólal az olyan puritánabb, dísztelenebb versekben, mint a Rózsák, Ősz, az Éj, Az ember néz-néz, A napló. A lét végső kérdéseivel kénytelen immár szembenézni a költő; a végső reménytelenség és a búcsú megfellebbezhetetlensége tisztán, minden póztól és patetikus mellékzöngétől mentesen szólal meg ezekben a versekben. A számadást, a "leltár"-készítést is jelenti az élettől való búcsú. "A bátor az úgy él, / hogy gyorsan belehal" – vallja József Attilára emlékeztetően, máshol rezignáltan, a csalódásoktól megtöretve vonja meg a mérleget: "Nem voltam hős – csak mint a többi, / kibírtam az életemet."
A vállalt költői küldetés; az ezrek, milliók nevében szóló hang helyett itt egyetlen, védtelen és kiszolgáltatott ember szólal meg, hiteles és szép versekben. Még azokban a versekben is meggyőzően, ahol a halál-élményt népiesre stilizálja – így a Tánc vagy a Tenyérbe, ökölbe címűekben.
Az életmű tanulságait a felfedező, Illyés Gyula így summázta a Százhúszat verő szív (1971) című válogatott verskötet, a költőt is elbúcsúztató, szép előszavában: "Bizonyos, művész mivoltában veszélyes határvonalon járt. De – például – nem érzelgős volt, még csak nem is érzelmes; érzelemtudó. Tudott versében fennhangú lenni, lárma és kiáltozás nélkül. Minden sorában ott volt a törekvés: árnyalni, a bonyolultat is kifejezni, de mégis nyomban érthető is lenni, sőt – közérthető. Hatni akart. Ezt is a hűség hozta. Hatni azokra, akikből származott, vigaszt, bátorítást, magyarázatot nyújtva. És hatni mindazokra, akik közt úgy érezte, ő annak a hazai rétegnek a hangja."

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages