Simonyi Imre (1920)
Simonyi Imre (1920)
Simonyi Imre (1920) 1938 óta megjelent verseiből gyűjteményt csak 1956-ban tudott összeállítani, a Tisztességes írás Gyulán jelent meg. Újabb kötete ismét éveket váratott magára; ezt Önéletrajz helyett címen 1962-ben Budapesten adta ki. A költő akkor már ismét Gyulán élt, édesanyja betegsége parancsolta haza, s aztán meg is ragadt a Körös-menti kisvárosban. Verseivel azonban állandóan jelen volt a fővárosi lapokban. A Gyulai krétarajzok (1978) éppúgy, mint a Forgácsok egy fakeresztről (1980) fragmentumszerű darabjai a napilapok – főként a Népszabadság – vasárnapi számaiban folyamatosan olvashatók voltak a hatvanas-hetvenes években. Bár életkörülményei kényszerítették vissza a vidéki életformába, verseiben mégis keményebb önmagához: "Gyáva lévén a bátorságra, / idejében visszavonult a / bátorságos hátországba." Ott alakította ki életfilozófiáját, amely egyben lírai világképe is: "Van nekem egy kisvilágom, / túlnan a nagy valóságon, / túlnan is / meg innen is / kívülem is / bennem is, / éberség is, / álom is, / nyitott szemmel tartott álom / a megvakult valóságról."
A hatvanas években már csak két vonatkozási pontra vonta a lírai reflexiót. A Gyulai krétarajzok valamennyi darabja: megannyi emlék-fénypont, de ezek a villogó fények egy eltűnt életforma terét rajzolják meg. A kisvárosi szellemi élet zajlik ebben a fényvillogásban, javarészt a fiatalok mértékkel szabados élete, a Nyári-Színkör romantikus nagyzolása; az emlékezés lírája dúsítja, s Krúdy-regények hangulatát idézi. Ez Simonyi Imre lírájának legsajátabb hangja: krúdys hangulatú visszaemlékezés a két háború közti kisvárosi életre, amely ifjúságát körülvette. A krétarajzok elsősorban az emlékező jelenét érzékeltetik. Olyan éveket, amiket a közvetlen szó így jellemez: "Melletted állt a szeretőd, / két besúgó, három barátod, / anyád s ötven kötetnyi Krúdy." Ezt a költőt ösztönzi a hajdani nagy séták, mulatságok emléke; a tovatűnt gyulai helyszínek és helyzetek – nagy szerelmek és régi társaságok – elpergő képei alkotják a krétarajzok egybefüggő láncát. E filmszalagon tűnik föl a lírai hős, a gáláns, alföldi Szindbád, aki csak részben alakmása a költőnek, mert ő csak az emlékezés jóvoltából van, Simonyi 463Imre teremtette magának vigasztalásul. A krétarajzok szerzője sejti, és sejtését érzékelteti is, hogy a fölidézett bohém-dandy romantikát az emlékezés teremtette, a kisvárosi keretek valójában soha nem engedtek kibontakozni ilyen életmódot. Krúdy ösztönzése épp olyan fontos a krétarajzok alkotásában, mint a versek szerzőjének emlékei. Nemcsak tényekből, hanem hiányokból is képződik érzelmes emlékvilága, s a krétarajzok szerzője nosztalgiáját mindig ironizálja. Ennek az iróniának érvényt a lakonikus forma szerez. Az életkép idillbe és szószaporításba hajlanék, de a tömör szerkezet ezt nem engedi.
A lírai reflexió másik vonatkozási pontját a Forgácsok egy fakeresztről darabjai rajzolják meg. Ezek a versek már nem is tömörségükkel, hanem töredék jellegükkel beszédesek. Simonyi fragmentum helyett forgácsot mond, mert érzékeltetni akarja a töredékek eredetét is. A forgácsok egy fakeresztről pattogtak le. Jézusként feszül a kereszten a versek költője, de ez a kereszt és ez a Krisztus apokrif evangéliumok hőse, e hősnek is profanizált változata. Kényszerű Megváltó, szerepe ellen rugdalózó Messiás. A töredék azonban sokszor mutatkozik egésznek, aforizmának, gnómának vagy epigrammának, kiváltképp, ha önironikus, mint ez az egysoros: "Egyszemélyes fegyenctelep." A sor alatt a költő lakhelyének címe: Gyula, Dob u. 6. Máskor a hasonlóképpen tömör vers iróniája másra üt, például egy besúgóra: "Annyit jelentesz, amennyit / feljelentettél belőlem."
Simonyi Imre fragmentumainak – mint általában is a töredék-poézisnek – nyelvében van az ereje. Nem a nyelv szavaiban, hanem a nyelv sajátos grammatikai – logikai – szerkezetében. Verseinek nyelve a köznapitól alig különbözik; annál inkább a nyelvhasználata. Az ismerős grammatikai viszonylatok is módosulnak versében. A köznap marad, de a keresztre vonatkoztatás átértékeli, ahogy átértékelte az emlékezés is. De a fragmentum logikája még inkább kifejezésre juttatja a különbözést, mint a szerkezeti tömörség. Ha az emlékversekben, a krétarajzokban a hiányt a múlt töltötte be, a fragmentumok e hiány helyére a keresztet ácsolták oda. A töredék így aztán mindig a másikért kiált. A világ visszája a színéért. Simonyi Imre forgácsai a teljesség kifejezését ambicionálják.
Költői nyelve Pilinszky Jánoséra emlékeztet. Akár a krétarajzok, akár a forgácsok köznapi szóanyagából a grammatikus alakítás teremt külön költői világot. Sajátos állapotra vall ez a világ, egyforma rangon létezik benne a tény és hiány. A hiányt betölti a tűnt ifjúság emléke vagy a jósághoz való ragaszkodás. Az emlékek, a jóra való vágyakozások és a tények, akár az álmok és valók, úgy elegyülnek. Álom és ébrenlét határán megszínesedik a szürkeség, szaporodnak a derűsebb fölvillanások. De a gyöngébb verseken – ilyenek is akadnak a fragmentumok, krétarajzok közt – olykor megérzik a másodlagosság, a gyulai magányosság átka.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
