FEKETE LAJOS (1900 – 1973) (RÓNAY LÁSZLÓ)

Full text search

FEKETE LAJOS (1900 – 1973)
(RÓNAY LÁSZLÓ)
Fekete Lajos (1900 – 1973) első verseire Ady Endre költészete hatott, zaklatott érzésvilágot fejezett ki expresszionisztikus verseiben. Négy verseskötete jelent meg 1930-ig, 1934-ben Baumgarten-jutalomban részesült. Szent Grimasz című kötetében (1930) még a látomásos, zsoltáros hangú versek uralkodnak, ebben a korban írt költeményeiben a misztikum, a csoda nagy szerepet játszik, Budapesten keletkező 275verseit már más hang jellemzi. 1940-ben megjelent Delelő nap című kötetét több mint húsz év múlva követte egy 1925-től 1961-ig ívelő pályát bemutató szerény válogatott versgyűjtemény, a Szárnyaló idő (1963). Ebben terméséből főleg azokat a darabokat adta közre, melyek a természet képeit, a családi hangulatokat örökítik meg: megkapó szerelmes versek, impresszionista tájképek és életképek, gyerekkorát idéző, csengő-bongó rímekben fogalmazott ciklusok, a gazdasági válság éveinek keserű emlékei, népéhez szóló vallomások követik egymást. Hagyományos költői eszközöket és a Nyugat lírai forradalmában született modern formákat váltogató verseiből hiányoznak a nagy eszmékkel viaskodó gondolati versek; egy-egy téli hajnal, a szilágysági gyerekkor ihleti meg; tücsökhöz hasonlítja magát: "én is csak hegedültem." Az utolsó évtized termésének fő motívumai az ősz, a téli fadöntés, vénülő füzek, a Balaton. Ritkán ilyen sorok is születnek tollán:
… közös sorsot
csak az szolgál, aki a gondok
terhe alatt is hű marad.

egyszál magadban senki vagy!
(Egyszál magadban)
Szabó Lőrinc halálakor nagy tisztelettel adózik a költőnek; verset ír az első űrhajósról, Joliot Curie-ről, Csokonai virágairól, a battai erőműről, felesége iránti hűséges szeretetéről. "Ész s szív között / versért folyik / a küzdelem" – írta, utolsó versét pedig ezzel a jellemző vallomással fejezi be:
Nem küldhet engem csak maga a Nép,
ha eldaloltam harcát, örömét
s szívem kidalolt mindent, ami szép!
(Nem küldhet engem)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me