Simonyi Imre (1920)

Full text search

Simonyi Imre (1920)
Simonyi Imre (1920) 1938 óta megjelent verseiből gyűjteményt csak 1956-ban tudott összeállítani, a Tisztességes írás Gyulán jelent meg. Újabb kötete ismét éveket váratott magára; ezt Önéletrajz helyett címen 1962-ben Budapesten adta ki. A költő akkor már ismét Gyulán élt, édesanyja betegsége parancsolta haza, s aztán meg is ragadt a Körös-menti kisvárosban. Verseivel azonban állandóan jelen volt a fővárosi lapokban. A Gyulai krétarajzok (1978) éppúgy, mint a Forgácsok egy fakeresztről (1980) fragmentumszerű darabjai a napilapok – főként a Népszabadság – vasárnapi számaiban folyamatosan olvashatók voltak a hatvanas-hetvenes években. Bár életkörülményei kényszerítették vissza a vidéki életformába, verseiben mégis keményebb önmagához: "Gyáva lévén a bátorságra, / idejében visszavonult a / bátorságos hátországba." Ott alakította ki életfilozófiáját, amely egyben lírai világképe is: "Van nekem egy kisvilágom, / túlnan a nagy valóságon, / túlnan is / meg innen is / kívülem is / bennem is, / éberség is, / álom is, / nyitott szemmel tartott álom / a megvakult valóságról."
A hatvanas években már csak két vonatkozási pontra vonta a lírai reflexiót. A Gyulai krétarajzok valamennyi darabja: megannyi emlék-fénypont, de ezek a villogó fények egy eltűnt életforma terét rajzolják meg. A kisvárosi szellemi élet zajlik ebben a fényvillogásban, javarészt a fiatalok mértékkel szabados élete, a Nyári-Színkör romantikus nagyzolása; az emlékezés lírája dúsítja, s Krúdy-regények hangulatát idézi. Ez Simonyi Imre lírájának legsajátabb hangja: krúdys hangulatú visszaemlékezés a két háború közti kisvárosi életre, amely ifjúságát körülvette. A krétarajzok elsősorban az emlékező jelenét érzékeltetik. Olyan éveket, amiket a közvetlen szó így jellemez: "Melletted állt a szeretőd, / két besúgó, három barátod, / anyád s ötven kötetnyi Krúdy." Ezt a költőt ösztönzi a hajdani nagy séták, mulatságok emléke; a tovatűnt gyulai helyszínek és helyzetek – nagy szerelmek és régi társaságok – elpergő képei alkotják a krétarajzok egybefüggő láncát. E filmszalagon tűnik föl a lírai hős, a gáláns, alföldi Szindbád, aki csak részben alakmása a költőnek, mert ő csak az emlékezés jóvoltából van, Simonyi 463Imre teremtette magának vigasztalásul. A krétarajzok szerzője sejti, és sejtését érzékelteti is, hogy a fölidézett bohém-dandy romantikát az emlékezés teremtette, a kisvárosi keretek valójában soha nem engedtek kibontakozni ilyen életmódot. Krúdy ösztönzése épp olyan fontos a krétarajzok alkotásában, mint a versek szerzőjének emlékei. Nemcsak tényekből, hanem hiányokból is képződik érzelmes emlékvilága, s a krétarajzok szerzője nosztalgiáját mindig ironizálja. Ennek az iróniának érvényt a lakonikus forma szerez. Az életkép idillbe és szószaporításba hajlanék, de a tömör szerkezet ezt nem engedi.
A lírai reflexió másik vonatkozási pontját a Forgácsok egy fakeresztről darabjai rajzolják meg. Ezek a versek már nem is tömörségükkel, hanem töredék jellegükkel beszédesek. Simonyi fragmentum helyett forgácsot mond, mert érzékeltetni akarja a töredékek eredetét is. A forgácsok egy fakeresztről pattogtak le. Jézusként feszül a kereszten a versek költője, de ez a kereszt és ez a Krisztus apokrif evangéliumok hőse, e hősnek is profanizált változata. Kényszerű Megváltó, szerepe ellen rugdalózó Messiás. A töredék azonban sokszor mutatkozik egésznek, aforizmának, gnómának vagy epigrammának, kiváltképp, ha önironikus, mint ez az egysoros: "Egyszemélyes fegyenctelep." A sor alatt a költő lakhelyének címe: Gyula, Dob u. 6. Máskor a hasonlóképpen tömör vers iróniája másra üt, például egy besúgóra: "Annyit jelentesz, amennyit / feljelentettél belőlem."
Simonyi Imre fragmentumainak – mint általában is a töredék-poézisnek – nyelvében van az ereje. Nem a nyelv szavaiban, hanem a nyelv sajátos grammatikai – logikai – szerkezetében. Verseinek nyelve a köznapitól alig különbözik; annál inkább a nyelvhasználata. Az ismerős grammatikai viszonylatok is módosulnak versében. A köznap marad, de a keresztre vonatkoztatás átértékeli, ahogy átértékelte az emlékezés is. De a fragmentum logikája még inkább kifejezésre juttatja a különbözést, mint a szerkezeti tömörség. Ha az emlékversekben, a krétarajzokban a hiányt a múlt töltötte be, a fragmentumok e hiány helyére a keresztet ácsolták oda. A töredék így aztán mindig a másikért kiált. A világ visszája a színéért. Simonyi Imre forgácsai a teljesség kifejezését ambicionálják.
Költői nyelve Pilinszky Jánoséra emlékeztet. Akár a krétarajzok, akár a forgácsok köznapi szóanyagából a grammatikus alakítás teremt külön költői világot. Sajátos állapotra vall ez a világ, egyforma rangon létezik benne a tény és hiány. A hiányt betölti a tűnt ifjúság emléke vagy a jósághoz való ragaszkodás. Az emlékek, a jóra való vágyakozások és a tények, akár az álmok és valók, úgy elegyülnek. Álom és ébrenlét határán megszínesedik a szürkeség, szaporodnak a derűsebb fölvillanások. De a gyöngébb verseken – ilyenek is akadnak a fragmentumok, krétarajzok közt – olykor megérzik a másodlagosság, a gyulai magányosság átka.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me