SZÉCSI MARGIT (1928) (Munkaközösség)

Full text search

SZÉCSI MARGIT (1928)
(Munkaközösség)
Szécsi Margit (1928) külvárosi környezetből indult, csakhamar a népi kollégiumi mozgalom ragadta magával; költészete a felszabadulást követő esztendők lázas teremtő munkájának vonzásában született. Heves életszeretettel vette birtokába a világot, mámoros ifjúságában egyszerre ismerte meg a szabadság, a szerelem és a dal örömét, Robog a víz című versében a tavaszi vadvizekhez hasonlította magát: "Én is a hegyről lerohanok, / szíveket ríkatok, szólongatok (…) Egyszál ruhában indulok el, / nincsen egyebem, csupán a dal." Boldog volt, otthon érezte magát az alakuló új társadalomban, azonosulni tudott a szocializmus eszményeivel és céljaival. Első kötetének, az 1955-ben megjelent Márciusnak a verseiből nemcsak szenvedélyes életerő és önfeledt játékosság sugárzik, hanem magabiztos felelősségtudat 842is. A fiatal költő boldogan hozott személyes áldozatot az országépítő tervek sikeréért, 1951-ben elhagyta a szerkesztőségi íróasztalt, és lapátot ragadott a dunapentelei vasmű építkezésén. "Pénzt, szerencsét, szeretőt, / ő volt, ki mindent el mert érni, / s mert még így is árva volt, / mindezt lapátra felcseréli" – foglalta össze később némi villoni öniróniával a dunapentelei közjáték érzelmi indítékait (A nyurga Margit).
Az ifjúság büszke hitét később sem tagadta meg, noha éppen a vasmű építkezésén találkozott az új társadalom gondjaival, a politikai élet torzulásaival. A közös vállalkozás lelkesítő tudatával érkezett Dunapentelére, s ott emberi nyomorúságot, önkényeskedő vezetést talált, csüggesztő tapasztalatai csakhamar szétzilálták korábbi bizalmát, s a "fényes szelek" nemzedékének többi költőjéhez hasonlóan ő is felismerte azt a súlyos válságot, amely az éppen hogy új életre kapó országra leselkedett. "Ne vadássz énrám, a szabadság, / fára a kéreg, rám van nőve. / Betöretlen az én testem, / szavaimra ne alkudj előre" – tett panaszt A Balkán utca soraival. Angyalok strandja (1956) című kötetében mar súlyos közéleti tapasztalatokról, a személyes és közösségi válság megrendítő élményeiről beszélt.
Korábban is a valóságra figyelt, most is a kegyetlen tények váltják ki belőle a felháborodást, a tiltakozást. Felfedezi a külvárosok sivár köznapi életét, nyers realizmussal festett életképekben mutatja be a mocskos bérkaszárnyákat, a szegényes lakásokat, a lármás utcákat, azt a világot, amelyet két évtizeddel korábban megdöbbentő igazsággal keltettek életre Derkovits Gyula vásznai. Szécsi Margit a valóság kendőzetlen ábrázolását, a látomások nyomasztó valóságtartalmát és az igazságkeresés makacs vágyát tekintve őbenne találta meg mesterét. Szembefordulását a hivatalos politikával a szellemi elődjének tekintett festő proletármodelljeire hivatkozva fejezte ki: "Tőletek vagyok oly hatalmas, / minden szegényért anyafarkas" (Vers Derkovits Proletáranya c. képéhez).
A közéleti gondok emésztő mérgekké válnak. A Páva a tűzfalon (1958) és A trombitákat összesöprik (1965) című köteteiben a személyiség vergődésével, egyszersmind morális tiltakozásával találkozunk. Amilyen heves volt korábban elragadtatása, most olyan megcsalatott, s reménytelen, szinte megválthatatlanul vergődik nyomasztó tapasztalatai között. "Kifent ezüst fenyegetés / pengéje alatt álmodok" – érzékelteti szorongásos közérzetét. Veszni látja ifjúságának büszke mámorát, s ugyanarra a kiüresedett, fagyos világra talál, mint Nagy László a Gyöngyszoknya dermesztő látomásaiban. "Befagytak a ragyogó ércek", "Fehér hallgatással ez a tél – / sírdeszkáival betakar", "Fagyott szívektől göröngyös a föld", "Fagyott, ezüst talpon lépek" – ezek most Szécsi Margit költészetének jellegzetes szóképei. A dalműfajt felváltják a tragikus hangoltságú balladák, a fájdalmas siratók. Szécsi Margit mégsem a hitüket vesztett lelkek lemondásával fordul a világhoz, inkább haraggal, váddal és várakozással. A csüggesztő magány nem az ő állapota, indulatai gyakran káromlással és átkokkal törnek ki belőle. Egyéniségére jellemző, hogy a gyengédség és a vadság egymást kísérő érzéseit szinte egyszerre szólaltatja meg, megértő szeretettel hajol az elesettek gondjai fölé, ugyanakkor szenvedélyes haraggal fordul a hatalmaskodók és harácsolók ellen. A 843teljes élet, a teljes humánum meghódításának vágya fűti válságaiban is: "Én nem mondok le semmiről" – tesz vallomást a szabadság és a boldogság sértetlenül megőrzött eszményeiről.
A személyes válságot ezeknek az eszményeknek az erejével győzi le, mindazonáltal megőrzi válságos éveinek szellemi nyereségeit: a próbákban edzett erkölcsi méltóságot, a megfontolt ítélkezést, a gondolati következetességet. A halál és a csalódások ellen gyakran a képzelet igazságszerző erejével védekezik, versek sorában építi meg a káprázat palotáját, az álmok tiszta birodalmát. A szerelem is a humánum védelmét szolgálja, két ember konok szövetsége egyszersmind közös helytállás a pusztulással és a romlással szemben. "Élni az embernek kevés: meg kell rágni a létezést" – hirdeti az emberi lét értelmét kutató költészet igazát Élni című versében, s a vívódások, a közéleti küzdelmek után abban reménykedik, hogy a költészet ereje által sikerül tudatos életté humanizálnia a létezést. A tudatos emberi életet gondolati és érzelmi küzdelmek összegző eredményének tekinti, erre a tudatosságra támaszkodik, s gyötrő kételyektől jut el az emberiség "kozmikus" hivatásának felismeréséhez: "Valaki itt jár / fényben és zöldben, / csontos hegedű / zokog a földben" (Jár az erős nyár). Úgy gondolja, hogy az embernek, küldetése szerint, értelmet kell teremtenie az anyag kaotikus kavargásában, s meg kell neveznie a világ dolgait. Ezek már az első költői összefoglalás, az 1967-ben megjelent Új heraldika című gyűjteményes kötet versei.
Költészete ezt követően tiltakozás és figyelmeztetés: "hogy a szerzés bűvöletében meg ne őszüljön a föld." Az egyszerűség és szegénység kérlelhetetlen etikájának szószólója, ifjúságának közösségi értékeit védelmezi, a társadalom élősködőivel, a közjó vámszedőivel küzd meg. A költészetnek ebben a küzdelemben morális szerepe van: "E világ tiszta és rohadt, / s ha átsugárzod mint a nap, / szívedre szennye nem ragad" (Kondor Bélának). A vers erkölcsi értékeket konstituál és védelmez, azokat a közösségi értékeket nyilvánítja ki, amelyeket a költő mozgalmas ifjúságában ismert fel, s mindinkább veszélyeztetve érez a hetvenes évek magyar társadalmának morális megingásai között. Ezt az erkölcsi igényességet és szigort képviselik A Nagy Virágvágó Gép (1969), A Madaras Mérleg (1972), a Szent Buborék (1974) és a Birodalom (1976) című verseskötetei.
Moralista szenvedélye igényességéből, érzékenységéből következik, indulatainak közösségi háttere és fedezete van. A Papírkorona és A félpofájú című hosszúverseiben az ifjúság fényes reményeit, majd kiábrándulását, vergődését idézi fel, egyszersmind az alkotó személyiség szuverenitása mellett tesz hitet. A Nagy Virágvágó Gép a privatizálódás, a merkantilizmus nagyszabású költői jelképe: a mitikus Gép lenyesi az élet szépségeit, kiuzsorázza a létezés gazdagságát, ahol elvonul, ott pénzért árusítják ki az ember alkotóerejét. A hosszúversekben személyes értelmű mítoszok jönnek létre, ezek poétikai magja mindig valamilyen gazdag tartalmú jelkép: az embertelenséget kifejező Félpofájú, az elidegenítő merkantilizmust leleplező Nagy Virágvágó Gép, vagy éppen az ellenséges erőket megtestesítő Sárkány, amelyet a költőnek le kell győznie (A Sárkány és lovagja). 844Ezek a jelképek mítoszokat fejlesztenek, s minél megformáltabb a mítosz, annál érvényesebb a vers.
A költő vívódásaiban mindig az ifjúság biztosabb világképétől és boldogabb emlékeitől remél megtartó erőt. A privatizálódott érdekek sivár világával azokat a tartalmas emberi kapcsolatokat állítja szembe, amelyeket ifjúságában alakított ki Nagy Lászlóval, Kondor Bélával s a "fényes szelek" nemzedékének más alkotó egyéniségeivel. Emberi ideálja elsősorban a Kondor Bélához írott versekben ölt alakot, a korán eltávozott festő Szécsi Margit erkölcsi eszményrendszerének központi hőse és szentje lesz. Az ő tragikus alakjában találja meg a forradalmas ifjúság szimbólumát, a szuverén emberi személyiség érvényes példáját, de korai halálának is jelképes értelmet ad: a közös ifjúság nagyra hivatott erőfeszítéseinek szomorú megtörésére utal. Ez okozza, hogy a festőnek emléket állító versek (Az ítélkező, Kedves Samu!) összefoglaló módon fejezik ki a költő csalódásait, ugyanakkor a közös eszmények megőrzésének készségét.
A nemzedékének életében oly nagy szerepet betöltő közösségi erkölcs értékeinek veszélyeztetettsége kiegészül a humánus életformákat, sőt az emberiség létét veszélyeztető fenyegetések költői érzékelésével. Szécsi Margit személyes veszteségek és tragikus nemzedéki tapasztalatok után jut el az általános pusztulás látomásához: összefoglaló nagy költeménye, A Visszafelé Olvasott Könyv, amely kétségkívül János apostol Apokalipszisére utal, zaklatott víziókban idézi fel az emberi közösségek bomlásának, a világ általános pusztulásának képeit. Ezeket a veszedelmeket, meggyőződése szerint a költészetnek, általánosabb értelemben az alkotó emberi szellemnek kell elhárítania, legalábbis csökkentenie. Szécsi Margit is mind többet foglalkozik a költészet hivatásával, a költő felelősségével, feladataival és lehetőségeivel. Abban a szellemi körben, amelyben ő maga is nevelkedett, és otthonra talált a közösségi értékeknek elkötelezett költészet hívei között – különös nyomatékkal kapnak hangot az alkotó tevékenység erkölcsi kérdései. Szécsi Margit is a költészet szerepét akarja megfogalmazni, és társaihoz hasonlóan ő is az emberiség humánus arcának megőrzésében jelöli meg a küldetését. Mint Költő a Holdban című nagyobb lírai kompozíciójában írja, arra "találták fel a szót, / hogy tiltakozzon, álmodtasson és emeljen!"; vagyis a költészetnek lázadnia kell, világot kell építenie és az emberiség erkölcsi tökéletesedését kell szolgálnia. Egyszerre kell betöltenie közéleti, valóságfelfedező és szakrális feladatokat.
A költészet küldetésének erkölcsi értelmezése természetes módon jár együtt a forma fegyelmével, Szécsi Margit zárt és sűrített poétikai alakzatokban, dal- vagy balladaszerű formákban fejezi ki mondanivalóját. Versei gyakran a népdalok, a mondókák, a betyárnóták versépítő eljárásait használják fel, máskor a városi folklór nyersebb hangjával vagy a szürrealisztikus líra szabad képtársításaival tesznek kísérletet. Mindenképpen aforisztikus fogalmazásra törekszik, az egymással szembeállított képek belső feszültségét használja fel. A hatvanas évek végén jelentek meg költészetében a látomásos és mitikus jellegű hosszúversek, ezekben a rapszodikus költői kompozíciókban már nem a népköltészeti hagyományt, a "fényes szelek" nemzedékének "népi szürrealizmusát", hanem a lírai és epikai 845formaelemeket vegyítő avantgarde poémák szerkesztésmódját és nyelvezetét követi. A versalak szerkezeti bővítése során a grammatikai formáknak – a felsorolásoknak, a párhuzamos és ellentétes szerkezeteknek – ad nagyobb poétikai szerepet. Az elégia hagyományos formáját is a kompozíció fellazításával, a montázstechnika használatával tette a lírai összefoglalás keretévé, s közelítette a költői rapszódia műfajához. Mindezek a formateremtő eljárások a konok igazságkeresésnek, a szenvedélyes őszinteségnek, a helytállás és küzdelem mélyen átélt erkölcsének adnak alakot.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages