EÖRSI ISTVÁN (1931) (Munkaközösség)

Full text search

834EÖRSI ISTVÁN (1931)
(Munkaközösség)
Eörsi István (1931) fordításaival hívta fel magára a figyelmet. Első verseskötete 1953-ban jelent meg. Munkássága szerteágazó: írt drámát, novellát, s rendszeresen jelennek meg publicisztikai írásai és tanulmányai. Műfordítói tevékenysége jelentős: érdeklődése főként az angolszász és német nyelvű irodalom felé vonzza. Sikerrel fordít klasszikus és modern szerzőket egyaránt. Az ő nevéhez fűződik Lukács György Esztétikájának és Ontológiáiknak magyarra fordítása is.
Eörsi István is annak a nemzedéknek a tagja, akik fiatalon, tele lelkesedéssel indultak a költői pályán az ötvenes évek elején. A Fiatal szemmel (1953) című kötete még harcos optimizmust, fiatalos lendületet és töretlen hitet tükröz, a sematikus költészet íratlan szabályai szerint. Az aktuális közéleti, politikai tárgyú versek mellett megjelennek a hétköznapok apró idilljei, a szerelmi és családi boldogságot megéneklő költemények.
Nem telik el azonban sok idő, s az Ütni az ördögöt (1956) című kötetben már egy egészen más költő jelentkezik. Ez a kötet egyik tanulságos – ha esztétikailag nem is kiemelkedő – dokumentuma az időközben lezajlott politikai változásoknak s az irodalmi élet lassú – de csalhatatlan jelektől kísért – magáraeszmélésének a sematizmus tetszhalálából. A kötet szinte teljesen visszhang nélkül maradt, a hamarosan bekövetkező történelmi kataklizma elsodorta nemcsak a verseket, de írójukat is a nyilvánosság porondjáról.
A biztonság megingásáról, az idill szertefoszlásáról adnak hírt ezek a versek. "Régi, fényes biztonságom nem volt mégsem színarany" – panaszolja a költő a Gubbasztó című versben; s egykori "vakságán" gúnyolódik önironikus fintorral:
Kurjongattam: úgy vigadtam
hejehuja-hopp!
Hittem: minden egyszerű,
hejehuja-hopp!
jégből is kinő a fű,
tar fejből a haj…
(Kurjongató)
Mégsem a kiábrándultság, a pesszimizmus mozgatják a költőt, hanem mindenekfelett az igazság kimondásának, a tisztázásnak, az őszinte szónak a vágya: "Ne kelljen soha mást beszélni, mint amit ajkaim kívánnak" (Egy gyanakvónak).
Közéleti érdekű, közvetlenül politizáló versei szatirikus éllel veszik célba a társadalmi, politikai megújulást gátló erőket. S noha szerepel a kötetben jó néhány hangulatot, élményt közvetlenül megverselő, hagyományos eszközökkel dolgozó leíró költemény, egyik-másik vers már költői pályájának további állomásai felé mutat. A groteszk iránti hajlam villan fel a Hála című versben, a Vallomás címűben a leírás képi érzékletessége az elvont intellektualitás hordozójaként jelenik meg. A kötetben szereplő műfordítások is jelzik a költő világlátásának tájékozódási pontjait: a legtöbb verset Heinétől fordította, s a klasszikusok mellett szerepel két Brecht-fordítás is.
835Hosszú szünet, tizenkét év után jelenik meg a Változatok egy közhelyre című kötete (1968), s bizonyítja, hogy az eltelt idő alatt Eörsi István egyéni hangú, eredeti költészetet hozott létre. A kötet versei híven tolmácsolják a költő életérzését: a rezignált kiábrándultságot, a kilátástalanság és bizonytalanság állapotát, a költő személyiség- és egzisztenciális válságának tüneteit.
igenből lesznek nemek, a nemből meg igenek,
de én vajon mi vagyok, de én vajon mi leszek
(A nemek és az igenek)
– kérdezi villoni hangütéssel és villoni szenvedések árnyékában, de a 20. századi, talaját és biztonságát vesztő költő konfliktusait érzékeltetve.
A szenvedés, a kilátástalanság tudata mégsem a mindent feladás, a kétségbeesés irányába mutat. Eörsi István iróniával és öniróniával egyensúlyozza ki a közte és a világ között támadt légüres tér veszélyes hatását. A Mióta nem vagyok veled című ciklus a szenvedést, a kiszolgáltatottságot idézi, keserű szarkazmussal, visszafojtott izzású intellektualizmussal, a lírai önsajnálatot és ellágyulást száműző, tárgyilagos, szűkszavú objektivitással.
Objektivitását, azt a képességet, hogy kívülről és felülről szemlélje önmagát, a későbbi években is megtartja. Az Egymás mellett-ciklusban a vágy, a kielégülés és beteljesülés, az aggódó és tünékeny boldogság fanyar énekeit gyűjti egybe; az érzelmek líraiságát itt is racionális fegyelemmel ellenpontozva. A Fintor-ciklus versei is a kívülállás jegyében fogantak; a költő elidegenedettsége önmagától és a világtól azonban nem abszolút érvényű, hiszen gunyoros-ironikus felhangjaival magát az elidegenedettséget is megkérdőjelezi:
így él ma Eörsi – hiába beszélek,
a késemre bámul, némán nem-et int,
s ha nagyritkán szól, elidegenedésnek
nevezi baját bölcs könyvek szerint.
(Mint hajótörött)
A hatvanas években Eörsi István megtalálja a számára leghitelesebb, mondandóinak legmegfelelőbb látásmódot és kifejezési formát: a groteszk ábrázolást, mely nemcsak lírájában, de színműveiben is uralkodóvá válik. Ezzel nemcsak a világirodalom mozgásaira, változásaira reagál, hanem a közösségben helyet nem találó, a meghasonlott és csalódott egyén magatartását is kifejezi, aki inkább torz fintorba görbíti az arcát, mintsemhogy sírni, panaszkodni lássák.
Csak virágon élni a marha se bír,
meg kell ma tanulni groteszkül
 
mondja a programadó versként is felfogható, Groteszk című versben.
836Eörsi István azért is sajátíthatta el kitűnően a modern lírai technikákat, poétikai vívmányokat, mert műfordítóként számos modern költő verseit tolmácsolta a magyar közönség számára. Elsősorban az úttörő Brecht-fordításokat említjük. Brecht költészetét már az ötvenes években felfedezte: tőle tanulta a hetyke fölényt, a könnyed, de súlyos mondanivalójú szellemességet, a dolgoktól és jelenségektől való ironikus távolságtartást, az "elidegenítő effektus" technikáját. Azt a fajta "költőietlen költőiséget", mely elveti az érzelmeket, a költői én versben való őszinte kitárulkozását, s helyette a racionalizmust, az értelmet, az intellektust avatja a legfőbb versformáló elvvé.
A meghökkentés, a polgárpukkasztás, az erős, váratlan és szokatlan kiaknázása sem idegen Eörsi Istvántól. A számtalan világirodalmi párhuzam közül említsük meg Ginsberg, Kerouac és Gregory Corso nevét, az amerikai költészet és próza híres-hírhedett fenegyerekeit.
A párhuzamok itt valóban csak párhuzamok; tanult ugyan költői technikát és látásmódot a modern költészet képviselőitől, de közvetlen hatásról nincs szó. Azért sem lehet, mert nála mindig a gondolat, az intellektuális mag a versformáló erő, s nem a különböző formai megoldások alkalmazása vagy elvetése.
Talán az sem véletlen, hogy a következő kötet (Különremény, 1971) leghosszabb ciklusának az Útközben címet adta; elképzelhető, hogy a cím távoli utalás Kerouac Úton című művére, de mindenképpen hasonló életérzést fejez ki. A 20. század ötvenes-hatvanas éveinek modern vagabundusai közé tartozik Eörsi István is, aki a ciklus mottójában így fogalmaz:
Otthontalanságokban otthon,
meztelenre-öltözött
idegen tájak s nők között
kell önmagammal összeszoknom.
 
Az állandóság, megállapodottság helyett a bizonytalan, a mindig változó, a mindig új lesz ennek a költészetnek a közege. Ez a fajta életérzés egyrészt a kispolgári – polgári, szokásokon és hagyományokon alapuló, állandóságra törekvő életforma elleni lázadást fejezi ki, de Eörsi István esetében több és mélyebb mondanivalót is hordoz. A változás, a mindig új megnyilvánulási formája nála is elsősorban a szerelem, a nő: a búcsú és egymásratalálás szüntelen villódzása.
Fontosabb azonban az a változás, a mindig újra, ismeretlenre való törekvés, amely a költő belső világában, a gondolkodás, az intellektus körén belül zajlik.
Herakleitosz óta örömest szemlélem
a folyókat. Csak a változás
vígasztal. Ha jól értem,
az elégedetlenség jele ez.
(Herakleitosz óta)
837A kötet Folyamatok című ciklusa a nézőpont tarka sokféleségével hódol a változatosságnak: olykor meghökkentően groteszk hatású, modern helyzetdalszerű verseket tartalmaz (Kutyaszemmel, Egy hegylakó naplójából, Egy hómunkás feljegyzéseiből, Pályafutás).
A Laci és Fodor című apró vers látszólag igénytelenebb költeményei közé tartozik. De az egyszerű, majdhogynem primitív hangütés, a gyermeki nézőpont hangsúlyossága kiáltóvá teszi azt a gondolatot, mely szinte pőrére csupaszítva, megfellebbezhetetlen evidenciaként szólal meg a versben: hogy "sose jó, ha felakasztják a macskát, mert a macska nem arra való". Hogy a macska nem arra való, hogy felakasszák, hogy a kegyetlenség sohasem lehet racionális – ez közhely, de olyan közhely, mely állandóan bizonyításra szorul.
Nem minden esetben sikerül hasonló evidenciaélményt nyújtania. A gondolat olykor már félig kész, nyers állapotban verssé válik; a szándékolt költőietlenség elnagyoltságot, bizonytalanságot takar. A választott költői magatartás olykor pózzá merevül, s nem hitelesíti a vers megszenvedett, kiküzdött igazsága, mely ha költőietlen formában jelenik is meg, mindig esztétikai hitelt is ad a versnek.
Eörsi István küzd a verssel, küzd saját magával és a világgal. A kötet első ciklusának darabjai közérzetregisztráló, felmérő-leltározó, önelemző versek. A költő "igenek és nemek", erkölcsi választások, dilemmák kereszttüzébe szorítva próbál meg hűséges lenni önmagához; nem keres "közöket", inkább vállalja az "élek és szögletek" veszélyeit (Közök). Mindezt egy "különremény" nevében, mely filozófiai-etikai megalapozottságú, s mely elvontnak és partikulárisnak tűnhet ugyan, de a történelem távlataiba vetítve a humanizmus, az emberközpontúság eszméivel telítődik:
Nem a csillagok sorsa izgat,
örökre megvannak ott,
de hogy a hunyorgó csillag
majd kikre hunyorog.
(Szabadság, szerelem)
Még közvetlenebbül, a társadalmi gyakorlat közegébe illesztve képviseli humanizmusát, erkölcsi alapállását a kötetben közölt drámai mű: a Huligán-Antigoné. Itt a "bölcs belátás", a józan kompromisszumok, a kicsinyes és álszent megalkuvás ellenében az antigonei magatartást mutatja föl: a csak saját belső erkölcsi parancsainak engedelmeskedő következetességet és meg nem alkuvást, melyre a kisszerű környezet inkább az őrültség bélyegét ragasztja, mintsemhogy szembe kelljen néznie saját felelősségével és bűneivel.
Eörsi István költői pályája még korántsem lezárt. A legutóbbi években azonban, úgy tűnik, egyre inkább távolodik a költészettől, a próza és a dráma irányába. De lehet, hogy ez a távolodás csak időleges és látszólagos, hiszen ő maga így vélekedik a műfajokról: "Én másutt húzom meg a határvonalat a költészet és a nem-költészet 838között, mint a lírai közvélemény; igaz, kevésbé is érdekel ez a határ, mint ama másik, amely a jó és rossz szövegek között húzódik."

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages