A fejlődés eredményei és zavarai

Full text search

A fejlődés eredményei és zavarai
A fordulat után rövid idő alatt kialakultak a születő új költészet jellegzetességei, meghatározó minőségei. Kibontakozott az új periódus nyitó szakasza, körvonalazódott a szocialista költészet felszabadulás utáni első – történeti értelemben vett – alapváltozata. Ugyanakkor nemcsak az elméleti s a kritikai gondolkodásban bukkantak fel zavaró jelenségek. Egy idő után a költészet életműködésében is feltűntek a zavarok és torzulások, amelyek megnehezítették az értékteremtést, veszélyeztették az áttörés eredményességét.
Az 1949–1953 közötti időszak történelmileg nagyon rövid egység, mégsem változatlanul és tagolatlanul egynemű. A szakasznak megvan a belső dinamikája, változási rendje. A perióduson belül változik a gazdasági, politikai, ideológiai élet szerkezete, módosulnak a társadalmi közélet tendenciái. A két határpont között lényegesen átalakult a korban élők tudatvilága és közérzete. Ezt az átalakulást a költészet alakulástörténete is követte. 1947–1948 táján egy új típusú forradalmi költészet jelei, biztató kezdetei, korai számottevő eredményei láthatók. A "megnőtt égbolt" (Németh László) élménye nem csupán 1945-ben lehetett jelenvalóan érvényes és valóságos. Kiterjeszthető ez a következő három-négy esztendőre is. A "tavasz Magyarországon" (Benjámin László), a "szabad Magyarország", az "újra épülő, ifjúdó Magyarország" (Juhász Ferenc) tudata, a "végtelen tavasz" (Nagy László) mámora, az "itt tavasz van és mindörökre az marad" (Juhász Ferenc) hite és lelkesültsége főként a korszak kezdetén őszinte érzésként nyilvánulhatott meg, létező korhangulatot fejezhetett ki. Mélyreható népi demokratikus forradalom zajlott le, gyökeres átalakulás ment végbe a felszabadult társadalomban. A 66néptömegek mély, spontán tapasztalata volt a felszabadulás nyomán kibontakozó és megvalósuló hatalmas történelmi fordulat, a nagy idők mindent átrendező látványa. Megnyílt a történelemformálás kivételes lehetősége. A forradalmi élet- és valóságalakítás pátosza hatotta át a társadalmi cselekvést. Jelentős vívmányok bizonyíthatták a forradalom erejét, a szocializmus hatalmát, az eszmék diadalát. Szaporodtak a győzelmek, nőttek a sikerek, sokasodtak az eredmények. A felszabadulás folytatásaként és betetőzéseként átélt forradalmi-szocialista korszakváltás felgyorsult folyamataiban adva volt a hegeli "heroikus világállapot" nagyerejű alapélménye.
Az új típusú közösségi élmény, a lendület és dinamika kezdetben természetes módon ragadhatta magával a forradalom, a szocializmus mellé állott költőket, az elkötelezettséget magától érthetően vállalókat. A líra eszmélkedésének eleinte elsőrendű hatóeleme lehetett a kor ismételhetetlenül sajátos, lelkesítő atmoszférája, kivételes mozgósító és lendítő dinamizmusa. Forradalmi időket élhetett át a korszak embere, a fordulat kezdetekor zavartalanul érvényesülhetett a forradalmiság ösztönző hatása. Ekkor még a lelkesültség, a pátosz, sőt a naivitás is őszinte volt, meggyőzően hatott, belülről fakadhatott. Meghatározta a kétely nélküli hit, a meggyőződés föltétlensége. Úgy látszott, a haladás távlatai szinte végtelenek, s a legnagyobb célok is egészen közel vannak. A valóságos sikerek táplálhatták a sugárút egyenességű előrehaladás képzetét, a "sosem volt ily hősi korszak" elképzelését, a "mindennapi győzelem" jellemző ábrándos öntudatát, a Kánaánország illuzórikus látomásait is. A történelmi helyzet, a születő szocializmus átélhető valósága a periódus elején erősen áthatotta az új lírát. A felszabadulás utáni átmeneti szakaszt lezáró fordulat körüli időnek volt "forradalmi sodrása, irodalmunkat magávalragadó ereje" (Király István). A kortudatot kifejező, a valóságélményeket tükröző funkció élteti a legkorábbi évek szocialista lírájának a megalapozás értelmében értékteremtő változatát.
Ezt a természetesnek látszó folyamatot, líra és valóság megbonthatatlannak tetsző kapcsolatát és összhangját, a hiteles korkifejezést a politikai-mozgalomtörténeti fordulatra következő súlyos torzulások zavarták meg. 1949-től kezdődően fokozatosan felhalmozódtak a társadalmi konfliktusok, a feszültségek, az ellentmondások. Eluralkodott a társadalomirányítás minden területén a voluntarizmus, a szektásság, a dogmatizmus, a manipuláció; a közéletet, a demokráciát megbénította a személyi kultusz egyre nyomasztóbb légköre. Ekkor, 1949–1951 táján került a költészet is igazán nehéz helyzetbe. A korábbi fejlődés elakad, megszaporodnak a mélypontra kerülés tünetei, rossz irányba fordul az alakulástörténet, ritkulnak a valóságos művészi értékek is. Mind nehezebb a hitelesség alapelvének megőrzése és érvényesítése. Veszélybe kerül a lírai realizmus követelménye. Az egyre gyengébben megformált lírai tartalomban szembetűnővé válik az ideologikus hamis tudati képződmények, szemléleti elemek részesedése. Akkor nem volt könnyű felismerni, hogy rövid idő alatt lényegesen megváltozott a szocialista költő helyzete, szerepköre a kezdetekhez képest, s ez a változás sok baljós következménnyel járt együtt.
67Nem tarthatott sokáig ez az igen válságos szakasz. 1952–1953 már a visszahatás és a felocsúdás idejeként tartható számon. Jelentkeznek a felülvizsgálat és a korrekció első jelei, sokasodnak az újabb iránykeresés bizonyítékai a költészetben. A hanyatlás és veszteglés után újrakezdődik az értékteremtés elakadt folyamata. A líra küzdelmes önvizsgálat eredményeként kiszabadítja magát a sematizmus eluralkodásához vezető állapotból. A felemelkedés stádiumában új lendületet kap a líra. Hullámzó fejlődésvonallal rajzolható meg az 1948–1953 közötti periódus líratörténete. A feltételek és a körülmények még ezen a rövid szakaszon belül is váltakoztak, és a műfaj mozgása nem lehetett független ezektől a helyzetváltozásoktól. Eredmények és kudarcok, vívmányok és torzulások, értékes fejlemények és értékveszélyeztető zavarok keverednek ezeknek az éveknek a líratörténetében. Tükröződik ebben a történelmi korszak szembetűnő kettőssége: egyszerre nyitott új lehetőségeket és távlatokat, hatott felszabadítóan és támasztott akadályokat, torlaszolt el kívánatos irányokat; vonzott és taszított, ösztönzött és torzított.
Már a fordulat éve előtt megtalálták helyüket, költői szerepüket a pályájukat lényegében a felszabadulás után kezdő legtehetségesebb fiatal lírikusok: Juhász Ferenc, Nagy László és Simon István. Mindannyian mélyen átélték a nagy korfordulót, a szocialista forradalom élményét. A szegény nép küldötteként érkeztek az új korba, az új költészetbe, s ennek a generációnak az akkori életérzését, diadalmas hitét, tiszta rajongását műveik egy részében ők örökítették meg a leghitelesebben, művészileg is értékesen. Hívő bizakodással és igaz áhítattal írták az öröm hitvallásait, a feladatra találás spontán öröménekeit. "A költő és a világ harmonikus találkozásának homéroszi pillanatát" (Bori Imre) ragyogtatja fel s állítaná meg a Szárnyas csikóban (1949) Juhász. "Nem a tél jön, itt tavasz van és mindörökre az marad" – írhatnánk mintegy mottóként ekkori versei fölé a szép mondatot. Kétely és zavar meg nem ronthatja ezt a boldog biztonságérzetet. A helyét tudó költő fölényével temeti el a nehéz múltat, a szegénység rossz emlékeit, áradó kedvvel festegeti a jelen s a mindent ígérő jövendő képeit és verőfényes látomásait. Epikus énekeiben [ A Sántha család; Apám (1950)] valósággal naiv népköltői szereptudattal írja a megváltozott népélet krónikáit. Költőisége egyszerű, nem ismeri még a bonyolultságot, az áttételeket; de ekkor épp ebben az egyszerű alakban, elemi rendezettségben fejezi ki a korhangulatot, a közösséggel magát egynek érző személyiség érzelemvilágát. Ünnepi-diadalmas érzések megszólaltatója a nemzedéktárs Nagy László is, aki a korai panasz megfogalmazásait követően talált rá az őt is elragadó fordulat személyiségalakító hatása révén az öröm, a felszabadult kedv szavaira. Olyan versek, mint a Májusfák, a Gereblyéző lányok, a Télvégi mozaik, a Traktoroslányok vagy az Álom a diófa alatt – minden erőltetettség, hamis gerjesztettség és eltervelt szándékosság nélkül, őszinte érzületet kifejező zengéssel ragadnak meg egy nagyon is jellegzetes élménytípust; a spontán költőiség varázsával, érvényesen. Még az idillnek, a lekerekítő hajlamnak, az illúziós felhangoknak is hitelük van a vallomások számottevő részében. A sematizmus, mely fenyegette az értékeket, nem tudta megrontani ezt a tisztaságot, 68áttetsző őszinteséget. Bár egy rövid szakaszban – mint A tüzér és a rozs (1951) némely részlete jelzi – hatása érzékelhető lírájában. Sok tekintetben rokon hangzatokat szólaltatott meg a harmadik társ, Simon István költészete is: Tanú vagyok (1950); Hajnali lakodalmasok (1952); Érlelő napok (1953). A Juhász Ferenc és Nagy László versei közt is gyakori zsánerkép, az idillikus színekben fürdő rajz, az elemien egyszerű és közvetlen vallomásos dalforma változataiban főként a paraszti-falusi élet, a népi sors átváltozásáról s az onnan jött fiatal érzésvilágáról írt jó néhány szép költeményt. Vallomásainak bensősége, meghittsége, naiv egyszerűsége és harsánnyá sohasem torzuló optimista pátosza azoknak az éveknek a jellegzetes és művészi minőségeket sem nélkülöző képződménye; szintén a hiteles tanúságtételek közül való teljesítmény.
Az egyik legszebb fejezetet kétségkívül ezek a fiatalok – s a hozzájuk tartozó vagy utánuk jövő, akkor még náluk kiforratlanabb ifjak – írták, de a számon tartható értékek megalkotásában az idősebb nemzedékek jeleseinek is komoly érdemeik vannak. Közöttük az első helyek egyike kétségkívül Benjámin Lászlót illeti meg. Különös helyzet volt az övé: a felszabadulást követően bizonyos aggodalmak, keserűségek és fenntartások kísérték egy ideig – erről beszélt a Három kétely kapujában –, valósággal tékozló fiúnak érezte magát a korforduló viszonyai közepette. Ebből a helyzetből, vívódó állapotból ragadja ki aztán a közösségre találás élménye, s ez az elhatározó erejű változás szinte felszabadítja, a nagyon termékeny új költőszerep izgalmában részesíti. Az Erdőben éltem vagy a Ti szüljetek meg határjelző vallomásai után a görcsök feloldódnak, és az új magatartást kiküzdő Benjámin a születő szocialista líra legerősebb egyéniségei közé emelkedik. A Tavasz Magyarországon, a Hajnali karének, a Számadás – s még nem egy mű az Örökké élni (1949) vagy a Tűzzel, késsel (1951) körüli időkből – mindenképpen jelentős példái a "világot fordító" történelem élményét kifejező, a forradalom s a szocializmus hitét versbe foglaló költészetnek. A sematizmus az ő költőiségét sem hagyta érintetlenül, romlandó anyagot is belekevert művészetébe, ám az otthonra találás személyes érzelmeit is magukba fogadó, s ekként a korszak diadalmas életszemléletét sugárzó Benjámin-versek java – a meggyőződéses elkötelezettség bizonyságtétele – a periódus legértékesebb vonulatához tartozik. Másokat is lehetne említeni, a teljesen el nem évült produkciókat kereső figyelem verseket, egy-egy részletet találhat több lírikus – Zelk Zoltán, Hajnal Anna, Somlyó György, Rákos Sándor, Kónya Lajos, Szécsi Margit és a sor még folytatható – ez időből való termésében. E rövid időszelet költészetében kiemelkedő jelentősége van Illyés Gyula versművészetének. Illyés – szemben a fordulat előtti termékenységgel – ekkoriban viszonylag kevés új verset jelentet meg. Ennek ellenére bízvást állítható, hogy ez a néhány mű (Két kéz, A Statisztikakertben vagy Az építőkhöz) is meghatározó jelenlétet biztosít számára. Bennük a már akkor is klasszikus rangú költő – a hallgatás helyett a kritikai elemeket is tartalmazó különállást, szuverén magatartást vállalva és kiküzdve – úgy nyilvánította ki a közösségi érvényű szemlélet, a plebejus népközelség, a hűség és a felelősségérzet ars poeticáját, hogy egyúttal függetlenítette magát az irodalompolitika 69által sugallt költészetideáltól. Amit így elmondott, az a legérvényesebb és legmélyebb jelentésű költői mondandók rangjára emelkedett, és művészi értékét nézve a legteljesebb versművészet minőségeit reprezentálja. Ha tehát a fordulat éve körüli idő legjellegzetesebb költői teljesítményeit, legmaradandóbb lírapéldáit, legszebb értékeit akarjuk megnevezni, mindenképp Illyés Gyula, Benjámin László és a fiatal nemzedék tagjainak – Juhász Ferenc, Nagy László és Simon István – műveire kell tekintenünk. Ők teremtették meg ennek a történeti fejezetnek a legnagyobb értékű líráját, ők e szakasz legfontosabb lírikusegyéniségei. Elsősorban nekik köszönhető, hogy ez a történeti fejezet még a legválságosabb időben – 1950–1951 táján – sem könyvelhető el a teljes értékhiány, az általános érvényű folytonosságmegszakadás példatáraként. A politikai, ideológiai életben, a kultúrpolitikában meggyökerező, az egész közgondolkodást befolyásoló kényszerek, félreértések, torzítások, téveszmék és rossz hiedelmek a fordulat évét követően igen sokat ártottak a szocialista költészetnek. A lehetséges eredményekhez képest, az egész fejezetnek különösen némelyik metszete, kevés időtállót hozhatott létre, de még így is fel lehet mutatni bizonyos értékhozadékot, mert "ennek a kornak költészetéből is maradandónak bizonyult mindaz, ami a történelmi problematikát valódi, személyes-lírai vonatkozásaiban ragadta meg" (Sőtér István).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages